2022-ben egészen március utolsó napjáig kellett várni a tavaszi aszály végére. A szinte utolsó utáni pillanatban érkező csapadék lehullásáig azonban a termelők egy része nem ült tétlenül. Szeged térségében például Szabó József az Fmc RhizoMagic növénykondíciónálójával kezelte repcéjét.
Az amerikai bankok a második világháború óta minden évben növelték a betétállományukat. Nagyon úgy tűnik, hogy idén ez a hosszú sorozat megszakadhat, ez azonban cseppet sem fog fájni a bankoknak – írja az amerikai The Wall Street Journal.
A Klarna az Amazon, a Google és a Facebook kihívójaként lép fel az online kereskedők piacán, miután 1 milliárd dollárért felvásárolta a PriceRunner összehasonlító funkcióval rendelkező vásárlási szolgáltatót.
A hétvégén jelent meg a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) oldalán a felhívás, hogy az egy kilós Nagyi Titka búzafinomlisztben idegen anyag lehet jelen. A hatóság kéri, hogy a terméket ne használják fel.
A jelenlegi villamosenergia-ellátást meghatározó váltakozó áram nagy mennyiségű tárolására nincsenek még kielégítő megoldások, ezért minden pillanatban ugyanannyit kell belőle megtermelni, mint amennyit elfogyasztunk, különben a rendszer stabilitását és az ellátásbiztonságot nem lehetne fenntartani.
Lezajlott a Waberer's közgyűlése, amely nem okozott meglepetést. Döntés született többek között az adózott eredmény felhasználásáról, és a saját részvény visszavásárlásokról.
Több mint 6,5 milliárd forintos beruházásból új és megújult Interspar és Spar-áruházak nyíltak országszerte, négy településen - közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A magas gyártási és szállítási költségek, valamint az anyaghiány az abroncsok árait is jócskán megemelheti. Nem meglepő módon az ukrajnai háború áll az eremelések hátterében – írja az autoszektor.hu nevű oldal.
Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az Adventum Csoport PENTA alapjával közösen történő befektetéseket. Az 50 millió eurós értékhatárig történő társbefektetések kelet-közép-európai, többek között magyar kereskedelmi ingatlanokra vonatkoznak.
Az idei év elején 13-14 százalékkal nőtt az átlagkereset, amely igen impozáns emelkedésnek mondható. Csakhogy a magas infláció súlyosan erodálja a fizetések vásárlóerejének növekedését.
Mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). Ez azt jelenti, hogy félmilliónyi robogó szabálytalanul közlekedik az utakon – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Hozhat némi könnyítést Orbán Viktor miniszterelnök azon javaslatának uniós szintű elfogadása, hogy ideiglenesen szűnjön meg az üzemanyagok bioösszetevővel való adagolása, de a „biodízelgyártók mosolya nem maradna őszinte” Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint. Az agrárszakértő úgy véli, most nem az ár a kérdés, hanem hogy lesz-
Az orosz nyel nemzetközi átnevezését követeli egy ismert ukrán elemző, aki szerint ezzel megszünne Oroszország legfőbb érve, miszerint az orosz nyelvet használók védelmében lép fel.
Mi az esti kikapcsolódás egyik legtutibb receptje? Streaming előfizetés (plusz egy megbízható internetkapcsolat), egy lebilincselő sorozat, és egy kellemes lazítást ígérő, finom bor. A Hilltop online kutatásából többek között kiderül, hogy milyen szériát és tételeket fogyasztunk a legszívesebben, és a válaszadók azt is megszavazták, hogy melyik nép
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint, mely hétfő reggel ismét 380 közelében van az euróval szemben. Vagyis a múlt hét második felében látott erősödés nem tartott ki, továbbra sem tud szabadulni a lélektani határtól a magyar deviza. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat, ezen belül az orosz-ukrán háború friss hírei mozgatják a forintot.
Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A koronavírus megjelenése óta eltelt két év. A kezdetben kényszermegoldásként elterjedt home office velünk maradt, noha az irodák már megteltek élettel, a munkavállalók jelentős része ragaszkodik a rendszeres távmunkához. Hogy mennyire fontos szempont lett ez a dolgozók számára, jól illusztrálja az egyik nagy multinacionális vállalat tavaly október
Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb).
Úgy tűnik, hogy az orosz energiatermékek behozatali szankciójáról letettek az EU-ban, legalábbis erre utal, hogy a szénimport tilalma csak augusztustól hatályos.
A KSH és Eurostat adatai szerint 2015-höz árszinthez képest képest Magyarországon 2,1-szeres árat kellett fizetni a lakásokért tavaly év végén, ami az uniós országok között a legmagasabb érték.
Az MNB újabb vezetői körlevelet adott ki a nyilvános értékpapír-kibocsátóknak a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet kapcsán az eddiginél egységesebb jogalkalmazás érdekében. A jegybank – támogató felügyeleti stratégiája mentén, a tőzsdei cégek önkéntes jogkövetését előmozdítandó – egyebek közt a bennfentes információk keletkezése, kezelése,
Nehéz már újabb jelzőket találni az egyre feljebb mászó európai inflációra. Közép-Európa legnagyobb gazdaságai közt a cseheknél a legmagasabb, már februárban csatlakozott a "tízentúliak klubjához", és a mai, márciusi adat további emelkedést mutat.
A Hégető Honorka Alapítvány 2022-ben elsősorban azokat az alkotásokat várja, amelyek mozgókép vagy fotó-sorozat formájában mutatják be a háború különböző arcait, az arra adott emberi reakciót. A díj továbbra is teret ad a háborútól független társadalmi problémákat bemutató alkotásoknak is. Miután az elmúlt több mint két évre a koronavírus és anna
A TV2-nél nem csak a munkatársak, hanem a kutyusaik is bejárnak az irodába. A kiskedvencek pedig nem csak örömet okoznak, hanem igazi csapattagokká is váltak. A TV2 igazi kutyabarát munkahely, ahol a kutyusok nem csak vendégek: a négylábúak az ajtó melletti névtáblán is szerepelhetnek, de akár saját helyüket is elfoglalhatják a szerkesztőségben.A T
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (Bgyh) Zrt. minden segítséget megad a Városligeti-tóban történt tömeges halpusztulás kivizsgálásához, közlésük szerint az előzetes laborvizsgálati eredmények alapján a társaság nem hibázott.
Elköltözik a népszerű budai szórakozóhely, a Rákóczi híd lábánál lévő Barba Negra - a helyére hét emeletes irodaház és 4 emeletes parkolóház épül - írta meg a hétvégén az Építészfórum. A területen minimális zöldterület is kialakításra kerül.
Életének 93. évében elhunyt Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, színműíró, műfordító, egykori kulturális miniszter, a Magyar Televízió korábbi művészeti vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia alapítója – tudatta az MTA hétfőn az MTI-vel. Mint a közleményben olvasható, Görgey Gábor hosszan tartó betegség utá
Néhány kivétellel Németországban a legmagasabbak az üzemanyagárak Európában a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése szerint. Az üzemanyag a magyar és a máltai kutakon a legolcsóbb.
Elköltözik a népszerű budai szórakozóhely, a Rákóczi híd lábánál lévő Barba Negra - a helyére hét emeletes irodaház és 4 emeletes parkolóház épül - írta meg a hétvégén az Építészfórum. A területen minimális zöldterület is kialakításra kerül.
Az Eurostat adatai szerint 2015 óta az egész unióban Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Idén viszont jelentősen csökkenhet a kereslet az emelkedő kamatok miatt.