A világ legnagyobb közösségi média platformja, a Meta (régebbi nevén Facebook) hétfőn bejelentte, hogy a készülő metaverzumában lehetővé teszi az alkotók számára, hogy saját készítésű virtuális tárgyakkal töltsék meg a világot. A spekulációk szerint ezeket később NFT formájában is adhatják vagy vehetik a vásárlók. A bejelentéskor még nem esett szó
Februárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 42,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az idén januárinál a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 13,3 százalékkal volt magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Részben a hosszú hétvége miatt relatíve alacsony volt ma a forgalom a magyar tőzsdén, azonban a BUX így is jelentős pluszban tudta zárni a mai napot, ezzel felülteljesítő volt az európai porondon, ahol összességében felemás volt ma a kép. Az emelkedés elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének volt köszönhető, a Molnál részben az olajár emelked
Az ALDI saját oldalán jelentette be, hogy a sárga hüvelyű zöldbabjuk egyik kiszerelése csattanó maszlagot tartalmazhat, ami súlyosan mérgező. Ha megvetted mindenképpen vidd vissza!
Újabb szintre emeli a Magyar Közút az úton dolgozók biztonságát az úgynevezett „drop and pick” előjelző készletekkel, mely egy önlerakó rendszerű, változtatható jelzésképű táblával működő terelőrendszer. Európában összesen kilenc ilyen készlet létezik, ebből öt a Magyar Közút tulajdonában van, melyek az M0-s autóúton és az M1-es autópályán segítik
A méhcsalád természetes védekezése a Varroa destructor élősködő atka ellen minden méhész számára ismert tény. Általános tapasztalat ugyanis, hogy az atkafertőzöttség a méhészeten belül az egyes családokban nagyon eltérő lehet, akár különféle atkaölő szerek használata során is. Ez arra utal, hogy a méhcsaládban az élősködő különböző mértékben tud sz
Közel 15 ezer Range Rovert és Range Rover Sportot hív vissza hibás biztonsági övek miatt a Land Rover, a probléma a 2016-2017-es modelleket érinti - hívja fel a figyelmet az Autoblog.
Az utazásszervezéssel, turisztikai adózással kapcsolatos áfaelőírásokat elemző sorozatunk hatodik, befejező részében az utazásszervezési szolgáltatással kapcsolatos tévhiteket vesszük górcső alá.
2022 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 42,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A két építményfőcsoport közül az épületek építése 56,2, az egyéb építményeké 20,0 százalékkal emelkedett a 2021. februári értékhez képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1
Közel 15 ezer Range Rovert és Range Rover Sportot hív vissza hibás biztonsági övek miatt a Land Rover, a probléma a 2016-2017-es modelleket érinti - hívja fel a figyelmet az Autoblog.
Az óriásvállalat úgy döntött, hogy újra elkezdi elfogadni a proof-of-stake mechanizmuson alapuló kriptovalutákat, miután a bitcoin elleni felháborodás miatt az
Moszkva katonai célpontnak tekinti a NATO fegyverszállítmányait, Kijev szerint kitörtek a blokádból az ukrán tengerészgyalogosok Mariupolban. Az orosz-ukrán háború 48. napjának összefoglalója.
A VG-nek nyilatkozó adóperes jogász szerint a NAV idei irányelve minden eddiginél tartalmasabb és konkrétabb, a fókuszterületek pedig tükrözik az aktuális gazdaságpolitikai trendeket.
A tervezet szerint áprilisban jelenhet meg a „Képzési programok kidolgozása KKV-k számára a vállalkozások közbeszerzési eljárásokban történő részvételének elősegítésére” (RRF-9.4.1-22) című felhívás.
A Binance bejelentette, hogy 100 millió dolláros befektetésre készül Franciaországban, amit a párizsi Station F nevű inkubátor programmal közösen fognak elosztani. „Franciaországban minden megvan, amivel ennek a szektornak a vezetőjévé lehet válni” – mondta Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója a párizsi Blockchain Week Summit rendezvényen. Hoz
Április 29-től indul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MAHART együttműködésében a menetrend szerinti hajójárat a Duna fővárosi szakaszán, amelyet már a húsvéti hosszú hétvégén is kipróbálhatnak az utasok.
A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Főváros számára. A versenyhatóság több alternatívát felvázolt a Fővárosi Önkormányzat felé, amelyek hatékonyabban szolgálhatják a fogyasztói érdekeket.
Június 2-án újra Utüdlásra felkészülni, generáciüóváltás a magyar családi cégeknél.Konferenciánk prgramja immár teljes, és elérhető az utodlasrafelkeszulni.hu oldalon.
