Energiahatékonyságot javító beruházásokhoz kap uniós támogatást 8 ország, a Magyarország számára megítélt összeg egy része már folyamatban lévő pályázatokon nyertes fejlesztések megvalósításához járulhat hozzá összesen mintegy 42 milliárd forint értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa - közölte az MTI-vel csütörtökön a Széchenyi Alapok.
A legnagyobb amerikai memóriachip gyártó, a Micron Technology 2023-as pénzügyi évének első negyedéves tegnap közzétett gyorsjelentésében az előttünk áll évben várható nehézségekre koncentrált - áll az Erste mai elemzői anyagában.
Ingatlankereséskor gyakran szembesülhetünk azzal, hogy a megtekintett lakás teljesen máshogy fest élőben, mint a hirdetésben közzétett fotókon. Az így feleslegesen megtett körök rengeteg időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt emésztenek fel, de egy magyar fejlesztésű szoftvernek köszönhetően már otthonunk kényelméből is virtuálisan bejárhatjuk a
Az augusztus-októberi időszakban a villamosenergia felhasználás 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző öt év azonos időszakának átlaga a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) termelésének előzetesen becsült adatait is figyelembe véve - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.
Európában a pluszos nyitást követően lefelé vették az irányt a tőzsdék, és a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is mínuszban nyithatnak a tőzsdék. Ma is érkeznek fontos gazdasági adatok, idehaza az MNB tette közzé a harmadik negyedéves fizetési mérlegadatokat, emellett pedig a KSH publikálta az októberi külkereskedelmi st
Ismét kétszámjegyűre csökkent a következő hónapi földgáz megawattóránkénti jegyzése a holland gáztőzsdén, miután a vártnál enyhébb decemberi időjárás mellett a kínálattal kapcsolatos aggodalmak is mérséklődtek az elmúlt napokban.
A szarvasmarha-, juh-, és kecsketartók számára biztosított uniós közvetlen és vidékfejlesztési támogatások 2023. évi igénylésével kapcsolatban az Agrárminisztérium honlapján felhívja a figyelmet az ENAR-ban lévő adatok naprakészségével, az egységes kérelemben megjelenő állat megszemélyesítéssel és a hízott bika támogatás esetében újdonságként megje
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója révén 2022-ben 143 tonna élelmiszerből készülhetett ajándékcsomag, amelyet 19.500 családnak juttatnak el még az ünnepek előtt a szeretetszolgálat munkatársai. Az Adni Öröm! karácsonyi élelmiszer-adománygyűjtő akcióban az adakozó emberek egyfajta névtelen
A Magyar Telekom hatalmas karácsonyi meglepetést jelentett be az ügyfelei számára: az akció keretében korlátlan belföldi mobilnettel kedveskednek, hogy a távol élő rokonokat is el tudjuk érni az ünnepek alatt.
Az erdők és gyepek Eurázsiában való együttélését vizsgálták osztrák és amerikai kutatókkal közösen az Elkh Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vegetációökológiai Kutatócsoportjának munkatársai.
A dél-koreai hírszerzés szerint észak-koreai hackerek 1,5 ezer milliárd von, vagyis 1,2 milliárd dollárnak megfelelő kriptovalutát és más virtuális eszközöket loptak el az elmúlt öt évben. Az összeg nagy részét az ország atomprogramjára költhették.
Minden évben saját termésversenyt rendeznek a partnereiknek, akik tőlük vásárolják a vetőmagot. Annak előállítása mind szójában, mind búzában és árpában nagyon komoly technológiai fegyelem mellett történik. Rendelkeznek saját repceprés-üzemmel, de az elmúlt években azt inkább leállították. A dolgozókat folyamatosan képzik, oktatják, kifejezetten me
Drasztikus visszaesést hozott 2022 minden tekintetben az ingatlanpiacon, és a rövid távú előrejelzések sem kecsegtetnek túl sok jóval. A koronavírus-járvány után tapasztalt gyors felívelésre nem lehet számítani, a szegmens talpra állása tehát nem egyik hónapról a másikra történik majd, de 2023 nyár végétől újra növekedésnek indulhatnak a tranzakció
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben. A cégek ugyanis valószínűleg megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bejelenté
A Twitteren a “$Bitcoin”, “Bitcoin ár” és “BTC ár” keresések árfolyamdiagramot jelenítenek meg. A Twitter közösségi médiaplatform egy új kriptofunkcióval
Törökországban 2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés.
2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök.
A változatos világgazdaság egyik elkerülhetetlen következménye, hogy egyes piacok élesebben fogják érezni az infláció és az emelkedő kamatlábak hatását, mint mások. A turbulens gazdasági helyzet ellenére viszont az utazások és élmények iránti kereslet változatlanul magas, és inkább a fizikai javakon próbálnak spórolni a fogyasztók.A Mastercard Econ
Horvátország január 1-jén nagyobb ceremónia és ünnepség nélkül lép be a schengeni és euróövezetbe - írta a Jutarnji List című horvát napilap. Már "kaphatók" a horvát eurósok, de fizetni csak januártól lehet velük.
Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején, olvasható a BKK honlapján. December 22-én és 23-án, csütörtökön és pénteken az iskolaszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a BKK járatai
A Photon Energy N.V. (WSE&PSE: PEN, FSX: A1T9KW) (a továbbiakban: „Csoport”vagy „Vállalat”) bejelentette, hogy Lerta JRM Sp. z o.o. nevű leányvállalata a 2027. év kapacitás-árverésén sikeresen elnyert 157 MW értékű Demand Side Response-t (keresletoldali szabályozás, a továbbiakban: „DSR”), így 13,6 millió EUR szerződéses bevételről gondoskodott.
A Bloomberg által összeállított adatok szerint az orosz olajexport több mint felére esett vissza azalatt az egy hét alatt, mióta az Európai Unió bevezette a tengeri nyersolajra vonatkozó szankcióit – írta meg a Business Insider.
Az Airfinity egészségügyi adatszolgáltató cég becslése szerint Kínában naponta több mint 5000 ember hal meg a koronavírusban, ami drámai ellentétben áll azokkal az adatokkal, amit a kínai járványügy közöl – számol be a hírről a Reuters.
Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – közölte az MTI-vel csütörtökön a Széchenyi Alapok.
Már hagyomány, hogy az év végén rettegett betegséggel küzdő gyermekek álmait lehet örökbe fogadni a Ments életet karácsonyra mozgalom keretében. A már kilencedik éve működő gyűjtésből olyan kisgyerekek kívánságait teljesítik, akik gyógyíthatatlan, életet veszélyeztető vagy más súlyos betegséggel harcolnak.A 2000 Ft-ért elérhető álomjegyekből áll ös
A GVH eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben, azt valószínűsítve, hogy a cégek egészségre megalapozatlan vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bejelentési kötelezettség
Egész évben használjuk, mégsem lesz sosem unalmas vagy átlagos. Az ünnepek idején pedig abszolút nélkülözhetetlenné magasztalódik. Bizony a fahéjról lesz szó. És az illatos fahéjgyurmáról.