Megjelent az agrárminiszter 8/2022. (II. 28.) AM rendelete a mezőgazdasági termelőeszközökben bekövetkezett viharkárok részbeni kompenzálásáról. A kérelmeket március 7–11. között lehet benyújtani. A támogatás mértéke legfeljebb a termelőeszközben keletkezett, igazolt kár összegének 80 százaléka. Március 31-ig megszületik a döntés, utána 15 napon be
Teljesen csak nyárra csendesedik le a koronavírus-járvány ötödik hulláma, de arra is van esély, hogy a háborús helyzet miatt egy újabb hullám kezdődik tavasszal - mondta Rusvai Miklós egyetemi tanár, víruskutató.
Jelentősen emelkedett a gáz ára a holland gáztőzsdén szerdán délelőtt; a TTF legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésében 11.45 órakor 157,3 eurón jegyeztek 1 megawattórát, ami csaknem 30 százalékos növekedés a reggeli 130 euró körüli szinttel szemben.
A Gazprom továbbra is a megszokott módon szállít orosz gázt Európába ukrajnai tranzittal - közölte Szergej Kuprijanov, az orosz állami holding szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában.
Az orosz-ukrán háború kirobbanása, majd az ezt követő szankciós cunami jelentősen odavágott a globális tőkepiacoknak is, de az igazi ütést a feltörekvő piacok, azon beül is a közép-kelet-európai régió érzi meg. A magyar befektetési alapok közül a legrosszabbul nem meglepő módon az orosz részvényalapok teljesítenek, de csúnya bukókat láthatunk egyes
A szankciók az orosz-ukrán háború miatt korábban életbe léptetett szigorításokhoz hasonlóan egész gazdasági ágazatokat korlátoznak - jelen esetben például az acél-, a potasszium- és a faipart is.
2022. március elsejével változtak a közigazgatási peres eljárások szabályai. Sokan bíznak abban, hogy a jogszabályváltozás hatására felgyorsulhatnak az adó és vámigazgatási eljárásokat érintő közigazgatási peres eljárások. Sajnos az adóperek esetében nem várható kedvező fordulat – írja dr. Falcsik István, az RSM Hungary Vám-, jövedéki és termékdíj
Jellemző az emberekre, hogy akármilyen kiadás előtt állnak szeretik tudni, hogy mennyit fognak költeni. Nincs ez másképp akkor sem, ha valaki azt tervezi, hogy házat épít. Az egyre csak emelkedő alapanyag költségek miatt kiemelten fontos, hogy előre lássuk az árak alakulását. Ez az ár legyen reális, de fontos szempont, hogy a kivitelező legyen hite
Ma délelőtt már írtunk arról, hogy a mennyire fáj a Molnak a kormány által bevezetett nagykereskedelmi árstop, a cég ma délután azonban egy újabb közleményt adott ki, amelyben a délelőttihez képest nagyobb bevétel kieséssel számolnak az árplafon miatt.
Már igényelhető a maximum 250 millió forintos ingyenhitel a benzinkutaknak. Az áthidaló hitelt egy összegben kell visszafizetni, a futamidő legfeljebb 3 év - írja a Grantis közleményében.
Szombaton már az átadta a Chelsea fociklub irányítását a csapat alapítványának Roman Abramovics. Most pedig a Daily Mail úgy értesült, az orosz milliárdos meg szeretne válni a Bajnokok Ligája címvédőjétől. A hírek szerint a Vlagyimir Putyinhoz közel álló Abramovics 3 milliárd fontot azaz mintegy 1400 milliárd forintot kér a csapatért - írja a hvg.h
Mostanra az egész országban, a kisebb településeken is, de különösen a nagyobb városokban jelentős a bolti forgalomnövekedés, amit egyértelműen a háborús helyzet idézett elő - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek.
Az orosz-ukrán konfliktus egyik legérzékenyebb pontja a gázszállítás: Európa és Oroszország kölcsönös energiaellátási függőségben vannak, hiszen a kontinens gázfelhasználásának legnagyobb részét az oroszok biztosítják, míg az orosz gazdaságnak elengedhetetlenek az importból befolyó jövedelmek.
Jelenleg 15 ezren várják ott, hogy hazamehessenek. Közben különféle diverzánsok próbálkoznak kárt okozni, de az egyik csoportot elfogták, náluk volt a játékmackó.
Véget ért a szerdai kormányülés, amelyen az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos helyzetet értékelte a kormány, erről tett közzé videót a Facebookon Orbán Viktor.
A Sberbank bedőlése miatt gyakorlatilag megrohanták a többi hazai pénzintézetet a károsultak, mindenki új számlát akar nyitni. Emiatt a Pénzcentrum értesülései szerint komoly lassulás van több bank rendszerében.
Mi különbözteti meg a magyar pirospaprikát a világ többi, hasonló termékétől? A termőföld, a technológia vagy a fajtaválasztás teszi egyedivé a hazai fűszerpaprikát? Hódi Ágotát, a Hódi Paprika vezetőjét arról is kérdezte Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője, hogy miként jutottak el a termékeik Szingapúrig és mennyre érinti az ágazat
Ismét eseménydús hónapot zártak a fintech szektor szereplői. A tőkebevonások száma csökkent januárhoz képest, a visszaesés mértéke azonban nem jelentős és a rövidebb hónapra is visszavezethető. Februárban a legforróbb terület a kriptovaluták világa volt.
Azt gondolhatjuk, hogy egy jó környéken elhelyezkedő ingatlant bármikor könnyen el lehet adni. Bár kétségtelen, hogy a legfontosabb a lokáció, vannak olyan tényezők, amik még a legjobb környékeken is megnehezítik a lakás eladást. Ezek közül gyűjtötte össze most a 7 legtipikusabb problémát az Ingatlantájoló csapata, ami a nehézséget okozhat.
Politikai kampányidőszakban a cégeknek jelentős reklámzajjal kell megküzdeniük. Ahhoz, hogy az emberek figyelméből nekik is jusson, különös gonddal kell megtervezniük marketingstratégiájukat erre a pár hétre. A politikai pártok reklámokra való költése ilyenkor egy átlagos év legerősebb hónapjainak – november és december – szintjére pörgeti fel a re
A Mol a nagykereskedelmi benzinárstop miatt 34,5 forinttal kevesebb bevételt könyvel el literenként - közölte az olajipari vállalat szerdán az MTI-vel.
Idén átlagosan 9% lehet a magyar infláció, és ez 2023-ban is csak 7%-ra csökken – jósolják friss elemzésükben a Raiffeisen Bank szakemberei. Ez az előrejelzés sokkoló lehet, hiszen még néhány hete is 6-7 százalékra várták az elemzők az átlagos áremelkedési ütemet. Így pedig megvalósulhat az is, amitől eddig csak féltünk: két számjegyű inflációs rát
Az ukrán beszállítók miatt napokon belül jelentős alkatrészellátási gondokkal számol a győri Audi. A magyarországi gyár ezen a héten még zavartalanul ki tudja szolgálni a megrendelőit, de nem biztos, hogy ez a jövő héten is így marad. A Telex megkérdezte az Audit a kialakult helyzetről.
Már igényelhető a maximum 250 millió forintos ingyenhitel a benzinkutaknak. Az áthidaló hitelt egy összegben kell visszafizetni, a futamidő legfeljebb 3 év.