2022. április 10. vasárnap

ápr. 10
4:12
A Pinterest betiltja a klímaváltozással kapcsolatos félretájékoztatást (NRGreport)
A Pinterest új irányelvet jelentett be, mellyel fellép a klímaszkepticizmus és az éghaljatváltozással kapcsolatos félretájékoztatás ellen. A platform közölte, hogy eltávolítja azokat a tartalmakat, amelyek tagadják az éghajlatváltozás létezését vagy hatásait, valamint az ember éghajlatváltozásban játszott szerepét
ápr. 10
4:18
Segítő növények — növénytársítások (Magyar Mezőgazdaság)
Szétnézve a természetben mindenfelé növénytársulásokkal találkozunk és nem monokultúrákkal, amit az ember mesterségesen hoz létre és tart fenn sok energia felhasználásával. Minden természetes növénytársulásban megvan a növények szerepe, például árnyékolnak vagy védenek a széltől.
ápr. 10
4:48
Csökken a felhőzet, de egy-egy zápor még előfordulhat (Agrofórum)
Éjszaka többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd a hajnali óráktól északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Az éjszaka első felében főként az ország keleti, délkeleti felén szórványosan előfordul eső, zápor, majd megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb
ápr. 10
4:48
A Marsig érnek az orosz szankciók (newtechnology.hu)
A háború miatt Oroszországra kivetett gazdasági szankciók kulcsfontosságú űrprojektek késését vagy törlését okozhatják – mutatott rá az Európai Űrügynökség. Az ESA magas szintű válságtanácskozást hívott össze Ukrajna lerohanása miatt, majd közleményben tudatták: elítélik a fegyveres konfliktust, és tragikusnak tartják annak következményeit. Az eeNe
ápr. 10
5:12
Részvényenként 20 forint osztalékot javasol a BIF igazgatótanácsa (ProfitLine)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) igazgatótanácsa részvényenként 20 forint osztalék kifizetését javasolja az április 29-i közgyűlésnek a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett előterjesztés szerint.
ápr. 10
5:18
3 napos időjárás-előrejelzés: jég- és hódara, éjszakai mínuszok (Agroinform)
Itt-ott még az ég is megdörrenhet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
ápr. 10
5:18
Hogyan szaporíthatók a szobanövények? (Agrofórum)
Szeretnék tájékoztatást kérni arról, hogy a szobanövények szaporítására milyen módszereket lehet alkalmazni?
ápr. 10
5:48
Hímes tojás: színek, minták, üzenetek (Agrofórum)
Fekete Ildikó matematikus, jelenleg az informatika területén dolgozik és aktuális egyetemi tanulmányai is ehhez kapcsolódnak. Ez a cikk azonban nem az ilyen irányú tevékenységet mutatja be - bár az is rendkívül izgalmas -, hanem azt, amit Ildikó rendkívül szerényen, csak a hobbijának nevez. Teszi ezt úgy, hogy a hímes tojás készítéssel - mert az vo
ápr. 10
5:48
Rizshéj hamujából és PET-palackokból készül a Continental új versenyabroncsa (newtechnology.hu)
A Continental új, nagy teljesítményű abroncsot fejlesztett ki a teljesen elektromos Extreme E versenysorozat második szezonjára, amely február 19-én és 20-án, a Desert X Prix sivatagi futammal veszi kezdetét a szaúd-arábiai Neomban. Az új modell fejlesztése során a Continental gumiabroncs-mérnökei és anyagszakértői amellett, hogy javítottak a telje
ápr. 10
5:48
Folytatódott a Corteva Agriscience™ online szezonnyitó konferenciasorozata (Agrárágazat)
Jönnének a kertünkbe a tripszek, hernyókártevők és társaik? Mit tegyünk?
ápr. 10
5:48
Tavaszi magágykészítők hazai gépkínálata, konstrukciós megoldások (GépMax)
A tavaszi magágykészítéshez a hazai- és külföldi gyártók széles típusválasztékában kínálnak gépeket.
ápr. 10
5:48
A csomagolás kis csodái: fűszernövény-palánta a polcon (Transpack)
Hungaropack Studenten is méltatták Kata leleményes fűszernövény-csomagolását.
ápr. 10
5:48
Európa luxustakarmánya a szója (Mezőhír)
Az európai szója versenyképességi gondokkal küzd, de van egy réspiac, ahol verhetetlennek bizonyulhat.
