Februárban a belföldi értékesítés árai 35,6 százalékkal, a forintban számolt exportárak 15,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál Az ipari termelői árak egy év alatt átlagosan 22,4 százalékkal emelkedtek - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hiába a begyűrűző infláció és az árnyomás, még ilyen körülmények között is többet költhetnek idén a magyar háztartások. A lakosság jövedelmi helyzete pedig tovább javulhat.
Az egyesült ellenzék a kormányhoz hasonlóan elutasítja a fegyverszállításokat a magyar-ukrán határon keresztül, de lehetséges, hogy a későbbiekben felül kell vizsgálnia ezt az álláspontját – jelentette ki lapunknak adott interjúban Szent-Iványi István. Az árnyékkormány külpolitikai kabinetvezetője támogatja a NATO-csapatok állomásoztatását, öt éven
A magyar gazdaság számára óriási kihívás lesz az inflációt rövid időn belül letörni. Hiába bízik ebben a kormány és a jegybank, az inflációs várakozások miatt sem fogunk egy év múlva az MNB által elfogadható inflációs toleranciasávba visszakerülni, véli Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a jegybank korábbi elnöke.
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag. Április 19-től a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetjük haza az árut. A zöldség-gyümölcs és pékáru pultoknál gurigáról letéphető műanyagzacskókat általában
Az ukrajnai háború a speciális takarmányok hiánya miatt hamarosan arra kényszerítheti a német biogazdaságokat, hogy hagyományosan táplálják állataikat.
A Bosch Rexroth a gyártásautomatizálásba invesztál: A vállalat a koppenhágai (Dánia) székhelyű Kassow Robots ApS többségi részesedésének megvásárlását tervezi, amivel bővíti portfólióját a Jövő Gyára számára. A Kassow Robots ipari alkalmazásokhoz fejleszt és gyárt kollaboratív robotokat (kobotokat), két telephelyen, Koppenhágában és Prágában (Cseh
Eredetileg arról beszéltek az oroszok, hogy kizárólag preciziós hadműveletek lesznek Ukrajnában katonai célpontok ellen annak érdekében, hogy nácitlanítsák az országot, most már egész másról kezd szólni a történet.
Noha nem állt le teljesen a gazdasági élet a háborúval sújtott Ukrajnában, a mindennapok egyre nehezebbek, a kilátások pedig egyre borúsabbak. Az üzleti szereplők próbálnak alkalmazkodni, ám a harcok, a sorkötelezettség, az ellátási láncok szakadozása, a megugró árak sokszor ellehetetlenítik a cégek működését, amelyek elsősorban a katonai igényeke
Száztíz milliárd forint uniós forrást fordíthat a kormány a köznevelési intézményekben a tanulási környezet megújítására, illetve épületenergetikai korszerűsítésekre - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Közéletileg aktív művészek, civil szervezetek képviselői, valamint elemzők is érkeznek vasárnap a 24.hu és a Partizán közös, élő választási műsorába, a Frontvonalba. Délután öt órától egészen késő éjszakáig tart a 24.hu és a Partizán közös, élő választási műsora, a Frontvonal, amelyet április 3-án a 24.hu nyitó- és Facebook-oldalán, illetve mobil
A kamatstop június 30-ig megvédi a változó kamatozású lakáshiteleket, de onnantól izzasztó törlesztőrészletek jönnek. Kiszámoltuk, mekkora az emelkedés kamatstoppal és anélkül.
Idén is milliókat költöttek a cégek a civil szervezetek izgalmas csapatépítő játékaira a Good Impact nevű bullshitmentes fenntarthatósági vásáron, ahol kipróbálhattuk magunkat például polgári engedetlenség résztvevőjeként, sőt ufóként is.
Az utazásszervezéssel- turisztikai adózással kapcsolatos szabályok a közelmúltban jelentősen átalakultak. A cikksorozat harmadik részében az online platformok segítéségével nyújtott szálláshely-szolgáltatás szabályait, illetve az utalványokkal kapcsolatos szabályokat vizsgáljuk meg.
