2022. október 28. péntek

okt. 28
9:18
Kamatstop: megjelentek a kkv-k hiteleire vonatkozó részletszabályok (Adózóna)
A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalkozások is egyre nehezebben boldogulnak, ezért a kormány kifejezetten a cégek támogatása érdekében kiterjeszti a kamatstop intézkedését a vállalkozói hitelekre is. A részletszabályokat a kormány a 2022. október 26-án közzétette – írja a Bankmonitor.
okt. 28
9:18
Gyengüléssel kezdi a napot a forint, megint 410 felett az euró (Portfolio)
A héten is nagy kilengések voltak a forint árfolyamában az euróval és a dollárral szemben, ma reggelis viszonylag nagy elmozdulást látunk, ezúttal a gyengülés irányába. A napot még 410 alatt kezdte a forint, de a piacnyitást megelőzően nem sokkal 410 fölé szúrt a jegyzés.
okt. 28
9:18
Egyre csak fogy a magyar: jóval kevesebb gyerek született, mint tavaly ilyenkor (Pénzcentrum)
Az előzetes adatok szerint 2022 szeptemberében 7673 gyermek született, és 10 016 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. október és 2022. szeptember között a születések száma 2,6, a halálozásoké 8,1, a házasságkötéseké pedig 7,2%-kal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest - közölte a KSH.
okt. 28
9:18
Nem lassít az ipari termelői árak növekedése (vg.hu)
Az energiaszektorban brutális, 100 százalékos is meghaladó áremelkedések történtek.
okt. 28
9:18
Orbán Viktor megszólalt, gyengül is a forint (Forbes)
Az újabb árstopok bejelentése válthatta ki a gyengülést.
okt. 28
9:20
Megsemmisített 8000 liter alkoholt a NAV: szennyvíziszapba keverték (vg.hu)
.
okt. 28
9:24
Alig hihető számok: 66,2 százalékkal nőttek a belföldi értékesítési árak egy év alatt (Infostart)
Az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek a KSH szerint.
okt. 28
9:24
Alkoholt foglalt le a NAV, fűtés lesz belőle (Portfolio)
A közelmúltban semmisítették meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai által Nyugat-Magyarországon lefoglalt alkoholtermékeket, a 8000 liter ismeretlen eredetű italból biogáz lesz, amit fűtésre használnak - közölte a NAV pénteken.
okt. 28
9:24
Gazdag filmkínálat a hosszúhétvégén a TV2 Csoport kábelcsatornáin (Márkamonitor)
Mindenki megtalálja a kedvenc filmes műfaját a Tv2 Csoport kábelcsatornáinak hosszúhétvégi programkínálatában. Akciófilmek, romantikus történetek, animációs és családi filmek, továbbá magyar alkotások is várják a Mozi+, a Moziverzum, a SuperTv2 és a Prime nézőit október 29. és november 1. között.   A november 1-jei hosszú hétvégén a Tv2 Csoport els
okt. 28
9:24
Meghosszabbította az agrártárca a tanyafejlesztési pályázatot (Magyar Mezőgazdaság)
Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyafejlesztési pályázatot 2023 júniusáig a vidékfejlesztési program keretében - közölte a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Zsanán.
okt. 28
9:30
Szabad a madárka: Elon Musk máris kirúgásokba kezdett (Piac és Profit)
Elon Musk csütörtök éjjel átvette a Twitter irányítását, és azonnal menesztette a vállalat vezérigazgatóját, pénzügyi igazgatóját és jogi vezetőjét - jelentették hírügynökségek a közösségi médium eladását ismerő belső forrásokra hivatkozva.
