Az utóbbi napokban már a keddi inflációs adatot várták a piaci szereplők, sokáig úgy tűnt, hogy akár a 350-es lélektani szintet is ostromolhatja a forint, ezen segíthetett volna a vártnál alacsonyabb infláció is. Tegnap azonban a nap második felében már gyengülésnek indult a magyar deviza, szerda reggel pedig már 354 felett indul a napja, vagyis eg
Négy versenyhatósági vizsgálat zajlik párhuzamosan az építőipari piacokon, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden jelzést megvizsgál, amely piaci torzulásra, esetleges jogsértésre utalhat a szektorban - közölte a nemzeti versenyhatóság.
Eddigi legalacsonyabb értékét vette fel júliusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index, mely a nagyobb lakossági hiteltípusok iránti online keresletet méri.
A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
A Graphisoft Park a keddi piaczárás után tette közzé második negyedéves beszámolóját, a Wood pedig most friss elemzésében értékelte az eredményeket. Az elemzőház ajánlása továbbra is vétel, a célára pedig 40,4 százalékos felértékelődési potenciált feltételez.
Johnny Depp amerikai és Michael Caine angol színész lesz a sztárvendég az 55. nemzetközi filmfesztiválon a nyugat-csehországi Karlovy Varyban. A hagyományos filmszemlét idén a szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik. A kétszeres Oscar-díjas Michael Caine a fesztivál ünnepélyes megnyitóján a világ filmművészetéhez
A Hashdex Asset Management kriptofókuszú alternatív befektetési cég által Brazíliában indított új tőzsdén kereskedett alapjáról, a BITH11-ről (ETF), azt állítja, hogy az ország első “zöld” Bitcoin ETF-je. Az alap azt tervezi, hogy a hozzá kapcsolódó szén-dioxid kibocsátást szén-dioxid kreditek vásárlásával…
A tengerentúli tőzsdéken vegyes kép alakult ki a tegnapi kereskedésben, a vezető indexek közül a Dow Jones és az S&P 500 is emelkedett, miután az Egyesült Államok törvényhozásának felsőháza kedden elfogadta a Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat nagyjából 1000 milliárd dollár értékű infrastrukturális beruházási tervéről szóló jogszabályterve
A tegnapi rali után ma is komoly pluszban van a Waberer's részvénye, miután a keddi piaczárás után közzétette a vállalatot követő Concorde a frissített elemzését, mely alapján vételre ajánlják a Waberer's részvényét és a célárát is alaposan megemelték.
A világon 203 980 078 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 314 007 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. A delta variáns terjed a világban, és közben minden kormány igyekszik felpörgetni az átoltottságot. Szakértők viszont figyelmeztetnek: a nyájimmu
A környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni, a gépjárműadó alól pedig már 2021 elejétől mentesülve vannak a tulajdonosok. A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a
Közel hat százalékkal bővült a második negyedévben a Magyar Telekom összbevétele, a cég adózott eredménye pedig valamivel több mint negyedével nőtt éves összevetésben. Az összbevétel éves összehasonlításban 5,7%-kal, 166,1 milliárd forintra nőtt 2021 második negyedévében, és 3,8%-kal 328,4 milliárd forintra a 2021 első félévében – derül ki a Magyar
A hazai kutatások azt mutatják, hogy a legtöbben félnek a hosszú távú befektetésektől, és kockázatosnak érzik az értékpapírok világát. Éppen ezért vagy el sem kezdenek rendszeresen megtakarítani, vagy ha igen, akkor a megtakarításaikat inkább bankbetétekben, állampapírokban tartják, jellemzően rövid távra. Pedig akár havi tízezer forintos nagyságre
Hat arany, hét ezüst és hét bronz: ez lett a magyar csapat mérlege a vasárnap befejeződött tokiói olimpián, ami az érmek számát tekintve az 1996-os, atlantai ötkarikás játékok óta a legjobb teljesítmény. A bő két hét alatt számos eseményre lehetett fogadni a Tippmixen és a Tippmixprón, érdekességekben pedig ezúttal sem volt hiány - közölte a Szeren
Az ezredforduló óta az EU közös oktatáspolitikai céljai lassan megújultak, azok az indikátorok azonban, melyek az egyes országok közoktatási rendszereinek sikerességét mérik meglepően stabilak. E mérőszámok között van két úgynevezett kulcsindikátor (headline indicator), melyekhez 2020-ig elérendő közös célértékek kapcsolódtak. Az egyik a diplomás 3
Eddig 16 súlyos betegből 14 legyőzte a koronavírust a gyógyszer megkapása után. Most legalább 50 újabb pácienst fognak ezzel kezelni. Az izraeli egészségügyi minisztérium engedélyt adott egy koronavírus elleni gyógyszer
Németország beszünteti az ingyenes koronavírus-tesztelést, hogy ezzel próbálja meg rávenni az embereket az oltásra. Türingiában a legalacsonyabb az átoltottsági arány, ezért ott ingyen sültkolbászt is bevetnek arra, hogy ösztönözzék az embereket, Szlovákiában nagy sikere van a vakcinalottónak, ezzel szemben a litván kormány az ingyenes orvosi ellát
Kockázati költségek nélküli első félévet zárt az Erste Bank, a társaság adózott eredménye így 31,8 milliárd forint volt az év első hat hónapjában – derült ki a bank szerdai sajtótájékoztatóján. A gazdasági visszapattanás jótékonyan hatott a bank ügyfeleinek aktivitására, az új hitelkihelyezések viszont csak a kötvényfinanszírozással együtt mutattak
Az izraeli egészségügyi minisztérium jóváhagyta a Bonus Biogroup vállalat MesenCure nevű, kísérleti szakaszban lévő gyógyszerének alkalmazását a súlyos Covid-19 betegek esetében több kórházban - jelentette a 12-es kereskedelmi tévé honlapja szerdán.
