A Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) alelnöke, Demjén Zoltán úgy véli, műanyagok hazai mechanikai újrahasznosításában a teljes mennyiség 40-50 százalékig is el lehetne jutni. Ebben jelenleg az uniós átlag alatt vagyunk. A szennyezés visszaszorításához nevelni, tájékoztatni kellene szerinte az embereket, a keletkező hulladékot pedig típusok szerin
December 23-án az MKB Bank is felfüggeszti a babaváró hitelek és az otthonfelújítási kölcsön értékesítését, eddig lehet beadni az igényléseket is. Több nagybank már korábban meglépte ugyanezt. A támogatások meghosszabbításáról továbbra sem érkezett hír.
A hét elején Donald Trump egy “fontos bejelentéssel” kecsegtetett a Truth Social nevű platformon, amelyre azután tért át, hogy tavaly kitiltották a Twitterről. Sokan arra számítottak, hogy Trump bejelenti indulását a 2024-es elnökválasztáson vagy valamilyen más fontos részletet a kampányával kapcsolatban. Ezután a tényleges bejelentést még Trump né
A vártnak megfelelően 50 bázisponttal 2,5%-ra emelte az alapkamatot az EKB, azonban a jegybankárok harmada 75 bázispontos lépést látott volna szívesen.
Ezzel párhuzamosan viszont az energiaválság következményeként gyorsul a megújuló források kiaknázásának a növekedési üteme, az energiahatékonyságot javító technológiák, valamint a hőszivattyúk terjedése is.
2021-ben a koronavírus nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a kormány adóbevezetési, valamint adóemelési tilalmat állapított meg a települési önkormányzatok számára, melyet 2022-ben is fenntartottak. 2023. január 1-jétől azonban a tilalmat feloldják, ezzel megnyitva a lehetőséget a helyi önkormányzatok előtt új adónemek bevezetésér
A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma 2022 harmadik negyedévének a végén, a megelőző időszakhoz képest mintegy 100 ezer darabos növekedés következtében, megközelítette a 10,7 milliót – tájékoztatott a jegybank.
Novemberben csökkent az euróövezeti infláció az előző havihoz képest, de kissé magasabb lett a vártnál az Európai Unió statisztikai hivatala, a Destatis pénteki jelentése alapján.
Nem sok olyan lánc van, amely a Pepco ütemében nyitna új boltokat, de az eredetileg a Közép- és Kelet-Európára koncentráló, az alacsony keresetűeket megcélzó Pepco lendületesen megy előre: idén a tervezettnél kétszázzal fog több boltot nyitni.
Jubileumhoz érkezett a magyar faktoringpiacon tevékenykedő bankoktól független finanszírozóként működő GF Faktor, amely tíz éve kezdte meg működését. A társaság az idén 23-24 milliárd forintos faktorált forgalomra számít, ami közel 30 százalékos növekedést jelentene éves szinten, jövőre pedig a cég vezérigazgatója, Dr. Baltay Zsombor 20 százalékos
Az elmúlt évtizedben a természeti értékek megőrzése érdekében Magyarország soha nem látott mértékben valósított meg természetvédelmi beruházásokat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Biológiai sokféleség egyezmény részes feleinek 15. döntéshozó ülésén Montrealban, csütörtökön.
Novemberben csökkent az euróövezeti infláció az előző havihoz képest, de kissé magasabb lett a vártnál az Európai Unió statisztikai hivatala, a Destatis pénteki jelentése alapján.
Ritkán látunk ilyet a hazai startup világban: 1,25 millió eurós befektetést kapott a Volteum, az elektromos járműflották működését optimalizáló magyar startup. A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett olyan autóipari angyalbefektetőket is meghódított, mint a Petronas vagy a R
Először még úgy tűnt, hogy októberben sikerült megfogni a hónapok óta tartó lejtmenetet a forintos lakossági állampapírok állományában, de a november ismét csalódást keltő számokat hozott: további 350 milliárd forinttal csökkent az állomány, ezt elsősorban a MÁP+-ból kiáramló pénzek hajtották. Az inflációkövető prémium állampapír és a bónusz államp
A jól ismert aktivista shortos hedge fundok arra számítanak, hogy 2023-ban több olyan vállalatot találnak majd, amelyek jelentősen megszenvedik a nehéz gazdasági körülményeket, ez pedig potenciálisan növeli azokat az eseteket, ahol a vállalati mérlegek rejtett hiányosságokat tartalmazhatnak. Az év végéhez közeledve néhány, kifejezetten a shortolásr
Van még tér a növekedésre az energiacégeknél és a magyar tőkepiacon is – vélik az Erste Bank elemzői. Idén az infláció, az energia- és nyersanyagárak növekedése, valamint az ezzel összefüggő hozamemelkedés vezette a részvénypiacokat: az energiacégek árfolyamai gyorsan emelkedtek, míg az IT, a kommunikációs szektor és az ingatlancégek estek. Magyaro
Miközben világszerte egyre nagyobb teret hódítanak a megújuló energiaforrások, a szabályozók igyekeznek a zöld energiával kéz a kézben járó volatilitás problémáját is kezelni. A villamoshálózatban jelentkező ingadozásokat eddig gázerőművek által előállított energiával ellensúlyozták, azonban jövőre munkába áll a Pannon Green Power virtuális erőműve
Ma a magyar háztartások internethozzáférése kifejezetten jó: az öt évvel ezelőtt 82 százalékos szintről 91 százalékra ugrott fel idén. Legtöbben azonnali üzenetküldésre, e-mailezésre, gyors információszerzésre használjuk, holott ennél sokkal több lehetőség rejlik akár egy mobiltelefonban is. A magyar lakosság e-banking és e-kereskedelem mutatója bő
A legtöbb sportoló, élsportoló karrierje rövid időtartamú, jellemzően a harmincas évek közepére lezárul. Ez azt is jelenti, hogy sokuknál elmarad vagy lelassul a karrierépítés, a tanulás, nehezebb számukra valamilyen szakma vagy diploma megszerzése. Ennek a helyzetnek a kezelésére, a sportolók hosszú távú életpályájának építésére hozták létre a Mag