2022. december 16. péntek

dec. 16
19:24
Esik az olajár, mégis aranyáron tankolunk (Privátbankár)
Megszűntek a kígyózó sorok a benzinkutak előtt, ám néhol továbbra sincs üzemanyag az ársapka eltörlése után egy héttel. A Hét videójában Király Béla szakértő kollégánk olyan kérdésekre próbál választ adni, hogy „Miért kerül ennyibe a benzin, ha egyszer zuhan az olaj ára? Mi lett valójában a szankció hatása? Kell-e üzemanyaghiányra számítani?"
dec. 16
19:27
Nagy drónos kérdezz-felelek – Orbán Péter (go2fly)
A Balaton egész évben gyönyörű – valljuk a “Balatoni KÖR” csapatával együtt mi is, ezért idén decemberben egy olyan fotóst mutatunk be, aki a fotózás mellett legnagyobb tavunknak is elkötelezett
dec. 16
19:27
„Állunk még rosszabbul is” – 25-27 százalék körül tetőzhet jövőre az infláció (rtl.hu)
Novemberben a 23,1 százalékos magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban – közölte az Eurostat. Az unió statisztikai hivatalának adataiból az is kiderül, hogy Magyarország a második legszegényebb tagország. Már csak Bulgáriában költenek kevesebbet fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra az emberek. A Pénzügyminisztérium a jövő évi költs
dec. 16
19:33
Vegyes forintmozgás péntek este (ProfitLine)
A forint enyhén erősödött az euróhoz képest a bankközi devizapiacon pénteken estére a kora reggelhez képest; a dollárhoz viszonyítva gyengült, a svájci frankkal szemben pedig szintén erősödött.
dec. 16
19:54
4 tévhit az agyagos talajról (Agroinform)
Sokan átokként tekintenek rá, pedig van néhány előnye.
dec. 16
20:15
Egyre több profi gazdasági mediátor segíti a költségkímélő vitarendezést (ProfitLine)
12 újabb hallgató tett sikeres vizsgát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) gazdasági mediátor kurzusát követően. A képzés elvégzéséért járó hatósági tanúsítvány megfelel a hazai és az uniós jogszabályi követelményeknek, így annak birtokában önálló mediátor praxis alapítható. A tanúsítványokat dr. Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium
dec. 16
20:21
Pár hét múlva érkezhet a bitcoin halálos ítélete (BitcoinBázis)
SBF rács mögött, CZ pedig FUD-dal küzd, erre piacra érkezik a bitcoin halálkereszt. Ha ez kínainak hangzik, olvasd el mi
dec. 16
20:48
Energiaválság: a német államnak kellett megvásárolnia a legnagyobb földgázimportőrt (Portfolio)
Állami tulajdonba kerül az Uniper németországi földgázimportőr, Berlin ezzel 229 milliárd eurónyi (93 ezer milliárd forint) származékos ügyletet vállal magára.
dec. 16
20:50
Felrobbant az infláció Dél-Amerika egyik legfejlettebb országában (Portfolio)
Chilében 27 százalékkal drágult a fogyasztói élelmiszerkosár az idén októberben tavaly októberhez képest, az egy havi növekedés pedig 1,6 százalékos volt. Ilyen mértékű árszínvonal-emelkedésre a mérések kezdete óta nem volt példa - közölte a szociális fejlesztési minisztérium pénteken.
dec. 16
20:54
Vonattal utazók, figyelem: késésekre kell számítani az egyik budapesti pályaudvaron (Portfolio)
A Déli pályaudvaron az első öt vágánynál megsérült a felsővezeték-hálózat, emiatt a vonatok kevesebb vágányt használnak - közölte a Mávinform péntek este az MTI-vel.
dec. 16
20:54
Ritka madár bukkant fel Békés megyében (Agroinform)
Az állatra Békéssámson közelében bukkantak rá.
dec. 16
21:00
Egy hétre időt nyert az amerikai állam, de ha nem lesz megegyezés, még év vége előtt lekapcsolják a lámpákat (Portfolio)
További egy hétre biztosítja az Egyesült Államok kormányzati intézményeinek működését az a törvény, amelyet csütörtökön éjszaka fogadott el a washingtoni szenátus, így egyelőre elhárítva az ország részleges leállását.
