2022. október 22. szombat

okt. 22
13:51
A Radix Magyarországon is népszerűsíti a DeFi innovációit (BitcoinBázis)
Október 20-án, azaz a tegnapi nap folyamán a Radix decentralizált hálózat szervezésében Európa szerte NFT workshopok kerültek megrendezésre. Személyesen is
okt. 22
13:57
Karácsony előtt derül ki, hány százalékkal emelkednek a nyugdíjak (vg.hu)
A költségvetés a szankciós válság ellenére biztosítja a nyugdíjak emeléséhez, a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj kifizetéséhez szükséges 612 milliárd forintot.
okt. 22
14:09
Megvan az első brit miniszterelnök-jelölt (vg.hu)
Egybehangzó elemzések szerint három tory politikusnak, Rishi Sunak mellett Boris Johnson volt miniszterelnöknek és Penny Mordaunt egykori védelmi miniszternek lehet reális esélye.
okt. 22
14:09
150 milliárdos gyármentő program indul novemberben (Üzletem)
Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz – jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 22
14:15
A kétórás figyelmeztető sztrájk idejére is biztosítják az elégséges szolgáltatást (ProfitLine)
A jövő keddi, 14 és 16 óra közötti kétórás figyelmeztető sztrájk idejére is biztosítja a jogszabályoknak megfelelő elégséges szolgáltatást a Volánbusz Zrt. - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
okt. 22
14:21
Közeleg a tél: érkeznek a rezsirémálom elleni kazánok az iskolákba, közintézményekbe (Pénzcentrum)
Jövő héten beüzemelik az első konténerkazánokat egyes közintézményeknél, az első pár száz oda kerül, ahol a legelavultabb a fűtési rendszer árulta el az RTL-nek a technológiai és ipari miniszter. Palkovics László szerint előzetes felmérések után jutottak arra, hogy mintegy 1400 helyen lesz szükség az elavult gázkazánok miatt ilyen eszközökre.
okt. 22
14:21
A miniszter szerint „ezt a terhet könnyedén elviseli a bankrendszer” (vg.hu)
A kis- és középvállalkozásokat segítő kamatstop a tervek szerint mindegy 60 ezer cégnek jelenthet segítséget.
okt. 22
14:30
Drágulás-stop: megállt a budapesti használt lakások áremelkedése (Piac és Profit)
A budapesti lakások átlagos négyzetméterára október közepén 959 ezer, a házaké 794 ezer forint volt a használt ingatlanok piacán. Éves összevetésben 20 és 19 százalékos drágulásról van szó, ugyanakkor szeptember elejéhez képest stagnálásról. Azaz megállt a drágulás.
okt. 22
14:33
Budapesten rendezkedik be a BlueVoyant (TőzsdeFórum)
Budapesten hozta létre európai regionális központját a BlueVoyant, a budapesti műveleti központ létszámát a következő egy évben megduplázzák - közölte a kiberbiztonsági vállalat.
okt. 22
14:35
Új gyártócsarnokot avatott az Unilever Veszprémben (TőzsdeFórum)
Új gyártócsarnokkal bővült az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyára, a beruházással kétszeresére nő a pálcikás Magnum jégkrémek gyártókapacitása az üzemben - tájékoztatott az Unilever Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója.
okt. 22
14:39
Megszólaltak a szirénák, újra Kijevet lövik (vg.hu)
Az orosz erők újabb rakétatámadást hajtottak végre a nyugat-ukrajnai megyékben lévő fontos energetikai hálózatok létesítményei ellen
okt. 22
14:39
Palkovics László: a geotermia lehet a kulcs az energiabiztonság hosszú távú biztosítására (Üzletem)
A kormány úgy döntött, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a hazai geotermikus energia térnyerését, amely az évtized végére akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudja csökkenteni Magyarország kiszolgáltatottságát.
okt. 22
14:42
Szijjártó Péter: gyármentő programot indít a kormány (Infostart)
A miniszter bejelentette, hogy ennek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz.
