„Csak szép, vagy lesz valami gazdasági haszna is?” – hangzott a kérdés néhány héttel ezelőtt az egyik kisborjú, Brooklyn láttán. Hazánkban véleményem szerint a fajtaválasztást illetően igencsak beszűkült látókörűek a tejelő ágazatban dolgozók.
Európának foglalkoznia kell a magas infláció és a lassuló növekedés mérgező keverékével. Az európai maginfláció közel fele közgazdaságilag nem megmagyarázható hatásokból adódik össze - vélik az IMF elemzői.
A köd és a rétegfelhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken. Legnagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felében, illetve az ország középső és északkeleti területein maradhat meg tartósan. A ködös részeken szitálás alakulhat ki. Estétől délnyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és ott kisebb eső, zápor előfordulhat. Sopron környezetében
Rég látott hozamesés következett be a hátunk mögött hagyott hét végén a bankközi pénzpiacon, ami megállíthatja, sőt vissza is fordíthatja a lakáshitelek egyre gyorsuló kamatemelkedését. A BiztosDöntés.hu szerint a következő hetekben még nagyobb tere nyílhat az egyedi kamatmegállapodásoknak.
A legfrissebb adatok szerint Kínában, amely a világ legnagyobb autópiaca, 1,84 millió új személygépkocsit adtak el októberben, ami 7,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál
Hiába csökken a fogyasztás, az emelkedő élelmiszer- és rezsiárak miatt könnyen előfordulhat, hogy 7000 milliárd fölé jut a költségvetés áfából származó forrása.
Rég látott hozamesés következett be a hátunk mögött hagyott hét végén a bankközi pénzpiacon, ami megállíthatja, sőt vissza is fordíthatja a lakáshitelek egyre gyorsuló kamatemelkedését. A BiztosDöntés.hu szerint a következő hetekben még nagyobb tere nyílhat az egyedi kamatmegállapodásoknak.
A héten teszik közzé az európai inflációs adat második becslését, amely egyben tartalmazza a tagállami rangsorokat - azaz megtudhatjuk belőle, hogy a magyar infláció hol áll az európai rangsorban. Ezen felül a magyar GDP-adatot is közzéteszik a harmadik negyedévből, és külföldről is érkeznek fontos adatok.
A legfrissebb adatok szerint Kínában, amely a világ legnagyobb autópiaca, 1,84 millió új személygépkocsit adtak el októberben, ami 7,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál
Az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30%-kal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázat vonatkozásában – jelentette be Nagy István agrárminiszt
Dr. Nagy Zoltán a Gabonakutató Nonprofit Kft. Kukoricanemesítési csoport osztályvezetője mutat be kukoricahibrideket Táplánszentkereszten, a szántóföldi bemutatón.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance hírek Hamisított androidos Binance mobilalkalmazás szedi áldozatai
Hatalmas dominanciát mutatott Taylor Swift az Mtv Ema idei gáláján, amelynek Budapestet követően idén Düsseldorf adott otthont. A popénekesnő négy szoborral térhetett haza, mellette David Guetta, Nicki Minaj, Harry Styles, a Gorillaz és a Muse is ünnepelhetett. A hazai kedvencek közül a Legjobb magyar előadó kategória közönségszavazását a Carson Co
A közlemény szerint Nagy István tárcavezető bejelentette: az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikerességéért az Agrárminisztérium 30 százalékkal növelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázat vonatkozásában.
