Politizálás a reggeli müzli fölött, politizálás az ágyban, politizálás a bevásárlóközpontban. Ismerős? A kampányidőszak alapjaiba véve határozta meg baráti és családi diskurzusainkat, és sajnos rengeteg esetben szült véleménykülönbségeket és heves vitákat. Különösen igaz el hazánkra, ahol a polarizáltság minden emberi kapcsolatba betüremkedik. Most
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Hatalmas inflációval, tátongó költségvetési lukakkal és rég nem látott nemzetközi bizonytalansággal veszi majd át a következő kormány a magyar gazdaságot.
A Fidesz-KDNP immár negyedszer győzött egyhuzamban a magyarországi parlamenti választásokon, ezt a demokratikus magyar választást tiszteletben kell tartani - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfői sajtóértekezletén.
Inkább vállalják a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, mintsem ártsanak a gazdaságuknak – jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter.
Egy ideig nem jelennek meg Matolcsy György írásai a Magyar Nemzet online felületén. Az eddigi írásokból azonban hamarosan könyv jelenik meg - közölte a jegybankelnök.
Alig két hónappal azután, hogy a Lounge Group a 2022-es ügynökségi Apex PR Toplista 2. helyére került, a cégcsoport PR divíziója az idei díjszezont is nagy lendülettel kezdte: a kreatív ügynökség az MVM Csoport számára megálmodott és megvalósított Future Talks online talk show-val a londoni Chartered Institute of Public Relations által meghirdetett
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során.
A Kijev melletti Bucsánál elkövetett vérengzés körülményeit vizsgáló nemzetközi bizottság felállítását szorgalmazta hétfői sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Bár jelenleg nagyok az ellentétek a harcoló felek között, az oroszok megfelelő garanciák, egy semleges Ukrajna esetén kivonulhatnak, ugyanakkor a két keleti köztársaság leválhat az ukrán államról. Úgy gondolom, Vlagyimir Putyin nem megy tovább Ukrajnánál, számukra elég biztosíték lenne, ha finn mintára vállalná Ukrajna, hogy semleges állam lesz, va
Gratulált Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség párt és a szövetségesei által a parlamenti választásokon elért eredményhez - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Az LMP a zöldpolitika útján marad, továbbra is annak határozott hazai képviselője lesz - mondta Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt társelnöke hétfőn online sajtótájékoztatón.
Az MKB Bank Nyrt. csaknem 100 milliárd forint összkibocsátási értékű, dematerializált törzsrészvényt vett át az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Banktól.
Budapest után a vidéki személyszállítási piacra is kiterjesztette működését a Főtaxi, áprilistól elsőként Szombathelyen lehet telefonon és mobiltelefonos applikáción autót rendelni, és a tervek szerint a közeljövőben megjelennek Kaposváron is - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Több mint 11 ezer járművet helyeztek forgalomba, ezzel az idei év legerősebb hónapját zárta a hazai személyautók piaca; a legtöbb forgalomba helyezett személyautó a Toyotához köthető – írja hétfői számában a Világgazdaság a Datahouse adataira hivatkozva.
A vasárnapi magyar országgyűlési választás és népszavazás lebonyolítása jó és szakszerű volt, a voksolásokra azonban rányomta a bélyegét az egyenlő versenyfeltételek hiánya - jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) rövid távú megfigyelési missziójának különleges koordinátora és vezetője hétfőn Budapesten.
A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben - közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Versenyt hirdettek magyar dalszövegírók számára. A jelentkezőknek Dés László zenéjére kell alkotniuk, a Tom-Tom Records közreműködésével elkészülő dalt Tóth Vera fogja elénekelni.
Április második feléig elhalasztják Romániában a "nukleáris incidens" esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztását - erősítette meg hétfői sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, miután a családorvosok elutasították, hogy részt vegyenek egy ilyen "bürokratikus" akcióban.
A következő fűtési szezontól jelentkezhet majd a hatósági árszabályozás fenntartásának veszteségessége az egyetemes szolgáltatás, így a lakosság gáz- és villamosenergia-ellátása területén domináns MVM-nél.
Az idő még nem tavaszias ugyan, de a legkülönfélébb koraiságfokozó technológiáknak köszönhetően már lehet kapni Németországban hazai termesztésű spárgát. Egyelőre még csak kis mennyiségekről van szó, az igazi szezon majd csak valamivel később robban be – az időjárástól függően.
