Jókora eséssel fejezte be a csütörtöki napot a forint, ismét 420 közelébe került az euró jegyzése. Péntek délelőtt viszont eljött a fordulat és érezhető erősödést produkál a hazai fizetőeszköz, felülteljesítve a régiót. Elképzelhető, hogy az EU-források megszerzésével kapcsolatos friss értesülések állnak a forinterősödés hátterében.
Míg a tavalyi jelentésben a 2020-as becslés még 6,1 százalékos áfarést prognosztizált Magyarország esetén, a végső érték még ennél is egy nagyságrenddel jobb, 5,1 százalék lett – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.
Januári leállással, a fejlesztésekre szánt tartalékok mozgósításával készülnek a magyar kisüzemi sörfőzdék a téli hónapokra, miközben, aki teheti, igyekszik bővíteni az exportot, hogy eurós bevételekre tegyen szert. Utóbbihoz komoly segítséget kapott a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete.
Hatalmasat ment az idei évben a közösségi autózás, de még így is példa nélküli volt a tegnapi nap Budapest elektromos autómegosztó szolgáltatójánál: 24 óra leforgása alatt a szokásoshoz képest mintegy 23%-kal növekedett meg a bérlések száma.
Lezárult a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány startupokat támogató fejlesztési programjának második köre, a tevékenységükkel a környezeti fenntarthatóságot előmozdító kezdő vállalkozások hétfőn este Budapesten mutatták be cégüket és piaci megoldásaikat a szakmai zsűri és befektetők előtt.
Közös vállalatot alapít a Masterplast és a Market Építő. Kőzetgyapotgyárakat építenének az importfüggés enyhítésére, amihez állami támogatásra is számítanak. Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. – közölte az előbbi vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az együttműködés keretében k
A mostani kihívások, többek között az aszály és a drasztikusan emelkedő inputárak felhívják a figyelmet az inputhatékonyságot és a termelési biztonságot növelő fejlesztések fontosságára - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a FruitVeB Kertészeti Évzáró Konferenciáján, csütörtökön, Kecskeméten.
Az Európai Unió szankcióinak a saját gazdaságára gyakorolt hatása eddig nagyrészt néhány konkrét ágazatra korlátozódott - derül ki az Európai Bizottság által készített belső elemzésből, amelyről a Bloombergnek szivárogtatott információt egy illetékes. Az igazán káros hatások viszont nem a szankcióknak, hanem magának a háborúnak köszönhetőek, a szan
Több mint 100 000 postai dolgozó kezdte meg a sztrájkot, amely a kézbesítések megszakításával komoly problémát jelenthet a karácsony előtti időszakban – írja a The Guardian.
A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke azt is elárulta, hogy az Extreme Digital oldalának lekapcsolása előtti napon lementett magán
420 környékén jött a fordulat, rövid időn belül jelentősen erősödött az árfolyam. Tegnap délután – röviddel a rekordnak számító inflációs adatok bejelentése után – 420 közelében is járt az euróárfolyam, és ma reggeli órákban is nehezen mozdult a 418-419-es szinttől. Most viszont éles fordulat mutatkozik az árfolyamban, 420 helyett immár 415 felé in
A Fairspin egy online kaszinó, ahol minden feltett tét rögzítésre kerül a blokkláncon. Ez a technológia teszi lehetővé a kaszinó teljes átláthatóságát és az egyedi, TFS tokenre épülő hűségprogramjának működését. A következőkben bemutatjuk az ennek alapjául szolgáló Trueplay Explorer-t, ahol minden Fairspin-en végrehajtott művelet visszakövethető. A
2,6% körüli emelkedést mutat a Credit Suisse részvényárfolyama, miután 98,2%-os jegyzési aránnyal zárult tegnap a második legnagyobb svájci bank 2,24 milliárd frankos részvénykibocsátása, és két részletben összesen 4 milliárd svájci frankkal emelte tőkéjét az átfogó szerkezetátalakításra készülő társaság.
Romániában 17,6 százalékkal 3000 lejre (253 ezer forint) emelkedik a bruttó minimálbér január elsejétől - határozott csütörtöki ülésén a bukaresti kormány.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast cégcsoport és a Market Építő Zrt. két új, kőzetgyapot hőszigetelő anyagot előállító gyár létrehozására Magyarországon és Szerbiában - jelentették be a társaságok közös sajtótájékoztatójukon.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.
