A kormány az energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődik meg - hívta fel a figyelmet szerda
A makro és mikrogazdasági trendek nem mindig esnek egybe a vállalatok tapasztalataival. A vállalatvezetők ráadásul nem csak a mindenkit sújtó általános bizonytalanság, hanem rövid és hosszútávú céljaik és érdekeik ütközése miatt is - derült ki Rózsai Rezső (vezérigazgató, KPMG) - a Portfolio Budapest Economic Forum 2022 rendezvényén tartott előadás
A lakáshitelezést a támogatott kölcsönök mellett az elmúlt években a meredeken emelkedő ingatlanárak fűtötték. Ez meglátszik egy átlagos lakáshitel összegében is, hiszen az 2019 óta 9-ről 16 millió forint fölé nőtt.
A Smart City kifejezés hamar divatossá vált, de mi áll mögötte? Valóban egy adatalapú, jól implementált ökoszisztéma vagy csupán blikkfangos, jól sajtózható marketing megoldás? Mikortól beszélhetünk okos városról, hogy kapcsolódik ez az IoT-hez és 5G-hez és mit hozhat a jövő? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Deloitte Tech Talks legújabb rész
Az euróövezetben 0,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés augusztusban az előző hónaphoz képest, amikor 0,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel. Éves viszonylatban az építőipari termelés 2,3 százalékkal nőtt augusztusban a júliusi 2,1 százalék után - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
A Budapest Economic Forum 2022 keretében az elszálló energiaárakról, és beszállítói láncok akadozásáról beszélt Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. társ vezérigazgatója, valamint a Szincsák Attila, Denso Gyártó Magyarország Kft. alelnöke.
Eddig csupán tesztelte, 2023-tól viszont be is vezeti a Netflix a pótdíjazást azoknak, akik másokkal közösen használnak egy előfizetést – írja a hvg.hu.
A dobozok, szekrények, falak és teljes szerkezetek derékszöget igényelnek a szomszédos felületek igazításához és a szerkezeti terhelések elosztásához. Ennek eléréséhez azonban szakértelem és bizonyos eszközök is szükségessé válhatnak.
A kormány az energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődik meg - hívta fel a figyelmet szerda
Az egyre nehezebb gazdasági helyzet ellenére 3-5 éves időtávon a vállalatvezetők céljai változatlanok, a többség továbbra is optimista – derül ki a KPMG friss globális vezérigazgatói felméréséből, melyet a Portfolio szerdai Budapest Economic Forum konferenciáján mutattak be. A felmérés eredményei kapcsán tartott panelbeszélgetésből pedig az derült
Az első nyolc hónapban a nyers adatok szerint 6,6 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 4,5 százalék volt. Augusztusban az építőipari termelés volumene 15,7 százalékkal nő
A vállalatoknak nemcsak a száguldó inflációval és az elszálló rezsiszámlákkal kell megküzdeniük a romló gazdasági környezetben, hanem munkavállalóikra is a korábbiaknál több figyelmet kell fordítaniuk.
A Netflix negyedéves jelentése kapcsán jellemzően pesszimisták voltak az elemzők, a streamingóriás azonban nagy meglepetésre a vártnál jóval erősebb harmadik negyedéves eredményekről számolt be.
Az EU-nak biztosítania kell az állandó gáz- és villamosenergia-ellátást elfogadható áron a mezőgazdasági termelők és a teljes agrár-élelmiszeripari lánc számára. A Copa-Cogeca rendkívüli elnökségi ülésén elhangzott, hogy csak így biztosítható a a folyamatos élelmiszer-ellátás.
Napi 72 dollártól kezdett korrekcióba az Alibaba árfolyama, aminek eredménye egyelőre csak a 20 napos mozgóátlag és a csökkenő trendvonal megközelítése lett. Ez a páros erős ellenállást alkot a 80 dolláros szinten, átlépése az első jele egy jelentősebb korrekció indulásának. Amíg tehát erre nem kerül sor, addig borús maradhat az összkép. Egy sikere
Oroszország augusztusban gyakorlatilag nem változtatott amerikai állampapír-portfóliója nagyságán, az 2,01 milliárd dollárra emelkedett a júliusi 2,007 milliárd euróról.
A Portoflio által szervezett Budapest Economic Forum konferencián a forint árfolyamgazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgettek a szakemberek. Kiderült, hogy mi okozza a legnagyobb nehézséget a vállalatok számára, és az is, hogy miért érdemes még most notebookot venni.
