A kórházi várólisták háza tájáról februárban érkezett utoljára hírek, mégpedig az, hogy eltűnt a várakozási idő a NEAK honlapjáról. A legfrissebb adatok azonban enélkül is beszédesek: szinte minden műtétnél nőtt a várakozó betegek száma.
Fordulat következett be a befektetések piacán, ami valójában már az infláció felgyorsulása előtt elindult, a megtakarítók ugyanis megérezték az áremelkedések előszelét. A tartósan magas infláció feladja a leckét azoknak, akiknek van lehetősége megtakarítani.
Hagiuda Kóicsi japán gazdasági miniszter szerint szerint az orosz LNG-importot nehéz lenne alternatív forrásokkal helyettesíteni a kínálat hiánya miatt.
Az előző hónaphoz képest az infláció 1,0 százalékponttal emelkedett, amit elsősorban a maginflációs tételek árindexének 1,2 százalékpontos emelkedése magyaráz. Ehhez mindhárom termékcsoport - a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások - áremelkedésének gyorsulása hozzájárult - állapította meg a múlt havi inflációs adatokat komme
Már március végén bejelentették az oroszok az olaj és földgáz bitcoinért történő értékesítésének lehetőségét, ennek gyakorlati megvalósítása azonban több problémába
A Richter ma reggel tette közzé első negyedéves jelentését, amelyben 38 százalékkal növekvő, 37,1 milliárd forintos nettó profitról és több mint 50 százalékkal növekvő, 37,5 milliárd forintos operatív eredményről számolt be - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
Az unió nagyobb tagállamai dönthetnének amellett, hogy nem vásárolnak többé orosz olajat úgy is, hogy ezt nem erőltetik rá a tenger nélküli tagországokra, amelyek vezetéken szerzik be a nyersolajat, s az orosz olaj kevesebb mint tíz százalékát veszik meg.
A hatodik szankciós csomag elfogadása esetén lehetetlen lenne beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajmennyiséget – mondta Szijjártó Péter.
Fordulat következett be a befektetések piacán, ami valójában már az infláció felgyorsulása előtt elindult, a megtakarítók ugyanis megérezték az áremelkedések előszelét. A tartósan magas infláció feladja a leckét azoknak, akiknek van lehetősége megtakarítani.
Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma Magyarországon; a 2021-ben eltiltott 4076 magánszeméllyel együtt számuk 60 ezerről 40 ezerre csökkent - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy a munkavállaló létesíthet-e egyidejűleg több munkaviszonyt, illetve, hogy a feleket milyen jogok illetik meg, és milyen kötelezettségek terhelik.
Félmilliárd forint támogatást kaptak azok a szakrendelők, amelyek részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - tájékoztatta a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség kedden az MTI-t.
Az Elte kutatói a napraforgók fénymaximalizáló "viselkedését" vizsgálva arra jutottak, hogy a napelemtáblák akkor termelik a legtöbb energiát Magyarországon, ha nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően kissé kelet felé tájolják azokat.
Szerdán piaczárás után teszi közzé idei első negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom, az elemzők arra számítanak, hogy tovább emelkedik a vállalat bevétele, a cég eredményét pedig extra tételek is felfelé húzhatják.
A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény előrejelzést az idei évre, forintban kifejezve "a tavalyinál nem lesz rosszabb az idei sem" - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat első negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sérelmezte a Központi Statisztikai Hivatal felmérési metódusát a tanársztrájkkal kapcsolatban, most pedig megérkezett a KSH válasza.
A hazai cégek külföldi ügyleteinek növekedése volt 2021-ben a magyar felvásárlási piac egyik újdonsága az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő tanulmánya szerint.
Ukrajna elnöke felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen azonnali lépéseket országa kikötőinek orosz blokádjának felszámolására, hogy lehetővé tegye a búzaexportot és megakadályozza a globális élelmiszerválságot.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Budapesten részletes, teljes körű tájékoztatást kapott a brüsszeli testület által javasolt szankciós csomagnak a Magyarországot érintő hatásairól és most a magyar kormány várja a helyzet megoldását célzó brüsszeli javaslatokat – jelezte Szijjártó Péter kedden.
A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény előrejelzést az idei évre, forintban kifejezve "a tavalyinál nem lesz rosszabb az idei sem" - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat első negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Egyre többen érdeklődnek a műkereskedelem iránt Magyarországon, közülük sokan a kortárs művészeket keresik. Ugyanakkor a festményvásárlás soha nem lehet egyszerű befektetés, még akkor sem, ha az adott festmény 20-30 év múlva a sokszorosát éri majd – mondták el a Portfolio-nak az idén 25 éves Virág Judit Galéria vezetői, Virág Judit és Törő István.
A Wizz Air szándéknyilatkozatot írt alá a Szaúd-Arábiai Királyság beruházási minisztériumával, amelyet a szaúdi nemzeti légi összeköttetési program is támogat. A megállapodás célja az ország piacfejlesztési lehetőségeinek feltárása a légiközlekedési iparágban.
Bár nap elején még emelkedett a magyar tőzsde, a lendület délutánra elfogyott és lefordult a BUX. Ez elsősorban a Mol esésének tudható be, hiszen a hazai olajtársaság árfolyama több mint 3 százalékkal került lejjebb, de a legfontosabb blue chipnek számító OTP is a negatív tartományban tartózkodik.
Miközben a hortobágyi pusztán tikkadt szöcskenyájak legelésztek, egy kackiás bajszú legény vágtatott lovon a gémeskutak mellett. Megérkezett a nádtetős házhoz, ahol rózsája már csak reá várt. Mielőtt belépett volna az ajtón egy turulmadár szállt le a füstölgő kéményre, a legény elmosolyodott és kacsintott rá egyet. Amint belépett az ajtón lerúgta m
Május 9-től a 3G-képes mobiltelefonok mellett a 2G-képes készülékek cseréjére is igénybe vehető a 20 ezer forintos támogatás 4- vagy 5G-képes telefon vásárlása esetén.
A program utolsó fázisára készülnek a Samsung x EdisonKids Megoldások a holnapért kihívás résztvevői, a zsűri tagjai szerint pedig idén is ígéretes ötleteket hoztak magukkal a fiatalok. Több mint 300 diák és tanár vett részt a második forduló három jövőtervező óráján, amelyek után a legjobb 8 csapat folytathatja a megoldási javaslatok kidolgozását.
A bérleti díjak áprilisban tovább nőttek, és elérték a koronavírus-válság előtti szintet – állapítja meg legfrissebb fővárosi albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com. Két éve nem volt ilyen drága a lakásbérlés Budapesten, márciushoz képest 4,5, az előző év azonos időszakához képest pedig 15,4 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, így a múlt hóna
A japán kötvénypiac likviditása a 2017-ben látott szintre romlott, mióta a Bank of Japan kijelentette, hogy bármikor kész korlátlan mennyiségű 10 éves államkötvényt vásárolni fix, 0,25%-os kamattal - irják az Erste elemzői.
Inflációs adatokat tett ma közzé a KSH: 2022 áprilisában a fogyasztói árak átlagosan 9,5%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, jóval meghaladva várakozásunkat és a piaci konszenzust (8,9%). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,6%-kal nőttek. Borúlátóak az elemzők, az árstop fenntartása szerintük elnyújtja a magas inflációs idősza