2022-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, amely 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A teljes termelési volumen 19, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 sz
Adócsalás, valamint üzleti adatok éveken át tartó meghamisítása vádjában bűnösnek talált egy New York-i esküdtszék Donald Trump volt amerikai elnökhöz köthető két vállalatot.
16 országból érkező digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében Digitális Úttörő kategóriában fődíjat (grand winner) és kiemelt helyezést (winner) is kiérdemeltek a Hungrana Kft-nél végrehajtott Sap modulbevezetések. A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt Sap Quality Awards nem csupán a német szoftveróriás „háziversenye”, h
Bár csökkent a munkahelyi balesetben elhunytak száma, de foglalkozási ártalmak miatt tavaly még mindig több mint 220 ezren haltak meg Európában. 90 százalékuk nem balesetben, hanem a munkahelyi ártalmak következtében hunyt el - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szakmai rendezvényén.
Tegnap késő este jelentette be Gulyás Gergely, hogy a kormány döntése szerint kedd 23 órától megszűnik az üzemanyagok árstopja. A hírre a befektetők is reagáltak, a Mol árfolyama emelkedett a nyitást követően.
Január 6-ig a Cinemira Gyerek-és Ifjúsági Filmfesztivál 45, fiataloknak szóló kisfilmet és animációt tesz elérhetővé ingyenesen, korosztály szerinti keresési lehetőséggel a Cinemira Stream szolgáltatás keretében. A fesztivál keddtől egy hónapon át az eddigi legjobb versenyfilmjeiből nyújt ingyenes válogatást a közönségnek új streaming aloldalán, ah
Ma is sokan dolgoznak jellemzően magas végzettséget igénylő szakmákban minimálbérre bejelentve, ami a szürkefoglalkoztatás egyik fajtája. Hányan rejtőzhetnek az adóelkerülés érdekben az alacsony fizetésűek közé?
Félmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be az a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a közelmúltban egy nagyszabású akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ügyben 19 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnbanda irányítója már rács mögött van.
Kedden nem törte át tartósan a 415-ös kulcsszintet az euró-forint jegyzés, vagyis mondhatjuk, hogy megmenekült a további jelentős gyengüléstől a forint. Ettől még a következő napokban is ott tornyosul a fontos határ előtte, a veszély nem múlt el teljesen. Ráadásul csütörtök reggel jön a friss inflációs adat, illetve az uniós forrásokkal kapcsolatos
Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek szinte teljesen háttérbe kerültek. A kínálati piacon egyre kevesebb a külföldi érdeklődő, aki mégis
Átfogó együttműködési programot indított az energiaellátás biztosítására a brit és az amerikai kormány. A kezdeményezést, amelynek keretében az Egyesült Államok már jövőre jelentősen megemelt mennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Nagy-Britanniának, Rishi Sunak brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök jelentette be szerdai közös
Magas hullámok és rossz látási viszonyok között navigáltak a pénzügyi szféra kockázatkezelői az elmúlt években, és a másodfokú viharjelzés még egy ideig érvényben marad – derül ki a Kpmg kockázati vezetők körében végzett kutatásából. A felmérés szerint a bankok visszafoghatják a projekthitelezést, a biztosítók kevesebb lakásbiztosítási termékkel ál
Múlt hét csütörtöktől nem csak Lengyelországban, de a Viaplay platformján keresztül további 10 országban is elérhető az „Embertől emberig” című, ukrajnai menekültek életét bemutató mini dokumentumfilm-sorozat. Amióta Oroszország megszállta Ukrajnát egyetlen ország sem fogadott be annyi háború elől menekülő ukrán családot, mint a mindkét hadviselő o
Valószínűleg sikerült elejét venni a súlyos téli földgázhiány kialakulásának Európában, és várhatóan az euróövezeti gazdaság sem tölti a jövő év egészét recesszióban, de a globális növekedés így is gyenge lesz - áll a Fitch Ratings kedden Londonban bemutatott friss negyedéves világgazdasági előrejelzésében.
