A madárinfluenza egy rendkívül fertőző törzsének megjelenése miatt egy több mint 300 ezer állatot tartó baromfitelepet számolnak fel dél-Hollandiában - közölte a holland élelmiszerbiztosági hatóság csütörtökön. A holland hatóságok a legújabb esettel együtt már összesen 6,1 millió állat leölését rendelték el a vírus tavaly októberi megjelenése óta.
Napi A többi amerikai blue chiphez hasonló küzdelemben vesz részt a Nike árfolyama is, konkrétan a 20 napos mozgóátlagánál áttörésén dolgozik, de mindeddig sikertelenül. Kedden láttuk az ellenállás fölött az árfolyamot, de a pluszos nyitás után az eladóké lett a terep, szerdán pedig 88,57 dollárig húzódott vissza a papír. Az emelkedés előtt így egy
Innovációk a formafaktor, a hibrid munkavégzési technológia és a metaverzum területén – ezeket az újdonságokat mutatta be a Lenovo az évente megrendezett Tech World ’22 technológiai eseményen. Az új megoldások az élhetőbb hétköznapi életet, a produktívabb munkavégzést és a fenntarthatóbb bolygót célozzák.A Lenovo október 18-án tartotta az éves glob
Az eddig hosszú távon gondolkodó, hagyományokat szem előtt tartó családi vállalkozásoknak ezért most a gyors alkalmazkodást és változtatást is előtérbe kell helyezni.
Napi 100 dollárhoz sikerült visszakapaszkodnia a Disney árfolyamának az elmúlt napokban, a papír ezzel sikeresen zárt 20 napos mozgóátlaga felett. A következő napokban eldőlhet, hogy van-e innen további tér felfelé, hiszen október elején innen láttunk lefordulást, illetve 100 dollár fölött a felső Bollinger és a középtávú csökkenő trend is kellemet
Napi 44 dollár fölött fulladt ki a Pfizer lendülete, így nem sikerül az emelkedő hullámmal elérni a csökkenő csatorna tetejét 45 dollárnál. A keddi doji gyertyára érkező szerdai gyengülés nem a vételi oldal erejét mutatja, így a további gyengülés tűnik a valószínűnek a csütörtöki kereskedés során. A 41 dolláros technikai szint és a fölötte fogott
A meghirdetett mennyiségnél 30 milliárd forinttal nagyobb összegben, 55 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A gazdasági visszaesés növekvő valószínűsége és a továbbra is makacsul kitartó chiphiány beárnyékolja a járműipar kilátásait Thomas Schäfer, Volkswagen-csoport VW márkaigazgatója szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy máltai székhelyű cég ellen, amiért valószínűleg a magyar fogyasztókat megtévesztve népszerűsíti online szerencsejátékait.
A Tesla megtartotta harmadik negyedévi befektetői konferenciáját a gyorsjelentés közzétételét követően. A hívás során Elon Musk azt mondta, hogy szerinte a vállalat értékesebbé válhat, mint jelenleg a világ két legnagyobb vállalata, az Apple és a Saudi Aramco együttvéve. Bár a Tesla továbbra is előkelő helyet foglal el a világ legértékesebb vállala
Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Az elmúlt években számos olyan panasz érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) média- és hírközlési biztosi hivatalába, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak az előfizetők fizetési késedelmének kezelésével kapcsolatos méltánytalan intézkedéseit kifogásolták.
Világszerte csökkent tavaly az aggodalom a klímaváltozással kapcsolatban, miközben a globális felmelegedés jelentette veszély egyre nő - közölte a The Guardian című brit napilap szerdán a Gallup intézet nemzetközi felmérésre hivatkozva.
Nehéz helyzetbe hozta a német kis- és középvállalkozásokat (kkv) az energiaválság közvetlenül az után, hogy már kilábaltak a világjárvány következményeiből - jelentette ki Fritzi Köhler-Geib, a KfW állami fejlesztési bank vezető közgazdásza csütörtökön a pénzintézet kkv-szakcsoportjának bemutatkozásán.
Rákeresett már valaha Google keresővel saját magára? Talán furcsán hangzik, de az ESET kiberbiztonsági cég szakértői szerint ez remek módja annak, hogy felfedezzük a világhálón rólunk tárolt információk egy aprócska szeletét. És ami a legfontosabb, hogy eldönthetjük, megkérjük-e a Google-t, hogy távolítson el rólunk olyan személyes adatokat, amelye
Néhány vezető európai hírportál lehetőséget biztosít a felhasználóknak arra, hogy havi előfizetésért cserébe elkerülhessék a nyomkövető sütiket (cookie-kat). A “cookie
Huszonöt éves az RTL Magyarország, a jubileumi év pedig nem csak a név és az arculat megújulását hozza el: a RTL hamarosan belép egy új piacra, és bevezeti az RTL+-t, ahol reklámmentes és előfizetéses rendszerben kínál majd számos exkluzív, elsősorban kifejezetten a magyar közönségnek készített digitális tartalmat. Az új szolgáltatásról Vidus Gabri
Lengyelországban 9,8 százalékra lassult szeptemberben az ipari termelés éves szintű növekedése az augusztusi 10,9 százalékról; a termelői árak egy év alatt a várt 25,5 százalék helyett 24,6 százalékkal nőttek, ami lassulás az augusztusi 25,5 százalékkal összevetve - közölte a lengyel statisztikai hivatal csütörtökön.