dec. 16
21:18
Közéleti kártyajáték lehet a hazai közösségi finanszírozás egyik jelentős sikere (Pénzcentrum)
A provokatív, kiszámíthatatlan kimenetelű hazai fejlesztésű kártyajáték a Brancson indult kampányában egy hónapon belül elérte a teljes célösszeget. Reális esélyük van arra, hogy a bejáratott nemzetközi platformokon is jellemző, akár többszáz százalékos eredményt elsőként itthon is elérjék.
dec. 16
21:24
A CIG közel 800 millió forint állami támogatást nyert (Portfolio)
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. és a Széchenyi István Egyetem közel 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert személyre szabható biztosítási termékek fejlesztésére - közölte a konzorciumot vezető CIG Pannónia Életbiztosító pénteken az MTI-vel.
dec. 16
21:30
Szép csendben visszaszorul a halálbüntetés az Egyesült Államokban (Portfolio)
Tovább csökkent a halálbüntetést támogatók száma az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan az idén hajtották végre a legkevesebb halálbüntetést az elmúlt három évizedben, ez alól csak a koronavírus-világjárvány időszaka volt kivétel - olvasható az amerikai Halálbüntetési Információs Központ éves jelentésében.
dec. 16
21:42
Még fel sem ocsúdott a kamatemelés sokkjából a világ, máris még nagyobb szigorral riogat a Fed (Portfolio)
A Federal Reserve döntéshozóinak szükségük lehet arra, hogy az amerikai hitelfelvételi költségeket az éppen ezen a héten kitűzött 5,1%-os csúcs fölé emeljék, és 2024-ig ott tartsák, hogy a munkaerőpiacot eléggé lelassítsák ahhoz, hogy magas inflációt szorítsanak ki a gazdaságból - jelezte a Reuters szerint pénteken két döntéshozó is.
dec. 16
22:15
Megtartották a köznevelési konzultációt (ProfitLine)
Megtartották a köznevelési konzultációt pénteken a Belügyminisztériumban.
dec. 16
23:15
Töretlenül emelkedő pályán a magyar-német gazdasági kapcsolatok (Demokrata)
Töretlen a német befektetők bizalma a magyar gazdaság iránt – írta a KKM.
dec. 16
23:17
MNB: 2023 végére egyszámjegyű lehet az infláció (Demokrata)
Az áremelkedés üteme az eltelt hónapok felében a cél alatt volt.

2022. december 17. szombat

dec. 17
0:03
Előrejelzések 2023-ra: mindennapi hekkelések, tavaszi nagytakarítás, etikus Ai, privát 5G. (KKV Magazin)
A Kyndryl az év végéhez közeledve üzletágvezetőinek véleménye alapján összeszedte a 2023-ban az üzlet és informatika metszéspontjában várható legfontosabb jelenségeket. Szabó János, a Kyndryl Magyarország igazgatója összefoglalta a trendeket:
dec. 17
0:12
A németek az áramfogyasztásuk felét már megújuló energiából fedezik (vg.hu)
A zöldenergia aránya a teljes áramtermelésben 45 százalék körül mozog.
dec. 17
0:15
Home office, távmunka – lehetőségek és kötelezettségek (Adózóna)
A távmunkavégzés intézményének szabályrendszere jelentős változáson ment át: a veszélyhelyzet átmeneti szabályait a jogalkotó átemelte a normál jogrendbe. A módosítás következményeként a távmunkavégzés korábbi szabályozási rendszerével szemben a jelenleg hatályos – rugalmasabb – rendelkezések lehetőséget biztosítanak arra, hogy a felek szabadon hat
dec. 17
0:15
8 karácsonyi ajándékötlet kultúrafalóknak (Forbes)
Még van néhány nap karácsonyig, és naná, hogy a kultúra a legjobb ajándék. Ajánlunk pár könyvet az utóbbi pár hónap friss megjelenéseiből, és ha élményt szeretnél adni, ahhoz is adunk pár tippet bérletre, sétára, jegyre.
