Évek óta komoly fejtörést okoz a kerttulajdonosoknak a dióburok-fúrólégy károsítása. A fák egészségét veszélyeztető rovar megjelenése nem csupán a diótermelő gazdák számára bosszantó, hiszen az általuk okozott károk miatt egyre kevesebb a minőségi csonthéjas termés, mely a kiskereskedelmi árképzésre is kihat. A Mate kutatói elmondták, amit a dióbur
Csak egy bolgár felmenőt kell igazolni és szabad az út az Európai Unióba. Mindez 4000 eurótól elérhető és 15 hónap alatt megvan az állampolgárság - ígérik.
Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díszünnepségen adták át a megyeszékhely önkormányzata által alapított díjakat. A VOSZ Nógrád megyei szervezetének munkáját is elismerték.
A magyar magánszemélyek esetében 2017-ben újult meg a külföldről származó osztalék, árfolyamnyereség és vállalkozásból kivont jövedelem adózásának szabályozása, miután jelentősen módosultak az szja-törvényből az offshore cégekre vonatkozó rendelkezések.
Kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett ma reggel közzé a KSH. Havi szinten enyhén csökkent a forgalom januárban, 0,1%-kal. Éves összehasonlításban pedig a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 4,1%-kal emelkedett, elmaradva a 4,9% körüli várakozástól. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben stagnált, a nem
A 12 hónapos kincstárjegy csütörtöki aukcióján az eredetileg meghirdetett 30 helyett csak 15,5 milliárd forintot fogadott el az ÁKK. Cserébe a hétéves változó kamatozású papírból sikerült többet eladni.
Nem adja föl moszkvai irodáit a WeWork, közösségi és "flex" irodákkal foglalkozó ingatlanfejlesztő - mondta a cég vezérigazgatója a Bloomberg kérdéseire válaszolva. A bejelentés azért érdekes, mert a világ legnagyobb cégei sorra vonulnak ki az országból, vagy szüntetik be szállításaikat. A cég vezérigazgatója a felxibilis irodák jövőjéről is megosz
Az üzemanyagok árplafonjának bevezetése óta nagy figyelem irányul a hazai üzemanyag-kiskereskedőkre, hiszen a kormány lépését követően a magyar kutasok jelentős veszteségeket szenvedtek el, ami több benzinkút bezárásához vezetett, és azzal fenyegetett, hogy országszerte több száz kútnak kell lehúznia a rolót. Erre válaszként a kormány újabb intézke
A 2022. január 30-ai vihar jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban, elsősorban a hajtatott zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknál. Az érintettek 2022. március 7-11-e között nyújthatják be a károk miatti támogatási igényeiket, a támogatás mértéke az agrárkamara által leigazolt kár összegének legfeljebb 80 százaléka lesz.
Csütörtökön, azaz ma délután kettőtől a Portfolio stúdiójában elemzik az ukrajnai háború tőkepiacokra gyakorolt hatását a Portfolio munkatársai: Nagy Viktor, Palkó István és Forrás Dávid. Pontosan mi történt a Sberbankkal? Milyen hatást gyakorol a helyzet a hazai tőkepiacra? Miért ütik a befektetők az OTP-t? Mely nyugati bankoknak a legnagyobbak a
Januárban elérte a kamatemelés a személyi hitelek piacát is, ám a money.hu szakértői szerint ennél komolyabb kamatemelésekre lehet felkészülni ezen a piacon. Így feltétlenül érdemes előrehozni a hitelfelvételt.
Ma délelőtt, egy azóta már eltávolított cikkünkben hírt adtunk arról, hogy Ukrajna ma este saját kriptovalutát bocsáthat ki. Mint utólag kiderült erre nem fog sor kerülni. A döntésről nemrégiben az országba érkező adományokat felügyelő miniszterelnök-helyettes adott hírt. After careful consideration we decided to cancel airdrop. Every day there are
A napenergia iparág aktív hazai és külföldi szereplőjeként ismert bajai Optimum Solar Zrt. nagyszabású megújuló energetikai fejlesztési tervvel érkezett Taszárra: a cég 50%-os tulajdonosa lett a taszári repülőtér megvételére és hasznosítására kijelölt SGF Silu Global Fund Zrt.-nek.
A felsővezetők és a munkavállalók jobban elfogadják az iránymutatást és az információkat egy férfi, mint egy női vezetőtől. Ráadásul a női vezetők többsége alacsonyabb fizetésért dolgozik. Többek között ez derült ki a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének Női Vezetői Klubja által készített kutatásából
A KSH legfrissebb adatai alapján tavaly országosan 19.898 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 29.941 építési engedélyt adtak ki, illetve egyszerű bejelentést regisztráltak a hatóságok. Abból, hogy bár közel harmadával kevesebb újlakást vettek használatba, az új engedélyek száma viszont 33 százalékkal növekedett 2020-hoz képest, a lakásépíté
A napenergia szektorban tevékenykedő bajai Optimum Solar Zrt. 50%-os tulajdonosa lett a taszári repülőtér megvételére és hasznosítására kijelölt SGF Silu Global Fund Zrt.-nek. A terveik szerint a naperőmű-fejlesztés mellett, geotermikus és agrofotovoltaikus energetikai beruházások is elképzelhetőek a reptéren - szerepel a cég közleményében.