okt. 22
14:57
Megalakult az új olasz kormány, Putyin nehezítheti Meloni helyzetét (vg.hu)
Olaszország első női miniszterelnökének nem lesz könnyű dolga, különösen, ha koalíciós partnere, Berlusconi már a kormányalakítás előtt keresztbe tesz neki.
okt. 22
15:09
Teherán tagadja, hogy drónokat adott volna az oroszoknak (vg.hu)
Az irániak az erről szóló ENSZ-vizsgálat kezdeményezését is elítélik.
okt. 22
15:09
Elkezdődött az egységes kérelmek adategyeztetése (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Államkincstár (MÁK) 2022. október 20-án megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai által beadott kérelmeknél idén is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.
okt. 22
15:15
Bővültek az alkalmazottak jogai Romániában (ProfitLine)
Bővültek az alkalmazottak jogai Romániában, miután szombaton hatályba lépett a munka törvénykönyvének módosítása, amely több európai ajánlást ültetett át a romániai jogrendbe.
okt. 22
15:18
Hogyan lett Iránból az ukrajnai háború győztese? (Menedzsment Fórum)
Az egyre radikalizálódó politikai vezetésben Putyin meghajolhat környezete növekvő nyomásának, hogy sztálini mintára új katonai kémelhárító erőt hozzon létre számos biztonsági szervezetéből, amely kifejezetten az ukrán hadjárattal és az azt aláásó valós vagy képzeletbeli árulókkal foglalkozik. Az ukrajnai inváziónak eddig egyetlen világos győztese
okt. 22
15:21
A vezérigazgatók túlnyomó része recesszióra készül (BitcoinBázis)
A Conference Board által készített felmérésben a megkérdezett vezérigazgatók 98%-a készül az amerikai gazdaságot érő recesszióra, míg 99%-a az Európát
okt. 22
15:33
Mike Tysontól a fülöp-szigeteki melósokig - Ezek voltak a Budapest Economic Forum legerősebb mondatai (Portfolio)
Szerdán rendeztük a Portfolio legfontosabb éves gazdaságpolitikai konferenciáját, a Budapest Economic Forumon ezúttal sem volt hiány aktuális témákból és fontos, olynkor vicces kiszólásokból. Ezekből gyűjtöttük össze a szerintünk legérdekesebbeket.
okt. 22
15:39
Putyin stratégiájának részei az elrabolt ukrán gyerekek (vg.hu)
A háború kezdete óta több ukrán gyereket hurcoltak Oroszországba akaratuk ellenére.
okt. 22
15:42
Szombaton is légiriadó volt az ukrán nagyvárosokban (Menedzsment Fórum)
Az újabb orosz támadások miatt szombaton Ukrajna-szerte megszólaltak a szirénák. A hatóságok detonációkról számoltak be az északnyugat-ukrajnai Rivnéből, a kijevi agglomerációból és Odesszából.
okt. 22
15:42
A forintba nem fektetnék - mondja az itt tanuló külföldi egyetemista (Privátbankár)
Sacperkábé mennyi lehet az infláció, az mennyire érezhető? És a rezsiköltségek emelkedése, hogyan védekeznek az ellen? Mi a vélemény az Oroszország elleni uniós szankciókról? Ha lenne pár millió forint, azt mibe kéne fektetni? A Privátbankár.hu által rendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny tavaszi évadának győztes
okt. 22
15:51
Így juthatsz olcsón vitaminhoz télen! (Agroinform)
A fermentálással a zöldségek megőrzik a bennük lévő vitamint, az ízük pedig elképesztően finom lesz.
okt. 22
15:51
Lelepleződött a következő Extrém kriptokatalizátor (BitcoinBázis)
Összefoglalás: A kriptopiacok óramű pontosságúak. Ugyanazok a ciklusok ismétlődnek újra és újra. Ezért van az, hogy ugyanazok az emberek rendszeresen
okt. 22
15:57
Tippek, hogy a termésminőséggel és -mennyiséggel se legyen gond (Agroinform)
A hidegtűrő növények téli szellőztetésekor 3 tényezőt kell az időjárástól és a növényfajtól függően egyeztetni, a hőmérséklet és a páratartalom szabályozása mellett a növény szén-dioxid-igényét.