ápr. 10
6:00
Tényleg jó Magyarországnak, ha Paks 2-t a Roszatom építi? (Piac és Profit)
A hét híre, hogy egy orosz repülőgép érkezett a magyar légtérbe. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon jelentette be, hogy légiszállítással kapott nukleáris üzemanyagot a Paksi Atomerőmű, mivel a nyugati szankciók miatt vasúton nem jöhetett a szállítmány. A kérdés azonban, hogy mi lesz Paks 2-vel. Holoda Attila energetikai sz
ápr. 10
6:12
Noam Chomsky még emlékszik Hitlerre, és most a történelem fordulópontjáról beszél (Privátbankár)
Amerika nem lehet a béke őszinte hírnöke, de Putyint ennek ellenére meg kell állítani. Atomháború helyett tárgyalást sürget a világhírű nyelvfilozófus.
ápr. 10
6:30
Környezetvédelmi termékdíj: mi legyen a számlán és az áfabevallásban? (Adózóna)
Mit kell feltüntetni a számlán, ha környezetvédelmi termékdíj terheli a kiszámlázott anyagot? – kérdezte az Adózóna olvasója. Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
ápr. 10
6:30
Harapófogóba került az új kormány a deficit miatt (Portfolio)
Jelentős elszállásban van a 2022-es költségvetés: a februári rendkívüli méretű deficit után márciusban még tovább romlott a helyzet. Ezért egyre több elemző vélekedik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz a büdzsé kiigazítása. Már csak az a kérdés, hogy a kormány ezt a hiánycél módosításával és/vagy adóbevétel-növeléssel oldja-e meg.
ápr. 10
6:42
Lehet cukormentes pisztáciafagyit készíteni, de nem érdemes (Magyar Mezőgazdaság)
A Sirha Budapest kiállítás az élelmiszeripari újdonságok terepe. Itt láttuk, hogy például a fagylaltkészítők is tudatosan készülnek a nyárra és arra, hogy a speciális igényű fogyasztókat is ellássák ezzel az édességgel.
ápr. 10
6:48
Globális élelmiszerhiány, változó szabályok, a háború hatásai (Agroinform)
Világkatasztrófát válthat ki az élelmiszer-ellátásban a háború, összefoglaló a terményárakról, tragikus hír a repcéről. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
ápr. 10
6:48
KSH: januárban visszaesett az élő állatok exportja (Agrofórum)
Januárban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 190,1 milliárd forintot, míg a kivitel 269,2 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 79,1 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
ápr. 10
6:48
Ingyenes magyar fejlesztésű online platform segíti az Ukrajnából menekülőket (KKV Magazin)
Összesen már több mint 4 millióan menekültek el Ukrajnából a háború elől, közülük Magyarországra eddig közel 400 ezren érkeztek a kormány által közölt adatok szerint. Az eddigi tapasztalatok alapján a hazánkba érkezők többsége átmeneti jelleggel marad az országban és jellemzően további célállomásokra utazik tovább, azonban vannak, akik közép- vagy
ápr. 10
6:54
Mi történik, ha tényleg bomba van egy gépen? (Növekedés)
Az elmúlt napokban több esetben kellett riasztani a hazai légierő Gripenjeit olyan repülőgépek miatt, amelyek a levegőből jelentettek bombariadót. De mi is történik pontosan egy repülőgépen, ha terrorfenyegetettség áll fenn a fedélzeten? És mennyi ideje van a Gripeneknek a beavatkozásra?
ápr. 10
7:12
Ingyenes konferenciát tartanak a körforgásos gazdaságról az MTA-n (ProfitLine)
A Magyar Műanyagipari Szövetség (Mmsz) „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga” címmel tudományos konferenciát szervez, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy rendkívül érdekes és színes világ aktuális trendjeibe. Az online is követhető rendezvényen a téma legnagyobb hazai szakértői szólalnak fel, mint Haltenberger Péter (MOL), Dr. Lu
ápr. 10
7:12
Így néz ki az új Országgyűlés (Növekedés)
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. Maradt a Fidesz-KDNP-kétharmad.
