A járvány alapjaiban változtatta meg a magyar lakosság utazással és üdüléssel kapcsolatos fogyasztói preferenciáit és szokásait. Az igény továbbra is megmaradt, csak már másként, máshová és másért utazunk – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem tanárai és hallgatói által készített kutatás. Dr. Behringer Zsuzsanna, a Budapesti Metropolitan
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az Mti-vel.
Idén január óta Angelus Barbara a közelmúltban megnyitott ötcsillagos Hard Rock Hotel Budapest új marketing igazgatója. A szakember az elmúlt több, mint húsz évben több ötcsillagos szálloda piaci bevezetésének marketingkommunikációjáért felelt, így többek között a parádsasvári Kastélyhotel Sasvár, a Somogy-megyei Hertelendy Kastély, és a Buddha-Bar
Európai civilek szerint törvényellenesek az üzemanyagadó-csökkentések, ezért arra kérik az Európai Bizottságot, haladéktalanul lépjen fel annak érdekében, hogy a tagállamok visszavonják a közelmúltban bevezetett üzemanyagár-támogatásokat, illetve ne vezessenek be újakat.
Az előrejelzések többsége alapján erős lehűlés várható húsvétra: nagypéntekhez képest 8-10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Jövő hónapban kapcsolja be a német BayWa r.e. elnevezésű, megújuló energiával foglalkozó cég az úszó napelemjeit egy bányatavon. A gyorsan telepíthető megújuló energiaforrások - a cég szerint - az orosz fosszilis energiától való függőség megszüntetését segítik elő - írja a Reuters.
Alig maradnak a fiatalok a tanári pályán, a döntő többségük néhány éven belül pályaelhagyó lesz az alacsony bérek miatt - reagált a Pedagógusok Szakszervezete az Állami Számvevőszék felmérésére, miszerint a pedagógusok többségének van megtakarítása. A fiatal tanárok alapbére 2019-re a szakmunkás minimálbérre süllyedt, ma már az évtizedes tapasztala
Közgyűlést tart ma a Magyar Telekom, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem a világ legizgalmasabb eseménye, de a mai különbözik a korábbiaktól: a vállalat egyik legmeghatározóbb kisebbségi tulajdonosa, a HOLD Alapkezelő többek között arra szeretné rávenni a cég vezetését, hogy az igazgatóság javaslatában szereplőnél fizessen több osztalékot,
Bár a koronavírus járvány már lecsengőben van, a nyersanyaghiány, az áremelkedés és a megnövekedett szállítási határidők újabb nehézségeket okoztak az egészségügynek. Átlagosan 10%-kal kerül többe egy orvostechnikai és gyógyászati eszköz a covid előtti időkhöz képest. A K&H gyógyvarázs szakértői utánajártak annak, hogyan változott a gyermekegészség
Ukrajna északi területeiről kivonuló orosz hadsereg Zelenszkij elnök beszámolója szerint több ezer aknáát hagy hátra. Ha ezeket sikerül időben hatástalanítani, akkor a háború előtti vetésterület akár 80 százalékán is befejezhetik a munkát a gazdák.
A Glassnode jelentéséből kiderült, hogy a mostani bitcoin árfolyamesés ellenére a címek háromnegyede nyereséges, és a legnagyobb valószínűséggel azok vannak
Horváth László Attila a Lélekparkban nyújtott alakításáért a legjobb színész, Fazekas Máté Bence a Kilakoltatásért a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon. Párizsban az ÉCU filmfesztiválon a Korai menyegző című magyar alkotás kapta a legjobb dráma díját. Az NFI közleménye szerint kettős magyar sikerrel zárult a
Április első hetében folytatódott a mérsékelten meleg időjárás. A nappali hőmérsékleti maximumok általában nem érték el a 20 C fokot, éjszakánként pedig fagyközeli hőmérsékleteket lehetett mérni.
Megtörtént a kiválasztás, kezdődik a gyakorlati munka: lokális környezeti kihívásokra keresnek kreatív válaszokat a Green Lab powered by Telekom Kraft résztvevői. Az újító fiatalokból álló hat csapatot a Telekom szakmai mentorálásával, a MasterCard a TMF Group és az Ashoka munkatársainak közreműködésével készítik fel a fenntarthatósági problémák me
Megkezdte magyarországi tevékenységét a Unifiedpost Group, a világ egyik vezető felhőalapú üzleti platformja. A világon több mint 1 millió KKV és 2500 nagyvállalat adminisztratív és pénzügyi hátterét biztosító cég egy hazai e-számla szolgáltatóval egyesülve lép a magyar piacra.
Az elmúlt időszakban jellemzően negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken, ha a tegnapi napból indulunk ki, azt látjuk, hogy az amerikai tőzsdék jelentős esést szenvedtek el, elsősorban az emelkedő kötvényhozamok miatt, melyek főleg a növekedési részvényekben váltottak ki eladási hullámot. Ezt követően ma reggel az ázsiai tőzsdéken is negatív hangula
A növekvő infláció miatt a kínai jegybanknak (PBoC) egyre kisebb a mozgástere, hogy élénkítse a gazdaságot. A termelői árak a vártnál jelentősebb mértékben nőttek, és már a fogyasztói árak is jelentős emelkedést mutatnak.
