A Menedzserszövetség 27. alkalommal rendezte meg legfontosabb és legkülönlegesebb eseményét, az Év Menedzsere Díjátadó Gálát, a magyar vállalatvezetők Oscarját, ahol a 2021-es év legkiválóbb vezetőit díjazták 8 kategóriában. A több, mint 30 éves szervezet, közel 370 vendéggel együtt ünnepelte a legjobbak legjobbjait eddigi legnagyszabásúbb társadal
A globális olajpiacok előtt álló kihívásokról beszélt a Nemzetközi Energia Ügynökség vezérigazgatója, kiemelve: a kínai kereslet jelentős hatással lehet a következő hónapokban.
Az Allianz Trade szakértői szerint gyors intézkedések szükségesek az uniós tagországok részéről az orosz energiaembargó negatív következményeinek mérséklése érdekében. Ezek nélkül ugyanis nemcsak az energiahiány kockázata fenyegeti a tagországokat, de ennek következtében elbocsátási hullám is lehet. Az állampolgárok megfelelő tájékoztatása a lehets
2020 óta először rendeznek személyes részvétel mellett megtartott Világgazdasági Fórumot Davosban: az IMF vezérigazgatója itt beszélt a világgazdaság aktuális helyzetéről.
Júliustól árat emel a DIGI, amire 2016 óta nem volt példa, annak ellenére, hogy azóta sok minden megváltozott a világban, többek között a bérek és az energiaárak is jelentősen emelkedtek, ezek önmagukban jóval nagyobb áremelést indokolnának, mint az átlagosan 12 százalékos emelés, amit végrehajtanak, mondta el a Portfolio-nak Király István, aki ápr
Az idén a megszokottnál később, április végén kezdődött a spárga szedése, és várhatóan június közepéig tart, a hazai spárga termelői átlagára 12 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) elemzéséből.
Az LG népszerű tévé-termékcsaládjának legújabb kiadása, a C2-es sorozat az OLED-készülékek közt egyedülálló, 42 colos modellel bővült. Az új készülék kiváló választás lehet a gamerek számára, mivel mérete és funkciói kifejezetten ideálissá teszik konzolos és PC-s játékokhoz. A tévé többek közt például lehetővé teszi a Dolby Vision által támogatott
Április közepéhez képest 383 millió köbméterrel nőtt a betárolt földgázkészlet, így a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint május közepén 1,599 milliárd köbméter földgáz volt a hazai földalatti gáztárolókban, ami 25,27 százalékos töltöttséget jelent.
Reggel mi is durva lépésnek neveztük a lengyelek döntését, hogy felmondták, az Oroszországot Európával összekötő Jamal gázvezetéken történő gáztranzitról szóló lengyel-orosz kormányközi szerződést. Mint kiderült, mi finomak voltunk az orosz reakcióhoz képest.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéte
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint 2020-ban nem kevesebb, mint 400 bejelentett káresemény történt naponta a casco biztosítással rendelkező hazai autósokkal. Azaz minden áldott nap átlagosan 4 percenként érte valami baj a cascós ügyfeleket, ami után a biztosító fizetett helyettük. Méghozzá nem is keveset
Már ha lesz rá pénz. Százhalombatta önkormányzata mindenesetre feltételes közbeszerzési eljárást folytatott le a város új, multifunkcionális csarnokának kivitelezéséhez.
A munkaerőhiány a turizmusban már a minőség szinten tartását veszélyezteti, ezért ágazati stratégia kidolgozására és a szolgáltatóknak egyedi megoldásokra tett javaslatot az a kutatás, amelyet a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) és a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. közösen készített.