Napi 12 dollárnál próbál kapaszkodót találni a NIO árfolyama, és bár egyelőre a támasz kitart, szemmel láthatóan nehezen sikerül elemelkedni róla. Az RSI így nem tudott kimozdulni a túladott zónából sem, ami egyfelől erős eladói nyomást mutat, másfelől változatlanul hangsúlyozza egy korrekció időszerűségét. Legalább a 20 napos mozgóátlaghoz mutató
Napi Látványos csapkodás közepette próbálja magát árfolyamemelkedésre hajszolni az Nvidia árfolyama, egyelőre azonban átütő eredményt nem sikerül elérni. 20 napos mozgóátlaga kedden megállította az erősödési kísérletet, ennek átlépése mutatna a 140 dolláros letörési szintig. A nagy csökkenő ék tetejét és az 50 napos mozgóátlagot is feljebb találjuk
Az egészségtudatos, emberközpontú és környezettudatos szemléletet megvalósító vállalkozások meghosszabbított határidővel, november 3-ig pályázhatnak az idén alapított, az Év Egészségtudatos Vállalata 2022 és az Év Környezettudatos Vállalata 2022 díjakra. A díjak megalapításának célja a modern vállalkozói szemlélet elismerése, bemutatása, valamint a
Napi Jelentős változás nem érkezett az elmúlt napokban az Occidental Petroleum grafikonján, a 20 napos mozgóátlagtól látott felpattanást követően leginkább stagnált 70 dollár alatt a papír. Egyelőre újabb támadást így nem sikerült indítani az erős ellenállási zóna felé, de érdemben az eladók irányába sem fordult át a momentum. A 20 napos mozgóátlag
Az exporttal bármilyen szempontból kapcsolatba kerülő vállalatok széles körére fókuszál az EXIM, emellett külön célja, hogy kiugrási lehetőséget biztosítson a nagyvállalati méret felé törekvő kkv-knak – hangsúlyozta a Budapest Economic Forum konferencián tartott előadásában Benk Szilárd. Az EXIM vezető közgazdásza a hitelintézet termékportfoliójána
A streamingszolgáltató árfolyama több mint 14%-ot emelkedett tegnap piaczárást követően, miután a vállalat a vártnál jobb eredményt ért el a harmadik negyedévben - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio konferenciáján jelentette be, hogy már holnap ismertethetik a Széchenyi Kártya program 2023-as paramétereit. Szerinte az egyeztetések jól haladnak a kormánnyal az ügyről, és legalább egy évig szeretnék meghosszabbítani.
A Holdon akar növényt termeszteni már 2025-ben egy ausztrál űrkutatási start-up cég, amelynek küldetését mások mellett az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) is támogatja.
A Budapest Economic Forum 2022 második szekciójában az elszálló energiaárak magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgetett Weinhardt Attila, a Portfolio vezető elemzője Pletser Tamással, az Erste olaj- és gázipari elemzőjével és Szabó Gergellyel, a MET Central Europe regionális elnökével. Pozitív felütéssel indult a beszélgetés, a szakemberek e
Sorra emelik a hitelkamatokat a nagybankok. Az október eleji hullámot újabb drágítások követték, és ez hamarosan folytatódni fog – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Az OTP Bank Liga történetének legértékesebb labdarúgója végigjátszotta a találkozót, ám hiába, az FTC kínos vereséget szenvedett Iváncsán, és kiesett a Magyar Kupából.
Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon arról beszélt előadásában, hogy válságos időszakokban felértékelődik a tőkepiaci forrásszerzés.
Őrizetbe vették, majd elengedték az Extinction Rebellion aktivista szervezet két tagját Melbourne-ben, akik az ausztrál Victoria állam nemzeti galériájában található Picasso-festményre ragasztották a tenyerüket - adta hírül vasárnap a The Guardian című brit napilap online kiadása, hozzátéve, hogy a festmény nem sérült meg.
Ezen a héten is érdemes a Comedy Centralra kapcsolni a stand-up kedvelőinek, ugyanis Litkai Gergely születésnapja alkalmából a méltán népszerű humorveterán két produkcióját is műsorra tűzi a csatorna. Az évforduló estéjén előbb a Számok című előadásában a matematikához fűződő viszonyát fejtegeti, majd a Multiland-ben című a nagyvállalati lét értelm
A szlovák piac legnagyobb lakossági ingatlanfejlesztője húzott egy merészet és bevezette a kriptopénzekkel is fizethető foglaló lehetőségét. A Cresco Real Estate az első olyan lakásépítő az országban – de még a környéken is – amelyiknél ez a lehetőség megadatik. „A vevők a foglalási díjakat a legismertebb kriptovalutákkal, a bitcoin és az ethereum
Románia és Azerbajdzsán közös beruházással építené meg a cseppfolyósított földgáz tartályhajókon történő szállításához szükséges LNG-terminálokat a Fekete-tenger partján. A megvalósíthatósági tanulmányok közös finanszírozásáról szerdán írt alá megállapodást Bukarestben az azeri SOCAR és a román Romgaz állami vállalat.
Az elmúlt napok váratlan erősödése, majd eseménytelen nyugalma után igazi hullámvasútra ült fel a forint. Míg délelőtt még erősödött is az euróval szemben a magyar fizetőeszköz, addig délután gyengülésnek indult. Az EU-s megállapodásról szóló hírek és az orosz-ukrán háború fejleményei állhatnak az árfolyam hektikus rángatózása mögött. Erősen indíto
Románia és Azerbajdzsán közös beruházással építené meg a cseppfolyósított földgáz tartályhajókon történő szállításához szükséges LNG-terminálokat a Fekete-tenger partján. A megvalósíthatósági tanulmányok közös finanszírozásáról szerdán írt alá megállapodást Bukarestben az azeri SOCAR és a román Romgaz állami vállalat.