A TOYOTA GAZOO Racing múlt pénteken, Kaliforniában tartotta vadonatúj hot hatch sportautója, a GR Corolla világpremierjét, a Formula Drift szezon nyitó fordulójának keretében. A vadonatúj GR Corolla bemutatásához vezető új modell útja jeles mérföldkövekkel van kikövezve: a TE25 Corolla még 1973-ban hozta el a Toyota első WRC győzelmi trófeáját, a
A Vodafone hazánkban elsők között vezet be országos szinten egy forradalmian új adatátviteli technológiát, a CAT-M hálózatot. A CAT-M hálózat a NarrowBand IoT-hez hasonlóan egy új, modern, alacsony fogyasztású mobil hálózat, melynek előnye, hogy képes a bázisállomások közötti mozgást megszakítás nélkül kezelni. A CAT-M technológia fontos szerepet j
Az Ensz Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének (Ipcc) új jelentése szerint a karbonkibocsátás "gyors, mélyreható és azonnali" csökkentésére van szükség. A testület ezzel kapcsolatban a szén-dioxid légkörből való kivonásával is foglalkozott.
A nem végleges eredmények alapján is közel 1,6 millió ember szavazott érvénytelenül. “Az eredmény világos: az emberek nem akarnak egy olyan országban élni, ahol a családtagjaik, barátaik és munkatársaik ellen hergel a kormány. A homofób és transzfób propaganda-törvényt haladéktalanul vissza kell vonni” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International
Észak-Amerikában a SARS-CoV-2 az emberről átterjedt a fehérfarkú szarvasokra, és tartósan meg is telepedett a vadon élő populációkban. Ez azt jelenti, hogy akár vissza is fertőzhetik az embereket. A Leibniz Állatkerti és Vadvilágkutató Intézet (Leibniz Institute for Zoo and Wildlife Research, Leibniz-IZW) és a Charité által vezetett tudományos csop
A magyar politika fétise a rezsicsökkentés. Erről politikusnak őszintén beszélni, különösen választások előtt, szigorúan tilos. Ezért aztán az elmúlt hónapokban ment a gőzös mellébeszélés. Érdemes kijózanodni.
Közel 45.000 pályázó kaphatja meg a 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást napelemes rendszerekre vagy fűtéskorszerűsítésre. Megkezdték a pályázati értesítők kézbesítését.
A Manna FM április 4-étől, hétköznapokon tűzi műsorára a Manna Selection adását, amely elsősorban olyan tartalomkészítőkkel ismerteti meg a hallgatókat, akik korábban nem voltak hallhatók az adón. A műsor többek között Limpár Imre és Riha Zsófia “Lélekhangsáv” c. podcastjaiból, Simonyi Balázs “Alakok” c. hangjátékából, Kocsis M. Brigitta “Borport
Az év mezőgépe választás 1997-ben kezdődött, először Machine of the Year néven, napjainkban Farm Machine néven ismerhetjük. A több mint tizenkét ország szakújságírójából álló zsűri az Agrotechnica kiállítás alkalmából készíti el értékelését. A mezőgépfejlesztés legjobbjait tizenkét kategóriába sorolják, amelyet a látogatók által legjobbnak tartott
Nem igényel különösebb magyarázatot, milyen mértékben írja át Európa és az egész világ energiával összefüggő elképzeléseit az ukrajnai háború. Miközben nehezebben elérhetővé teszi a kontinens 2050-re kitűzött klímasemlegességét, a mostani helyzet minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amely hozzájárul Európa minél magasabb fokú önellátás
Újra és újra felbukkan a tévhit, hogy a bitcoin titkos műveleteket tesz lehetővé és a bűnözők eszköze. Ez azonban már évek óta nincs így, a nyomkövetők és a feketelisták szinte teljesen háttérbe szorították ezen a területen. Vannak viszont kriptoeszközök, amelyek tényleg titkosítottak, és pótolhatatlan segítséget nyújthatnak az elnyomó rezsimek ell
Növelte a kizárólag villanyautókból álló flottáját a GreenGo, áprilistól már több mint 400 jármű várja a felhasználókat - közölte a közösségi autómegosztó szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
A babaváró hitelek kifizetései hónapról hónapra csökkennek, februárban azonban megfordulni látszott a tendencia. A házasságkötések száma is növekedett az év első hónapjához képest és valószínűleg a két statisztika között szoros az összefüggés. Sietni is kell a támogatást igénybe vevő magyaroknak, az idei év végén ugyanis jelen állás szerint megszűn
Az otthonfelújítási támogatást az év végéig lehet igényelni, eddig be kell nyújtani a munkálatok elvégzését igazoló számlákat. Érdemes ezért minél hamarabb belekezdeni, nehogy lecsússzunk a 3 milliós támogatásról.
Budapest után a vidéki személyszállítási piacra is belépett a Főtaxi. Szombathelyen így telefonon és mobilos applikáción is lehet már főtaxis autót rendelni. Szombathelyre is kiterjesztette működését áprilistól a Főtaxi: a városban 16 autó fut a legnagyobb hazai taxitársaság szabadjelzőivel. A telefonos rendeléseket és a címkiadást a Főtaxi diszp
Az egyebek között Tesla-tulajdonos Elon Musk 9,2 százalékos részesedést szerzett a Twitter mikroblog szolgáltatásban - derült ki az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) adataiból.