Kínában júliusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben, részben az ágazati termelést visszavető csiphiány, az ország több területét sújtó áradások miatt, és azért, mert több térséget ideiglenesen lezártak a koronavírus-járvány újbóli terjedése miatt.
Miután a lengyel miniszterelnök kedden menesztette a fejlesztési tárca éléről és a miniszterelnök-helyettesi posztról Jaroslaw Gowint, az Egyetértés nevű kisebb párt vezetőjét, a párt választmánya szerdán úgy döntött, hogy kilép a háromtagú lengyel koalíciós kormányból. Ezzel a vezető lengyel kormányerő, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánytöbbsége
Az amerikai kriptopénz tőzsde, a Coinbase kedden a piaci várakozásokat meghaladó negyedéves számokat közölt, a cég profitja megugrott a kereskedési volumenek közel 38 százalékos emelkedését követően, de a folyó negyedévre csökkenést prognosztizált a vállalat.
Miközben a nyugdíjak reálértékét biztosítja a kormány a kiegészítő emeléssel, a legalacsonyabb bérből élők különösen nehéz helyzetbe kerültek idén – írja az mfor.hu.
Már szigorításokat tervez Lengyelország, amely a koronavírussal fertőzöttek számának emelkedésével korlátozni készül a nem oltottak nyilvános helyszínekhez való hozzáférését - hangzott el a lengyel közszolgálati rádióban.
Járatkimaradásokat okoz a németországi vasúti közlekedésben a mozdonyvezetők szakszervezetének (GDL) sztrájkja, de a budapesti járatok egyelőre menetrend szerint közlekednek - közölte szerdán a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság.
Várja a jövő keresőkutyáit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tette közzé a hatóóság. A gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek, ha úgy gondolják, kutyáik megfelelnek a feltételeknek.
A lakáshitelek folyósítása kiugró volt az Erste Banknál az idei év első felében, abból 34 százalékkal helyeztek ki többet, mint az előző év azonos időszakában. Ennél csaknem kétszer jobban bővültek a kisvállalkozói hitelfelvételek. A fogyasztási kedv visszatérését tükrözi, hogy az Erste a személyi kölcsönökből 2021 első felében többet folyósított,
A koronavírus járvány és a bizonytalan időjárás ellenére stabil a kereslet a magyar csemegekukorica iránt. A közkedvelt zöldségféléből idén 30 ezer hektárról mintegy félmillió tonnát takaríthatnak be a termelők. A termény többségéből különféle feldolgozóipari termékek készülnek, amelyek keresett exportcikkek. Jó hír a gazdáknak, hogy új fajták beve
Alaposan a figyelem középpontjába került az építőipar, a Gazdasági Versenyhivatal friss közlése szerint párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az ágazatban. A GVH gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt folytat eljárást a kavicspiac egyik vezető regionális szereplőjével szemben, amiért a cég visszafoghatta kitermelési kapa
Augusztus első dekádját az időjárás ismét hőségnapokkal folytatta. A nappali maximumok folyamatosan 30 Celsius fok körül vagy néhány fokkal felette alakultak. Az éjszakák általában enyhék, 20 fokra csökkentek. Eső csak szórványosan, kiszámíthatatlan eloszlásban hullott, néhány körzetben szélviharral és jéggel társulva esett. Az országos aszály tová