Új vállalati kommunikációs stratégiájának kidolgozására és a márka építésére írt ki tendert a Provident Pénzügyi Zrt. A pályázati anyagok közül a NEST Communications koncepciója bizonyult legerősebbnek, így ősztől az ügynökség segíti a Providentet a márka külső és belső PR kommunikációjának további erősítésében. A Provident, a magyarországi pénzügy
Az MTI ábrájából kiválóan látszik, hogy a hazai infláció több, mint 20 éve nem volt ilyen magasan mint jelenleg. Az élelmiszerinfláció pedig rekordokat dönt. Az okok között említhető a koronavírus járvány, amikor komoly ellátási problémák alakultak ki, és azok kihatottak a globális kínálatra, de leginkább a háború okozta energiaválság a felelős a m
Európában minimális elmozdulással, vegyesen nyitottak a vezető börzék, egyelőre Amerikában sem látni nagyobb elmozdulást a határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint, és a délelőtti órákban nem is várható komolyabb mozgás, hiszen magyar idő szerint 14 óra 30 perckor érkezik a nap egyetlen nagyobb piaci hatással bíró gazdasági adata, a novem
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (Euipo) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó Kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) legújabb kampányában a díjmentes Ip Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai k
Együttműködési megállapodást kötött az NBSZ-NKI és az MNB a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében. A két szervezet a közös cél érdekében rendszeres konzultációval, közös konferenciák és képzések szervezésével is segíti egymás munkáját - adta hírül az MNB közleménye
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast és a Market Építő Zrt. A vállalatvezetők ünnepélyes keretek között írták alá azt a megállapodást, amelyben főként a magyar és kelet-közép európai piaci igények ellátását biztosító kőzetgyapot hőszigetelőanyag gyárak létesítését célozzák. Ez jelentős lépés a magyar tulajdonú építőanyag-gy
A NEAK eddig mintegy 1,5-2 milliárd forintot tarthatott vissza, az iparági szereplők szerint sokszor magyar kisvállalkozások nem jutnak így a pénzükhöz.
A fenntartható jövő a jelenben kezdődik – ennek jegyében Veszprém turisztikai szempontból fontos kulturális intézményei együttesen lépnek fel az ökológiai lábnyomuk csökkentéséért.
Az EU 400 ezer dollárért hozott létre egy fiataloknak szóló metaverzum-szerű digitális teret, a 24 órás nyitóbulin azonban mindössze hatan jelentek meg - írja a Cybernews.
Kiskereskedelmi adót annak a külföldi, vagy belföldi személynek, szervezetnek, amely üzletszerűen végez adóköteles kiskereskedelmi tevékenységet. A kiskereskedelmi tevékenységből származó, nettó 500 millió forintot meg nem haladó adóalap után az adómérték azonban nulla százalék, így azoknak az adózóknak, amelyek adóalapja ezt az összeget nem haladj
Rekordmértékű nyugdíjemelés várható 2023 januárban. A Bankmonitor számításai szerint az átlagnyugdíj ezt követően már meghaladja majd a 200 ezer forintot, a medián nyugdíj pedig elérheti a 192 ezer forintot. A megélhetési költségek ugrásával összefüggésben a nyugdíjak összegének jelentős növelése sem feltétlenül segít azonban az idősek anyagi helyz
Felavatták Holló Mátyás uszódi juhtenyésztő telephelyén elkészült új nyári szállást, amely a Megújuló Vidék, Megújuló Agrárium program szerinti technológiai fejlesztéssel párosult.
Szabályozói szempontból a következő év legfontosabb feladata az európai villamosenergia-piaci modell felülvizsgálata lesz, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az ellátásbiztonság, a megfizethetőség és fenntarthatóság hármasa rendkívüli kihívások előtt áll - hangsúlyozta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) straté
A Blikk értesülései szerint az Eötvös, a Vörösmarty, a Karinthy, a Kölcsey, valamint a Madách Gimnázium igazgatója kapott meghívót Pintér Sándor belügyminisztertől aktuális kérdések megbeszélésére.
Új névvel és arculattal folytatja a 90.9 Jazzy Rádió, a jövőben Jazzy-ként működik az adó. A station voice Peller Anna színművész lett, az új szignálpark zenéit pedig az ország egyik legkreatívabb, többszörös díjnyertes DJ-producer-zeneszerzője, Zoohacker készítette. A Media1 információi szerint a rádió egyik legnépszerűbb műsora, a Millásreggeli m
Franciaország vonzza a legtöbb külföldi befektetést Európában, tavaly 1222 új befektetés valósult meg, és a 17 ezer külföldi vállalkozás több mint kétmillió franciát foglalkoztatott 2021-ben - derül ki a francia statisztikai hivatal, az INSEE csütörtökön közzétett adataiból.
Tegnap jelentek meg a novemberi inflációs adatok; a 22,5%-os horrodrágulás hírére rögtön a padlóra került a forint: tegnap este 418 forintba került egy euró, ma reggel minimálisan erősödött a magyar deviza, és 417 forintra ment vissza az árfolyam.
Nouriel Roubini, a Dr.Végzet néven elhíresült pesszimista közgazdász azután vált közismertté, hogy megjósolta a 2008-as amerikai ingatlanpiaci összeomlást és az azt követő nagy pénzügyi válságot, a farkast előszeretettel kiáltó guru idén egész évben arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban elkerülhetetlen a recesszió, és ez
Még ebben a hónapban módosítják a képviselők által elfogadott 2023-as költségvetést. Képviselők nem kellenek hozzá, kormányrendeletekkel teszik ezt meg.
Együttműködési megállapodást kötött az NBSZ-NKI és az MNB a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében. A két szervezet a közös cél érdekében rendszeres konzultációval, közös konferenciák és képzések szervezésével is segíti egymás munkáját.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast és a Market Építő Zrt. A vállalatvezetők ünnepélyes keretek között írták alá azt a megállapodást, amelyben főként a magyar és kelet-közép európai piaci igények ellátását biztosító kőzetgyapot hőszigetelőanyag gyárak létesítését célozzák. Ez jelentős lépés a magyar tulajdonú építőanyag-gy
Interjút adott a románok schengeni övezetbe való belépését leszavazó Gerhard Karner osztrák belügyminiszter, aki azt mondta, maga is nagyon mérges azért, ahogyan a dolgok alakultak.
Amikor az energiahelyzet nyomán a rezsicsökkentés szigorításra került, sokan kezdték el találgatni, hogy vajon továbbra is megéri-e elektromos autót használni?
Aggódva hívott fel tegnap este egy befektető, hogy a piaci pletykák szerint ma megjelenik egy kormányrendelet, amely azt fogja előírni, hogy MW-onként akár 20 millió forintot be kell fizetnie a naperőművi projektet akár évek óta tervező befektetőknek néhány napon belül, amely kötelezettség durva rostálást okozhat az ilyen projektek körében – kezdte
A világ számos részén jellemző gazdasági nehézségek ellenére valószínű, hogy az év végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma a világban, 2028-ban pedig az 5 milliárdot is átlépheti. A mobilkommunikációs trendek legátfogóbb tanulmánya, az Ericsson Mobility Report új kiadásából az is kiderül, hogy a rögzített vezeték nélküli (FWA) elérés
A világ számos részén jellemző gazdasági nehézségek ellenére valószínű, hogy az év végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma a világban, vagyis jóval gyorsabban jut ehhez a mérföldkőhöz, mint a 4G – derül ki az Ericsson Mobility Report új kiadásából. Az elemzése szerint a rögzített vezeték nélküli (FWA) elérések terjedése gyorsabban nő
A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet minden munkavállalót érzékenyen érint, hiszen számos olyan élethelyzet adódhat, amikor újratervezésre van szükség. A Dekra Akademie szakértője elmondja, mikor érdemes felnőttképzésben gondolkodni, és milyen lehetőségek közül választhatunk.
A Brüsszelnek megígért helyreállítási terv szerint a kormány nagyon rövid határidővel készül a nyugdíjreformra. Ennek megfelelően most azonosítom, hogy a nyugdíjrendszerben jelenleg hol vannak teendők és hol kell sürgősen beavatkozni. Mindezek alapján azt mondhatjuk például, hogy rövid távon valószínűleg nem kell emelni a nyugdíjkorhatárt, viszont
Mindenki energiatakarékos otthonra vágyik napjainkban, hiszen manapság másról sem hallunk az építőiparban, mint a napenergia és a különböző energiahatékony megoldások előnyeiről. Hogy is néz ki egy fenntartható otthon és hogyan segíthet nekünk megteremteni egy generálkivitelező Budapest környékén? Tarts velünk!
Aggódva hívott fel tegnap este egy befektető, hogy a piaci pletykák szerint ma megjelenik egy kormányrendelet, amely azt fogja előírni, hogy MW-onként akár 20 millió forintot be kell fizetnie a naperőművi projektet akár évek óta tervező befektetőknek néhány napon belül, amely kötelezettség durva rostálást okozhat az ilyen projektek körében – kezdte
Románia nem emeli tovább az Európai Unión kívülről újonnan befogadható külföldi vendégmunkások számát, a csütörtökön elfogadott kormányhatározat azt 2023-ra is 100 ezerben szabta meg.
A változó energia- és földgáz árak miatt az európai műtrágyagyártás nagy része már hónapok óta gyártási problémákkal néz szembe. A műtrágya ellátás és árazás nagy kihívás elé állítja a magyar gazdákat is. Jelen helyzetben jelentősen megnőtt az innováció szerepe, hiszen a növénytáplálás fejlesztése nagyban hozzájárulhat a növénytermesztés sikeréhez.