Péntek reggel ismét erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, így már napok óta a 405-ös szinttel birkózik a magyar deviza. Kérdés, hogy lehet-e még elég ereje ennek áttöréséhez, az utóbbi napokban a jegybanki kamatdöntések is megmozgatták a piacot.
A lakáspiacot a kivárás jellemzi az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján. Az eladó ingatlanok számának növekedése és négyzetméterárak lassú csökkenése arra enged következtetni, hogy a kínálati piac felé közelítünk. Az OTPOtthon.hu szakértői sajtóeseményükön elmondták, hogy a jelenlegi helyzetben megnő a hirdetési oldalak szerepe, hiszen egyre fonto
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett jelentése szerint a globális szénfogyasztás 2022-ben minden idők legmagasabb szintjére emelkedik, és a következő években is hasonló szinten marad, ha nem történnek nagyobb erőfeszítések az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés érdekében - írja a Reuters.
Többségi tulajdonrészt szerzett a Gloster egy német autóipari szoftverbeszállítóban, valamint egy hazai egészségügyi IT-rendszereket fejlesztő cégben. Előbbivel a német piacot, utóbbival pedig Pécset veszik célba, a tranzakciókkal kapcsolatban Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóságának elnöke volt a Portfolio Checklist szerdai adásának vendége.
Jön a DORA, az EU kiberbiztonsági szabályokat harmonizáló rendelete, amely új kihívások elé állítja mind a bankokat, mind az IT-beszállítóikat. Az iparági szereplők pedig egyre nagyobb összegeket költenek kiberbiztonságra, a teljes működési költségkeretük 10 százalékát is kiteszik ezek a kiadások - hangzott el az őszi Dorsum Klubon. A blokklánc tec
A Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. együttműködésének köszönhetően 2023. januárjától újabb képzési helyszínnel bővül a növényvédelmi permetező drónpilóták oktatása.
December 31-éig él a babaváró hitel, az otthonfelújítási támogatás, a falusi CSOK, a a lakásáfa-visszaigénylés lehetősége és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye is.
Megújult egy játszótér, elkészült egy hidropóniás növénytermesztő pince és felújítottak egy tetőteraszt is az OTP Business Társasházi Pályázatán elnyert támogatások segítségével. A bank 21 projektet támogatott.
Itthon csökkent, a külpiacokon pedig nőtt a vetőmagok értékesítése. Bár az utóbbi években az őszi búzánál növekedett a minősített vetőmagok használatának aránya, a fémzárolt mennyiség csökkenése e trend megtörésére utal.
Egy informatikai nagygenerált követően az IT-rendszerek nonstop üzemeltetésével támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat működését a T-Systems Magyarország, amely évek óta ápol szoros partneri kapcsolatot a szervezettel. Az együttműködésnek tavaly óta része a rendszeresen az egyesület fóti telephelyén megrendezett nemzetközi díjlovas és lovast
December 13-án, kedden megjelen a kormányrendelet, miszerint 2023. január 1-jétől 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A Nyugdíjguru szerint azonban a jelenlegi nyugdíjemelési paradigma nem a nyugdíjasok, hanem az állam érdekeit szolgálja. A problémát a 2023-ra betervezett nyugdíjemelés mértékén keresztül mutatja be, a Portfolión megjelent cikkbe
Tegnap az EKB kamatemelése és szigorú kommunikációja miatt alaposan elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ma is jönnek fontos adatok, amik jelentősen befolyásolhatják a kereskedők vérmérsékletét: a nap első felében érkeztek Európában a lényeges konjunktúramutatónak számító beszerzési menedzserindexek, ezek alapján vegyes, de inkább kissé poz
Jim Cramer csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a befektetőknek nem szabad arra számítaniuk, hogy a Federal Reserve kesztyűs kézzel fog bánni a gazdasággal csak azért, mert a piac szenved.
Péntektől tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak. A nagykereskedelmi árakat tekintve a benzin ára csökken bruttó 7 forinttal, ami érvényesülhet a kiskereskedelmi árakban is – olvasható a holtankoljak.hu-n.
Acélszerkezetek gyártásához használható digitális rendszert fejleszt 734 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból a Carboferr Kereskedőház Zrt., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) és 4iG Nyrt. - közölte a Carboferr szerdán az MTI-vel.
