Ugyan a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma erős csökkenésnek indult az utóbbi időben, Rusvai Miklós virológus szerint nem számíthatunk az ötödik hullám végére a május előtt – írja az Infostart. FIgyelmezetett arra is, hogy még cárhatóak újabb járványhullámok, akár most tavasszal is.
Az eMAG-Extreme Digital a magyar internetezőkre és online vásárlókra reprezentatív kutatás keretében térképezte fel a lakosságnak nyújtott állami támogatások várható felhasználásának módját. A vállalat megbízásából a GKI Digital piackutató cég által készített felmérés eredményei szerint az szja-visszatérítést fogadó válaszadók 12%-a csak online, 30
Nem tudja folytatni a tevékenységét a magyar Sberbank. Az MNB visszavonta az engedélyét, a bankot végelszámolják, az ügyfelek a benn ragadt pénzét 100 ezer euróig kifizetik 10 napon belül. Megmutatjuk, hogy jutnak a pénzhez a betétesek, mit tegyenek a hitelesek.
Az oroszoknak pedig parancsuk van Ukrajna és az ukrán történelem, nép eltörlésére, mondta az elnök, aki kijelentette: a bombák nem fogják megtörni az ellenállást
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 februárjában, országosan 13 793 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ez ugyan 5 százalékkal alacsonyabb a 2021 februári számnál, de a 2020 azonos hónapnál 5 százalékkal magasabb értéket mutat.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2021 IV. negyedévében 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva; 2021-ben a GDP volumene az előző évhez viszonyítva 7,1, 2019-hez képest 2,1 százalékkal növekedett a nyers adatok szerint – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Hétfőn jelentették be, hogy a kormány a normál üzemanyagok kiskereskedelmi árplafonja után azok nagykereskedelmi árának maximumát is 480 forintban rögzíti, a hatásokkal kapcsolatban a Mol közleményt juttatott el a Portfolio-hoz.
A Gazprom továbbra is a megszokott módon szállít orosz gázt Európába ukrajnai tranzittal – közölte Szergej Kuprijanov, az orosz állami holding szóvivője újságírókkal ma Moszkvában. Eközben viszont kiderült, hogy a Gazprom mára csak a 20 százalékát foglalta le a Jamál-Európa gázvezetéken elérhető tranzitkapacitásnak, aminek hírére brutális mértékben
Az Ukrajnában zajló háború miatt a Raiffeisen Bank International (RBI) menedzsmentje azt javasolja, hogy egyelőre mégse fizessen osztalékot a társaság.
Energiaválság sújtja Európát. Az energiaárak az egekbe szöktek, az ellátást pedig veszélyezteti az ukrán–orosz háború. Magyarországon az ellátás biztonságos, a háztartások tavaly decemberben a legalacsonyabb árat fizették a villamos energiáért.
Jelentős az érdeklődés a K&H-nál a szuperhitel iránt, amelyet az energiatakarékos új lakások vásárlására, építésére lehet igényelni rendkívül kedvezményes kamatozással - közölte a pénzintézet. A tavaly október óta elérhető K&H NHP Zöld Otthon lakáshitelből három hónap alatt összesen 12 milliárd forint értékben igényeltek az ügyfelek és közel 2,9 mi
Szlovéniában a Nova Ljubljanska Banka (NLB), Horvátországban a Hrvatska Postanska Banka (HPB) vásárolta meg a Sberbank Europe AG ottani leányvállalatait – közölte a két ország nemzeti bankja szerdárán.
Az Európai Unió új szankciókat hagyott jóvá Fehéroroszország ellen az ukrajnai orosz invázióban játszott támogató szerepe miatt - mondta szerdán a Reuters hírügynökségnek egy uniós vezető diplomata.
Ha nem jön földgáz Oroszországból Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, és nem fog működni az ipar sem, amely azt eredményezi, hogy nem lesznek munkahelyek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerb-magyar gazdasági vegyesbizottság ülése után a szerb gazdasági miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
A Sberbank Magyarország Zrt. felszámolásának esete egyedi, a magyar pénzügyi piacon valamennyi bank stabilan végzi tevékenységét; az Országos Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig, azaz 37 millió forintig helytáll a betétesek követeléseiért - erősítette meg Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi szervezetek felügyeletéé
Eladásra kínálja 200 millió fontot (mintegy 91 milliárd forint) érő londoni ingatlanportfólióját Roman Abramovics. A Chelsea tulajdonosa amiatt döntött így, ha esetleg a Putyin-rezsimhez fűződő kapcsolata miatt befagyasztanák a számláit - írja a Daily Mail.
