Az elsősorban ERC20 tokentárolási lehetőségeiről ismert szoftvertárca MetaMask elindítja a Bridges-t, egy új aggregátort, amelynek célja, hogy a Portfolio decentralizált
Mennyiségi kárt szenvedtek az aszály miatt a tokaji szőlők, de aszúszemeket is tudtak szüretelni idén. Fontos esemény a borvidék életében, hogy elindult a tokaji borok közösségi promóciója.
Az árstopok ellenére is verjük Európát az élelmiszer-infláció területén és világviszonylatban sem állunk jól, például Iránnal és Ghánával játszunk egy ligában.
Az öt legnagyobb európai villamosenergia-piac aggregált fogyasztása 2,5 százalékkal, a közép-európai régió fogyasztása pedig 5,9 százalékkal csökkent szeptemberben az előző év azonos időszakához képest.
Megújította az influenszer marketingről szóló tájékoztatóját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) annak érdekében, hogy naprakész gyakorlati tanácsokkal segítse a piaci szereplőket jogkövető magatartásuk kialakításában, egyben aláhúzva az influenszerek és a reklámügynökségek felelősségét. A konkrét példákat tartalmazó - „Influenszer Ibolya” kitalált ka
"Az előttünk álló gazdasági helyzet kilátástalan" - írta a Twitter tömeges elbocsátások után megmaradt alkalmazottainak, akiktől elvett még egy juttatást, a home office lehetőségét is.
Az októberi inflációs adat messze alacsonyabbra sikerült, mint ahogy az elemzők várták, ennek köszönhetően a dollár jelentős gyengülése mellett elképesztő rali alakult ki a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetők kevésbé szigorú jegybanki politikát kezdtek árazni az adatok hatására. Bár az inflációs adatok az enyhülés bizonyos jeleit mutatják,
Az előrejelzések szerint akár 174,8 milliárd dolláros szintre is nőhet Ukrajna államadóssága jövőre. Ez az ország GDP-jének 106 százaléka. Néhány hónapja még csak feleekkora összegről beszéltek, ám a háború miatt megduplázódhat a mínusz.
A Nitrogénművek üdvözli az Európai Bizottság által bemutatott műtrágya specifikus közleményt, ami sürgős és célzott cselekvést szorgalmaz, de ennél többre van szükség.
A balatoni vízirendőrök 2022. november 8-án a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. halőri csoportjával közösen tartottak horgászati és hajózási célú ellenőrzést a teljes vízfelületen. Tíz vízirendőr és nyolc halőr a vízen négy hajóval, a szárazföldön pedig négy gépjárművel párhuzamosan pásztázta a tavat, elsősorban a csónakhasználati szabályok betartását
A BlockFi kriptopénz hitelező platform közölte, hogy szünetelteti a kifizetéseket és korlátozza a tevékenységet a platformján, ezzel a legújabb áldozata lett Sam Bankman-Fried kripto-birodalmának hirtelen összeomlásának - írja a Wall Street Journal.
Stratégiai és eredménytermelő képességi szempontból kulcsakvizíciót hajt végre az AutoWallis Csoport, miután megállapodott a Nelson Csoport flottakezelési üzletágának felvásárlásáról. A lépés a piacépítés mellett azért is fontos, mert komoly nyereségtermelő tevékenység kerül a magyar tőzsde autós cégéhez. Az akvizíció újabb lépés a mobilitási szolg
A hét eleje óta a forint szerény erősödést ért el az euróval szemben, kissé gyengült a svájci frank ellenében, a dollárral szemben viszont jelentős erősödésre tett szert.
Az öt legnagyobb európai villamosenergia-piac aggregált fogyasztása 2,5 százalékkal, a közép-európai régió fogyasztása pedig 5,9 százalékkal csökkent szeptemberben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (MEKH) szeptemberi riportjából.
Tegnap a nemzetközi piacokon látott ralihoz képest alulteljesítő volt a magyar tőzsde, ma azonban igyekzik bepótolni a lemaradást, elsősorban az OTP vezényletével.
A vállalati szegmens, ahol mi mozgunk, meglehetősen szűk kör, amely kiveti magából a hozzá nem értőket és az etikátlan szereplőket – mondta az Üzletemnek Marcin László, a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég valuation üzletágának menedzsere.
A villamosenergia fogyasztás idén szeptemberben 2,1%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg a bruttó hitelesített rendszerterhelés 2,3%-kal volt alacsonyabb, a hőmérsékletváltozást is figyelembe véve pedig a becsült havi fogyasztás visszaesés elérte a 2,5%-ot – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (MEKH) ma kö
A kisebb pénzintézetek már tíz százalékos kamat körüli betéti ajánlatokat adnak, de a nagybankok a húsz százalék feletti inflációhoz képest még mindig mikroszkopikus kamatokkal riasztják el a lekötéstől az ügyfeleket.
A Munka törvénykönyve (Mt.) módosítási javaslatában a szakszervezet szerint több rejtett csapda is van. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) különösen embertelennek tartja, hogy végkielégítés nélkül felmondásra kényszeríthetik a megváltozott munkaképességű dolgozókat.
Egy e hét szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változást a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa, dr. Hegyi Áron foglalja össze röv
Az európai földgázellátás egyetlen reális diverzifikációs forrása Azerbajdzsán, az ottani fokozott kitermelés jelenthet újabb számottevő biztonságos forrásokat, "emellett környezetvédelmi céljaink teljesítéséhez szükség van arra, hogy zöld villamos áramot tudjunk nagy mennyiségben Magyarországra szállítani, ez is Azerbajdzsánból lesz lehetséges" -
A lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei a negyedik negyedévben kissé visszaestek negyedéves és éves összevetésben egyaránt. Az Otthonfelújítási program kifutása, valamint a gyorsan emelkedő építőanyag- és kivitelezési árak finanszírozási oldalról nehezítik a korszerűsítési munkák elvégzését, amire elsősorban az energia-hatékonyság javí
Egy szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Az intézkedést, amely feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza, dr. Hegyi Áron, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa foglalta össze.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) összeállította a 2021-es zenei toplistákat a Spotify és a YouTube lejátszásai alapján. Az elemzés igyekszik bemutatni, hogy mely előadók és zeneszámok a legnépszerűbbek a sokak által használt zenei streamingszolgáltatón és a leggyakrabban látogatott videómegosztón. A vizsgálat középpontjában a magyar kö
Tegnap masszív ralit láttunk a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból a vártnál kedvezőbb inflációs adatok érkezetek októberről, ami a dollár zuhanását és a részvénypiacok meredek emelkedését váltotta ki, miután a befektetők kevésbé szigorú jegybanki politikát kezdtek árazni az adatok hatására. Ezek után Ázsiában szintén raliztak ma a tőzsdék, rá
Egy e hét szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változást a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa, dr. Hegyi Áron foglalta össze röv
Már 9. alkalommal szervezi meg Veszprém városa és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Bakony Expot. November 11. és 13. között a Veszprém Arénában ismét a termelőké és a bakonyi ízeké a főszerep.
A hardvertárca-szolgáltató Ledger vállalat felhasználói az FTX kriptotőzsde körüli incidens miatt fennakadásokat tapasztaltak a szolgáltatásoknál. Charles Guillemet, a Ledger technológiai