Az Európai Parlament gazdasági bizottsága tegnap egy olyan javaslatot szavazott meg, ami rendkívül hátrányosan érintheti a kripto szektor európai fejlődését. A tervezet alapján az EU-ban sokkal körülményesebbé válhat a privát (nem valamilyen szolgáltatónál regisztrált) tárcák használata. Amennyiben az a későbbiekben elfogadásra kerül, akkor egy oly
Kutatásaink során 130 ezer molekulát azonosítottunk az élelmiszerekben, és ezeknek a kétharmadának már ismert az egészségügyi hatása - avat be az egyik folyamatban lévő kutatásába Barabási Albert-László. A világhírű hálózatkutatóval annak apropójából beszélgettünk, hogy 20 év után ismét megjelent új kiadásban a Behálózva című könyve, amelyet azóta
Mi az oka annak, hogy a korábbi jóslatok, elemzések egy részével ellentétben nem sikerült az Oroszországi Föderáció (OF) Ukrajna elleni támadását „villámháborúval” néhány nap alatt befejezni, Kijevet úgymond térdre kényszeríteni? Elszámították magukat a moszkvaiak?
Holoda Attila szerint az oroszok rövidebb időre korlátozhatják a gázszállítást, hogy az EU-t zsarolják, de az energiahordozók adják a bevételeik javát. Valószínűleg a magyar kormány is állított fel valamiféle válságstábot emiatt, csak hallgatnak róla.
Áprilisban elkezdődik a hazai földgáztárolók feltöltése, a 2022-2023-as gázévre a Mekh 1,87 milliárd köbméter földgáz betárolását írta elő az egyetemes szolgáltató MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. számára, amit október 1-jéig kell a tárolókban elhelyeznie - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) az MTI-vel csütörtökön.
Hatalmas költségvetési hiány, 10 százalék feletti infláció, elszálló forintárfolyam – így adja át a kormányrudat a Fidesz az ellenzéknek vagy éppen saját magának. Akárki is nyer, a mozgástere meglehetősen szűkös lesz. Az elmúlt években a gazdaság működését számos helyen eltérítő kormányzati intézkedések most visszaüthetnek. Ráadásul az sem mindegy,
A Shell Hungary zRt. képviselői márciusban átadták a Peter Cerny Alapítványnak a legutóbbi adománygyűjtő akciójuk keretében beszerzett létfontosságú eszközöket. A lélegeztetési metodikát fejlesztő szoftver, újszülöttek újraélesztésének gyakorlását segítő bábu, kisbabák kezeléséhez az optimális gyógyszerbevitelt biztosító speciális eszköz és tarto
A területeket járva, a tábla széleken arra lettünk figyelmesek, hogy a kutya elkezdett nagyon szaglászni egy lyuknál, izgatott lett és elkezdett ásni. Közelebb mentem és felfedeztük, hogy a tábla széleinek bizonyos pontjai, tele vannak lyukakkal, méghozzá pocokjáratokkal. Megérezte a kutya a kisemlős szagát és elkezdte keresni, kiásni a rejtekhelyé
Kísérleti projektet indít a Kifli.hu anyacége, a Rohlik Csoport a Brightpick-kel, hogy kihasználja az automatizálás és a robotika előnyeit. Céljuk, hogy biztosítsák a raktárak áruforgalmát, az általános hatékonyság növelését és a végrehajtás nagyobb rugalmasságát, ezzel is magasabb szintre emelve a vásárlói élményt. A Rohlik Group kísérleti projek
A hazai prémesállat-tenyésztés és szűcsipar hajdan volt sikerei talán örökre az agrár- és ipartörténet könyveinek lapjaira kerülnek. A javarészt állatvédőknek mondott szervezetek rendkívül hatékony ellenkampányai miatt ez az állattenyésztési ágazat és az erre épülő feldolgozóipar akár meg is szűnhetett volna, de ma mégis – ha szűkebb keretek között
Túlnyomóan borult lesz az ég, de a déli, délkeleti megyék fölött időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró, ott szűrt napsütés is lehet. Újabb csapadékzóna vonul kelet felé, amely a déli órákra várhatóan elhagyja a Dunántúlt, este már inkább csak az északkeleti megyékben lehet további eső, zápor, de a déli, délutáni órákban az Alföldön néhol akár ziv
A magyar Colossyan víziója, hogy szövegből csináljon videót. Most egy április elsejére időzített kampánnyal mutatják meg a világnak, hogy hova jutottak a fejlesztésben.
