Tegnap tartotta meg az Amerikai Kereskedelmi Kamara a "Journey to Zero" konferenciáját ahol a meghívott előadók a legjobb gyakorlatokról, a következő lépésekről és az aggasztó akadályokról beszéltek a fenntarthatósági célokat érintően. Arra, hogy a célokat hogyan lehetne elérni, többféle megközelítése is volt az előadóknak, abban viszont egyetértés
Az építőipar egészében bekövetkezett drasztikus és gyors áremelkedés nehéz helyzetet teremtett az elmúlt évben minden piaci szereplő és érintett számára. Most sem lehet azonban megnyugodni, hiszen rengeteg bizonytalansággal áll szemben az iparág. Ahogy minden más területen, a kockázatok és a kihívások az építőipar ajtaján is bekopogtak: alapanyaghi
Több ezer sorfa ültetését támogatja a MOL-Új Európa Alapítvány az Agrárminisztériummal (AM), a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel – közölte az alapítvány kedden az MTI-vel. A VárosFa programsorozat egyik nyitórendezvénye Kecskeméten valósult meg. A Neked Zöldül című fenntarthatósági programsorozatban meghirdet
Az EU további szankciókat akar bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. “Különösen a kriptovalutákkal kapcsolatban fogunk intézkedéseket hozni. Nem fogjuk engedni azt, hogy az Európai Unió által elfogadott pénzügyi szankciók kijátszására használják fel a kriptovalutákat” – jelentette be Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter az
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az állatorvosok figyelmét, hogy 2024. január 1-jét követően már csak a megfelelő hatósági bizonyítvány birtokában állíthatnak ki olyan vényt, amely élelmiszertermelő állat részére antibiotikum-hatóanyagú készítmény rendelésére szolgál. A hatósági bizonyítvány megszerzésének feltétele a sz
A Kormány a fizetési moratórium szűkített formájú fenntartásáról döntött 2021. november és 2022. június között. Az első adatok alapján a törlesztések szüneteltetésének folytatását csak a lakossági hitelállomány 6 és a vállalati hitelállomány 2 százaléka esetében vették igénybe a többségében a járvány által vélhetően jobban érintett, valamivel kocká
Újabb vállalatok jelentették be, hogy megszakítják oroszországi üzleti kapcsolataikat, a Spotify, az Oracle, a H&M és a japán autógyártók is léptek.
Nevezték már a világ leggazdagabb emberének, de vagyonbevallása szerint orbáni puritánság jellemzi. A strómanjai, oligarchái és a hozzá közel álló nők külföldi luxusingatlanjait fel lehetne kutatni, de ahhoz globálisan kellene felpörgetni a pénzmosás elleni harcot.
A külföldi sertéshús minőségére és nyomon követhetőségére fókuszáló országos célellenőrzést rendelt el február közepétől az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek bevonásával. A Nébih eddigi vizsgálatai nem tártak fel kirívó szabálytalanságot. Az akc
Az orosz-ukrán háború egy héttel ezelőtti kitörése óta az e-kereskedelmi cégek 58 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 42 százalékuk esetében ennek mértéke elérte a 20 százalékot is – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérésében részt vevő közel száz internetes áruház válaszaiból.
Holló Mártát nevezték ki a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatóságának élére. A szakember április 4-től irányítja a Magyar Telekom teljes vállalati külső és belső kommunikációját, így a vállalati PR és belső kommunikációs stratégiai fókuszok meghatározásáért, megvalósításáért, illetve a sajtó- és médiakapcsolati tevékenységért fog feleln
Két és félszeresére nőtt a Balaton-parti településeken beadott lakásépítési engedélyek száma tavaly. Már idén országszerte látványosan felpöröghetnek a lakásátadások, erre utal, hogy tavaly 33 százalékkal megugrott az építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma a megnövekedett keresletre reagálva.
A KSH legfrissebb adatai alapján tavaly országosan 19 898 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 29 941 építési engedélyt adtak ki, illetve egyszerű bejelentést regisztráltak a hatóságok. Abból, hogy bár közel harmadával kevesebb újlakást vettek használatba, az új engedélyek száma viszont 33 százalékkal növekedett 2020-hoz képest, a lakásépíté
Már megérkezett Lengyelországba az ukrán tárgyalóküldöttség, de ellenzi, hogy a tárgyalásokat a fehéroroszországi Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Parkban tartsák - közölte csütörtökön a fehérorosz Demokratikus Erők Kerekasztalának vezetője.