A Fortnite készítője, az Epic Games 2 milliárd dolláros befektetést kapott, ami a legtöbb, amit két évtizede bármelyik játékgyártó cégnek sikerült összegyűjtenie. A finanszírozás azt jelenti, hogy az Epic értékét most 31,5 milliárd dollárra becsülik, miután a Sony és a Kirkbi A/S, a Kirk Kristiansen család holdingja egyenként 1 milliárd dollárt fek
Végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felügyelőket első fokon, nem jogerősen a bíróság - közölte a fővárosi főügyész.
Végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felügyelőket első fokon, nem jogerősen a bíróság - közölte a fővárosi főügyész kedden az Mti-vel. Budapest több részén is "elharapódzott" a filmforgatás az utóbbi években - a környéken lakók nagy bánatára.
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor-ügyben - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
Egyre több Ukrajnából érkező dönt úgy, hogy Magyarországon keres munkát, Számukra az építőipari vállalatok nyújtanak lehetőséget, ahol már korábban is sok vállalatnál alkalmaztak Ukrán állampolgárokat. A Tesco is több munkakört tart fenn az Ukrajnából érkezőknek, bár hozzájuk így még csak ketten érkeztek – írja a 444.hu.
Minden harmadik családi cég növelte bevételeit tavaly, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából, és bár várakozásaik mérséklődtek, előrejelzéseik szerint az infláció jóval kevésbé fogja megviselni őket, mint a vírus miatt bevezetett korlátozások.
Indítványt tett a Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Az otthoni munkavégzés egyértelműen a mindennapjaink része lett, amelyet jól mutat, hogy a magyar munkavállalók 19%-a heti 4-5 napot dolgozik otthonról. Legyen szó hibrid munkamodellről vagy tartós home office-ról, az elmúlt két év eseményei következtében világszerte nőtt az érdeklődés a dedikált otthoni irodák iránt. A legalább egy napot otthonról
A divatipar a világon az egyik legszerteágazóbb ágazat: nem csak a gazdaságra van hatalmas hatása, de a turizmussal is kéz a kézben jár. A divat alatt pedig egészen sok mindent érthetünk, hiszen beszélhetünk fast fashionről és high fashionről egyaránt, miközben egyáltalán nem mehetünk el a szó nélkül a környezetre gyakorolt hatása mellett. Ezeknek
A világ két vezető távközlési cége közül a svéd Ericsson felfüggesztette oroszországi tevékenységét, a finn Nokia pedig bejelentette, hogy végleg hátat fordít az orosz piacnak az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben.
A Bitcoin 2022 konferencia során megosztotta a hamarosan megjelenő M50-es sorozatú Whatsminer gépeinek részleteit a MicroBT. A Bitcoin 2022 bányász színpadán lejátszott előre rögzített videóban Jordan Chen, a MicroBT COO-ja megosztotta a vállalat új M50-es szériájú bányászgépeinek részleteit az M50s-es, az M50-es és az M53-as modellekről. #MicroBT
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor-ügyben, amelynek tárgyalása 2016. június 12-én kezdődött.
A 4iG Nyrt. újabb tőkeemelést hajtott végre az Antenna Hungária Zrt.-ben, mellyel a tőkepiaci társaság 76,78 százalékra növelte részesedését a távközlési cégcsoportban. Az ügylet cégbírósági bejegyzésével lezárultak a nemzeti telekommunikációs vállalatcsoport létrehozására irányuló főbb stratégiai lépések. A 4iG Nyrt. (4iG) az ALBtelecom 80,27 száz
A digitalizáció mára már elengedhetetlen része az életünknek, jelen van minden iparágban, és az okos eszközökön keresztül a mindennapjainkat is átszövi. A valós idejű adatok megértése éppúgy elengedhetetlen az éppen zajló energiaátmeneti folyamatban, mint a karbonkibocsátás-csökkentési törekvések terén, és mindezekhez kapcsolódóan az építőiparban i
Ha nem érkeznek meg az uniós források, akkor nemzetközi kötvénykibocsátásra lehet szükség, Magyarország ma a pénzpiacokról nagy mennyiségben hozzá tud férni forrásokhoz – mondta a múlt heti nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A miniszterelnök szavai alapján könnyen lehet, hogy a tervezettnél nagyobb devizakötvény-kibocsátás jöhet 2022-ben.
Az év végére jelentősen lassulhat a globális gazdasági növekedés, és a recessziós kockázatok is magasak az orosz invázió, valamint a kínai koronavírus-lezárások hatására - idézi a Bloomberg a Peterson Institute for International Economics (PIIE) elemzését.
A babaváró hitel esetében a referenciakamat emelkedése miatt a kamattámogatás elvesztése esetén az első igénylőkhöz képest közel kétmillió forinttal többet kellene visszafizetni azoknak, akik most adják be az igénylést – hívja föl a figyelmet elemzésében a Bank360.hu.
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor-ügyben.
A világ két vezető távközlési cége közül a svéd Ericsson felfüggesztette oroszországi tevékenységét, a finn Nokia pedig bejelentette, hogy végleg hátat fordít az orosz piacnak az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben.