2021. augusztus 10. kedd

aug. 10
12:33
Tízezreket hagynak ott fölöslegesen a magyarok a mobilszolgáltatóknál (Menedzsment Fórum)
Éves szinten tízezreket spórolhatnának a mobilszámlán az ügyfelek, ha egyáltalán foglalkoznának azzal, miért mennyit fizetnek.
aug. 10
12:33
Kína nekiment az online játékok gyártóinak - bezuhant a tőzsde is (Infostart)
A Tencent és a NetEase részvényeinek árfolyama is 10 százalékot zuhant múlt héten azt követően, hogy a kínai állami médiában elektronikus drogként írtak az online játékokról.
aug. 10
12:39
Rendszeres megtakarítás befektetési alapokkal: erre is van megoldás (Privátbankár)
A hazai kutatások azt mutatják, hogy a legtöbben félnek a hosszú távú befektetésektől, és kockázatosnak érzik az értékpapírok világát. Éppen ezért vagy el sem kezdenek rendszeresen megtakarítani, vagy ha igen, akkor a megtakarításaikat inkább bankbetétekben, állampapírokban tartják, jellemzően rövid távra. Pedig akár havi tízezer forintos nagyságre
aug. 10
12:39
Ha még mindig van ilyen autója, tartsa meg - Íme a 10 legértékállóbb autó (Növekedés)
Vásároljon olcsón, adjon el drágán – ez az élet mottója, melyet minden bróker, ingatlanügynök vagy autókereskedő követ. A használtautó-piac ugyanígy működik, így nem meglepetés, hogy számtalan lehetőség van a befektetési szándékú autóvásárlásra. Csúcsjárművek gyűjtőjeként azonban jelentős befektetésekkel, valamint nem elhanyagolható szállítási költ
aug. 10
12:42
Hatalmas negatív meglepetés a német gazdasági hangulatindexben - Mi történt? (Portfolio)
Ritkán látott mértékben maradt el a Reuters-konszenzustól (56,7 pont) az augusztusi ZEW gazdasági hangulatindex, hiszen 40,4 pontra szakadt a júliusi 63,3 pontról. Mindez azt jelenti, hogy sorozatban harmadik hónapja romlik a német üzleti hangulatindex és kilenchavi mélypontra bukott, a fő mozgatórugó pedig a negyedik járványhullámtól, illetve a kí
aug. 10
12:42
Kritikus a helyzet az e-kereskedelemben: már a toborzásnál elcsúsznak a munkaadók (Pénzcentrum)
A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. A szakértő szerint, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmaz
aug. 10
12:48
Munkavégzés szövetkezetekben: van-e szabadság, ki fizeti a költségeket? (Adózóna)
Az iskolaszövetkezet, nyugdíjasszövetkezet, kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete által foglalkoztatottak esetében ugyan nem munkaviszony jön létre, mégis számos kérdés merül fel a munkajogi szabályokkal, egyebek mellett a szabadsággal, a betegszabadsággal, a kárfelelősséggel, a költségviseléssel kapcsolatban.
aug. 10
12:48
Megbillent a forint az inflációs adat után - Távolodtunk a 350-es szinttől (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb júliusi inflációs adatra kedd reggel kezdetben nem reagált a forint, stabilan 352-nél maradt az euró, aztán délhez közeledve elkezdett gyengülni, amiben egy váratlanul gyenge német adatnak és az emiatt tovább erősödő dollárnak is lehetett szerepe.
aug. 10
12:51
Ha mégis büdös a védőgázas csomagolású hús (Transpack)
A védőgázas csomagolás ötlete és technológiája jó, a tárolásba viszont hiba csúszhat.
aug. 10
12:57
Drágaságom: árpa (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Szaúd-Arábia árpaimportja idén 13%-kal csökkenhet, mégis a mag még hosszú hónapokig kincset fog érni a piacon.
aug. 10
13:06
Meglepő magyar inflációs adat érkezett (ProfitLine)
Kisebb, 4,6 százalék lett a júliusi értéke, mint a várt 4,8 százalék, és nagyot csökkent az előző havi 5,3 százalékhoz képest. Az ok elsősorban a bázishatásban keresendő, hiszen tavaly ilyenkor már éppen ünnepeltük a járvány végét, amelynek köszönhetően nagyon megugrott a fogyasztás.