Több mint kétszázan regisztráltak a Yettel és a Crafthub első közösen szervezett kétfordulós fejlesztői versenyére, a ‘Hack it your way’-re. A 24 órás maratoni döntőt egy háromhetes online válogató előzte meg, ahonnan csak a legjobb 12 csapat juthatott tovább. A döntős projektek az energiaválságra, fenntartható közlekedésre és a kis- és középvállal
Magyarország rendkívüli sikereket ért el az egyetlen, dedikáltan környezet- és természetvédelmi, valamint éghajlat-politikai célkitűzéseket támogató uniós forrás tekintetében, hiszen eddig 41 Life projekt keretében csaknem 70 millió euró összegű támogatást nyert el hazánk – jelentette ki Rácz András a „Szikes Vizes Élőhelyláncolat” Life Nyitókonfer
A BMW Group autógyártó és a kínai Brilliance Auto vegyes vállalata, a BMW Brilliance Automotive (BBA) 10 milliárd jüant (mintegy 1,4 milliárd dollárt) fektet be akkumulátorgyártásba az északkelet-kínai Senjangban - közölte a Hszinhua hírügynökség hétfőn.
Az ország számos iskolájában kezdődik egyhetes munkabeszüntetés hétfőtől, amelyet a csatlakozó pedagógusok személyenként változó időtartamban fognak megtartani - írja a Telex.hu. A sztrájkoló tanárok azt szeretnék jelezni, hogy nem tartják elegendőnek a kormány reakcióit - többek között az ígért lépcsőzetes béremelést - az elmúlt hetek megmozdulása
A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.
Nyolc éve már, hogy George Clooney és Jean Dujardin vicces viszályba keveredtek a How far would you go for Nespresso? című reklámfilmben. A két színész most az ikonikus szpot akciódús folytatásában újra találkozik, és a pároshoz ezúttal a rendkívül tehetséges Camille Cottin is csatlakozik, aki először szerepel Nespresso reklámban. A filmben a sztá
A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.
Nagyobb a valószínűsége, hogy a megszokottnál enyhébb lesz az idei tél Európában a Copernicus klímaváltozást figyelő szolgálata szerint, ami némi fellélegzést hozhat az energiaellátottság miatt aggódóknak – írja a Bloomberg.
A bélrendszer lehet azért a felelős, hogy a covid-fertőzésen már átesettek más betegségekre is fogékonyabbak lehetnek - állítja egy új orvosi tanulmány.
Május óta erőteljes a visszaesés a lakáspiaci keresletben, ezért a vevők egyes kategóriákban komoly alkupozícióba kerülhetnek és olcsóbban juthatnak hozzá bizonyos ingatlanokhoz. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, az éves tranzakciószám látványosan visszaesett, miközben a bérleti díjakban egyre nagyobb lesz a
Jelentős, több mint egy százalékos gyengüléssel zárta a múlt hetet a forint, majd hétfő reggel stagnálással kezd. Így továbbra is 405 körül jár az euróval szemben. A következő napokban a harmadik negyedéves GDP-adat lehet lényeges a nemzetközi hangulat mellett a magyar deviza szempontjából.
2022 szeptemberében az ipari termelés volumene 11,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 11,6 százalékkal bővült. A feldolgozóipari alágak döntő többségében nőtt a termelés volumene, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az

Egy csornai, egy zalaegerszegi, egy szombathelyi, és egy tatabányai csapat már lefoglalta helyét a Legyél Te Is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny december 8-i országos döntőjébe.
Egyre több, főként vagyonosabb orosz állampolgár próbál elmenekülni az országból azt követően, hogy Vlagyimir Putyin katonai behívókat kezdett el kiküldeni. A menekülő orosz állampolgárok közül sokan vízummentes beutazással rendelkező országokba, például Törökországba vagy Grúziába költöznek. Néhány gazdagabb állampolgár számára csábító alternatíva
Nyolc országból közel százötven előadó, tizenegy szekcióban száztíz személyes és online előadás – ismét nagyszabású tudományos esemény volt a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi konferenciája. A Társadalom – Gazdaság – Természet: Szinergiák a fenntartható fejlődésben című rendezvényen a gazdaság- és gazdálkodás
"Túl sok munka van a nyakamon, az biztos" - mondta Elon Musk nemrég, amikor a héten Balin megrendezésre kerülő, G20-ak találkozójával párhuzamosan zajló indonéziai B20 üzleti konferencia egyik ülésén válaszolt kérdésekre.