A Duna House prémium ingatlanokkal foglalkozó üzletágának jelenlegi kínálatában szereplő prime ingatlanok több mint 8 százaléka 800 millió forintnál magasabb értéket képvisel.
Az öntözésfejlesztést, a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését továbbra is kiemelt területként kezeli az Agrárminisztérium. A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” és „Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című pályázati felhívásokra meghosszabbított határidőig, 2023. júniu
A legfrissebb bejelentések alapján Horvátország is meg fogja adóztatni a háború okozta energiaválság miatt "extraprofitot" elérő ágazatokat, az új adóról szóló törvényjavaslatot az illetékes tárca a tervek szerint még az idén a parlament elé fogja terjeszteni. A vezető horvát energiaipari konszernben, az INA-ban való többségi tulajdonrésze apropójá
Oroszországot a bevezetett intézkedésekkel nem lehet térdre kényszeríteni, ugyanakkor Európa rövid távú jövője is veszélybe kerül – kongatja a vészharangot Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
A TV2 Média Csoport és a The Walt Disney Company hosszútávú, stratégiai megállapodást kötöttek. A Disney a 21st Century Fox akvizíciójával a világ két kiemelkedő stúdiójának tartalmait hozza el médiacégnek. A Disney legújabb mozijai (The King’s Man, Free Guy) mellett a már jól ismert és közkedvelt Fox címek is kizárólag a TV2 Média Csoport csatorná
Lengyelországban 9,8 százalékra lassult szeptemberben az ipari termelés éves szintű növekedése az augusztusi 10,9 százalékról; a termelői árak egy év alatt a várt 25,5 százalék helyett 24,6 százalékkal nőttek, ami lassulás az augusztusi 25,5 százalékkal összevetve.
Piacon elsőként már 6 éves gyermeküknek is nyithatnak online számlát a szülők a digitális pénzügyi edukációt támogató GRÁNIT Family app használatához. Az App Store-ból már szeptember vége óta letölthető alkalmazás elérhetővé vált a Google Play áruházban is. Az Android verzió is díjmentes, a hozzá kapcsolódó gyermekszámlának nincs számlavezetési díj
A török jegybank csütörtöki ülésén a szakértők által vártnál is nagyobb mértékben csökkentette irányadó kamatát, miközben jelezte, hogy hamarosan véget érhet a monetáris lazítási ciklus.
Miután a gázársapka kérdésében nem valószínű döntés a ma délután 3-kor kezdődő EU-csúcson a német és holland ellenkezés miatt, a jelek szerint irányt váltott az Orbán-kormány. Az ársapka támadása mellett ugyanis a kormányfő új elemként a közös gázbeszerzési tervet is elkezdte támadni arra hivatkozva, hogy az a közös vakcinabeszerzéshez hasonlóan „l
Vannak szektorok, amelyek még bővülnének, máshol viszont már sokasodnak a kihívások. Ha tényleg az elektromos hajtásé lesz a jövő a mobilitás területén, annak Magyarország a nyertese lehet – egyebek mellett erről beszélt Baja Sándor, a Randstad Magyarországért, Csehországért és Romániáért felelős ügyvezető igazgatója a Portfolio Checklist szerdai a
A naptári évnek megfelelő üzleti évet alkalmazó adózók 2022. november 1. és 20. között adhatják be kérelmüket arra vonatkozóan, hogy a bizonyos feltételeknek megfelelő kapcsolt vállalkozásaikkal csoportos társasági adóalanyiságot létesítsenek. A határidő betartására különös figyelmet ajánlott fordítani annak jogvesztő jellege miatt. Ha a csoportot
Ausztrália "megújulóenergia-övezetek" létesítését jelentette be szerdán szélerőmű-parkok és víz alatti elektromosáram vezetékek kiépítésével annak érdekében, hogy növelje a nemzeti áramellátó hálózatába betáplált "tiszta" energia részarányát.
Amint arra számítani lehetett, tovább fokozta a háztartási méretű napelemes rendszerek (HMKE-k) iránti keresletet az az október 13-i bejelentés, miszerint a kormány az új telepítési igények esetében felfüggeszti a hálózatra való betáplálás lehetőségét.
Több ponton is változás fog történni a taxizás szabályozásában, jelentette be Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára a Facebook oldalán. Az új szabályzás kitér többek között a járművek életkorára arra, hogy mennyi időre lehet taxisengedélyt kapni és a tervek szerint megteremtik annak a jogszabályi lehetőségét is, hogy