Az elektromos autókért nagy a harc, több modellt ki is vettek a kínálatból, a népszerűbb benzines modellekből meg van, amire egy évet kell várni. Összefüggött-e a coviddal a chiphiány, hogy alakul az új- és a használtpiac és van-e bármi halvány jele annak, hogy rendeződnek a beszállítói láncok, és csökkenhetnek majd az árak? Interjú.
Európai Bizottság trösztellenes vizsgáltot indított, ezzel egyidejűleg előre be nem jelentett ellenőrzéseket végzett több, a földgázellátással, -szállítással és -tárolással foglalkozó németországi vállalat telephelyén, mert a gyanú szerint megsérthették a piaci erőfölénnyel való visszaélést tiltó uniós versenyszabályokat - közölte a brüsszeli testü
A 2007-ben alapított Nubu divatmárka tulajdonosa, Garam Judit Buday Kollárik Tímeával karöltve egy új brandet keltett életre, amely márciustól az önálló webshop mellett az összes Nubu üzletben elérhetővé vált az egyedi ruhadarabok kedvelői számára. Az első kollekció grafikáit a 16 éves, autizmusban érintett gimnazista fiú, Buday Bence készítette.
Egy új kutatás szerint legalábbis még az Európai Bizottság 2027-re tervezett uniós függetlenedése az orosz gáztól még korábbra hozható. Megújuló energiaforrások kellenek hozzá, de a feladat már 2025-re sem megoldhatatlan a feladat.
A román határ mellett egy kis repülőtérben lett érdekelt Mészáros és a hozzá köthető magántőkealapok. Nem akárki a cégtársa sem. A kormány tavaly októberben jelentette be, 4-5 vidéki repülőteret fejlesztene, építene.
Visszaesett a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban, miután a szektor teljesítményére jelentősen rányomták a bélyegüket a Kínában a múlt hónapban kialakult, újabb koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások.
Jelen írásomban a 3,5 tonna összsúly alatti járművekkel szeretnék foglalkozni, mert úgy érzem, ebben a témakörben van a legtöbb téves értesülés és félreértés. Az elméleti képzésnél nem fordítanak rá különös figyelmet, a gyakorlati oktatásból pedig teljesen hiányzik a vontatás.
Továbbra is nyitott kérdés, hogy miként kerülhetik el a benzinkutak a 15 milliós drákói bírságot, ha esetleg arra jogosulatlanok tankolnának náluk ársapkás üzemanyagot.
Az amerikai kormányzat felszabadítja a stratégiai kőolajtartalék egy részét, hogy így csökkentse a benzinárakat. Közleményében a Fehér Ház "példa nélküli lépésnek" nevezte a napi egymillió hordónyi mennyiség felszabadítását, amely hat hónapig lesz érvényben - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap.
A vasárnapi országgyűlési választáson és a vele egy napon rendezett népszavazáson a magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 97 ország 145 magyar külképviseletén adhatják le majd voksukat. Sanghajban a koronavírus-járvány miatt nem lehet megtartani a külképviseleti szavazást.
Oroszország új közösségi platformot indít Rossgram néven, miután az Instagramot betiltották az országban. A Rossgram megjelenésében igencsak hasonlít az Instagramra, utóbbi rendkívül népszerű volt az országban és számos bloggernek, valamint kisvállalkozásnak volt az elsődleges bevételi forrása.