AZ OPUS GLOBAL vállalatcsoport 2021-ben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatok hatása ellenére konszolidált szinten 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárt, míg a teljes átfogó eredménysoron 41,6 milliárd forint nyereséget ért el - kö
Hatszázezer ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el az oltás felvételét, és ezért pénzbírságra kötelezhető az érvényes járványintézkedések szerint. A bírságokat pénteken kezdik postázni.
Nem lesz a lakosságot sújtó adóemelés - jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken. Nyitrai Zsolt fontosnak tartotta felidézni azt is, hogy a kormány már korábban is a multinacionális vállalatok extraprofitja felé fordult, amikor szükségesnek látta. Ez az üzenet nem sok jót ígér a különadót cipelő ágazato
A kerületi tervtanács nem támogatta: túl nagynak, környezetéhez nem illeszkedőnek találta, de a kormány közbelépett, a kormányhivatal pedig még a környezeti hatásvizsgálat elkészítése alól is felmentést adott.
Az Európai Unió tagállamai az Oroszország Ukrajna ellen február 24-án indított háborújára adott válaszul hozott uniós szankciók keretében eddig 29,5 milliárd euró értékű orosz és fehérorosz vagyont tettek hozzáférhetetlenné –
Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes.
Normalizálódhatnak az árak a zöldségpiacon, miután már a hazai termesztésű termékek is kikerülhetnek a boltok polcaira – mondta érdeklődésünkre Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.
Az adózás területén számos helyen találkozunk a kapcsolt vállalkozások fogalmával. A kisebb adózóknál elsősorban a kata kapcsolódó szabályai miatt kap mostanában nagyobb figyelmet, a nagyobb vállalkozásoknál pedig a transzferárazás miatt. A szabályok értelmezése egy konkrét esetben nem mindig egyszerű. Szeretnénk megtudni önnek mi erről a véleménye
Húsvéthoz közeledve aktuálissá válik a kérdés, és sok munkavállalót érinthet, hogy munkaszüneti napon, valamint az ünnephez kapcsolódó hétvégén kinek kell, illetve lehet dolgoznia a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján. Cikkünkben ennek eseteit gyűjtöttük össze.
Az Európai Unió Tanácsa írásbeli eljárás útján elfogadta az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagját válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, valamint az orosz fegyveres erők által Ukrajnában elkövetett atrocitásokra – közölte az uniós tanács pénteken.
A központi alrendszer hiánya 2309,4 milliárd forint volt március végére szemben a tavaly első negyedévi 1144,1 milliárddal – közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint a betegek gyógyulási esélyei jelentősen javulnának, ha a több mint 70 új készítmény, köztük több tucat korszerű onkológiai terápia minél előbb társadalombiztosítási (tb) támogatást kapna.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent közlemény szerint márciusban az éves infláció 0,2 százalékpontos havi emelkedését az magyarázza, hogy a maginflációs tételek emelkedését csak részben ellensúlyozta az üzemanyagok árindexének mérséklődése.
12 milliárd forintos energiahatékonysági támogatást nyújt a kormány magyar kis- és középvállalkozásoknak – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán pénteken.
Szombaton és vasárnap reggel fél héttől délután fél kettőig mossák az Árpád hidat, emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió pénteken az MTI-vel.
Pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett április 11-én, hétfő éjféltől kedd reggel négy óráig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Jelentősen lassulni fog a román gazdaság teljesítménye 2022-ben, a bruttó hazai termék (GDP) bővülése 2 százalék alatt maradhat, miközben az infláció erodálja a reáljövedelmeket, a monetáris politika szigorodni fog, az ellátási láncokban tapasztalható problémák pedig súlyosbodni fognak az OTP Bank elemzői szerint.
