A jelenlegi nehéz és bizonytalan globális helyzetben Magyarország számára hatalmas versenyelőnyt jelent a részvétel a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) munkájában - jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az üzbegisztáni Szamarkandban.
Ez egyértelműen válsághelyzet - reagált Windisch László arra a felvetésünkre, hogy az energiaárak ilyen mértékű elszállása okozta új helyzetet minek nevezné. Az Állami Számvevőszék elnöke a Portfolio-nak adott interjújában úgy vélekedett, hogy ebben a krízisben mindenki alkalmazkodásra kényszerül, például az Állami Számvevőszék irodáiban is a 18 fo
Elon Musk újabb meredek húzást engedett meg magának a Twitter vezetőjeként tegnap, miután állítólag azt mondta az alkalmazottaknak egy rendkívüli értekezleten, hogy nem zárja ki, hogy a vállalat csődöt fog jelenteni a következő évben.
Bár a kormány egyre több élelmiszerre terjeszti ki az árstopot hétről hétre szembesülünk vele, hogy továbbra is folyamatosan emelkednek az árak. Ehhez a gyenge forint, a szárazság és még sok más döntés és tényező hozzájárul. A Telex most annak járt utána, hogy miért drágulnak a hazai élelmiszerek ilyen brutálisan, miközben más európai országban nin
A Kihívás Napján szokatlan alapanyagokkal kellett dolgozniuk a versenyzőknek, ami többeknek is feladta a leckét. Hagymának az agyvelővel, Adának egy kagylóval, Járai Máténak pedig egy fasírttal gyűlt meg a baja, de egy dinnye is bonyodalmat okozott. A versenyzők lelkesen érkeztek meg A Konyhafőnök Vip stúdiójába, azonban a mosoly hamar az arcukr
A koronavírus megjelenése óta a drogérialánc az első nagyvállalat, aki megkapta a díjat. „Örülünk minden díjnak és elismerésnek, mégis, ami igazán örömmel tölt el bennünket az munkatársaink anonim, pozitív visszajelzése. Képesek voltunk az elmúlt években is igazodni a körülményekhez, nem a megszokott stabilitást kerestük, akár napi szinten új egyen
Az Európai parlament brüsszeli plenáris ülésén rendeletet fogadott el az egységes piacon zajló verseny szabályozására - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a független biztosításközvetítők érdekképviseletét ellátó FBAMSZ és az MNB a biztosításközvetítői piac fejlesztése érdekében. Elsődleges cél, hogy a jövőben minél szélesebb körű szakmai közönség ismeretei hasznosuljanak a biztosításközvetítői piac működését javító intézkedések, módszertanok, útmutatók
Megtagadhatják a szabadság kiadását a munkáltatók, erre a visszaélésre az Mt. tervezett módosítása ad törvényi lehetőséget. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint ez súlyosan sérti a munkavállalók jogait. A módosítási javaslatok között van egy különösen embertelen pont is: végkielégítés nélkül felmondásra kényszeríthetik a megváltozott munkaképe
A libatenyésztők árualapjának 80-90 százaléka a Márton-napi és karácsonyi időszakban fogy el, idén azonban nincs okuk az örömre. A szárnyasokat nevelő és feldolgozó Tranzit Cégcsoport a fogyasztás jelentős visszaesésére számít, hiszen a csirke ára már 40-45 százalékkal drágult, a kacsáé megduplázódott és a liba ára is majdnem kétszeresére nőtt.
A bécsi székhelyű Vienna Insurance Group biztosítótársaság lett a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájának legújabb kibocsátója. A piacra lépést kereskedésindító csengetéssel üdvözölte a BÉT, a bevezetéssel az 1996 óta Magyarországon is aktív nemzetközi cégcsoport a Bécsi Értéktőzsde és a Prágai Értéktőzsde mellett már a magyar tőkepiacon is je
Az éves forgalom döntő hányadát adó Márton-napi és karácsonyi szezonra erősen hatnak a takarmányárak, a madárinfluenza és az energiaválság, ezért a libaágazatban drasztikus visszaesésre számítanak.
A MOL sikeresen lezárta azt a korábban bejelentett, a Waldorf Production Limited ("Waldorf") vállalattal kötött ügyletet, amely az Egyesült Királyságban lévő teljes Upstream portfóliójának értékesítését foglalja magában.
Új üzleti eredményeket és innovációkat jelentett be a Huawei a lisszaboni Web Summit keretében megrendezett éves fejlesztői csúcskonferenciáján, a HDC.Europe-on. A vállalat ismertette saját ökoszisztémája, a Huawei Mobile Services (HMS) növekedési eredményeit is: a többi között két éve elindult hirdetési platformja, a Huawei Ads már napi hárommilli
Óriási kockázati étvágyerősödést váltott ki világszerte az, hogy tegnap délután az amerikai inflációs adat elmaradt a várttól és így a Fed a piaci remények szerint lassítja majd a kamatemeléseket. Az amerikai kötvényhozamok és velük együtt a dollár beszakadt a főbb devizákkal szemben is, az amerikai részvénypiacok szinte felrobbantak, a feltörekvő
Dr. Merkely Béla nevével visszaélve reklámoznak egy olyan készítményt, amelyről azt ígérik, hogy megszüntet akár kilenc gyógyíthatatlan betegséget, megtisztítja az ereket és hatására elmúlik a magas vérnyomás is.
Németországnak a megugró infláció megfékezése érdekében szigorítania kell az energiaválság enyhítése céljából bevezetett intézkedésein – közölte az Euronews.
Egy e hét szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változásokat most megmutatjuk.
A reklámalapú streamingszolgáltatások előretörése, a szuperalkalmazások térhódítása, még több élő adás a közösségi felületeken – többek között ezek lehetnek a jövő év meghatározó médiatrendjei a dentsu globális kommunikációs ügynökségi hálózat „Change and Opportunity” címet viselő kiadványa szerint. A dentsu médiaügynökségei, a Carat, a dentsuX, il
Túl vagyunk a vezető jegybankok őszi kamatmeghatározó ülésein. Mindkét jegybank, az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank is 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábat.
A Fed elkésett a kamatemeléssel, a magas infláció egy ideig még velünk marad, a recesszió pedig elkerülhetetlen Carl Icahn aktivista befektető szerint.