ápr. 10
7:18
A Ufc harcosai bitcoin bónuszokat kapnak a közönség szavazatai alapján (Kripto Akadémia)
A világ legnagyobb harcművészeti bajnoksága, a UFC bevezette a bitcoin bónuszokat a harcosok számára. A küzdő felek között a bajnokság számozott eseményei során 60 000 dollár bitcoinban fizetett bónuszt oszt szét a UFC. Az új bónuszrendszer a Crypto.com-al kötött tíz éves, 175 millió dollár értékű szponzori megegyezés része. A bajnokság történeténe
ápr. 10
7:21
Több tucat életmentő terápia befogadásával késik a tb (Azenpenzem)
Ma tartják a Nemzeti Rákellenes Napot, amelyre különösen azért érdemes figyelni, mert évente mintegy 33 ezer magyar esik áldozatul a daganatos megbetegedésnek. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint a gyógyulási esélyeket növelné, ha az új terápiák elfogadása felgyorsulna.
ápr. 10
7:30
Ki dönti el, hogy ki a háborús bűnös? És Amerikát még hogyhogy nem vonták felelősségre? (Növekedés)
Volt, hogy az amerikai hadsereg százával gyilkolta a civileket, mégsem lett belőle érdemi felelősségre vonás. A háborús bűnösök elítélését ugyanis rengeteg tényező hátráltatja. Az ukrán háborúnál sincs sok esély az érintettek bebörtönzésére.
ápr. 10
7:36
Legóból rakott ki koncentrációs tábort, majd lefotózta – kortárs szupersztárok, akiket látni kell (Forbes)
Ilyen, amikor a kortárs művészek kortárs problémákra reagálnak.
ápr. 10
7:48
Rekordmagas élelmiszerárak világszerte – Némi jó hír a nyugat-európai gabonapiacról (Agrofórum)
Ahogy arról már korábban beszámoltunk az Ensz élelmezésügyi ügynöksége közölte, hogy az élelmiszerek világpiaci ára márciusban csaknem 13%-kal új rekordszintre ugrott, mivel az ukrajnai háború zűrzavart okozott az alapvető gabonafélék és az étkezési olajok piacán. Tekintsük át most részletesen a gabonapiacra gyakorolt hatásokat a Fao adatai alapján
ápr. 10
8:12
Már 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza a gyermekesek (Növekedés)
Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza - mondta Tállai András.
ápr. 10
8:24
Mi termeljük meg az európai tormamennyiség felét (Mezőhír)
A teljes európai piac importigényét fedezni tudjuk tormából.
ápr. 10
8:24
Már a bálázás előtt figyelmezteti a túlmelegedés veszélyére (GépMax)
A Base teszterrel elkerülhető a préselt takarmány felmelegedése, illetve ezzel járó tűzveszély kockázata.
ápr. 10
8:24
Heti árlisták, áremelések jellemzik a piacot (Agrárágazat)
Mezőgazdasági gépeknél az áremelések a 3%-tól akár a 100%-ig is terjedhetnek.
ápr. 10
8:24
Már jelentkezhet a hazai csomagolási versenyre (Transpack)
A Csaosz két kategóriában, június végéig várja az online jelentkezéseket a hazai csomagolási versenyre.
ápr. 10
8:36
3800 évvel ezelőtt óriásföldrengés rázta meg a chilei térséget (Magyar Mezőgazdaság)
Egy nemzetközi kutatócsoport bizonyítékot talált egy megatöréses földrengésre, amely körülbelül 3800 évvel ezelőtt történt a mai Chile partjainál. A Science Advances című folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatócsoport leírja a szökőárról talált bizonyítékokat és annak az akkoriban a térségben élő emberekre gyakorolt hatását.
ápr. 10
8:54
Minden, ami Claas (Agroinform)
Claas traktor, kasza, rakodógép, kukoricaadapter, gabonavágó asztal, kombájn, homlokrakodó, bálázó az Agroinform Piacterén.
ápr. 10
8:54
Háború az ingatlanpiacon - egyre kevesebb az érdeklődő (KKV Magazin)
Az orosz-ukrán háború az ingatlanpiacot is bizonytalan helyzetbe hozta, a februári helyzethez képest márciusban közel 30 százalékkal csökkent az érdeklődés az eladó használt ingatlanok iránt Magyarországon. Jelenleg senki nem látja a háború végét, így nem tudni merre mozdulnak az árak.