dec. 17
0:15
186 millió euró az EU legjobb agrár-élelmiszeripari termékeinek támogatására (Üzletem)
186 millió eurót irányoz elő az Európai Bizottság kiváló minőségű és fenntartható uniós agrár-élelmiszeripari termékek támogatására.
dec. 17
0:15
Tízmilliárdos bónuszt fizetett dolgozóinak egy kertészeti cég (rtl.hu)
Aki a legkevesebb pénzt kapta, az is többet kapott 2,5 millió forintnak megfelelő összegnél.
dec. 17
0:16
Az autóipari lánc megtartja a gyerekmunkás-botrányban érintett cégeit (vg.hu)
Alabamában már fél tucat gyártót vizsgálnak a hatóságok kiskorúak foglalkoztatása miatt.
dec. 17
0:19
PwC: 2023 az önkormányzati adóemelések éve lesz? (Adózóna)
Januártól ismét megnyílik az adóemelés lehetősége az önkormányzatok előtt. 2021-ben a koronavírus nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a kormány adóbevezetési, valamint adóemelési tilalmat állapított meg a települési önkormányzatok számára, melyet 2022-ben is fenntartottak. 2023. január 1-jétől azonban a tilalmat feloldják, ezzel m
dec. 17
0:19
Kis karácsony, zöld karácsony – 6 tipp a fenntarthatóbb ünnepekért (Forbes)
A karácsony a nyugati világ nagy részén a túlfogyasztásról szól , de kis odafigyeléssel szeretteinknek és a Földnek is jót tehetünk. A Humusz Szövetség olyan tippeket ad, amelyek betartásával fenntarthatóbb lehet az ajándékválasztás és a csomagolás.
dec. 17
0:19
Az MKB Bank is felfüggeszti a babaváró és lakásfelújítási hitelek befogadását (Üzletem)
December 23-án az MKB Bank is felfüggeszti az állam által támogatott babaváró hitel és otthonfelújítási kölcsön értékesítését, eddig lehet beadni az igényléseket is. Több nagybank már korábban meglépte ugyanezt.
dec. 17
0:20
Norbi Update: nem ez az első pofon, amelybe beleszalad a cég (vg.hu)
A múltban is voltak üzleti problémái a társaságnak.
dec. 17
0:23
NAV: kedvező változások 2023-tól az egyéni vállalkozók átalányadózásában (Adózóna)
2023. január 1-től kedvezőbbek lesznek az átalányadózó egyéni vállalkozókra vonatkozó adó- és járulékszabályok – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
dec. 17
0:23
Mégis lesz fényvillamos Budapesten (Forbes)
A BKV az idén energiatakarékos, fényfüggönnyel díszített járművet indít útnak.
dec. 17
0:23
Jelentős áfa-megtakarítással járhat a biztosítási szolgáltatások továbbszámlázása (Üzletem)
Egyre több esetben lehet a megvásárolt termékhez vagy szolgáltatáshoz biztosítást is igénybe venni. Ezt a biztosítást a vevő általában nem közvetlenül a biztosítótól, hanem a terméket vagy szolgáltatást értékesítő társaságtól kapja közvetített szolgáltatásként. Tipikusan ilyen a bérelt/lízingelt személygépkocsikhoz tartozó CASCO vagy az elektronika
dec. 17
0:24
A CIG Pannónia majdnem 800 millió forint állami támogatást nyert el (vg.hu)
A CIG Pannónia az első 9 hónapban 828 millió forintra növelte az adózott eredményét.
dec. 17
0:27
Matolcsyék megmutatták: így növelik az árstopok az inflációt Magyarországon (Adózóna)
Az alacsony termelékenység, a helyettesítő termékek árának emelése, a verseny kiiktatása és így tovább: az MNB közzétette azokat a számításait, amelyek alapján Matolcsy György a múlt héten arról beszélt, az árstopok önmagukban 3-4 százalékponttal járultak hozzá a dráguláshoz – írja a hvg.hu.
dec. 17
0:27
Kedvező változások 2023-tól az egyéni vállalkozók átalányadózásában (Üzletem)
2023. január 1-től kedvezőbbek lesznek az átalányadózó egyéni vállalkozókra vonatkozó adó- és járulékszabályok – hívja fel a figyelmet a NAV.
