A magyar bankszektor 328 milliárd forintos, a biztosítási szektor pedig 21 milliárd forintos adózás utáni profitot ért el 2022 első három negyedévében. A bankok profitja ezzel 34%-kal, a biztosítóké 66%-kal volt kevesebb az egy évvel korábbihoz képest írja a Portfolio.
Az Európai Unió elfogadott egy új jogszabályt, amely megakadályozza, hogy a vállalatok kávét, marhahúst, szóját és más, világszerte az erdőirtással összefüggő árukat értékesítsenek az uniós piacon - számol be a hírről a Reuters.
A magyar kormány akár már egy adó- nyugdíjreformot is bevállalna mindannak érdekében, hogy hozzáférhessen a Covid-járvány utáni létrehozott helyreállítási alap (RRF) pénzeihez - írja a Népszavára hivatkozva a napi.hu. A cikk háttere a magyar RRF-tervhez készített bizottsági összefoglaló anyagok tartalma.
Magyarországon mintegy 445 ezer nyugdíjbiztosítási szerződés jut a közel 4,9 milliós aktív korú népességre, így a lakosság körülbelül 10 százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
Szilikonból készült muffinsütőformát hívott vissza a forgalomból a Pepco - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden közzétett felhívásban.
Az Európai Gyógyszerügynökség kedden közölte, hogy sürgősségi munkacsoportja arra a következtetésre jutott, hogy az eredeti törzset és az omikron BA.4-5 alváltozatokat célzó, hírvivő mRNS-t tartalmazó kétkomponensű koronavírus vakcinák alkalmazhatók korábban nem oltott gyermekek és felnőttek esetében is – írja a Reuters.
A fúzióval a hitelközvetítői piac egyik legnagyobb szereplője jön létre. Az ingatlan.com csoport együttműködési megállapodást kötött a Hitelnet Kft.-vel – tájékoztatták a felek a Forbes.hu-t. A megállapodás értelmében money.hu közvetítői csapata csatlakozik a Hitelnet hálózatához, a money.hu anyavállalata pedig 25 százalékos részesedést szerez a Hi
Nem valami isteni közbenjárás eredménye, a témát vizsgáló kutatók szerint sem csodáról van szó, de tény: a hit és bármilyen felekezethez, vallási közösséghez való tartozás pozitív hatással van az egészségre, a rezilienciára.
Ma este fél tizenegyre időzíti bejelentését Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt Mol-vezér, ami minden bizonnyal az egyre nagyobb méreteket öltő benzinhiányra lesz kihegyezve. Közben meg is jött a döntés, eltörlik a benzinárstopot.
Romániában 14 százalékkal, 21,104 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett - jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető iga
Rendkívüli időpontban hirdetett sajtóeseményt Gulyás Gergely miniszter és Hernádi Zsolt Mol-vezér. A Mol tegnap levélben tájékoztatta a kormányt, hogy import nélkül nem megoldható az üzemanyagellátás. Kivezetik a hatósági árat. Hernádi szerint a Mol eddig bírta.
Rendkívüli időpontra hirdettek meg Kormányinfót, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatóval és mint kiderült: ez nem volt véletlen. A kormány döntése szerint megszűnik az üzemanyagok árstopja, már kedd 23 órától, vagyis az eltörlésről szóló bejelentés elhangzása után alig 25 perccel. A jövőben
A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány - a Mol javaslatára - a benzinárstopot megszünteti - jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten.
Benzinkrízisben van az ország, egyre komolyabb ellátási gondok vannak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Hernádi Zsolttal, a Mol vezérével tartott közös, rendkívüli kormányinfót.
Megjelent a rendelet a benzinárstop eltörléséről: ebben az áll, hogy az uniós szankciók életbe lépése okán szüntetik meg, a rendelet kedden 23 órakor lép hatályba.