okt. 28
9:30
Erről mindenkinek érdemes tudni: változnak hazánkban a covid tesztelés szabályai (Pénzcentrum)
A friss Magyar Közlönyben megjelent, "A Kormány 417/2022. (X. 27.) Korm. rendeleteegyes egészségügyi ellátásokhoz való hatékonyabb hozzáférést elősegítő veszélyhelyzeti intézkedésekről" címet viselő rendelet 3. paragrafusa alapján a korábbi szabályozástól eltérően
okt. 28
9:30
Itt az újabb mélyrepülés, szétverték az Amazont (Portfolio)
A Facebook anyavállalat után újabb tech cég papírjai kerültek nyomás alá: az Amazon árfolyama közel 13 százalékot zuhant, miután tegnap a negyedik negyedéves ünnepi szezonra az értékesítés növekedésének lassulását prognosztizálta, csalódást okozva a Wall Streetnek. A cég emellett hangsúlyozta, hogy a magas infláció miatt a fogyasztók és vállalkozás
okt. 28
9:30
A metaverzumban kapcsolódhat a közönség a Discovery Sports eseményeihez (MMonline)
A Warner Bros. Discovery Sports és az Infinite Reality együttműködése új, forradalmi módot kínál a rajongók számára kedvenc sportáguk élvezetéhez. A többéves megállapodás révén a metavezum területén vezető Infinite Reality mostantól a Discovery Sports Events kizárólagos metaverzum-partnere, amely a web3-technológia által kínál virtuális tartalmakat
okt. 28
9:36
Tovább fogyott a magyar múlt hónapban is (Menedzsment Fórum)
Csökkent a születések és a halálozások száma is, a mérleg viszont még mindig negatív.
okt. 28
9:36
66 százalékkal emelkedtek szeptemberben az ipari árak a belföldi értékesítésben (Üzletem)
2022 szeptemberében az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest; a belföldi értékesítés árai 66,2, az exportértékesítésé 30,7 százalékkal magasabbak voltak – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
okt. 28
9:42
Nem indul jól a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Európa-szerte eséssel indult a nap a tőzsdéken, ebbe a képbe beleillik a magyar tőzsde ma reggeli teljesítménye. A hazai blue chipek kivétel nélkül mínuszban indították a napot.
okt. 28
9:48
Meredeken emelkedtek az energiaárak (Piac és Profit)
Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
okt. 28
9:48
Elromlott a hangulat, lefordultak a tőzsdék (Portfolio)
A hét elején láttunk egy jelentősebb pozitív korrekciót a tőzsdéken, miután felerősödtek azok a várakozások, hogy a jegybankok lassíthatnak a kamatemelések ütemén. Ehhez képest valamelyest elromlott a hangulat a hét második felére, miután a technológiai nagyvállalatok közül több is csalódást keltő negyedéves számokat közölt. A Facebook anyavállalat
okt. 28
9:48
Pancsolt mézek a boltok polcain: ismét lebukott az egyik magyar termelő (Agroinform)
Magyarországon is előfordul a kínai méznek nevezett termékkel való ügyeskedés.
okt. 28
9:48
Ötven éve indult a Danone kettős elkötelezettsége (Márkamonitor)
“A vállalatok felelőssége nem ér véget a gyártósorokon vagy az irodákban. A cselekedeteik minden fogyasztó életminőségét meghatározzák. Csak egy bolygónk van és egy életünk” – hangzott el 1972-ben Antoine Riboud, a Danone akkori ügyvezető igazgatójának marseille-i beszédében, aki az elsők között hívta fel a figyelmet a cégek etikus működésének font
okt. 28
9:48
KSH: az ipari termelői árak szeptemberben éves összevetésben 42,7, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőttek (Növekedés)
Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, a belföldi értékesítés árai 66,2, az exportértékesítésé 30,7 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
okt. 28
9:48
Biztonságos döntés bizonytalan helyzetben: Saaten-Union-kukoricák (Mezőhír)
A gazdasági válság és az input anyagok drágulása, a szélsőséges időjárás nehezíti a mezőgazdasági termelők munkáját.
okt. 28
9:48
Íme egy hasznos újdonság a John Deere kombájnokban (Agrárágazat)
A Grain Sensing opció várhatóan 2023 tavaszától lesz elérhető a John Deere T és S700-as sorozatú kombájnokban is.