Az ukrán kormány kijelentette, hogy airdropot fog adni azoknak, akik kriptovalutát adományoztak az országnak. A tokenosztásra március 3-án, csütörtökön, kijevi
Februárban 54,4%-ra gyorsult az infláció Törökországban az előző havi 48,7%-ról – jelentette be a török statisztikai hivatal csütörtökön. A brutális drágulásért elsősorban a líra tavalyi zuhanása felelős, a deviza egy év alatt 90%-kal értékelődött le.
Az európai szövetség, követve az ITTF-et, nem engedi részt venni az orosz és fehérorosz játékosokat, valamint a két ország tisztségviselőit a versenyein.
A befektetési célú ingatlantulajok fokozott mértékben eladnak és kiszállnak. Úgy látják, hogy 7 év töretlen fellendülés után máshol jobb helyen lesz a tőke - írja a Vakmajom blogon az ismert befektető.
Az orosz finomítókat célzó amerikai szankciók, a logisztikai zavarok és az amerikai nyersolajkészletek többéves mélypontra történő csökkenése miatt csütörtökön a Brent hordónkénti ára meglegyintette a 120 dollárt, ami közel egy évtizede a legmagasabb árfolyam. A Brent nyersolaj határidős jegyzése 119,84 dollárra emelkedett hordónként, ami 2012 máju
Ma reggel 380-nál is járt a forint az euró ellenében. Az MNB a múlt hetinél 75 bázisponttal magasabban, 5,35%-on hirdette meg egyhetes betéti tenderét, ami egyben az irányadó kamatot is jelenti.
Az Msci március 9-től, míg az Ftse március 7-től „dobja ki” az Msci Emerging Markets Europe és az Ftse Emerging Europe All Cap indexekből az orosz részvényeket. Ennek következtében az OTP-nek lesz a legnagyobb súlya mindkét indexben - olvashatjuk az Erste mai elemzéséban.
Az operatív törzs megállapította, hogy a járvány ötödik hulláma lecsengőben van, ezért úgy döntöttek, hogy kivezetik a járványügyi korlátozásokat az országban. Mindezt a csütörtöki kormányinfón mondta el Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Hold Alapkezelő részvényelemzője szerint a büntetőintézkedések nagy eséllyel recesszióba taszíthatják az orosz gazdaságot, ami szűkíti majd Vlagyimir Putyin mozgásterét.
Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába és fegyvereket sem enged át Magyarország területén, hangsúlyozta a mai kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, írja a hvg.hu.
Az új beruházásoknál egyre több cég vezeti be a robottechnológiát, a mesterséges intelligencia is utat tör, ami a jövő munkaerőpiacára is hatással lesz. Hogyan készülhetnek fel a változásokra a vállalkozások? Szabó Zoltán Kázmér, a VOSZ Digitalizáció-Informatikai Szekciójának elnöke beszélt a lehetőségekről.
Pályakezdő és rendezvényszervezésben jártas kollégát egyaránt keresünk! Várjuk jelentkezésedet önéletrajzod és egy rövid motivációs levél elküldésével 2022. április 4-ig!
Gesztus értékű kezdeményezést tett a gépkocsival érkező ukrajnai menekültek felé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A unit-linked biztosításokhoz kapcsolódóan a szankciók által érintett befektetési eszközöket pedig a Biztosítási törvényben meghatározott szabályok szerint függesztik vagy függesztették fel a biztosítók, ahol ez szükséges.
Az európai tőzsdék nem osztják az amerikai piac optimizmusát, főleg mínuszokat látunk. A sokat szenvedett magyar és osztrák tőzsde viszont pluszban van, az OTP-vel az élen. A forint széles sávban ugrál, de a kamatemelés erősítette valamelyest.
A magyar Sberbank hiteladósainak a végelszámolástól függetlenül a jövőben is a szerződéseikben rögzített határidőben kell eleget tenniük törlesztési kötelezettségüknek – hívta fel a figyelmet a pénzintézet honlapján Pataki Péter végelszámoló. A törlesztés banki átutalással működhet, megadták ehhez a számlaszámot is.
Több európai uniós tagország gyógyszertárai is azt jelentették, hogy jelentősen megugrott a jódtabletták iránti kereslet. A termék felhalmozásába vélhetően azért kezdtek az emberek, mert tartanak attól, hogy Oroszország nukleáris támadást mér Ukrajnára.