16 országból érkező digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében Digitális Úttörő kategóriában fődíjat (grand winner) és kiemelt helyezést (winner) is kiérdemeltek a Hungrana Kft-nél végrehajtott SAP modulbevezetések. A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt SAP Quality Awards nem csupán a német szoftveróriás „háziversenye”, h
Októberben az ipari termelés volumene 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,1 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz mérten - öt hónap emelkedés után - 3,5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai
Várhatóan novemberben is tovább emelkedett a magyar infláció, mely már az utóbbi két hónapban is 20 százalék felett volt. A Portfolionak nyilatkozó elemzők szerint viszont már közel lehet a tetőzés, továbbra is arra számítanak, hogy az év végén vagy 2023 elején látjuk majd a csúcsot, ahonnan lassú csökkenés jöhet. Az üzemanyagok árstopjának tegnap
Nappali és éjszakai halászattal vizsgálták a partközeli halállományt az Elkh Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán. A gyűjtött adatok szerint a vízparthoz közeli élőhelyeken jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak
Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, melynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak. Az árcsökkenést segítette, hogy az ázsiai LNG kereslet továbbra sem kapott erőre, így a szabad LNG forrásokért a fennmaradó piaci szűkösség ellenére sem folyt kiélezett árverseny. A hazai f
Ma 8 órakor kezdődött el a tervek szerinti utolsó idei parlamenti ülés. A napirend szerint többek között az is ma fog eldőlni, hogy a nyelvvizsga megléte feltétele lesz-e a diploma megszerzésének.
Új osztalékpolitikai szabályokat fogadott el a bankok számára 2023-ra a lengyel felügyelet, a KNF. A meghatározott százalékos osztalékfizetéshez bizonyos kritériumokat kell teljesíteniük a bankoknak – közölték a Reuters szerint.
Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője az InfoRádióban arról beszélt, az import korábbi csatornái januárra visszaépülhetnek, amire pedig szükség is lesz.
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel kedvezőtlen volt a hangulat, ezt követően Európában iránykereséssel indul a nap és Amerikában sem várható nagyobb elmozdulás. Gazdasági események szempontjából ma az Eurostat részletes GDP-adata mellett a benzinárstop eltörlést követően a hazai piacokat is érdemes lesz figyelni, a nyitást követően határozott emelkedésb
Benne vagyunk az adventi időszakban, de ez a korábbi években nem jelentette azt, hogy el is kezdik az emberek a karácsonyi ajándékok beszerzését – mégis úgy tűnik, hogy ebben az évben többen vannak azok, akik már most ajándékokat böngésznek a neten és a boltokban, sőt sokan alaposabban körülnéznek vásárlás előtt, mint korábban – derül ki
Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, melynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak. Az árcsökkenést segítette, hogy az ázsiai LNG kereslet továbbra sem kapott erőre, így a szabad LNG forrásokért a fennmaradó piaci szűkösség ellenére sem folyt kiélezett árverseny. A hazai f
Több európai országban lehet üzemanyag-ellátási gond a Mol szlovák leányvállalatának vezetője szerint. Világi Oszkár elmondta, hogy jövő év februárjától az olajhiány és az orosz forrásokat helyettesítő drágább beszerzések miatt gondok lehetnek – írja az Infostart.
Magyarországi bankokkal tartott komplex kiberbiztonsági gyakorlatot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Utunk az indulástól céljaink eléréséig – megújuló vidék, megújuló agrárium. Ezzel a címmel szervezett szakmai konferenciát a SAPARD-program indulásának 20. évfordulója alkalmából az Agrárminisztériummal közösen a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztálya 2022 februárjában.
Nemcsak a mezőgazdaság számára, hanem az egész magyar társadalom és vidék számára kulcskérdés, ki fogja megtermelni az élelmiszert a jövőben – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agráregyetemi hallgatók számára megrendezett Agribusiness Konferencián.
14 %-kal több magyar utazik repülővel az idei ünnepek alatt, mint három évvel ezelőtt a Kiwi.com adatai alapján. A rövidebb repülőútra szóló jegyek átlagosan 1 euróval kerülnek többe, mint három éve, de aki 1500 km-nél messzebbre repül, annak átlagosan 20% körüli emelkedéssel kell kalkulálnia. Globálisan Bangkok, az európai utazók körében pedig Lon
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a fogyasztói árnövekedés éves szinten átlagosan 10,7 százalékra gyorsult októberben a szeptemberi 10,5 százalék után.
Tegnap késő este megszűnt az üzemanyagárstop Magyarországon, így a hazai autósok már a valós piaci árakkal találkoznak a benzinkutakon. A magyarországi piaci árak azonban még így is a legalacsonyabbak közé tartoznak az Európai Unióban, és szinte minden környező országban magasabb a benzin és a gázolaj ára, mint nálunk.