Míg egy éve majdnem minden második lakásfelújítást fontolgató család tervezett az állami otthonfelújítási programmal, mostanra alig több mint tizedük kalkulál ezzel – derült ki egy kutatásból. A korszerűsítési tervek egyébként is léket kaptak, körülbelül százezer otthonnál maradnak el a korábban elképzelt munkálatok.
A Ups több mint kétszeresére növelte egészségügyi logisztikai központjának méretét a csehországi Ostravában. A vállalat létesítménye 6000 m2 korszerű területtel bővült, ahol validált hőmérséklet ellenőrzött környezetet alakítottak ki az érzékeny gyógyszerek és biológiai készítmények számára. “Ügyfeleink a világ leggyorsabban növekvő egészségügyi
A vasúti fékrendszerek és egyéb, kritikus rendszer fejlesztésében és gyártásában világelső Knorr-Bremse és a fejlett közlekedési technológiákban élvonalba tartozó Thales szándéknyilatkozatot írt alá, amelynek értelmében együtt fejlesztik a mozdonyvontatású teher- és személyvonatok digitális vonatüzemeltetési rendszereit. A 2030-as európai klímacélo
A harmadik negyedévbeli megingás után erősen kezdték az év utolsó negyedévét az árucikkpiacok: a 24 árucikk áralakulását leképező S&P GSCI Index szeptember végétől november 9-ig 7 százalékkal került feljebb.
A lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei a negyedik negyedévben kissé visszaestek negyedéves és éves összevetésben egyaránt. Az Otthonfelújítási program kifutása, valamint a gyorsan emelkedő építőanyag- és kivitelezési árak finanszírozási oldalról nehezítik a korszerűsítési munkák elvégzését, amire elsősorban az energia-hatékonyság javí
„Inkább egy jó társasággal vegyek részt egy unalmas eseményen, mint egyedül egy izgalmason” – vallja az 1990-es évek közepén született Z-generáció egyre több tagja. Az Efott fesztivál több mint ezer fős mintán készített hallgatói felmérése és a Nest Communications ügynökséggel közösen lebonyolított fókuszcsoportos kutatása alapján a világ első gl
Orosz hackerek törhették fel a Medibank ausztrál egészségügyi biztosító adatbázisát az ausztrál rendőrség pénteki bejelentése szerint, amelyben hozzátették, hogy már felvették a kapcsolatot az orosz hatóságokkal is.
A sportért felelős államtitkárság elkészítette a kiemelt sportágfejlesztési program átdolgozott verzióját, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón mutatott be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár.
Napjainkban a növényvédelem egyik legnagyobb kihívása az idegenhonos inváziós kártevők elleni küzdelem. E távoli tájakról származó, főként az ízeltlábúak közé tartozó állatfajok a kontinensek közti intenzív áruforgalommal egyre gyorsabban terjednek, és megtelepedésüket a mérsékelt égövben nagyban segíti az urbanizáció és a klímaváltozás.
A német parlament arra szólítja fel a német szövetségi kormányt, hogy az Európai Tanácsban szavazza meg az uniós költségvetésből Magyarországnak juttatott kifizetések felfüggesztését, amennyiben a budapesti kormány nem hajtja végre közérthetően az általa előterjesztett korrekciós intézkedéseket. A feltételességi rendeletet, mint az uniós költségvet
Belső szerkezeti válság van kialakulóban a médiapiacon? A Whitereport szerint igen. Miért van új világ születőben? Az új onlineplatform-szabályozások miatt: az Eu Digital Services Act csomagja 2022. novemberi hatályba lépései után 2024-ig fokozatosan vezetik be az új szabályokat. Ezek a tartalomszolgáltatókra is hatással lesznek, nehezen előre lá
A kötvényalapok, kötvénytúlsúlyos alapok, pénztárak és biztosítói vagyonok továbbra is nagyon szenvednek a megugrott magyar kötvényhozamok miatt. Akad közöttük olyan is, amelynek egyéves vesztesége a 20 és 40 százalék közötti tartományba esik. Kiszállni azonban továbbra sem érdemes, mert nehéz lenne az alacsony kockázatú papírok között ma
A hazai burgonya termése idén gyenge volt, ezért pár hónap múlva már nem lesz a boltokban – mondta az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense az Infostartnak.
A novemberi kezdéshez képest a forint 1,9 százalékos nyereségre tett szert az euró, 5,2 százalékosra a dollár és 1,6 százalékosra a svájci frank ellenében.
Ma utalják a bankszámlákra - a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt - a nyugdíjakat - mondta Tállai András Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Ma utalják a bankszámlákra – a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt – a nyugdíjakat – mondta Tállai András Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.
A megállapodás keretében a két cég tevékenységük közös pontjaira építve együtt segíti az újlakásvásárlókat abban, hogy minőségi és hosszú távon megbízható elektronikai eszközökkel rendezhessék be otthonaikat. Egy új otthon teljeskörű, színvonalas gépesítése komoly befektetést és erőfeszítést jelent, ezért a két vállalat közösen nyújt segítséget a
Tovább estek az árak a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a szójabab pedig 2,1 százalékkal lett olcsóbb. A repce kurzusa az előbbiekkel ellentétesen mozgott és 0,8 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban
Tegnap masszív ralit láttunk a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból a vártnál kedvezőbb inflációs adatok érkezetek októberről, ami a dollár zuhanását és a részvénypiacok meredek emelkedését váltotta ki, miután a befektetők kevésbé szigorú jegybanki politikát kezdtek árazni az adatok hatására. Ezek után Ázsiában szintén raliztak ma a tőzsdék, rá
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest. A hét eleje óta a forint szerény erősödést ért el az euróval szemben, kissé gyengült a svájci frank ellenében, a dollárral szemben viszont jelentős erősödésre tett szert – közölte az MTI.
Az Európai parlament brüsszeli plenáris ülésén rendeletet fogadott el az egységes piacon zajló verseny szabályozására. Az új szabályok a felvásárlásokat, fúziókat és az állami támogatásokat is érintik. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 598 szavazattal, öt ellenszavazat és kilenc tartózkodás mellett elfogadott új rendelet értelmében az
Tállai András hangsúlyozta, a juttatások nem csak a nyugdíjasoknak (öregségi, özvegyi nyugdíjasok, árvaellátásban részesülők), hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek is járnak.
A Magyar Haltani Társaság folytatva a hagyományokat, a 2023-es évre is meghirdette "AZ ÉV Hala" választást. A kitüntető címre ezúttal is három halfajt jelöltek, közülük a nyertes természetesen az lesz, amelyik a társaság tagjaitól, és minden, határainkon innen és túl lakó, halakat ismerő, halakat szerető érdeklődőtől a legtöbb szavazatot kapja 2022
Óriási kockázati étvágyerősödést váltott ki világszerte az, hogy tegnap délután az amerikai inflációs adat elmaradt a várttól és így a Fed a piaci remények szerint lassítja majd a kamatemeléseket. Az amerikai kötvényhozamok és velük együtt a dollár beszakadt a főbb devizákkal szemben is, az amerikai részvénypiacok szinte felrobbantak, a feltörekvő