Milyen irányba fejleszthető az idősgondozás? Többek között erre kereste a választ a Civilút Alapítvány által rendezett „Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban” című konferencia. A döntéshozók, a szakmai és civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői egyetértettek abban, hogy az idősgondozásban olyan, az egyé
Az év mezőgépe választás 1997-ben kezdődött, először Machine of the Year néven, napjainkban Farm Machine néven ismerhetjük. A több mint tizenkét ország szakújságírójából álló zsűri az Agrotechnica kiállítás alkalmából készíti el értékelését. A mezőgépfejlesztés legjobbjait tizenkét kategóriába sorolják, amelyet a látogatók által legjobbnak tartott
A prémium gumiabroncs-gyártó Hankook meggyőző eredményt nyújtott a Ventus mintázataival az európai szaksajtó által nemrégiben közzétett független nyáriabroncs-teszteken. A Ventus S1 evo 3 SUV esetében a 18 colos méretet tesztelték, amely a „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítéseket kapta az Auto Bild Allrad magazinban. A szerkesztők a döntésüket
Az emelkedő energia- és gázárak miatt kétszer is meggondolhatjuk, hogy beizzítsuk-e a tűzhelyet egy sült vagy pörkölt elkészítéséhez. Minek főzni azt a húst? Elvégre a menünk tartalmazhatna trendi marhahús carpaccio-t, ízletes vaddisznómájat, coppa-t vagy pancettát. Ha megkedveltük a nyers húst, lehet, hogy paleo-keto zarándokok leszünk. De legyünk
Továbbra sem csökken a panellakások népszerűsége, Budapesten a négyzetméterenkénti áruk csaknem 100 ezer forinttal nőtt egy év alatt - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
A BASF és a Henkel közösen vállalja, hogy a Henkel európai Laundry & Home Care és Beauty Care üzletágainak legtöbb termékénél a fosszilis alapanyagokat megújuló nyersanyagra cserélik a következő négy évben, miután a Henkel Love Nature tisztító- és mosószer márkáján 2021-ben sikeresen tesztelték.
Márciusban 12 787 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 12 százalékos csökkenés a tavalyi év hasonló időszakához képest, de a két évvel ezelőttivel összevetve 6 százalékos a mínusz.
A Duna House első negyedéves tranzakciós adatai alapján a fővárosi panellakások négyzetméterára átlagosan 100ezer forinttal emelkedett az egy évvel ezelőtti értékesítési adatokhoz képest. Budapesten, így az átlagos panellakásár 35,5 millió forint, amely 666ezer forintos négyzetméterárat jelent. Az első negyedéves csúcstartó egy Xiii. kerületi 36 nm
Az Alantys Technology egy új disztribúciós modellt képvisel, s ezzel kínálja a legokosabb megoldást a jelen kor kihívásaira. A francia alapítású társaság félvezetők, elektronikai alkatrészek gyorsan fejlődő forgalmazója. Megoldásaikat Bitner Róbert, a vállalat Közép- és Kelet-Európáért felelős értékesítési vezetője mutatta be az InnoElectro kiállít
Energiamegtakarítást – és nem is akármekkorát, hiszen drónoknak, robotkaroknak is megtanítható az ún. rock-and-walk módszer, amivel a 13-16. században élt polinézek szállíthatták a grandiózus tömböket. A Húsvét-sziget néha húsz méternél is nagyobb, puha vulkáni tufából készült, mégis közel 80 tonnás kőalkotásainak korabeli mozgatását – akár 18 kilo
Fennállása legjobb eredményét érte el az OPUS GLOBAL, Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetési holdingja. A cég 41,6 milliárd forint nyereséggel zárta a múlt évet, miközben idén februárban egyetlen nap alatt 30 milliárd dollárt bukott Mark Zuckerberg, amikor a Facebookot fejlesztő Meta Platforms árfolyama hatalmasat esett a tőzsdén.
Az egész világot, és látszólag az orosz vezetést is meglepte, mennyire gyengén teljesít az orosz hadsereg. Pedig ez a putyini rendszer lényegéből következik, és részben az orosz elnök tudatos döntéseinek következménye.
Lehet-e, illetve kell-e egy kft.-nek céltartalékot képeznie a 2021. évre a Sberbank csődje miatt? – kérdezte az Adózóna olvasója. Greff Magdolna okleveles adószakértő, a Finacont Kft. munkatársa válaszolt.
A sikerhez kell pár dolog: megfelelő minőségű és fajtaazonos vetőmag, megfelelő magágy, hőmérséklet és a leglényegesebb: ha megduzzadtak a magok, akkor kikelésig nem száradhat ki a vetés. Ellenkező esetben befulladnak a magok.
Április 23-án, napra pontosan a Sinclair Zx Spectrum piacra dobásának negyvenedik évfordulóján tartja első idei témánapját az egyedülálló szegedi Informatika Történeti Kiállításán a Neumann Társaság. A brit Zx Spectrum a kedvező ára és a hazai fejlesztők munkája nyomán itthon az egyik első fontos videojátékos platform volt Magyarországon a nyolcvan