aug. 10
13:06
Óriási károkat hagyott maga után a vihar: milliókat perkálhatnak a biztosítók a magyaroknak (Pénzcentrum)
Kétszázezer forintot meghaladja az éjszakai vihar okozta károk átlagos értéke, az Aegon Biztosító becslései szerint, a lakásbiztosítónál eddig több mint 300 kárigényt regisztráltak, mintegy 67 millió forint értékben. A károk többségét a heves széllökések és a villám okozta. A legtöbb kárbejelentés Pest-, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár megyéből, i
aug. 10
13:06
Energiahatékonysági világrekordot döntött a Huawei (NRGreport)
Új iparági - energiahatékonysági rekordot állított fel a vállalat intelligens adatközpontja. A Huawei kínai Hszianban működő intelligens adatközpontjának éves átlagos energiafelhasználási hatékonysága (PUE) 1,111. Az iparági átlaghoz képest ez 25 százalékkal alacsonyabb energiafogyasztást jelent.
aug. 10
13:06
Oltári produkcióval készült a nyár végére a TV2 (MMonline)
Vadonatúj műsort tűz képernyőre augusztus 23-tól egy héten keresztül a TV2. Az Oltári történetek című sorozat minden egyes epizódja egy-egy esküvő bonyodalmait meséli el. Vannak vicces, és megmosolyogtató sztorik, de még inkább jellemző a dráma, és egyes részek inkább már egy krimire emlékeztetnek. A szériában szereplő színészek mellett máshonnan
aug. 10
13:09
Céges leveleket böngészünk a tengerparton is: még mindig sokan dolgoznak szabadságuk alatt (Növekedés)
A magyar munkavállalók harmada alkalmanként, 9 százaléka pedig rendszeresen dolgozik szabadsága alatt is - közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.
aug. 10
13:12
Milyen nyugdíjemelési korrekció várható novemberben? (Portfolio)
Novemberben szinte biztosan várható nyugdíjemelési korrekció, de a mértéke csak szeptember elején válhat ismertté. Vajon képes-e a nyugdíjemelés jelenlegi rendszere a nyugdíjasokat érintő méltánytalanságok orvoslására?
aug. 10
13:15
Külhonban a magyar agrárképzés a legvonzóbb (Mezőhír)
A magyar állam a hazai gyakorlattal megegyező mértékben támogatja az ösztöndíjas képzéseket külhonban is.
aug. 10
13:21
A magyar sportolók már a laborban elkezdték a felkészülést az olimpiára (Privátbankár)
A Synlab labordiagnosztikai cég sportdiagnosztikai üzletága több mint 70, a tokiói olimpián szereplő sportoló felkészülését segítette többek között tűpontosan beállított étrenddel, valamint ötezer paraméterből kiválasztott vitamin- és ásványianyagszint-méréssel.
aug. 10
13:30
ph (Pénzcentrum)
ph
aug. 10
13:36
Mozgásba lendült a nagy tőzsdei bálna, jaj neked Facebook, Netflix és Microsoft (Portfolio)
A tech-rali múlt szeptemberi megtorpanása során reflektorfénybe kerülő "Nasdaq bálna", a japán SoftBank most úgy tűnik ismét mozgásba lendült, a nemrég közzétett pénzügyi jelentésük alapján ugyanis olyan vállalatok részvényeitől szabadult a több, mint 100 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező konglomerátum, mint például a Facebook, a
aug. 10
13:36
Döntöttek a magyar fogyasztók: ragaszkodnak a járvány alatt megszokott kényelemhez (Pénzcentrum)
A fogyasztók 76%-ának nőttek a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásai 2020 eleje óta, miközben átlagosan 30%-kal több alkalmazást használunk napjainkban, mint a világjárvány előtt. Ha problémát tapasztal egy digitális szolgáltatás használata közben, a fogyasztók 60%-a az alkalmazást és az azt üzemeltető céget hibáztatja, függetlenül a hi
aug. 10
13:36
Tippekkel segítenek, hogy megvédhessük a Földet (MMonline)
Idén július 29-re esett a túlfogyasztás napja, vagyis ekkora feléltük a Föld egy év alatt megújuló tartalékait. A Global Footprint Network és a Schneider Electric új kezdeményezése, a „Lehetőség 100 napja” abban segíthet, hogy jövőre jóval később jöjjön el ez a nap. A Global Footprint Network évtizedek óta határozza meg, hogy mikor érkezik el az az
aug. 10
13:42
Kifogytunk a mozgóátlagokból, következhet a puding próbája (Kripto Akadémia)
Az USA-ból érkező kedvezőtlen hírek ellenére a hétvégén tovább emelkedett a bitcoin árfolyama. Habár az elmúlt két hét 50%-os rallija után senki sem tartana meglepőnek egy kisebb korrekciót, az esetleges visszaesés utáni talpra állás most különösen fontos lenne a BTC…
aug. 10
13:48
Megújul Ferencváros: fontos felújítás vette kezdetét (Portfolio)
Kezdetét vette a ferencvárosi Bakáts tér felújítása, mely várhatóan már idén év végén be is fejeződik - jelentette be Baranyi Krisztina, a kerület főpolgármestere Facebook oldalán közzétett videójában még vasárnap.