Folytatódik a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag, amelynek legújabb sorozata a pénzügyi csalásokkal foglalkozik. Az új epizód a bankkártya csalásokra fókuszált, és arra, hogy milyen módszerekkel védhetjük magunkat a csalók ellen. Kiderült többek között az is, hogy a bűnözők miképpen szokták megbuherálni az ATM-eket, hogy ellophassák a gyanútlan áld
Az utóbbi évek jövedelmező üzletága volt a szupergazdagok jacht- és repülővásárlásainak finanszírozása. Orosz oligarcháké is. Pánikszerűen tüntetnék el a nyomait.
A Márka Üdítőgyártó Kft. 3,6 milliárd forintból újabb palackozó gyártósort telepített és egy raktárral bővítette telephelyét Felsőlajoson, amit a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében 1,81 milliárd forinttal segített - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Felsőlajoson.
A hét elején arról szóltak a hírek, hogy az Európai Unió parlamentje, a kriptovilág felháborodására reagálva elhalasztotta a régóta várt kriptovaluta szabályozásról szóló szavazást. A MiCA néven ismert kriptopiaci eszközökről szóló irányelv szavazása február 28-ra volt kiírva. Az elsődleges vitás pontok a késői módosítások voltak, amelyeket egyesek
Mintha megmerevedett volna az évről évre összeállított facebookos toplistánk élmezőnye, továbbra is Kasza Tibor és Mága Zoltán áll az első két helyen, több mint egymillió rajongóval. A top 25-be kerüléshez azonban a korábbi évekhez képest egyre több követőre van szükség. A tavalyi évhez viszonyítva több mint 615 ezerrel több magyar van fent a Faceb
Tavaly januárhoz képest 4,6 százalékkal nőtt a hazai áramfogyasztás, a többletet importból fedezte az ország. Januárban stabilizálódott a piac, de a háború miatt kilőhet az áram ára is.
Zsiday Viktor ma reggel új blogbejegyzést tett közzé oldalán, amelyben reflektált a napok tőkepiaci eseményeire. A befektető szerint a mostani helyzet kísértetiesen hasonlít az 1998-as eseményekre, amikor az orosz részvények a mostanihoz hasonlóan összeomlottak és a magyar piacon is az akkorihoz hasonló mozgásokat lehet látni, mind a részvényeket,
Palocsay Géza közel 8 év sikeres ügyvezetés után távozik a Jófogás és Használtautó.hu portálokat üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft. éléről. Az új CEO 2022. február 15-től Artsiom Rabtsevich, aki az Adevinta Csoporton belülről érkezve vette át a pozíciót. Palocsay Géza, aki 2014 júliusa óta vezette a jelentős sikereket elért Jófogás
Az európai bankok árfolyamai a hétfői és keddi zuhanás után szerdán tovább csökkentek, és közel 11 hónapja a legalacsonyabb szintre estek, az ukrajnai háború és az orosz Sberbank európai részlegének bezárása miatt.
Az Ukrajnából érkező hírek továbbra is nagyon aggasztóak, így a befektetők inkább szabadulni próbálnak a kockázatosabb eszközeiktől. Esnek a részvényindexek, miközben tovább erősödik az olaj. A forint 380 felett is járt.
Napokon belül jelentős alkatrészellátási problémákkal számol a győri Audi az ukrán helyzet miatt, tudta meg a Telex. A magyarországi gyár ezen a héten még zavartalanul ki tudja szolgálni a megrendelőit, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a jövő héten is így marad. Nem egyedi esetről beszélünk, nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült
Robert Habeck gazdasági miniszter szerint a német kormány felkészült arra az eshetőségre, ha Oroszország leállítaná a gázszállításokat az országnak, bár ennek egyelőre nincs jele.