Garancsi István, Scheer Sándor és Hernádi Zsolt mellett Tiborcz István, a miniszterelnök veje is megjelenhet a Kopaszi Gát Kft.-ben, ha jóváhagyja a versenyhivatal.
Szerdán tartotta éves közgyűlését az OTP Bank, amelyet követően a bank vezetői sajtótájékoztatón beszéltek a várakozásaikról. Az orosz piacról való kivonulásról üzleti döntést szeretnének hozni Csányi Sándor szerint.
Az Adventum egy 18 elemből álló, magyarországi és cseh, a Tesco által fémjelzett kiskereskedelmi park megvásárlására irányuló szerződést írt alá, a mintegy 280 millió eurós tranzakció az Adventum ötödik alapja, az Adventum Penta legújabb, egyben az Adventum eddigi legnagyobb akvizíciója - közölte a magyar kötődésű befektetési alap.
Új ügyfelekkel dolgozik a HelloLama Creative PR- és kommunikációs ügynökség: Babics Anna és csapata egy Michelin Guide által is ajánlott étterem, egy belvárosi skybar, egy tavasszal nyitott nemzetközi showroom és a jelentős ingatlanpiaci befolyással bíró Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete választott ügynöksége. A HelloLama Creative felel a S
Április 9-én került megszervezésre az első “Nők a drónszakmában” találkozó, amelynek célja, hogy mindazon hölgyek, akik ebben a technikai szakmában dolgoznak, megismerjék egymást, tapasztalatokat cseréljenek és tanuljanak egymástól. Az esemény kapcsán kérdeztük a rendezvény szervezőjét, Csipak-Török Ágnest, a Légtér.hu egyik alapítóját. GO2FLY: H
A technológiai megoldások világszerte forradalmasítják a jogi osztályok és ügyvédi irodák munkáját, amelyek 2025-ig a jelenlegi büdzséjük háromszorosát tervezik költeni információ-technológiai fejlesztésekre.
A Varázslatos Magyarország A magyar természetfotó nagydíjának átadása után máris elindította 2022-es természetfotó pályázatát. A 13. alkalommal meghirdetett pályázat idén is kilenc hónapon át várja a fotósokat, minden hónapban kilenc pályázati kategóriával. A havi helyezéseken és nyereményeken felül azok a fotósok, akik legalább hét hónapon kereszt
A büntetőeljárási törvény rendelkezése alapján, a Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére - olvasható az ügyészség honlapján. A rendelkezés célja a büntetőeljárás egyszerűsítése, ezáltal az eljárás gyorsításának előseg
A 20 perc őszintén sorozat új évadának első adásában Kulcsár Edina arról is beszélt, még mindig Szabó-Kulcsár Edinának hívják, de lehet, hogy már nem sokáig. A Szeretlek Magyarország.hu és a Femcafe közös műsorból kiderül, hogy Kulcsár Edina önbizalmát alaposan megingatták a házassága utolsó időszakában történtek. A szépségkirálynő tükörbe sem szív
A Concorde friss elemzésében értékelte az AutoWallis 2021-es számait, valamint a közelmúltban bejelentett tranzakciókat és a cég kilátásait. Ugyan a célárán nem változtatott az elemzőház, de a jövőbeli várakozásit felfelé módosította és továbbra is vételre ajánlja az AutoWallis papírjait.
Ismét lesznek oltási akciónapok a kórházi oltópontokon. Ezen a héten nagycsütörtökön, a jövő héttől pedig péntekenként lehet regisztráció nélkül is beadatni a koronavírus elleni védőoltást.
2022 februárjában az ipari termelés volumene 4,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A feldolgozóipari alágak döntő többségében éves összehasonlításban bővülést mértünk, viszont a legnagyobb súlyú járműgyártás kis mértékben csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigaz
A magyar emberek 60 százaléka fordult már, vagy fordulna a jövőben orvoshoz az okoseszközökből nyert baljós információk alapján – mutat rá a Huawei Technologies Hungary megbízásából készült reprezentatív kutatás. A felmérés szerint a válaszadók háromnegyede megbízik az okosórája vagy okoskarkötője méréseiben, 42 százalékuk legalább hetente, közel e
Az első 1 millió darab hibrid eladásához 10 év kellett, tavaly pedig már egyetlen évben 2,6 millió részben vagy teljesen elektromos modell talált gazdára.