okt. 28
9:48
Egy budai reggelizőhely azt állítja, 88 forintos hibáért záratta be a NAV (rtl.hu)
Egy ásványvizet nem megfelelően ütöttek be a pénztárgépbe, 12 napig lesznek zárva.
okt. 28
9:50
Megint esni kezdett a forint, 410 felett az euró (Portfolio)
Újra romlik a külpiaci befektetői hangulat, erősödik a dollár, idehaza pedig az árstop kiterjesztésének tervét jelentette be a kormányfő, és ezek együttese vezethetett oda, hogy pénteken reggel újra esni kezdett a forint, az euró jegyzései 412-ig ugrottak.
okt. 28
9:50
Mekk Elek az autópályán – videón, ahogy kimentik a forgalomból a kecskét (Agroinform)
Az MKIF Zrt. a Facebookon számolt be a hihetetlen esetről.
okt. 28
9:54
Átverhetnek a repülőjegy vásárlásakor (Azenpenzem)
A légitársaságok honlapjainak többsége észrevétlen módszerekkel torzítja el a fogyasztók döntéseit – adta hírül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság egyelőre javaslatokkal segít, ha azonban nem lesz változás, már a versenyfelügyeleti eljárás következik.
okt. 28
9:54
Lejtmenetbe kapcsolt péntek reggel a BUX (vg.hu)
.
okt. 28
9:54
Mi mást vártunk, Elon Musk egy mosdókagylóval sétált be a Twitter székházába (BitcoinBázis)
Elon Musk nem mindennapi módon sétált be a Twitter székhelyére, ugyanis a milliárdos egy nehéz mosdókagylót cipelve jelent meg a
okt. 28
10:00
Már Elon Musk dirigál a Twitternél, irgalmatlan tisztogatásba kezdett (Infostart)
Az üzletember a péntek hajnali órákban a platformon közölt bejegyzést, miszerint "a madárka kiszabadult".
okt. 28
10:00
Itt vannak az újabb Covid-tünetek: akár oltásonként eltérő lehet a fertőzés? (Pénzcentrum)
A frissen megjelent adatok szerint nagyon úgy tűnik, hogy különböző tünetei vannak az új Covid-fertőzötteknek, attól függően, kaptak-e oltást, és ha igen, akkor hányat írja az Inforstart.
okt. 28
10:00
Rövidesen lejár az otthonfelújítási támogatás határideje, aki pályázna, sietnie kell (vg.hu)
2022 végéig lehet pályázni a 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra.
okt. 28
10:00
Orbán Viktor a gázról: Magyarország el tudja látni magát, de a nyugat nem (Biztosító Magazin)
Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
okt. 28
10:00
Bővíti banki kriptoszolgáltatásait a Mastercard (MMonline)
A Mastercard bemutatta legújabb programját, amely biztonságos és ügyfélközpontú kripto-szolgáltatások létrehozásában segíti a pénzintézeteket.A 2022-es Mastercard New Payments Index jelentés szerint a lakosság 29 százaléka rendelkezik kriptovalutával, valamint a nemzetközi fogyasztók további 65 százaléka jelezte, hogy szívesen fektetne be a piacon,
okt. 28
10:00
Így nőttek szeptemberben az ipari termelői árak (Növekedés)
Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, a belföldi értékesítés árai 66,2, az exportértékesítésé 30,7 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
okt. 28
10:00
A tanyai gazdálkodást segíti a falugondnoki hálózat (Agrotrend)
Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyafejlesztési pályázatot 2023 júniusáig, cél, az alapvető infrastrukturális elemek és szolgáltatások fejlesztésével a tanyán élők életszínvonalának javítása - közölte a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Zsanán.
okt. 28
10:06
A sportolók felmentést kapnak a rettegett 18 fokos fűtéskorlátozás alól (Menedzsment Fórum)
Kell a meleg az izmoknak, döntött a kormány.
