A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.
A Binance után a KuCoin is nyilvánossá tette a tőzsdére befizetett kriptopénzek tárolásával kapcsolatos adatait. Ezek az adatok szintén folyamatosan nyomon követhetőek, a tőzsde hot és cold wallet címeire vonatkozik. Ezzel egy időben a KuCoin még pénteken kiküldte tájékoztató levelét a felhasználóknak, melyben ez áll: “A felhasználók pénzeszközein
"Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról" – fakadt ki a Politico-nak az egyik olyan nagy külföldi hátterű magyarországi kiskereskedelmi hálózat névtelenséget kérő illetékese, aki úgy érzi a magyar kormány intézkedései alapján, hogy a célkeresztbe kerültek.
A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége az egész országot lefedő szervezeti hálózatával biztosítja a magyar galamb- és kisállattenyésztés magas színvonalon tartását, a benne rejlő értékek megőrzését - mondta Nagy István agrárminiszter Gyomaendrődön, a Galamb- és Kisállat kiállítás megnyitóján.
A VP keretéből az uniós szabályozásnak megfelelően legkésőbb 2025 év végéig lehet kifizetést teljesíteni, azonban az intézkedések (felhívások) lezárása folyamatosan történik, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv intézkedéseinek elindításához és a leghatékonyabb forrásfelhasználáshoz igazítva.
2022 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 3,3 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,2
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) frissítette honlapján a kisvállalati adó szabályozásáról szóló információs füzetét. Az információs füzet már tartalmazza az egyes adótörvények módosításáról szóló T/1614. számú törvényjavaslat kisvállalati adóra vonatkozó módosításait is.
A globális hitelező szerint a G20-as csoport legtöbb gazdaságában tartós marad a magas infláció. A kamatemelések és a szigorúbb monteáris politika is velünk maradhat és durván belassulhat a gazdasági növekedés - írja az IMF a HVG által szemlézett jelentése.
Párizs irodákat, parkolóházakat és megszűnt szállodákat alakíthat át, hogy a lakások negyven százaléka az alacsonyabb jövedelműek számára is elérhető legyen.
Elindult a Central Médiacsoport legújabb, a hazai online piacra bevezetett márkája, a REFRESHER. A modern generációt megszólító platform kreatív stábjának élén Hering András áll. A fiatal közönség számára szórakoztató tartalmakat kínáló REFRESHER öt platformon; YouTube-on, Instagramon, TikTokon és a Facebookon, valamint webes felületen is elérhető
2022 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) idén november 14. és december 15. között hajtja végre éven belüli második, rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nemzetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára, valamint a kapott adatok felhasználásával a Ksh eleget t
Felgyorsult a magas földgázárakhoz való keresleti alkalmazkodás Magyarországon, hiszen szeptemberben a hazai földgázfelhasználás (4,4 TWh) az előző évihez képest 9%-kal csökkent, miután a fogyasztás napi átlaga a megelőző négyéves sávhoz viszonyítva jelentősen csökkent, és a csúcsnapi felhasználás (197 GWh) 2016 óta a legkisebb érték – derült ki a
Szeptemberben a belföldi földgázfogyasztás napi átlaga a megelőző négyéves sávhoz viszonyítva jelentősen csökkent, azaz felgyorsult a magas földgázárakhoz való keresleti alkalmazkodás – állapítja meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi földgázpiaci jelentése.
A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netri
Csak a jéghegy csúcsa volt a kormány lakossági napelemrendelete, a vállalati szektor már nyár óta nem kap engedélyt egyetlen új napelemes-rendszer építésére sem számolt be a 24.hu.
Indul a legújabb traffipaxok tesztidőszaka Magyarországon, miután elkészültek az első mintatermékek. A korszerű sebességmérőket a 4iG szállítja a rendőrségnek, aminek értéke több száz millió forint – írja a vezess.hu.
Hivatalos személy elleni erőszakkal és közűti veszélyeztetéssel gyanúsítják a szegedi önkormányzati képviselőt, elrendelték Szabó Bálint letartóztatását.
Akár 40 százalék feletti díjemelkedéssel is szembesülhetnek az autósok az év végi kgfb-kampányban. Az eddig biztosítót váltók 28500 forintos átlagdíjon szerződtek, ami 15 százalékkal több, mint egy éve – adta hírül a Netrisk.hu.
Kezdődik a 133. országos énekesmadár-etetési szezon, amely november második felétől márciusig tart - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.
Jelentős, több mint egy százalékos gyengüléssel zárta a múlt hetet a forint, majd hétfő reggel stagnálással kezd. Így továbbra is 405 körül jár az euróval szemben. A következő napokban a harmadik negyedéves GDP-adat lehet lényeges a nemzetközi hangulat mellett a magyar deviza szempontjából.
Nagy Rádiós Nap címmel szervezett konferenciát az idén februárban megalapult MiértRádió? Egyesület. A piaci szereplők összefogásával létrejött szervezet célja, hogy szakmai kutatások, esettanulmányok közzétételével felhívja a hirdetési döntéshozók figyelmét a rádióban rejlő, gyakran kiaknázatlan lehetőségekre. Erre vállalkozott a november 8-án megr
Szeptemberben a belföldi földgázfogyasztás napi átlaga a megelőző négyéves sávhoz viszonyítva jelentősen csökkent, azaz felgyorsult a magas földgázárakhoz való keresleti alkalmazkodás – állapítja meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi földgázpiaci jelentése.
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem magánszemély fogyasztóknak arról, hogy jogosultak-e igénybe venni az egyetemes szolgáltatást.
A fenti három trend teljesítésében a Tesco csoportszinten meglehetősen jól áll. Városi fulfillment központok; automatizált raktárak; a kiszállítás utolsó kilométereinek optimalizálása; az ellátási láncok alapos tanulmányozása; a tápanyag-összetevők részletes feltüntetése a sajátmárkás termékeken; a felhasznált műanyag visszaszorítása az üzletekben
A rezsicsökkentés részleges visszavonása óta mindazok, akik nagyobb lakásban vagy házban élnek és fogyasztás szerint fizetik a gázszámlát, több okból is hatalmas bizonytalanságban vannak. Még nagyobb, de nyitott kérdés az, hogy a ma is méregdrága gáz ára még tovább emelkedik-e januárban? Az Otthontérkép Magazin összeállítása.
Bár sok vállalkozás figyelemre méltó erőfeszítéseket tett és lenyűgöző digitális átalakuláson ment át az utóbbi három évben, a fejlődés néha túlságosan technokratikus: csak korlátozottan számol az emberi aspektussal. A Dell Technologies viszont az emberi inspiráció és a technológiai innováció találkozásában hisz – ezt a hónap végén, a vállalat nemz
Zsugorodni kezdett-e a harmadik negyedévben a magyar gazdaság? Ez a legfontosabb kérdés a holnap megjelenő GDP-adatok kapcsán, és a Portfolio felmérésében részt vevő elemzők igen megosztottak a választ illetően. Abban azonban csaknem teljes az egyetértés, hogy ha nem is a harmadik negyedévben, de 2022-2023 fordulóján lesz technikai recesszió.