Adategyeztetésre kéri a baromfitartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azzal a céllal, hogy a nemrég megjelent, új baromfi állatjóléti támogatás minden gazda számára elérhető segítséget jelentsen. Az adategyeztetés elsősorban a TIR-ben korábban rögzített információk ellenőrzését szolgálja, illetve az esetlegesen már elavult ada
Idén nem építi ki a karácsonyi díszítő világítást a fővárosi önkormányzat az általa kezelt helyeken a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályokat javasolt a levegőt, a felszíni és felszín alatti vizeket szennyező anyagok jelenlétének visszaszorítására, valamint a települési szennyvíz kezelésére annak érdekében, hogy Európa 2050-re mentes legyen a káros anyagoktól - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.
Az elmúlt napokban elég sokszor írtunk arról, hogy a jelenlegi energiaválság milyen hatással van a kriptopiacokra és specifikusan a bitcoinbányászokra.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felfüggeszti a DM-KER Nyrt. törzsrészvényének kereskedését csütörtökön 10 órától, mert a társaság részvény-visszavásárlási aukciót tart.
Az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft. nettó árbevétele 18,7 százalékkal, csaknem 88,7 milliárd forintra nőtt a 2021. július 1-jétől 2022. június 30-ig tartó üzleti évben az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
A megújuló energiaforrások korában a napelem az egyik legnépszerűbb alternatív erőforrás az áramtermelésben. Nem csoda, hiszen a szélerőmű túl nagy hasznos helyet igényel, víz pedig nem mindenhol áll rendelkezésre. A napelem remekül ráépíthető a háztetőre, garázstetőre, de akár különállóan is telepíthető. Kialakításának köszönhetően képes a napsuga
Minden korábbinál nehezebb bértárgyalások várhatók Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint. Érdemben azonban mindaddig nem tudnak tárgyalni a legkisebb bérekről (minimálbér, garantált bérminimum), amíg a Pénzügyminisztérium nem ismerteti a gazdasági várakozásait. Szerinte nagy költségnyomás van a cégeken, e
Adatvagyona alapján ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy ruhát és háztartási cikkeket árusító távol-keleti áruházat; a kiszabott bírságot és adókülönbözetet – ötvenkilencmillió forintot – azonnal befizette a cég – közölte a NAV szerdán az MTI-vel. Az áruház ellenőrzését a közlemény szerint az indokolta, hogy online pénztárgépeikből fo
Heteken belül 150 forintnál is többe kerülhet egy tojás a GKI szerint. Az aszály és az energiaválság Európa szerte felhajtotta az árát, de Magyarországon nagyobbat drágult, mint a legtöbb uniós tagállamban. Már most 100-140 forintot kérnek darabjáért, a tavalyi ár két és félszeresét.
Év végéig még drágulhatnak az élelmiszerek, és 2023 első felében is várható áremelkedés, de már csekélyebb mértékű lesz az ideinél – mondták szerdán az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. agráripari szakértői sajtótájékoztatón Budapesten. Az agrár- és élelmiszeripari üzletág ügyvezető igazgatója szerint az ukrajnai háború miatt folytatódik az élel
A jó sajt készítése a jó legelővel, a jó takarmánnyal kezdődik. A jó sajt egészséges és szeretgetett, boldog állatok alacsony csíraszámú és kiváló beltartalmú tejéből készül, megfelelő higiéniai körülmények között, szívvel-lélekkel – vallja Dénes Ildikó, aki a Veszprém megyei Nagyvázsonyban gazdálkodik.
A pandémia alatt fél Európa ráfüggött az internetre, a legfrissebb statisztikák szerint pedig a járványhullámok lefutása után az online jelen lévők arányának növekedése még gyorsabb ütemre kapcsolt. Már hazánkban is a népesség közel 80 százaléka napi internethasználó, a közösségi média oldalakon rendszeresen aktívak aránya pedig a kontinensen nálu
November 1-jétől nem lesz kötelező Covid-teszt a Katarba beutazáskor, így a húsz nappal később kezdődő labdarúgó-világbajnokságra is könnyebben juthatnak majd el a szurkolók. Az emírségben már korábban bejelentették, hogy a továbbiakban nem előírás koronavírus elleni védőoltás az országba belépéshez, de a hat éven felüliek esetében a reptéren be ke
A Volánbusz összesítése szerint országos szinten a meghirdetett 2603 járatból több mint 2000 közlekedett, és 591 esett ki a szolgáltatásból a kedden megtartott kétórás figyelmeztető sztrájk ideje alatt - írja a Volánbusz a közleményében.