okt. 28
10:06
Megrendült a cégek bizalma (Piac és Profit)
Az eddigi csökkenő trend után most még inkább megrendült a kkv szektor bizalma: a K&H kkv bizalmi index a pozitív tartományból indulóan eddig sosem látott, egyszeri 17 pontos visszaeséssel -14 ponton áll. A várakozások minden szektorban és árbevétel-kategóriában visszaestek.
okt. 28
10:06
Nagyon sok pénzt vesztett egy nap alatt Jeff Bezos, kevés ilyet láttunk eddig (Portfolio)
Jeff Bezos, az Amazon alapítója hosszú időn keresztül a világ leggazdagabb embere volt, most viszont jó úton halad afelé, hogy a dollármilliárdosok körében látott egyik legnagyobb vagyoncsökkenést könyvelje el egy nap alatt - írja a Bloomberg.
okt. 28
10:06
Gyakorlatilag megállt a francia gazdaság növekedése (vg.hu)
Lelassult a francia gazdaság növekedése a harmadik negyedévben, az infláció pedig tovább gyorsult.
okt. 28
10:06
Elkészült az új öntözőrendszer Mezőhegyesen (Magyar Mezőgazdaság)
Összesen 10,5 milliárd forintos beruházással újult meg Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözőrendszere. A mintaprogram keretében 5098 hektárra nőtt, vagyis megduplázódott a gazdaság öntözhető földterülete.
okt. 28
10:08
Szakad az euró, vele a forint, hamarosan borzasztó német adatokat közölhetnek (vg.hu)
A német számok várhatóan még rosszabbak lesznek a franciáknál.
okt. 28
10:12
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
okt. 28
10:12
Bevezették a tőzsdére a Masterplast új részvényeit (TőzsdeFórum)
Már lehet kereskedni a Masterplast Nyrt. 2 millió 249,3 ezer darab új részvényével a Budapesti Értéktőzsdén - tájékoztatott a vállalat a BÉT honlapján.
okt. 28
10:14
Megugrott a Euronics árbevétele (TőzsdeFórum)
Az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft. nettó árbevétele 18,7 százalékkal, csaknem 88,7 milliárd forintra nőtt a 2021. július 1-jétől 2022. június 30-ig tartó üzleti évben az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
okt. 28
10:16
Stabilan lépeget felfelé az OTP (TőzsdeFórum)
1 órás Alacsony forgalom mellett került ismét feljebb az OTP árfolyama a csütörtöki kereskedésben, 0,65%-ot erősödve zárt 8958 forintnál, ami a napit maximumot is jelöli. A következő gyorsjelentésig már jöhet kivárás a papírban, a rövidtávú kilátások még 9100 forintig biztosítanak teret az erősödésnek, mielőtt ellenállásba ütközne a jegyzés. Ennek
okt. 28
10:18
Elértük az őrület határát, mindenki kamattámogatott hitelért áll sorba (Portfolio)
Egekbe szöktek a hitelkamatok, ezért nagy szükség van most a vállalkozások számára az államilag kamattámogatott hitelekre, ezért is folytatja a kormány a Széchenyi Kártya programot - mondja Krisán László lapunknak. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elárulta, a Széchenyi Kártya programban az alapvető hitelpaletta január elsejével sem változik, a kezelés
okt. 28
10:18
Sávtetőnél várja a pénteki kereskedést a MOL (TőzsdeFórum)
1 órás Sávja felső felében stabilizálódott az elmúlt három napban a MOL árfolyama, mérsékelt, 0,65%-os erősödést bemutatva tartotta magát a tartomány tetejének közelében csütörtökön. A 2480 forintos záró értékaz elmúlt néhány napban látott maximum értéket jelöli, így a hét utolsó napján van lehetőség a sáv felső szélét feszegetni 2490 forintnál. Az
okt. 28
10:18
Az új brit miniszterelnök kétszer gazdagabb, mint a király (vg.hu)
Sunak és felesége közös vagyonát a becslések 730 millió fontra teszik.

Keresés