Közgazdasági alapvetés, hogy a gazdaság és a bankrendszer kéz a kézben járnak, ideális esetben kölcsönösen erősítik egymást. A bankszektor alaptevékenysége a gazdaság folyamatos hitelezése, ezért a mostanihoz hasonló válságok esetén különösen fontos, hogy a szektor hitelezési képessége ne sérüljön – írja legfrissebb közleményében a Magyar Bankszöve
November 12-től 366 postahelyen fog szünetelni ideiglenesen a szolgáltatás, mivel a rendkívüli takarékossági intézkedések az állami vállalatot is érintik - jelentette be Simon Csilla, a Magyar Posta megbízott vezérigazgatója egy pénteki háttérbeszélgetésen. Azt is közölte: nem ezzel a lépéssel összefüggésben, hanem más okból kifolyólag csoportos lé
Az előző negyedévhez képest 64 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest 71 százalékkal csökkent a magyar háztartások fizetőképességi indexe az Intrum és a GKI kutatása alapján. A legnagyobb mértékben az energiaárak emelkedése és az infláció terhelik a családok pénztárcáját, ami a fogyasztás csökkenését és recessziót vetíthet előre 2023-ba
Az energiaválság mintegy 20 milliárd forintos többletköltséget jelent a Magyar Postának, amely ideiglenesen 366 szolgáltató helyet zár be november 12-től, továbbá megválik 300 munkavállalójától.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) befejezte a nyomozást abban az ügyben, amelyik még három évvel ezelőtt indult egy a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén történt károkozás miatt: tizenhárom embert gyanúsítanak azzal, hogy héjafiókákat lopott.
A közelmúltban semmisítették meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai által Nyugat-Magyarországon lefoglalt alkoholtermékeket, a 8000 liter ismeretlen eredetű italból biogáz lesz, amit fűtésre használnak.
Virágnyelven megfogalmazva ugyan, de súlyos következményekre figyelmeztet a bankszövetség a most bevezetett vállalati kamatstop miatt. A bankok szerint ennek komoly hatása lehet a cégeknek újonnan nyújtott hiteleire is.
A kriptotérben gilisztaként mozgolódó fizetési hálózat újabb ötlettel állt elő. Védjegykérelmet nyújtott be egy kriptotőzsdei platformra, valamint más kriptós termékekre.
A betáplálás felfüggesztését és a pályázatokkal kapcsolatos késlekedést is számon kérik a miniszteren a szakmai szövetségnél, azonnali közbelépést sürgetnek.
A tőzsdék állapota nem túl szívderítő, az amerikai piac jókora mínusszal nyithat. A forint is egy százalékkal gyengült, miközben a gázár is emelkedik, az állami beavatkozás is erősödhet. Nem fognak az emberek költeni karácsonykor az Amazon szerint.
A légitársaságok honlapjainak többsége észrevétlen módszerekkel torzítja a fogyasztók döntéseit - figyelmeztetett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorselemzését követően kiadott közleményében pénteken.
A kínai beruházók olyan helyszíneket keresnek, ahol képesek integrálódni az üzleti közegbe, ahol megfelelő munkaerő áll a rendelkezésükre és képesek együttműködni a felsőoktatással.
A még talpon lévő éttermek mindent bevetnek annak érdekében, hogy spóroljanak az energiával és a hozzávalókkal, van ahol kisebb adagokat szolgálnak fel, van ahol az alapanyagok minősége kapcsán tettél lejjebb a mércét. Ami azonban feltűnő, hogy szinte már alig akad olyan hely, amelyik ne kínálna délben menüt. Korábban sem volt ritka, de megszaporod
Továbbra is borúlátóak a privátbanki vagyonra ható kockázatok kapcsán a hazai privátbanki szolgáltatók. A Portfolio friss privátbanki felmérésében a szolgáltatók a tőkepiaci környezet, a magyar gazdaság helyzete és a forint árfolyama miatt is aggódnak. Mindettől függetlenül az elmúlt negyedévben nőni tudott a privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagy
Kibertámadás érte csütörtök éjjel Európa legnagyobb réztermelő cégét, az Aurubist, amit miatt a vállalat informatikai rendszere leállt, és le kellett választani az internetről.
A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be.
Sok tekintetben rendhagyó az Ukrajnát megtámadó Oroszországi Föderáció helyzete. Vlagyimir Putyin a jóslatok ellenére még mindig népszerű, sőt, az ezt kifejező mutató szerint október végén népszerűbb volt, mint egy hónappal korábban.
A közelmúltban semmisítették meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai által Nyugat-Magyarországon lefoglalt alkoholtermékeket, a 8000 liter ismeretlen eredetű italból biogáz lesz, amit fűtésre használnak - közölte a NAV pénteken.
Míg 5 éve kevesebb, mint 7, manapság már 14 millió forintot vesz fel egy átlagos lakáshitel-adós a bankoktól. Az emelkedő trendet látva a jogalkotók a realitásokhoz igazították a THM kimutatást is.
Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos pénteken közétett Twitter-üzenetében figyelmeztette Elon Musk amerikai nagyvállalkozót, a Twitter új tulajdonosát, hogy a közösségi médiaplatformnak be kell tartania az uniós szabályokat.
2035-től csak zéró károsanyag-kibocsátású autót és könnyű haszonjárművet lehet forgalmazni az EU területén. Hamarosan érkezik az Euro 7-es károsanyag-kibocsátási norma is.
Hamarosan visszaállhatnak szolgálatba azok az olasz orvosok és ápolók, akiket azért függesztettek fel a munkavégzés alól, mert nem oltatták be magukat a koronavírus ellen – írja a Reuters Orazio Schillaci egészségügyi miniszter nyilatkozatára hivatkozva.
Október 31-én lezárul a hálózatra csatlakozás lehetősége az új napelemes rendszerek telepítői előtt. Ennek hiányában korlátozottan vagy sokkal nagyobb költséggel tudják kiaknázni a napenergiában rejlő lehetőségeket. De vajon tudja-e majd tartani az előírt határidőket az is, aki most próbálkozik?
Az önkormányzat és turisztikai vállalkozások összefogása révén újra megnyitották a miskolctapolcai Barlangfürdőt - közölte Miskolc polgármesteri hivatala pénteken az MTI-vel. A komplexumot nemrégiben az energiaárak és a rezsidíjak emelkedése miatt kényszerültek átmenetileg bezárni.
Eredetileg ezt a támogatási programot a helyreállítási alap uniós forrásaiból akarták finanszírozni, de mivel elhúzódnak a tárgyalások Brüsszellel a kormány úgy döntött, hogy ezt előfinanszírozza.
A költségcsökkentés érdekében bezárnak 366 fiókot is, a vállalat „a háború és a szankciók miatt kialakult, egész Európát sújtó energiaválságra” hivatkozik.