A félvezetőhiány valószínűleg 2023-ig problémát fog jelenteni az autóipar számára - mondta Oliver Zipse, a BMW német autógyártó vezérigazgatója a Neue Zuercher Zeitung című újságban hétfőn megjelent interjúban.
Idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés a fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem haladja meg 500 ezer forintot – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán.
Hamarosan jön a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében a közelgő húsvét apropóján Szappanos Péter, a Pápai Hús ügyvezető igazgatója beszél majd a hazai húspiaci trendekről. Az adás második részében Biró Attilát, a Pénzcentrum elemzőjét kérdeztük a húsvéti asztalt érintő áremelkedésről, és arról, hogy
Márciusban tovább nőtt az utazási kedv, a repülőtér utasforgalma: meghaladta a 796 ezret az utasok száma, ami az előző havihoz képest csaknem 30 százalékos növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakinak több mint tizenháromszorosa - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel szerdán.
Majdnem minden kertben vannak olyan területek, ahol kifejezetten száraz a talaj, és amelyeket az átlagosnál is több napsütés ér. Amennyiben jól választjuk meg az ide ültetett növényeket, meseszép ágyást alakíthatunk ki a legproblémásabb helyeken is.
Az Oroszország elleni szankciók miatt áprilisban napi 1,5 millió hordóval csökkenhet az ország olajtermelése, májusban pedig, amikor teljessé válik az embargó az Ukrajna elleni háború miatt, a kitermelés már napi 3 millió hordóval eshet vissza - áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerdán ismertetett jelentésében.
A brit kiskereskedelmi áruházlánc 750 millió font értékű részvényvisszavásárlást hirdet meg, de figyelmeztet: egyre bizonytalanabbnak tűnik, hogy az idei célkitűzései teljesíthetők.
Az elmúlt hónapok eseményei világszerte nyomás alá helyezték az élelmiszerláncot. A magas üzemanyagárak logisztikai gondokat okoznak, bizonyos nyersanyagok pedig nem jutnak át a keleti határon, mint például a tökmag, amelynek egyik legfőbb forrása Ukrajna, fogalmazott Carmela Ragosta, az olasz Mocerino Frutta Secca kereskedelmi vállalat minőségelle
Saját területén, azaz a munkahelyi well-beinggel foglalkozó ágazatban rekord összegnek számító, 7 millió eurós seed befektetést jelentett be a lengyel alapítású Mindgram. A befektetési körben a UiPath befektetője, a cseh Credo Ventures mellett részt vesz a PortfoLion és a lengyel Market One Capital is. A forrásnak köszönhetően a Mindgram folytatja
Az Auchan áruházakból egy hét múlva eltűnnek a gurigáról letéphető nejlonzacskók. Az áruházlánc elsőként vonja ki a zöldség-gyümölcs osztályokról és a pékáru részlegekről ezeket a súlyosan környezetszennyező, egyszer használatos műanyagokat, amivel évi 172 tonna mű-anyaghulladék spórolható majd meg - szerepel a közleményben.
A Zágrábban egy hónappal ezelőtt lezuhant drón OFAB 100-120 típusú bombát szállított, de az nem tartalmazott katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagot.
Május 9-étől emelkednek a fővárosban a taxis tarifák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Több mint 250 millió forintnyi rubelre perlik a Netflix filmszolgáltató céget az orosz tévénézők, mert szerintük jogtalanul mondta fel előfizetésüket a vállalat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását.
Meredeken csökkent a JP Morgan első negyedéves profitja az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a megnövekedett kockázati költségek és az ukrajnai háború okozta piaci zavarok miatt. A nyitás előtti kereskedésben eddig 1,1%-os csökkenéssel reagált a részvényárfolyam a gyorsjelentésre, pedig a fő számokban sikerült felülmúlni az elemzői várakozáso
Csaknem 750 millió forintos beruházás során bővíti raktárkapacitását és eszközöket vásárol a magyar tulajdonú Metálplaszt Fém- és Műanyagfeldolgozó Kft. jásztelki telephelyén - közölte a cég közleményben az MTI-vel.