Mintegy 2,5 százalékkal csökken 2022 végére az orosz bruttó hazai termék (GDP), nem pedig 20 százalékkal, ahogy korábban többen jósolták - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Stratégiai Fejlesztések és Nemzeti Projektek Tanácsának telekonferenciáján.
Donald Trump még a múlt hónapban jelentette be, hogy harmadszor is indul a Fehér Házért, ezt követően a hétre újabb nagy bejelentést ígért, azoknak pedig, akik a kampányával kapcsolatos fejleményekre vártak, ezúttal csalódniuk kellett. Trump végül egy promóciós videót közölt Truth Social nevezetű közösségi média platformján, melyben bejelentette, h
Az UniCredit közlése szerint megállapodást írt alá az Azimut Holdinggal egy vagyonkezelő vállalat feletti ellenőrzés megszerzéséről – számol be a hírről a Reuters.
Elkezdődött a visszaszámlálás: elérhetővé váltak a Madame Tussauds Budapest első, exkluzív belépői. Akik beszerzik a limitált ideig megvásárolható jegyeket, azok VIP-vendégként, az elsők között léphetnek be a Madame Tussauds Budapest attrakcióba és élhetik át a több mint 200 éves hagyományokkal rendelkező, mégis ultramodern, interaktív varázsvilág
Szerbia regionális gázelosztó központtá szeretne válni, a Moszkvával hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló állam is igyekszik diverzivikálni beszerzéseit.
1,25 millió eurós befektetést kapott a Volteum, az elektromos járműflották működését optimalizáló magyar startup. A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett olyan autóipari angyalbefektetőket is meghódított, mint a Petronas vagy a Rolls Royce vezetői.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán jelentette be a társaság, hogy a részvények devizanem-váltása késni fog az eredeti tervhez képest jövőre, mivel az átálláshoz az értékpapírszámla vezetők oldalán szükségesek lehetnek különböző informatikai eljárások, melyek elvégzéséhez az év végig rendelkezésre álló idő nem elegendő.
A rosszindulatú tevékenységek mellett a hagyományos üzemzavarok hatásai jelentik a legfontosabb kiberbiztonsági kockázatot a pénzügyi intézmények számára – állapítja meg a jegybank új jelentése. Ezek megelőzése, az informatikai (IT) átállások hatékony menedzselése, illetve – a támadások gyakori célpontjaiként – az ügyfelek pénzügyi tudatosságának t
Más országokhoz képest Magyarországon kevés hatékony – vagy egyáltalán bármilyen – állatorvosi szoftver létezik: hosszú éveken keresztül szinte egyeduralkodó volt a DokiForVets. Nem is olyan régen azonban megjelent egy újdonság, ami különleges megközelítésével érdekes vérfrissítést hozhat ebbe az elképesztően zárt piacba.
Fontos műholdat lő most fel a világűrbe a NASA, ennek célja a Föld felszíni vizeinek első globális felmérése, amely új megvilágításba helyezi az éghajlatváltozás mechanizmusát és következményeit – számol be a hírről a Reuters.
Ádáz piacra lépett be a tömegautónak szánt MG ZS: a kínaiak által felélesztett márka a Suzuki Vitara, S-Cross és a Dacia Duster ligájában válna komoly szereplővé. Megnéztük, hogy miben más az új versenyző, mint az itthon népszerű, olcsó családi autók. A kínaiak árban igyekeztek a versenytársak alá lőni, de mindez hogyan viszonyul a portéka minőségé
Kijöttek a decemberi beszerzésimenedzser-indexek Európából, amelyek kis növekedést mutatnak novemberhez képest, de minden fontos index 50 pont alatt állt.
A bruttó villamosenergia-felhasználás Magyarországon 1,9 százalékkal csökkent az idén január és november között, az import aránya a felhasználásban 26,4 százalék volt - állapítható meg a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) honlapján közzétett adatokból.
A kkv-k több mint kétharmadát érte adatbiztonsági incidens az elmúlt évben – 70 százalékuk azt is elismerte, hogy nem fordított kellő figyelmet a kiberbiztonságra. Az adatok az ESET 2022-es SMB Digital Security Sentiment Report című jelentéséből származnak. A kiberbiztonsági megoldásairól jól ismert vállalat a kutatást több mint 1200 európai, illet