dec. 17
0:28
Rendkívüli fejlemény: a kormányhivatal szerint több jogszabályt is megsért a XVIII. kerület légiutas adója (vg.hu)
Budapest Főváros Kormányhivatala a Világgazdaság megkeresésére közölte, hogy adatvédelmi aggályokat is felvet az ellenzéki vezetésű önkormányzat terve.
dec. 17
0:31
DK: a kormány évek óta képtelen kifizetni a kórházak adósságait (Adózóna)
A kormány évek óta képtelen kifizetni a kórházak adósságait – mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője, közölte az MTI.
dec. 17
0:31
Az EU megállapodott az Oroszországgal szembeni szankciók kilencedik csomagjáról (Üzletem)
A Tanács elfogadta az Ukrajna elleni agresszió miatt Oroszországgal szemben hozott szankciókat tartalmazó kilencedik csomagot.
dec. 17
0:32
Több ezres leépítéssel karcsúsít a Goldman (vg.hu)
Az amerikai bankszektor a fellendülés idején aggresszíven növelte a létszámot.
dec. 17
0:35
Több újságíró fiókját felfüggesztette a Twitter (Adózóna)
Magyarázatot várnak Elon Musktól, a Twitter új tulajdonosától azok az újságírók, akiknek fiókját helyi idő szerint csütörtökön felfüggesztette a közösségi oldal; a dél-afrikai származású milliárdos szerint az oldal közösségi alapelvei mindenkire, így az újságírókra is vonatkoznak – közölte az MTI.
dec. 17
0:36
ENSZ: Elon Musk elkezdte leépíteni a szólásszabadságot (vg.hu)
Akik a személyazonosításra alkalmas adatokat osztanak meg nyilvánosan, többnyire ártó szándékkal azok fel lesznek függesztve - mondta Musk.
dec. 17
0:39
Kitiltja a dízelautókat Gent és Antwerpen 2031-től (Adózóna)
Belgium két nagyvárosa Gent és Antwerpen kitiltja területéről a dízelüzemelésű autókat 2031-től  – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken, közölte az MTI.
dec. 17
0:40
Földgáz-behozatali szerződést kötött Azerbajdzsánnal Románia (vg.hu)
Románia gázellátása orosz import nélkül is biztosított.
dec. 17
0:43
Vádat emeltek egy hitelkihelyezésre épülő bűnszervezet tagjai ellen (Adózóna)
Vádat emeltek egy hitelkihelyezésre épülő bűnszervezet tagjai ellen, a vádlottak több milliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.
dec. 17
0:44
Megemelték a pedagógusok szakmai pótlékát (vg.hu)
A döntés 2023. január elsejétől hatályos.
dec. 17
0:47
NAV: AATKOD, adatszolgáltatás az adattörlő kódokról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2022. december 15-től részt vesz a tartós adathordozók végleges hozzáférhetetlenné tételéhez szükséges adattörlő kód igénylésének eljárásában. Ettől az időponttól a NAV SORSZIG-elnevezésű nyomtatványán kérhető – a nyugta- és számlanyomtatványok sorszámtartománya mellett – már az adattörlő kód is.
dec. 17
0:48
Esős napot zártak az amerikai tőzsdék (vg.hu)
A széles piacot leképező S&P 500 index minden szektora pirosra váltott pénteken.
dec. 17
1:15
Átadták a Lánchidat, de a gyalogosok nem használhatják (ProfitLine)
Átadták az ideiglenes forgalomnak a felújított Lánchidat pénteken Budapesten.
dec. 17
2:21
Feloldották a tilalmat: 2023-tól adót emelhetnek az önkormányzatok és új adókat is bevezethetnek (ProfitLine)
2021-ben a koronavírus nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a kormány adóbevezetési, valamint adóemelési tilalmat állapított meg a települési önkormányzatok számára, melyet 2022-ben is fenntartottak. 2023. január 1-jétől azonban a tilalmat feloldják, ezzel megnyitva a lehetőséget a helyi önkormányzatok előtt új adónemek bevezetésér

Keresés