Téli viharok okoznak áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat az Egyesült Államok északkeleti államaiban, szombatra is figyelmeztetés van érvényben.
Hiába ígér jövő év végére egy számjegyű inflációt a kormány, a drágulás jövőre is megnehezíti a magyarok életét – mondta a Híradóknak nyilatkozó gazdaságkutató. 2023 végén ugyanis a mostani, már eleve magas árakhoz viszonyítunk majd, és ezekhez képest várható további, tíz százalék alatti emelkedés jövő decemberben a gazdaságfejlesztési miniszter s
Több tízezer családnak okoz majd plusz költséget, hogy egy új rendelet már a működő napelemeknél is beszünteti a kedvező éves szaldó elszámolást. Azaz a szolgáltató a jövőben nem ad áramot a felhasználónak a nyáron megtermelt többletenergia fejében, így a napelemes rendszer megtérülési ideje is messzire kitolódik.
Kihúzták az Ötöslottó 2022/50. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Az 50. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 1 milliárd 454 millió forint lesz a tét.
A Fekete-tenger alatt létrejövő több mint 1000 kilométeres vezeték az Azerbajdzsánban és Georgiában előállított zöld áramot fogja Közép-Európába, így Romániába és Magyarországra szállítani.
A JP Morgan megállapodást írt alá arról, hogy több mint 800 millió dollárért 48,5%-os részesedést vásárol az athéni székhelyű Viva Wallet pénzforgalmi fintech vállalatban – értesült a Reuters.
A nemzetközi kooperációt és párbeszédet kell előtérbe helyezni az olyan globális kérdések megoldásában, mint a fenntartható, zöld átmenet - mondta Jeffrey D. Sachs közgazdász professzor, a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának igazgatója a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott előadásában az MNB közleménye szerint, amelyet az MTI-nek p
Sokan még csak nem is hallottak a fizetési meghagyásos eljárásról, pedig ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy a pénzéhez jusson az, akinek tartoznak – közölte pénteken a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több száz választ összesítő online felmérésének eredményeit az MTI-vel.
Az Európai Unió több sikeres intézkedést tett azóta hogy Oroszország mintegy 80 százalékkal csökkentette az unióba irányuló gázellátást, azonban ennek ára van, és az olcsó orosz gázra alapuló üzleti modell nem fog már visszatérni - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
Jóval kevesebben indulnak útnak az idei ünnepi szezonban, mint amennyien otthon maradnak - a válaszadók közel 70 százaléka egyáltalán nem megy sehová karácsonykor – derül ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből.
Január elsejétől is áramhoz juthatnak a jövőre egyelőre ellátatlan, idén 2 GWh-nál kevesebbet fogyasztó vállalkozások, önkormányzatok, társadalmi szervezetek. Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználóknak ehhez hétfő éjféli jogvesztő határidővel kell online nyilatkozatot tenniük - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI
A hazai könnyűzenei színtér élvonala mellett a holland Kraak & Smaak is fellép Nagymaroson 2023. június 22. és 25. között a 10. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón.
Akár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
A karácsonykor különösen pompás érzés tobzódni a meghittséget, nyugalmat és békességet árasztó illatokban. Ösztönösen szeretünk mélyeket szippantani ezekből a lelkünkig hatoló, jóságos illatokból. Bűvöljük el érzékeinket és természetesen a gyomrunkat néhány szokatlan finomsággal az ünnepi időszakban.
Sajnos nem boldogulok a mogyoróval, bokraimon sok a moníliás termés. Eddig rezet és Topast használtam a kezelésekhez, de hatástalanul. Milyen permetszert ajánlanak a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?
Akár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására. Árnyék vetült a napelempiacra idén ősszel, amikor a kormány bejelentette: megszűnik a hálózatra való visszatáplálás lehetősége a 2022. október 31
Elektromos eszközeinket hamarosan olcsó, tengeri só erőforrások táplálhatják. Kutatók egy új, olcsó akkumulátort építettek, amelynek energiatárolási kapacitása négyszerese a lítiuménak. A nátrium-kénből - a tengervízből feldolgozható olvasztott só egy fajtájából - készült akkumulátor olcsó és környezetbarátabb, mint a meglévő lehetőségek.
Több mint 11 ezer ajándékcsomagot állítottak össze általános iskolás gyerekek rászoruló társaiknak a karácsonyi MosolyManók adománygyűjtő akcióban - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombaton az MTI-vel.
