Március elején egy újabb gazdalátogatásra indultam Väderstad felhasználókat bemutató cikksorozatunkhoz. Ezúttal Kalocsa mellett, Kisfoktő határában készítettem interjút, beszélgetőpartnerem pedig Greksa Zsolt gazdasági agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök volt, aki még soha nem végzett olyan korán a szántáselmunkálással, mint idén, 2022-ben. Az el
A ReMat megszerzése beleillik a Mol-csoport tavaly indított Shape Tomorrow 2030+ stratégiájába, amelynek egyik fő pillére a körforgásos gazdaságnak a Mol tevékenységébe integrálása.
Ha Ukrajnába tartanak vagy onnan érkeznek Magyarországra, az ukrán közúti fuvarozók 2022. április 30-ig mentesülnek a fuvarozási engedély használatának kötelezettsége alól. Az ukrajnai áruellátás biztosítása érdekében a háborús helyzetben ideiglenesen bevezetett könnyítésről az Innovációs és Technológiai Minisztérium adott ki közleményt.
A MOL-csoport felvásárolta a ReMat Zrt-t, Magyarország piacvezető műanyag újrahasznosító vállalatát. A cég éves feldolgozási kapacitása 25 ezer tonna, csaknem 200 alkalmazottat foglalkoztat, termelőüzemei Tiszaújvárosban és Rakamazon találhatók, valamint logisztikai központja van Pozsonyban.
Megjelent az európai közbeszerzési értesítőben a pályázati eredmény a Balatonfüreden építendő új konferenciaközpont és kiállítótér kivitelezésére - vette észre a Magyar Építők. A beruházás összesen 6,3 milliárd forintból valósulhat majd meg. Mint tegnap megírtuk, Balatonfüreden további jelentős fejlesztések várhatóak miután az Appenin többek közt v
A beruházási ráta tartósan magas, 26 százalék feletti szinteken alakulhat, ami a záloga a magyar gazdaság felzárkózásának. A vállalati, lakossági és állami beruházások GDP-hez mért értéke alapján az elmúlt években dogobós helyen állt hazánk az Európai Unióban. 2010-hez képest pedig több mint 90 százalékkal nőttek a beruházások Magyarországon. A fel
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 márciusában, országosan 14 548 ingatlan-adásvétel bonyolódott, ami az elmúlt évtized negyedik legmagasabb havi értéke.
Oroszország elfogadhatja a devizafizetést az energiaszállításoknál, de kijelölt egy bankot. Az Eurózóna inflációja jóval magasabb a korábban becsültnél. Az európai tőzsdék mérsékelten emelkednek, az OTP és a Richter, valamint a forint jól áll. Szigorúbb EU-s kriptodeviza-szabályozásról érkezett hír, és nem sok sikert ért el Trump Twitter-klónja.
Stratégiai előny a sokszínűség, a magyar vállalatok mégis lemaradtak a nemek közötti egyenlőség biztosításában. Szerencsére több jó példa áll a diverzitás megteremtésére törekvő cégek előtt. A sokszínűség stratégiai előny a vállalatoknál. A világ legnagyobb és legsikeresebb cégei már 10-15 éve felismerték és átalakították döntéshozói, vezetői csopo
Az euróövezeti éves infláció márciusban új rekordra, 7,5 százalékra gyorsult a februári 5,9 százalékról, meghaladta a 6,6 százalékos piaci várakozást - tette közzé előzetes adatait az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
A 21SZJA bevallás útmutatója is tartalmazza már azt, a Pénzügyminisztérium által képviselt álláspontot, mely szerint a termelési tényezők hasznosításából, értékesítéséből származó bevételt – a gazdálkodó döntésétől függően – 2021. évben nem kell beleszámítani a kiegészítő tevékenységből, tevékenységekből származó bevételbe, így az nem minősül őster
Az utasok igényeinek gyorsabb és gördülékenyebb kiszolgálása érdekében egyesül a Főtaxi Csoport két társasága, a Főtaxi és a Budapest Taxi. Április 1-jétől így a kibővült flotta minden autója Főtaxi márkanév alatt, a Főtaxi ügyfélszolgálat irányításával folytatja munkáját. A Budapest Taxi korábbi elérhetőségei az átmeneti időszakban változatlanul m
Jelentős fordulat állt be időjárásunkban szerdán, az elmúlt három hónap csapadékszegény időjárása után, ami márciusban csúcsosodott ki, délnyugati áramlással végre nedves légtömegek érkeztek fölénk. A következő napok csapadéka az országban többfelé várhatóan meghaladja az idén eddig lehullott mennyiséget, amire a talajoknak és az őszi vetéseknek eg
A K&H alapok kezelőjének szakértője szerint tartósan magasban maradhatnak az árak, drága maradhat például az olaj. Európa orosz energiafüggőségének csökkentése érdekében tett lépések miatt komoly lehetőségek lesznek befektetési szempontból a zöld és fenntartható megoldásokban.