aug. 10
13:50
Már csak három nap van a nagy uniós K+F-pályázat előminősítésének beadására (Portfolio)
Augusztus 13-án bezárul a lehetőség, azaz már csak három napja van a vállalkozásoknak arra, hogy az előminősítési kérelmüket benyújtsák a GINOP PLUSZ-2.1.1-21 Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című pályázatra. Ez az első kör a forrás elnyeréséhez vezető úton és Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igaz
aug. 10
13:51
Kevés magyar figyel erre, pedig rengeteg pénzt lehet vele megspórolni (Piac és Profit)
Tízezreket lehetne spórolni a mobilhasználat ellenőrzésével, mégis a magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel a mobilhasználatát - derült ki a magyar BillKiller startup friss, reprezentatív kutatásából.
aug. 10
13:54
Legalább 1500 férőhelyes P+R parkolóház tervezése kezdődik el a Mexikói útnál (Portfolio)
Megkötötték a szerződést, kezdődhet a Mexikói úti P+R parkolóházak tervezése. A közbeszerzés nyertese a KÖZTI Zrt. lett, a tervezési munka várhatóan 2023 nyaráig tart és mintegy 624 millió forintba fog kerülni - szerepel Vitézy Dávid közösségi oldalán.
aug. 10
13:57
Tízezreket lehetne spórolni a mobilhasználat ellenőrzésével (Növekedés)
Tízezreket lehetne spórolni a mobilhasználat ellenőrzésével, mégis a magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel a mobilhasználatát - derült ki a magyar BillKiller startup friss, reprezentatív kutatásából.
aug. 10
14:00
200 millióért ígért enyhébb büntetést az ügyvéd (Adózóna)
Korrupciós cselekmény megalapozott gyanúja miatt tartóztattak le egy ügyvédet és két társát, akik a legfőbb ügyészre valótlanul hivatkozva 200 millió forintért ígértek enyhébb büntetést egy házaspárnak – tudatta közleményben a Központi Nyomozó Főügyészség.
aug. 10
14:06
Dunakesziben és Pécelen is tombolt a vihar (ProfitLine)
Kétszázezer forintot meghaladja az éjszakai vihar okozta károk átlagos értéke, az Aegon Biztosító becslései szerint, a piacvezető lakásbiztosítónál eddig háromszázat meghaladó kárigényt regisztráltak, mintegy 67 millió forint értékben. A károk többségét a heves széllökések és a villám okozta. A legtöbb kárbejelentés Pest-, Borsod-Abaúj és Szabolcs-
aug. 10
14:06
Igyekezniük kell a márkáknak, kevesen adnak második esélyt (MMonline)
A fogyasztók 76%-ának nőttek a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásai 2020 eleje óta, miközben átlagosan 30%-kal több alkalmazást használunk napjainkban, mint a világjárvány előtt – derül ki a Cisco AppDynamics „App Attention Index” kutatássorozatának legfrissebb jelentéséből. Ha problémát tapasztal egy digitális szolgáltatás használata
aug. 10
14:12
Ismét felütötte fejét a vírus! Fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében (Agroinform)
Külterületen talált, elhullott vaddisznóból mutatta ki ma az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nébih laboratóriuma.
aug. 10
14:14
A gyümölcs- és zöldségtermesztés jelenleg legnagyobb tragédiája (Agroinform)
A kertészeti vállalkozások fejlesztésének legfőbb gátja ma már a munkaerőhiány, még az időjárás és a tőkehiány is csak ezután következik – árulta el a Pénzcentrumnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.
aug. 10
14:15
Bajban a minimálbéresek: nem bírja el az emelés az árak robbanását (Menedzsment Fórum)
Miközben a nyugdíjak reálértékét biztosítja a kormány a kiegészítő emeléssel, a legalacsonyabb bérből élők különösen nehéz helyzetbe kerültek idén.
aug. 10
14:21
A béremeléssel elégedettek, a hálapénzkommandót elutasítják az orvosok (Növekedés)
Öt orvosból négy elégedett vagy nagyon elégedett az alapbér emelésével, amit az orvoskamara a hálapénz megszüntetésének egyik alapfeltételeként határozott meg. A paraszolvencia büntethetőségét is támogatják a doktorok, a hálapénzt elfogadó orvosokat lebuktatni hivatott próbavásárlásokat azonban nem.