Bár a pénteki nap egy viszonylag erős fordulós jelet produkált, ez csak egyetlen apró része egy olyan összetett folyamatnak, amely a középtávú, vagy pláne a hosszútávú trendfordulókat szokta jellemezni. A technikai elemzés segítségével megnézzük, hogy mik azok a jelek, amelyek a széljárás megváltozására utalnak, és hogy ezekből mennyi esetén utal a
A Deloitte Private a Deloitte globális hálózatán belül létrehozott nemzetközi szakértői csoport, amely családi és más magánvállalkozások számára nyújt személyre szabott tanácsadási szolgáltatásokat. Ennek keretében indította el Magyarországon is a Best Managed Companies néven futó üzleti mentorprogramot a helyi vállalkozások támogatására és elismer
Az elmúlt évtizedben kiszabott és a magyar kormány által elfogadott 2,9 milliárd eurónyi EU-pénzes büntetésnek nem volt érdemi fegyelmező ereje az itthoni intézményi keretekre, így a jövőben is komoly kockázatok leselkednek az unió pénzügyi érdekeire, amelyek ellen fel kell lépni a jogállamisági eljárás elindításával – így foglalható össze a Portfo
A Pfizer COVID-19 vakcinájának három adagja erős védelmet nyújt az 5 évesnél fiatalabb gyermekek számára - jelentette be a vállalat hétfőn. A Pfizer azt tervezi, hogy még ezen a héten átadja az adatokat az amerikai szabályozó hatóságoknak, ami egy újabb lépés afelé, hogy a legfiatalabbak is megkaphassák az oltást.
Az már nem újdonság, hogy évközi, 3,9 százalékos nyugdíjemelést hajt végre a kormány a tartósan magas infláció miatt. Az azonban még sokak számára nem világos, hogy mi fogja képezni ennek a 3,9 százalékos emelésnek az alapját. Ha ugyanis a januártól járó, 5 százalékkal megemelt nyugdíjat emelnék újabb 3,9 százalékkal, akkor az már összesen nem 8,9
Június 15-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok az idén 29. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyre. Az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyében a szakmai elismerések mellett idén is értékes nyereményekért versengenek a települések virágos parkjai, zöldellő közterületei.A 29. Virágos Magyarország verseny szervez
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője figyelmeztetett, hogy a világ újabb félelmetes kihívására: a koronavírus után itt a majomhimlő. Tedros Adhanom Ghebreyesus minderről Genfben beszélt, ahol a WHO szakértői a 15 Afrikán kívüli országban terjedő majomhimlő-járványról tárgyaltak.
A Luxforsale nevű sanremói luxus ingatlanportálnak köszönhetően először adtak el Olaszországban egy házat 940 000 eurónyi kriptovalutáért. Az ingatlan mellé
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország gazdasági vérkeringésében a nagyvárosok, a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért a Portfolio gazdasági konferenciasorozatának Tiszaújváros a legújabb állomása. A Kelet-Magyarországi Gazdasági Fórumon előadást tart Madár István, a Portfolio vezető elemzője, aki a háború és az energiaválság
A Generali Csoport a fenntarthatóság fontosságára hívta fel a figyelmet a május 15-ei nemzetközi klímaváltozási akciónap alkalmából. A fenntarthatósági törekvések megvalósítása a társadalom minden tagja számára alapvető érdek, különös tekintettel a klímaváltozás következtében kialakuló éghajlatváltozásra, és annak nyomán keletkező szélsőséges meteo
A Rába múlt héten tette közzé első negyedéves számait, amelyeket az OTP friss elemzésében értékelt. A bank elemzője csökkentette célárát, az ajánlását pedig tartásról eladásra módosította.
Gyors intézkedések szükségesek az uniós tagországok részéről az orosz energiaembargó negatív következményeinek mérséklése érdekében. Ezek nélkül ugyanis nemcsak az energiahiány kockázata fenyegeti a tagországokat, de ennek következtében elbocsátási hullám is lehet. Az állampolgárok megfelelő tájékoztatása a lehetséges forgatókönyvekről, a gázfogyas
Megnyitotta kapuit az új Néprajzi Múzeum a Városligetben. Az első időszaki kiállítás már mától, május 23-tól látogatható lesz és az első héten keddtől vasárnapig hosszabbított nyitva tartással, este 8 óráig várják a látogatókat. A Ferencz Marcel (NAPUR Architect) által tervezett ház az intézmény történetének első olyan otthona, melyet néprajzi múze
Az Európai Unió által javasolt orosz olajembargó hatására elszállna a benzin és a gázolaj ára is Magyarországon, ami szinte azonnali drágulást eredményezne az élet számos területén. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy ha a cégek megfelelően kommunikálják az áremelést, azzal nemcsak elősegítik a vásárlóközönsé
A fűtési szezon végén az utóbbi évek legalacsonyabb tárolási szintje alakult ki, innen kellene legalább 80 százalékos töltöttséget elérni. Nem lehetetlen és a betárolás már meg is kezdődött.