Az orosz agresszió miatt Ukrajnából érkező menekültekről való gondoskodás megkönnyítése érdekében a Tanács április 12-én jogalkotási aktust fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összességében 3,5 milliárd euróval nagyobb összeget kapjanak az Ukrajnából érkező, befogadott menekültek számától függően, olvasható a
Mindenkinek van tapasztalata arról, hogyha hitelt szeretne felvenni, akkor a bank megkérdezi: miből fogja visszafizetni, illetve milyen biztosítékokat tud felajánlani arra az esetre, ha nem jönnek össze a tervei. A bankok általában földet, ingatlant, esetleg más vagyontárgyat kérnek fedezetként. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ezek m
2022. januárban 5 százalékos emelést hajtottak végre a magyar nyugdíjakon. Ez az emelés eleve magasabb volt, mint a költségvetési törvényben eredetileg szereplő 3 százalék. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem volt elég az infláció ellensúlyozására: bár a szakértők is azt várták, hogy 2022-ben elkezdődhet a mérséklődés, előbb a decemberi 7,4 százalékról
A „dinamikus zéró Covid” stratégia alapján akár egyetlen eset felbukkanása után is emberek százait kötelezhetik két vagy több héten át tartó karanténra.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a Magyar Formatervezési Tanáccsal közösen, idén 43. alkalommal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Díjat.
Felértékelődött az adományozás és az önkéntes munka szerepe, miközben az összefogás a rászorulók és a bajbajutottak megsegítése érdekében példaértékű kezdeményezéseket hozott felszínre.
Függetlenül az oltási státuszuktól és a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyultságuktól, a kontaktszemélyeknek nem kell többé karanténba vonulniuk, ha Covid-fertőzött személlyel érintkeztek - jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója szerdán.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy májusban fokozatosan elkezdődik a 3G hálózat leállítása. Ezzel összhangban pedig a 4G és 5G hálózatok fejlesztése is megtörténik.
Romániában a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az első két hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Ahhoz, hogy az infrastruktúra maximálisan hozzájáruljon a globális gazdasági fellendüléshez, és támogathassa a zöld-, ellenálló és inkluzív növekedést, további beruházásokat kell hatékony programokba irányítani.
Április 20-án megkezdődik az óvodai beiratkozás, majd 21-22-től már az általános iskolákba is lehet jelentkezni, számolt be az Oktatási Hivatal az MTI-nek. A felvételit a szülőnek, gondviselőnek kell kérvényeznie.
Nagyok a különbségek, és még nem tudni, hol állnak meg az árak nyárig a Balatonnál - derült ki az RTL Híradóból, amely szerint áremelkedés várható a balatoni szálláshelyeken.
Az Oroszország elleni szankciók miatt áprilisban napi 1,5 millió hordóval csökkenhet az ország olajtermelése, májusban pedig, amikor teljessé válik az embargó az Ukrajna elleni háború miatt, a kitermelés már napi 3 millió hordóval eshet vissza – áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerdán ismertetett jelentésében.
Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az intézmények integritási helyzetére kiterjedő felmérései és ellenőrzéseire olyan értékelési rendszert dolgozott ki, amely objektíven képes megállapítani a szervezetek korrupcióval szembeni ellenálló-képességét - áll az ÁSZ elemzésében, amelyet a 2015-ben az Ensz Fejlesztési Csúcstalálkozóján elfogadott, a "Világunk át
2019 után ez lehet az első olyan év, amikor a szezont nem árnyékolják be a koronavírus miatti szabályozások, rekordévre számítanak a vendéglátósok. A háttérben azonban komoly küzdelem vár a turisztikai és vendéglátóipar néhány szereplőjére: többek között az elszálló infláció és a forint romlása miatt sokan bajba kerülhetnek 2022-ben, de az is kérdé
Számos európai ország az MiG-29-esek küldését javasolta Ukrajnának, főként azért, mert az ország pilótái már ismerik ezt a vadászgép modellt. Washington ugyanakkor elzárkózott a felvetéstől.
Továbbra is küzd a koronavírus-járvánnyal Sanghaj, ahol tömegtesztelésekkel rengeteg tünet nélküli fertőzöttre bukkantak. A napokban is több mint 26 ezer új, többségében tünetmentes esetet találtak, csaknem 2 ezer beteg azonban tüneteket is mutatott - közli az Euronews.
Az MKB Pénzügyi Csoporthoz tartozó Euroleasing 2022-től kizárólagos támogatóként segíti a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) pályaorientációs programját.