Az okos eszközök kényelmesebbé teszik az életed. Emellett rengeteg időt és költséget takaríthatnak meg neked a hétköznapokban. Az intelligens otthon fontos eleme lehet az okos klíma is, amellyel akár távolról, épp hazafelé autózva is felfűtheted lakásodat. Cikkünkből megtudhatod, mi mindenre képes még egy korszerű okos klíma. Okos otthon: kényele
Többet költünk élelmiszerekre a karácsonyt megelőző időszakban, és ezzel párhuzamosan a minőségi termékek iránt is látványosan megnő a kereslet. Decemberben hagyományosan jelentős mennyiségek fogynak mikulás csokiból, szaloncukorból és pezsgőből is, több halat, kacsát és libát is fogyasztunk, de a helyenként már hiánycikknek számító ársapkás termék
Minden a másodperc tört része alatt történt: jávorszarvas ugrása, vámosok szirénázó lámpája, egy sofőr kamerafelvétele, és az egész felkerült az internetre.
Nem az a kérdés, tud-e egy vállalat költséget megtakarítani, hanem hogy 10 százalékot vagy akár 50 százalékot. Merőben új szemléletre van szükség a folyamatosan és gyorsan változó gazdasági helyzetben, az új szemlélethez pedig új képességeket kell társítani. A döntéshozatali idő lecsökkentése, a magasabb kockázatvállalás és a reziliencia egyre nagy
Általános iskolás gyerkőcöknek vagy idősebbeknek könnyebb találni olyan játékot, amiben az egész család örömét leli, és többször körbeüljük a játékasztalt. Azonban a kisebbeknek sem kell lemondaniuk az egész famíliát szórakoztató, igényes és szép társasokról.
A fenntartható közlekedési megoldások és innovációk ösztönzése és további fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség. A Jövő Mobilitása Szövetség két évvel ezelőtt 20 hazai vállalat összefogásával alakult meg, célja az elektro- és mikromobilitás, a közlekedésszervezés és a megosztáson a
Pénteken megjelent az úgynevezett Twitter-iratok hatodik része, amely arról mutat be jórészt a cég korábbi vezetése idejéből származó elektronikus leveleket, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bizonyos bejegyzések felülvizsgálatára kéri a médium tartalomfelügyeleti részlegét.
Az OECD előzetes, 2021-re vonatkozó adatai szerint a legtöbb vizsgált országban, így Magyarországon is nőtt a nyugdíjvagyon tavaly, de még így is csak a sor vége felé kullogtunk. Az inflációval kiigazított nyugdíjhozamok itthon voltak a legrosszabbak Törökország és Csehország után, ebben szerepet játszhat az egyre emelkedő infláció mellett az is, h
Idén is az egyik legfelkapottabb úti cél lehet európai viszonylatban Budapest karácsonykor, a vendégéjszakák száma pedig meghaladhatja a koronavírus-járvány előtti számokat is. A város karácsonyi vásárai, fürdői, ár-érték aránya és gasztronómiája egyaránt csábító a külföldiek számára. A B&B hotellánc első magyarországi szállodája éppen ezért közel
Hogyan kell adózási és számviteli szempontból kezelni azon tényállást, amikor egy kft. eláll ingatlanvásárlási szándékától, de foglalóját egy másik kft.-re engedményezi? Olvasói kérdésre Antretter Erzsébet a Niveus Consulting Group Kft. igazgatója, adószakértője válaszolt.
Az ISO 9000 Fórum közhasznú egyesület 1994 december 14-én alakult meg 42 lelkes vállalkozás összefogásával. Az Isofórum olyan szervezetek egyesülése, amelyek rendelkeznek valamilyen tanúsított irányítási rendszerrel (MIR, KIR, Mebir, IIR, EIR, stb.) vagy elkötelezettséget tanúsítanak a minőségszemlélet terjesztése, illetve a TQM (Teljes Körű Minősé
A laboratóriumokban kifejleszetett új élelmiszeripari megoldásoknak hála a művelés alatt álló földek 80%-át vissza lehetne “adni” a természetnek. Növekvő populáció
A kormány az önellátási képességek erősítése és a környezetbarát megoldások elterjesztése céljából a megújuló energiaforrások fokozott hasznosításán dolgozik. Az újabb kapacitások befogadásához szükséges hálózatfejlesztések megfelelő időzítése érdekében nyilatkozattételre hívja fel a kereskedelmi célú naperőművek létesítését tervezőket, egyúttal me