A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett – jelentette be Bacsa György, a Mol Magyarország
2022. december 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban.
A program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A Magyar Talajtani Társaság és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően a tárca épületében került kiállításra az év talaja, a herceghalmi mészlepedékes csernozjom szelvénye.
Az energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.
Kártérítést követel a Gazprom orosz állami energiavállalattól a nem teljesített földgázszállítások miatt két német földgázimportőr - jelentette hétfőn a Handelsblatt című német napilap.
Az energiaválság példátlan lendületet adott a megújuló energiaforrások piacának, a következő öt évben megduplázódhatnak a kapacitások - hangsúlyozza a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) keddi jelentésében.
Egyedi kormánydöntéssel juttat 5,6 milliárd forint beruházásösztönző támogatást a Külgazdasági és Külügyminisztérium a szerencsi üveggyapotgyárat építtető Pimco Kft.-nek. Az építkezés már két éve is kampányígérete volt az azóta a térség képviselőjévé választott és államtitkári rangot is kapott Koncz Zsófiának. Ennek ellenére a gyár még mindig nem é
Németország alkotmánybírósága kedden elutasította az Európai Unió 750 milliárd eurós (786 milliárd dollár) gazdaságélénkítési alapjával szembeni jogi kifogást, amelynek keretében a blokk közös adósságot vállalt a tagállamok megsegítésére a koronavírus-válságból való kilábalás érdekében - írja a Reuters.
A Magyar Bankholding csatlakozott az Ensz által létrehozott globális együttműködéshez, és a hazai bankok közül az elsők között írta alá a Felelős Banki Irányelveket. A nemzetközi összefogás célja, hogy megkönnyítse a pénzügyi szektor közeledését a fenntarthatóság felé. A bankcsoport ezzel az elhatározásával szeretne újabb lépést tenni a felelős és
Az év vége remek lehetőséget ad arra, hogy az elmúlt hónapok értékelésével és a jövő év céljainak, lehetőségeinek felvázolásával ösztönözzük a munkatársakat.
Több rendbeli minősített csalás és sikkasztás miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki közel húszmillió forintot csalt ki ügyfeleitől építési vállalkozónak kiadva magát - tudatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden.
Lakóépületek, iskolák, középületek fűtési rendszerét korszerűsítik és alapozzák megújuló energiaforrásra abban a beruházási programban, amelynek tervét Óbuda-Békásmegyer, Újpest és Szentendre polgármestere mutatta be egy energetikai fórum sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
A 2005 óta folyamatosan az első helyen végző magyar bank mellett a bolgár DSK Bank és a szerb OTP Banka is kiérdemelte a Global Finance World’s Best Foreign Exchange Banks díját. A legjobbaknak járó elismerések jelentőségét tovább erősíti, hogy olyan piaci körülmények között érdemelték ki az elismeréseket a díjazottak, amikor a nagyfokú bizonytalan
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
Több napba is beletelik, mire Oroszország felkészül egy új masszív rakétacsapásra - jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
Az Európai Bizottság elfogadta a Horizont Európa 2023–2024. évi fő munkaprogramját, amely mintegy 13,5 milliárd euróval támogatja az európai kutatókat és innovátorokat abban, hogy áttörést jelentő megoldásokat találjanak a környezeti, energetikai, digitális és geopolitikai kihívásokra.
Egyre több panziónak kell módosítania a nyitvatartását, ha túl szeretnék élni a telet. Megoldás ilyenkor az, ha csak igény szerint vannak nyitva, valamint ha olyan szolgáltatást tudnak nyújtani, amely egyedülálló. Ilyen ötletekkel találkozhatunk a Brancs közösségi piacon is, ahol Magyarország első igazi sörfürdőjére is befizethetünk.
Idén 31. alkalommal hirdették meg a Magyar Innovációs Nagydíjat és a hozzá tartozó kiegészítő díjakat azon vállalkozások számára, amelyek piacképes új termékeket, illetve szolgáltatásokat fejlesztenek ki.
Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt - tudatta a NAV.
Belépett a romániai megújuló energiapiacra a svájci központú MET Csoport. Az európai energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.
A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ által létrehozott globális együttműködéshez, a hazai bankok közül az elsők között írta alá a Felelős Banki Irányelveket.
Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt - tudatta a NAV közleményben kedden.
2022. december 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban. A szakértők szerint ezt a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk.
Az ÖMKi a kutatásában azokat az eszközöket teszteli, amelyek elsősorban az intenzív húsmarhatartásban használatosak. Milyen eredmények várhatóak extenzív körülmények között?
Ismét hozzányúlnak a rövidebb lejáratú állampapírok kamatához, hogy vonzóbbá tegyék a kisbefektetőknek. A jövő héttől már 9 és 9,5 százalékos hozammal lehet ezeket megvásárolni.
Oroszország azt fontolgatja, hogy a G7-ek által a múlt héten meghatározott olajár-plafonra válaszul olajár-küszöböt határoz meg nemzetközi olajeladásaira - írja a Bloomberg.
December 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban. A Bankmonitor.hu szakértői szerint ezt a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk.
Az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje októberben jelentősen nőtt, mivel a globális kereslet lassulása és az erős dollár súlyosan érintette az exportot - írja a Reuters.
Az MNB felügyeleti vizsgálata nyomán 12 millió forint bírságot szabott ki az MKB Bankra, egyebek közt az ügyfeleknek nyújtott befektetési tanácsadás gyakorlatához, egyes értékpapírok nyilvántartásához, a bennfentes kereskedelem lehetőségét megakadályozó szűrőrendszerhez kötődő hiányosságok miatt.
Magyarországnak létérdeke, hogy a nyugat-balkáni országok minél hamarabb az Európai Unió tagjává váljanak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán látható videóban.
Ausztria és Olaszország volt a legnépszerűbb úti cél az utasbiztosítást kötők körében novemberben. A többség várost nézni utazott 3-4 napra, és bár a síszezon már elkezdődött, még mindig a tengerparti nyaralások voltak a népszerűbbek.
Hamarosan – akár már ezen a héten – elfogadhatja az Országgyűlés azt a javaslatcsomagot, amely lehetőséget nyit a kiskereskedők előtt arra, hogy a havi kétszeri, legfeljebb 40 ezer forintig szóló ingyenes bolti készpénzfelvétel szélesebb körben terjedjen el Magyarországon. Úgy tudjuk, a bolthálózatok nyitottak a szolgáltatás bevezetésére, az első b
Magyarország veszélyes precedensnek tartja, hogy a hazánknak járó uniós források kifizetését azoktól teljesen független ügyekhez rendeljék, de több uniós tagállam a magyar helyreállítási terv jóváhagyását ahhoz kötné, hogy a magyar kormány különböző más kérdésekben változtassa meg az álláspontját - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI
Lakóépületek, iskolák, középületek fűtési rendszerét korszerűsítik és alapozzák megújuló energiaforrásra abban a beruházási programban, amelynek tervét Óbuda-Békásmegyer, Újpest és Szentendre polgármestere mutatta be egy energetikai fórum sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Elsőként és egyedüliként a kiberbiztonsági szektorból egy magyar startupot jelöltek a 2022-es „baby black unicorn” döntős címére. A Clarabot emellett bekerült a 2022-es év legjobb információbiztonsági innovátorai közé, amelyre a világon csak 10 céget jelölnek évente. A minősítést a kiberbiztonsági iparág legelismertebb szakértői ítélik oda.