okt. 22
15:59
Megcsappant a keleti vendégmunkások száma (Agroinform)
Hoppon maradhatnak azok a nyugati termelők, akik továbbra is rájuk építenek.
okt. 22
16:01
Ez a hagyma egész télen finom és zöld marad az ablakban! (Agroinform)
A metélőhagymára egész télen számíthatsz, ha most ülteted el.
okt. 22
16:03
Magyarország a svédekkel és a finnekkel van, de leghamarabb novemberben szavazhat a NATO-csatlakozásról (vg.hu)
Az Országgyűlés üléstervében már szerepel a skandináv államok belépésének ratifikálása. Viszont a következő két hétben még nincsenek napirenden az erről szóló törvényjavaslatok.
okt. 22
16:15
Szép csendben különös ipari forradalom készülődik, amit a metaverzum robbanthat be (Portfolio)
Az elmúlt időszak egyik legfelkapottabb technológiai trendjének egyértelműen a metaverzum tekinthető, amelyet a Metától (aki nevet is változtatott miatta) a Microsoftig a legtöbb technológiai cég már javában fejleszt. A legnagyobb médiavisszhangot azonban a technológia kereskedelmi célú felhasználása kapja, amely az eddigi próbálkozások alapján azé
okt. 22
16:27
Anyagi előnyökkel csábítaná a seregbe az oroszokat Putyin (vg.hu)
Különféle támogatásokat ígérnek a mozgósítottak számára, ám tartományonként változik, mit kapnak a katonák.
okt. 22
16:33
Dzsungel az irodaházban (Magyar Mezőgazdaság)
Irodaház, amely alatt egy kis dzsungel található. Többek között ez is megkapta a rangos 2022-es European Property Awards díjat.
okt. 22
16:39
A bérelt IT gyorsítja a cégek reakcióidejét (Üzletem)
A válság újra a bérelt IT-szolgáltatásokra (SaaS) irányította a cégek figyelmét. Az így igénybe vett IT-erőforrások és -eszközök nemcsak azonnal, rugalmasan méretezhetők az aktuális igényekhez, de informatikai szempontból is lényegesen biztonságosabbak.
okt. 22
16:51
Felfedik lapjaikat a technológiai gigászok, beleremeghet a piac (vg.hu)
Az idén már sokat szenvedett technológiai szektor óriásai egymás után jelentenek a jövő héten, a befektetők számos kulcskérdésre kaphatnak választ.
okt. 22
16:51
Apokalipszis esetére készített luxusautót a Rezvani (BitcoinBázis)
A Rezvani eddig is a különleges autóiról volt ismert, most viszont az amerikai autógyártó egy olyan modellt dobott piacra, amelyet
okt. 22
17:15
Tőkeemelésre készül a CCC (vg.hu)
A lengyel divatáruház fél milliárd zlotyiért adna el részvényeiből.
okt. 22
17:21
Kínában 21,2 százalékkal nőtt az új autók kiskereskedelmi eladása szeptemberben (Alternatív Energia)
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,95 millió új személygépkocsit adtak el szeptemberben, ami 21,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
okt. 22
17:21
Jöhet a négynapos munkahét egy magyar önkormányzatnál: nem a dolgozók kényelme, a rezsidémon az oka (Pénzcentrum)
Az energiaárak növekedése miatt Tatabánya önkormányzata négynapos munkahetet vezet be a városházán, két igazgatási szünetet rendelnek el, valamint időszakosan bezár az élményfürdő - döntött a megyeszékhely közgyűlésén.
okt. 22
17:21
Elképesztő szüretelő robot 50%-os költségmegtakarítással (Agroinform)
A holland Koppert Machines vállalat egy új, teljesen automatikus retekbetakarító robotot fejlesztett ki.