ápr. 10
8:54
Jön a bitcoin pénzvisszatérítés a Curve alkalmazásra (BitcoinBázis)
A Curve egy olyan fintech vállalat, amelynek víziója, hogy a pénzügyi szolgáltatások sokaságát egy mobilalkalmazásban és egy digitális kártyában fogja
ápr. 10
9:12
Fennállása legjobb eredményét érte el az Opus Global (ProfitLine)
AZ Opus Global vállalatcsoport 2021-ben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatok hatása ellenére konszolidált szinten 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárt, míg a teljes átfogó eredménysoron 41,6 milliárd forint nyereséget ért el - kö
ápr. 10
9:18
Senki sem hitte, hogy eddig kitartanak az ukránok, új vezetője van az inváziónak - itt tart a háború (Menedzsment Fórum)
Újabb fegyverszállítmányok érkeztek Ukrajnába, amely már 46. napja áll ellen az orosz katonai inváziónak. Az oroszok új tábornokot neveztek ki a hadműveletek vezetésére, hátha ő jobban boldogul - összefoglaló a háború állásáról.
ápr. 10
9:18
Kriptopénzügyek – 39. (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Inlock Részt vett az Inlock a Dubai-ban megrendezett AIBC ASIA SUMMIT konferencián má
ápr. 10
9:18
Tudod, mi az a "kisze"? Ezen a napon fontos szerepe van! (Agroinform)
Virágvasárnaphoz nagyon sok népszokás kapcsolódik, de a növénytermesztőknek és az állattartóknak is számtalan jó tanáccsal szolgál.
ápr. 10
9:30
Nehézkes hét a budapesti tőzsdén: megbillent a Mol szárnyalása, csúfos hetet zárt az OTP is (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX index a múlt heti záráshoz képest 2843,66 pontos, vagyis 6,31 százalékos csökkenéssel 42 191,13 ponton zárt pénteken. A részvénypiac heti forgalma 115,15 milliárd forintra csökkent az előző heti 121,09 milliárd forintról, az összes vezető részvény gyengült.
ápr. 10
9:30
Ötvenmilliárd forintnyi adóvisszatérítés a családosoknak (Demokrata)
Az első körös kiutalási szakasz már 2022. február 14-én lezárult.
ápr. 10
9:54
Franciaország elnököt választ - Marad Marcon vagy Le Pen jön? (Növekedés)
Franciaországban megkezdődött a kétfordulós elnökválasztás első fordulója. A tét, hogy a franciák vajon újabb öt évet adnak Emmanuel Macronnak, vagy új elnököt küldenek az Élysée-palotába. A válasz április 24-én érkezik.
ápr. 10
10:00
Mi okozhatja a faszövet barna színű elváltozását a diófa oltványnál? (Agrofórum)
Diófa oltványomnál a vezér vessző felső része elhalt. Visszametszettem, a belsejében barna elszíneződés látszott. Mit tudok tenni, vegyem ki a fát vagy tudom valamivel kezelni?
ápr. 10
10:06
Franciaország elnököt választ - Marad Marcon vagy Le Pen jön? (Növekedés)
Franciaországban megkezdődött a kétfordulós elnökválasztás első fordulója. A tét, hogy a franciák vajon újabb öt évet adnak Emmanuel Macronnak, vagy új elnököt küldenek az Élysée-palotába. A válasz április 24-én érkezik.
ápr. 10
10:12
162 ezren már be is nyújtották az adóbevallásukat, hogy pénzhez jussanak az államtól (Menedzsment Fórum)
Eddig több mint 162 ezer, gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akiknek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza.
ápr. 10
10:18
Visszaállíthatja a sorkatonaságot Hollandia (ProfitLine)
A holland védelmi minisztérium skandináv típusú sorkatonai rendszer bevezetését fontolgatja a hadsereg létszámhiányának megoldására - írta a Dutchnews hírportál pénteken.
ápr. 10
10:18
Az útifű maghéj használata: ebben segít az útifűmaghéj fogyasztása, így hat a szervezetre (Pénzcentrum)
Évről évre egyre több, egyre izgalmasabb táplálék-kiegészítővel találkozhatunk a piacon, amelyek nem csak azt ígérik, hogy egészségesebbek leszünk tőlük, hanem azt is, hogy rendszeres fogyasztásukkal fogyhatunk. Az egyik legújabb őrület nem más, mint az útifű maghéj nevű növényi származék, amit korunk egyik legegészségesebb csodaszereként tartunk s

Keresés