A hosszútávú gázszerződéseket vélhetően nem érinti a péntektől érvényes döntés, de a rövidtávúakkal már most gond van Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint.
A Mol-csoport felvásárolta a ReMat Zrt.-t, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát, amely kommunális és ipari hulladékot használ fel regranulátum előállítására – közölte a magyar olajcég pénteken.
A Mol felvásárolta a ReMatot, Magyarország piacvezető műanyag újrahasznosító vállalatát. A cég éves feldolgozási kapacitása 25 ezer tonna, csaknem 200 alkalmazottat foglalkoztat, termelőüzemei Tiszaújvárosban és Rakamazon találhatók, valamint logisztikai központja van Pozsonyban.
Lengyelországba csütörtökön 23 000 ukrán menedékkérő érkezett; csaknem 10 százalékkal kevesebb, mint egy nappal korábban. A Magyarországra tegnap összesen 5728-an érkeztek Ukrajnából.
Nehéz döntés elé került 6 éves korára az egyik legigéretesebb magyar start-up cég. A számos hazai nagyvállalat, bank és szolgáltató számára ügyfélkommunikációs chatbotot készítő és egyben működésével a hazai chatbot piacot megteremtő Talk-A-Bot (ejtsd: 'tolkabot') a további fejlődési lehetőségek érdekében márkaváltásra kényszerült.
A dróntechnológia alkalmazása a tájtervezésben, a virtuális valóság tanulást segítő lehetőségeinek kiaknázása, szakkollégiumi kurzusok digitalizációja – ilyen és ezekhez hasonló ötletek nyertek a nonprofit szervezetek számára kiírt Invitech InnoMax-díjon. A már tizenkettedik alkalommal megszervezett innovációs seregszemlén az oktatás, a felzárkózta
50 ezer tonna élelmiszer semmisült meg a napokban Ukrajnában, Kijev mellett. A raktárépületeket az orosz erők vették tűz alá – a polgármester szerint célzott támadásról van szó.
Az elmúlt két nap csapadékos időjárásának köszönhetően Magyarország megyéinek többségében megnőtt a holt biomassza nedvességtartalma, így megszűnt vagy jelentősen csökkent a tűzkockázat. A hatóság 16 megyében és a fővárosban 2022. április 1-jén 13 órától visszavonja a fokozott tűzveszélyt. A magas erdőtűzkockázattal rendelkező Bács-Kiskun, Békés és
Az Európai Bizottság 1,1 milliárd euró (mintegy 407 milliárd forint) összegű támogatási megállapodást írt alá hét olyan uniós kezdeményezéssel, melyek működésük első tíz évében több mint 76 millió tonna szén-dioxid-egyenértékkel fogják csökkenteni a kibocsátásokat - közölte a brüsszeli testület pénteken.
A Holland Királyi Légitársaság tovább bővíti budapesti kínálatát és a nyári csúcsidőszakban 93 éves magyar jelenléte során először napi öt járat közlekedik egyes napokon Ferihegy és Schiphol között.
A művész különleges projektjét „az emberiség törekvéseinek ünnepléseként” írja le. Jeff Koons már most is a legdrágább élő művész. Most még magasabbra teszi a lécet, és a Holdra küldi művészetét.
Nem áll le az orosz gázszállítás, ha vevő április 1-jéig nem igazolja vissza, hogy kész rubelben rendezni a számlát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
Fogyatékossággal élő és rászoruló gyermekek nyári táborozását támogathatják az aludobozok visszaváltásakor a SPAR vásárlói az üzletlánc, a Returpack és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése révén létrejött program keretein belül a „Minden Doboz Visszajár” segítségével.Nemcsak a környezeti terhelést csökkenthetik jelentősen, de nehéz sors