okt. 22
17:24
Már a megtakarításaikhoz nyúlnak hozzá a magyarok (Piac és Profit)
Minden tizedik ember hitellel hidalhatja át a következő időszak anyagi nehézségeit, köztük minden harmadik valamilyen energiatakarékossági korszerűsítést finanszírozna a kölcsönnel - derült ki egy friss kutatásból. A megkérdezettek több mint fele nem bízik abban, hogy év közben nőhet a fizetése, a megkérdezettek közel negyede pedig a következő év e
okt. 22
17:33
Biden és Von der Leyen is erős üzenetet küldött az új olasz miniszterelnöknek (vg.hu)
Az amerikai elnök azt reméli, folytatják Ukrajna támogatását, és felelősségre vonják Oroszországot az agresszióért.
okt. 22
17:33
A Honda 3,5 milliárd dollárért akkumulátorgyárat épít az Egyesült Államokban (Tiszta Jövő)
A Honda Motor japán autógyártó a dél-koreai LG Energy Solution vállalattal közösen 3,5 milliárd dollárért akkumulátorgyárat épít elektromos járművekhez az amerikai Ohio államban.
okt. 22
17:51
Bicikliút épül Villány és Villánykövesd között (Alternatív Energia)
Több mint 260 millió forintos fejlesztési forrásból épül kerékpárút Villány és Villánykövesd között a következő hónapokban - tájékoztatott a Baranya megyei önkormányzat.
okt. 22
17:51
Bitcoin számviteli nyilvántartása, adófizetési vonzata (Adózóna)
Egy cég kriptovaluta-bányászásra alkalmas gépet vásárolt. Felmerült kérdésként, hogy a kibányászott kriptoeszközt milyen módon szükséges nyilvántartani, és a kriptoeszköznek milyen adó- és járulékfizetési vonzata van. Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
okt. 22
17:51
Súlyos radioaktív szennyezést mértek egy amerikai általános iskolában (Tiszta Jövő)
A megengedettnél jóval nagyobb radioaktív szennyeződést mértek egy Missouri állambeli általános iskolában - a közelben hadsereg atomfegyver fejlesztést végzett a II. világháború idején és azt követően.
okt. 22
17:54
A gyármentő csomagban napelemet telepítő cégek sem tölthetik vissza a hálózatba az áramot (Menedzsment Fórum)
A szombati Kormányinfón lapunk is lehetőséget kapott, hogy feltegyük a minket érdeklő kérdéseket. Érdeklődtünk a gázársapkáról, a gyármentésben napelemet telepítőkről, az egynapos betéti tenderekről és a stratégiai gázolajtartalékról is.
okt. 22
17:57
Itt vannak a tanárok követelései: azonnali béremelés és a központosítás megszüntetése is szükséges (Portfolio)
Közleményt fogadott el a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) ezen a hétvégén ülésező XXXIV. kongresszusa Hajdúszoboszlón, amelyben összefoglalták követeléseiket. Az Összefogunk, folytatjuk, nem félünk! című dokumentum szerint - amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek - a PSZ egyebek mellett követeli, hogy a kormány és a parlament "állítsa vissza az
okt. 22
17:57
Közeleg a tél: Boris Johnson is megszerezte a jelöléshez szükséges ajánlásokat (vg.hu)
Gyorsan visszatért nyaralásából, vajon sikerül-e a hatalomba is gyorsan visszatérnie?
okt. 22
17:57
Nem lesz puccs, a Binance mégsem szavaz az UNI tokenekkel (BitcoinBázis)
A Binance felhasználói tulajdonában levő sok millió UNI token nem fog szavazni – tisztázta a cég vezére, CZ is. Szerinte
okt. 22
18:06
Az MNB korábbi alelnöke szerint a jegybank megfelelően kezeli a rá bízott feladatokat (Privátbankár)
A szombati Kormányinfón lapunk is lehetőséget kapott, hogy feltegyük a minket érdeklő kérdéseket. Érdeklődtünk a gázársapkáról, a gyármentésben napelemet telepítőkről, az egynapos betéti tenderekről és a stratégiai gázolajtartalékról is.

Keresés