Európában minimális elmozdulással, vegyesen nyitottak a vezető börzék, egyelőre Amerikában sem látni nagyobb elmozdulást a határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint, és a délelőtti órákban nem is várható komolyabb mozgás, hiszen magyar idő szerint 14 óra 30 perckor érkezik a nap egyetlen nagyobb piaci hatással bíró gazdasági adata, a novem
Most már biztos: havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értékben díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - feltéve persze, ha a boltok is bevezetik a szolgáltatást, amire ma még alig akad példa itthon. Ám emellett egy másik fontos területen is döntés született: a QR-kódos azonnali fizetések é
A Magyar Államkincstár új infrastrukturális alapokra helyezte és egységesítette telefonos ügyfélszolgálati rendszerét. A fejlesztés eredményeképpen a Kincstár Call Centerében a 1811-es központi hívószámon fogadja ügyfelelei hívását. A korszerű, áttekinthető menürendszer és az automata tájékoztatórendszer használatával a hívó fél rövidebb idő alatt
Az Európai Bizottság mára elkészíti a magyar kormány által tett közbeszerzési és korrupcióellenes vállalások frissített értékelését, ami megnyithatja az utat a 7,5 milliárd eurónál kisebb EU-pénzünk felfüggesztése előtt, a döntés akár már a jövő hétfő délutáni uniós tagállami nagyköveti ülésen megszülethet, és így a Tanács reményei szerint a magyar
Csalók Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket tőrbe csaljanak, valószínűtlen hozammal kecsegtető, befeketésnek álcázott ígéretekkel megszerezzék az adataikat és a pénzüket - figyelmeztet az OTP Bank pénteki közleményében.
A cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy miképpen alakultak a lakosság megtakarításai, miképpen reagáltak az évtizedek óta nem látott magas, döntően geopolitikai okokra, az energiaárak elszabadulására, illetve a szankciókra és az aszályra visszavezethető inflációs környezetre.
A cseh Nano Energies energiaipari vállalat új piacokon terjeszkedik növekedési stratégiájának részeként. A társaság október elején megalapította a DES Holdingot, amely a terjeszkedésért és a magyarországi leányvállalat elindításáért is felel. A magyar cég energiarugalmassággal kapcsolatos szolgáltatásokat, valamint automatizált kiegyenlítő szabályo
Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok járnak a Westend applikációjában, amiket a projekt indulásakor faültetésre is be l
Szabályozói szempontból a következő év legfontosabb feladata az európai villamosenergia-piaci modell felülvizsgálata lesz, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az ellátásbiztonság, a megfizethetőség és fenntarthatóság hármasa rendkívüli kihívások előtt áll mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és
A várakozásokat sok tekintetben meghaladó magyar inflációs adat érkezett a novemberi hónapról. Ez pedig abba az irányba mutat, hogy az idei átlagos pénzromlási ütem meg fogja haladni a 14%-ot, amennyivel összességében 2022-ben a nyugdíjak emelkedtek. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy ebben a rendkívüli inflációs időszakban a nyugdíjak emelése nem követ
Az amerikai pénzügyi óriás, a PayPal Luxemburgban is be kívánja vezetni a kriptoeszközökre vonatkozó szolgáltatásait. Ezúton könnyen lehetővé válhat, hogy
Csalók Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket tőrbe csaljanak, valószínűtlen hozammal kecsegtető, befeketésnek álcázott ígéretekkel megszerezzék az adataikat és a pénzüket - figyelmeztet az OTP Bank pénteki közleményében.
A nyugati országok gyarmatukká tették Ukrajnát, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják Oroszország ellen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében.
Hozzászólás-cunamit váltott ki Szijjártó Péter Facebook-bejegyzése, amelyben kiállt Románia schengeni csatlakozása mellett, és hiányolta a máskor a vétójog eltörléséért kardoskodó uniós képviselők harciasságát.
Rekordmértékű nyugdíjemelés várható 2023 januárban. A Bankmonitor számításai szerint az átlagnyugdíj ezt követően már meghaladja majd a 200 ezer forintot.
A BMW Group Classic és a Grand Hotel Villa d’Este a 2023. május 19-21. közötti hétvégén gurítja ismét reflektorfénybe a legendás autócsodákat. A Villa Erba területén ismét megrendezik a Concorso d’Eleganza Villa d’Este tradicionális nyílt napját. Visszatér az Amici & Automobili – Wheels & Weisswürscht esemény is. A szépségversenyre már elindult a n
A kamatstop intézkedés ugyan több adóst megsegít, azonban számos negatív mellékhatással jár, amire az MNB szakemberei is rámutattak. Összegeztük ezeket. Azok az adósok ugyanakkor, akik megfogadták az MNB korábbi javaslatait és legalább 10 éves fix kamatozású jelzáloghitelt vettek fel, a magasabb kamatkörnyezetben is nyugodtan aludhatnak. A fix kama
Az oltalom alatt álló elnevezések rendszere az a kiemelt eszköz a Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül, amellyel a bejegyzett földrajzi árujelzőt viselő agrártermékeket jogszerűen lehet védeni és népszerűsíteni. Használatukkal lehetőség nyílik a hazai agrártermékek uniós és harmadik országos piacain történő megkülönböztetésére, védelmére és nép
Tanulságos videót tett közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy októberi balesetről. A felvétel szerint fél óra alatt legalább hét autós gondolta úgy, hogy a mentőket és tűzoltókat a saját felvezető járművüknek tekintik – közölte az MKIF Zrt.
Fejlesztési okokból nem lesz elérhető 2022. december 11-én, vasárnap hajnali 1 órától az OTP InternetBank és MobilBank szolgáltatás. A leállás várhatóan pár órán ár fog tartani.
A K&H friss felmérése szerint a kis- és közepes vállalkozások több mint fele rosszabbul éli meg a mostani helyzetet, mint a járvány okozta felfordulást.