2021. decemberben a kivitel volumene 4,4, a behozatalé 6,0%-kal magasabb volt az előző év azonos időszakinál. A 2019. decemberihez mérten a termékexport volumene 21, a termékimporté 22%-kal nőtt. A passzívum 378 millió euró volt, 658 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Novemberhez viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal
Újabb vállalatok jelentették be, hogy megszakítják oroszországi üzleti kapcsolataikat, a Spotify, az Oracle, a H&M és a japán autógyártók is léptek.
Csütörtökön délután a Portfolio stúdiójában elemzik az ukrajnai háború tőkepiacokra gyakorolt hatását a Portfolio munkatársai: Nagy Viktor, Palkó István és Forrás Dávid. Pontosan mi történt a Sberbankkal? Milyen hatást gyakorol a helyzet a hazai tőkepiacra? Miért ütik a befektetők az OTP-t? Mely nyugati bankoknak a legnagyobbak a kitettsége Oroszor
Európának függetlenné kell válnia az élelmiszerellátásban - mondta a bajor tartományi kormány mezőgazdasági minisztere a dpa német hírügynökségnek az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Semmilyen közvetlen hatása nincs az AutoWallis csoport gazdálkodására az orosz-ukrán háborúnak, illetve az Oroszországra kivetett gazdasági szankcióknak - áll a cég által a BÉT honlapján közzétett közleményben. A csoport a közép-kelet-európai régió 14 országában van jelen, ugyanakkor oroszországi és ukrajnai érintettsége nincs, továbbá 16 márkát ké
Aszódi Attila (BME Nukleáris Technikai Intézet) szerint több energiapolitikai hibát elkövettek a németek az elmúlt tíz évben, amióta az atomerőművek leszerelésének útján járnak. Például a kiváltó forrás korántsem csak nap és szél.
2021-ben a hazai podcast piacon egyre több magas minőségű audio streaming jelent meg, a cégek is felismerték az ebben rejlő márkaépítő potenciált. A vállalatok rákényszerültek, hogy új kreatív marketingmegoldásokhoz nyúljanak. A podcast arany középútnak számít.
Éppen csak kilábalt a magyar turisztikai szektor a koronavírus okozta válságból, most azonban újabb katasztrófával kell szembenéznie. Ugyanis az orosz-ukrán háború nagyban ki fog hatni arra, hogy ki látogat el hozzánk a nyáron. Első körben a tőzsdék, és a valuták borultak be, azonban a spekulációk már most elkezdődtek, hogy milyen hosszútávú hatása
A magyarországi munkahelyeken nincs vagy nagyon alacsony a visszajelzési kultúra. Nehezünkre esik adni és fogadni is, miközben a hatékony visszajelzés elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember elinduljon az önfejlődés útján. De miért vágyunk ennyire a visszajelzésekre, mi az ideális állapot?
Az Ukrajna elleni orosz invázió miatt a Volkswagen (VW) leállítja a járművek oroszországi gyártását és az Oroszországba irányuló exportot - jelentette be a német vállalatcsoport.
Az Msci mellett a Ftse indexszolgáltató is úgy döntött, hogy törli az orosz részvényeket a feltörekvő piaci indexekből, mivel az orosz részvénypiacot a szankciókat és korlátozásokat követően többé már nem tartják befektetésre alkalmasnak.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2021 utolsó negyedévében 7 százalék feletti mértékben nőtt 2020 azonos időszakához viszonyítva. Az orosz-ukrán háborúból fakadó megnövekedett bizonytalanságok azonban komoly kockázatokat hordozhatnak, különösen a még magasabb energiaárak és az esetleges energiaellátási zavarok révén.
Gyártása 45. évfordulója alkalmából emlékmúzeumot hoztak létre a világ legnagyobb motorteljesítményű mezőgazdasági erőgépének, a Big Bud 747-esnek az USA-ban, Montana államban, Havre-ban.
Az IKEA, a világ legnagyobb bútormárkája bezárja oroszországi áruházait, és szüneteltet minden beszerzést az országban, valamint Fehéroroszországban is, amely az oroszok szövetségese. Az IKEA ezzel csatlakozik azon nyugati cégek sorához, amelyek az ukrajnai inváziót követően visszafogják az Oroszországgal folytatott üzleti tevékenységüket - írja a