Hetedikétől nem változik sem a gázolaj, sem a benzin piaci ára, így pedig a legutóbbi közlések szerint a 95-ös benzin 617 forint lesz literenként átlagosan, a gázolaj pedig átlagban 699 forint. Ez jó támpont lehet az árstop eltörlése után, de a kutak árai eltérhetnek.
Európában és Közép-Ázsiában csaknem 400 millió embernek lenne szüksége rehabilitációra az egészségi állapota miatt, de legtöbbjük nem jut hozzá - erre figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai hivatala keddi jelentésében, amely azt is hangsúlyozta, hogy a beavatkozás hiánya az egyes országoknak nagyon sokba kerül a kieső bevétele
A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány – a Mol javaslatára – az üzemanyagárstopot megszünteti – jelentette be december 6-án késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten. A rendelet december 6-án 23 órától lépett életbe. A tárcavezető hangsúlyozta: a brüsszeli szankciók eredménye az, hogy a 4
Az ingatlanosok többsége már a lakásárak csökkenésére számít – derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből. Az országos lakáspiaci index értéke az előző megkérdezéshez képest 9, a fővárosi 10 ponttal csökkent.
A kialakult üzemanyag-ellátási problémák miatt ki kell vezetni az árstopot, megszűnik a 480 forintos ársapka - jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Még 1-2 hónapig eltart, amíg visszaáll a normális stabilitás az importban. Ma este 23 órakor állnak át a kutak az új árakra: jelenleg 641 forint a benzin, 699 forint a dízel literen
Már a nagyobb áruházakat is elérte az áruhiány. Az árstopos termékek közül van, ahol cukrot, máshol tejet vagy tojást nem lehet kapni. Az üres polcokról több nézőnk is küldött fotókat. A cukorhiányt a Cukorrépatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint részben az árszabályozás okozhatja. Az egyik nagyáruházláncnál viszont úgy látják, megnőtt
Belépett a romániai megújulóenergia-piacra a svájci központú MET csoport; az energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.
Nyolcmilliárd forintból, európai uniós és kormányzati támogatás felhasználásával korszerűsítette szennyvíztelepét a pécsi önkormányzat tulajdonában álló térségi vízszolgáltató vállalat, a Tettye Forrásház Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Programiroda NKft. kedden az MTI-vel.
Az IT-biztonsági hiányosságokért, az adatok kiszivárgásáért, a vállalatokat ért presztízsveszteségekért, az adatok eltűnéséért vagy (ideiglenes) eltüntetéséért, az IT-rendszerekre épülő folyamatok leállásáért rendkívül nagy árat kell fizetniük manapság a vállalatoknak. Az IT-biztonsági kihívásokra felkészülni azonban nem lehetetlen, de első lépéské
A koleszterin fontos a sejtmembránok szerkezetének fenntartásában, és segíti a szervezetet a D-vitamin és a létfontosságú hormonok előállításában. A szervezet ugyan termel koleszterint, de ha sok koleszterint fogyasztunk, akkor kevesebbet állít elő. Valamint, ha nem fogyasztunk magas koleszterintartalmú ételeket, a testünk akkor is elegendő mennyis
2022. december 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban. A Bankmonitor.hu szakértői szerint ezt a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk.
A Középdöntő második napja megannyi fordulatot tartogatott mindkét csapat számára, mivel az előnyökből hátráltatások, ellenségekből pedig szövetségesek lettek. A csapatok konyhafőnökeinek sorsolásánál Fördős Zé meglepte a versenyzőket, ugyanis bevallotta, hogy egy trükkel szerette volna elérni, hogy a pirosaknál végre Kardos Eszti is kipróbálhass
A Milwaukee Tool ismételten újító megoldással jelentkezett a szakemberek számára. Az új M12 FUEL™ szuperkompakt deltacsiszoló a professzionális ácsok és átalakítók számára kínál olyan eszközt, amivel már a munkaterületen előkészíthetik az anyagot, valamint kiváltható a kevésbé hatékony kézi csiszolás is. Az M12 FUEL™ szuperkompakt deltacsiszolóval