Év végéig még drágulhatnak az élelmiszerek, és 2023 első felében is várható áremelkedés, de már csekélyebb mértékű lesz az ideinél - mondták szerdán az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. agráripari szakértői sajtótájékoztatón Budapesten. Az agrár- és élelmiszeripari üzletág ügyvezető igazgatója szerint az ukrajnai háború miatt folytatódik az élel
Hónapok óta nem látott mélypontra esett vissza a gáz ára a holland gáztőzsdén – ez az érték befolyásolja azt is, hogy mennyibe kerül Magyarországon a gáz. A tőzsdén augusztusban 1 köbméter gáz 1300 forintba került, ma a harmadába, 432 forintba. Ám mégsem számíthatunk arra, hogy decembertől érdemben csökken itthon a fogyasztói ár. Ennek az az oka, h
A brit Quacquarelli Symonds (QS) idén először állította össze fenntarthatósági felsőoktatási rangsorát. A rangsorba mindössze három magyar egyetem került be, az egyik a Szegedi Tudományegyetem: az SZTE az összesített rangsorban a 381-400. helyen végzett. A lista összeállításához használt teljesítménymutatók mentén is remekül szerepelt a szegedi uni
Novák Katalin Facebook-posztban jelentette be, hogy Győr-Moson-Sopron megyében tett látogatása során találkozott Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével.
A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz szállítását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára szerdán Győrben, az első járművek átadásán.
Az orosz elnök egy korábbi rendelet alapján döntött így, a jogszabály különleges gazdasági intézkedéseket tett lehetővé azokkal az államokkal szemben, amelyek „barátságtalan lépéseket” tettek.
A csoportos társaságiadó-alanyiság komoly adminisztratív tehercsökkenést, sőt adómegtakarítást jelenthet sok, belföldi kapcsolt vállalkozással dolgozó cégcsoport számára. A 2023-as adóévre vonatkozó kérelmeket november 20-ig kell benyújtani az adóhatósághoz. A döntés nem mindig egyszerű, a mérlegelésre csupán néhány hét maradt. A Mazars szerint azo
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/43. heti nyerőszámait. A héten nem született telitalálat, így a jövő héten 232 millió forint lesz a várható főnyeremény.
Adatvagyona alapján ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy ruhát és háztartási cikkeket árusító távol-keleti áruházat; a kiszabott bírságot és adókülönbözetet – ötvenkilencmillió forintot – azonnal befizette a cég – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Az Európai Bizottság szerdán jogalkotási javaslatot fogadott el, amelynek célja, hogy az euróban történő átutalások az unióban bankszámlával rendelkező valamennyi polgár és vállalkozás számára azonnal elérhetővé váljanak.
A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV – az ünnepekhez igazították a járatok közlekedési rendjét – közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta a figyelmet 19 olyan gombafajra, amely szakértők szerint elterjedtsége, ellenállóképessége és veszélyessége miatt fenyegetést jelenthet a közegészségügyre.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nagyszabású őszi forgalomélénkítő kampányt indított szeptemberben, az adatvezérelt kampány első négy hete után az előzetes várakozáshoz képest jelentősen nőtt a nemzetközi előfoglalások száma - közölte az MTÜ szerdán. A kampány tervezésekor ismét a big data állományra támaszkodott az MTÜ, az adatelemzés során fi
Jelenleg a gazdaságban az egyik fő kérdés, hogy a különböző szektorokban tevékenykedő cégek hogyan tudják megoldani energiaellátásukat. Sokan korábban kötött szerződésekkel egyelőre alacsonyan tudják tartani költségeiket, másoknak a tevékenységük okán adódó extrém energiaigények miatt akár csak pár nap leállás is végzetes lehet. Emellett olyan terü