aug. 10
14:27
Mire kell számítanunk Európában az IPCC jelentése alapján? (Forbes)
Egyre több hőhullám és áradás jön Európában a klímaváltozás miatt. Akkor is, ha sikerül tartanunk a legfeljebb 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést. Hétfőn jelent meg az ENSZ alá tartozó IPCC kormányközi szerv
aug. 10
14:30
GVH: milliárdok fogyasztói jóvátételre, harc a kartellek ellen (MMonline)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot – derül ki a versenyhatóság Gyorsjelentéséből. A Versenyhivatal idei évét elsősorban a kartellügyek határozzák meg: a kiszabott hatósági bírságok kéth
aug. 10
14:36
Kiírták a Budapest-Belgrád vasútvonal újabb szakaszának tenderét (Portfolio)
Két évvel azután, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal ún. déli, Soroksár és Kelebia közötti szakaszára kiírták a nagy, 2 milliárd dolláros felújítási és bővítési tendert, a minap kiírták az északi rövid, Ferencváros és Soroksár közötti szakaszra is a kivitelezési tendert. Itt nem adták meg a beruházás becsült teljes értékét vagy nagyságrendjét a köz
aug. 10
14:39
A leggazdagabb németek között landolt a Biontech-résztulajdonos ikerpár (Forbes)
Thomas és Andreas Strüngmann a második helyre dobbantott a német milliárdoslistán.
aug. 10
14:48
Áradások ide vagy oda, megduplázta nyereségét a Munich Re (Portfolio)
A Munich Re viszontbiztosító társaság profitja 1,1 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 579 millió euróról, és a cég jelezte, hogy a tervei szerint eléri az idei évre célként kitűzött 2,8 milliárd euró nyereséget a múlt havi európai áradások ellenére.
aug. 10
14:51
Új repülőjárat lesz Budapestről (Piac és Profit)
Repülőjáratot indít szeptembertől Budapestre Jekatyerinburgból és a moszkvai Zsukovszkij repülőtérről az Ural Airlines.
aug. 10
14:51
Interaktív térképet hozott létre a National Geographic, bárki felteheti rá kedvenc hazai helyszínét (Forbes)
Az ajánlott helyszíneken túl a csatorna is ajánl pár kivételes magyar területet, vagy épületet, amiket kár lenne kihagyni. A National Geographic célja, hogy a térképpel bemutassa Magyarország leginspirálóbb természeti, történelmi,
aug. 10
14:53
Nem lettek olcsóbb az ingatlanok – mennyiért lehet most lakást venni? (Piac és Profit)
A kevesebb adásvétel sem csökkentette az ingatlanpiaci árakat, derült ki az Otthon Centrum kutatásából, amely a pandémia lakáspiaci hatásait összegezte.
aug. 10
14:57
Az MVM ötven elektromos kerékpárt biztosít dolgozóinak a munkába járáshoz (Növekedés)
Elektromos kerékpár pilot projektet indított az MVM Csoport, a társaságcsoport munkavállalói számára, együttműködésben a Hellovelo Zrt.-vel. A program első fázisában 50 elektromos kerékpár bevonásával vizsgálják az ilyen járművek munkáltatói juttatásként való gyakorlati alkalmazhatóságát. Az MVM Csoport ezzel egyrészt úttörő jelleggel ösztönözni kí
aug. 10
15:00
Jön a Magyar Telekom nagy napja - Kérdés, módosít-e a célokon a menedzsment? (Portfolio)
Ma piaczárást követően teszi közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. Az elemzők várakozása alapján az árbevétel és az EBITDA mérsékelten növekedhetett, az adózott eredmény viszont közel negyedével lehetett magasabb, mint egy évvel korábban.
aug. 10
15:00
A kukorica szenved az aszálytól (Agrofórum)
Augusztus első dekádjában folytatódott az igazi, hamisítatlan nyári időjárás. A nappali maximum hőmérsékletek általában 30 Celsius fok körül vagy fölötte állandósultak, éjszakára pedig 20 fokra süllyedt a hőmérséklet. Országos kiterjedésű eső nem hullott, de szeszélyes eloszlásban néhány milliméter több helyen leesett. A talajok víztartalma továbbr
aug. 10
15:00
Új szervezettel pörgetnék fel a digitalizációt (MMonline)
A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) részvételével megalakult a Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszter (BDTIK), amelynek stratégiai célja, hogy hatékonyan és innovatívan segítse elő a mesterséges intelligencia alkalmazását az e-közigazgatásban. A klaszter keretében a szakterületen élenjáró állami informatikai s
aug. 10
15:06
Étolaj, paradicsom, krumpli: megmutatjuk, kinek fáj legjobban a még mindig kiugró infláció (Portfolio)
Júliusban a korábbi 5 százalék feletti szintről 4,6%-ra enyhült az inflációs nyomás a KSH statisztikája szerint, de ez még mindig meghaladja a hosszútávú átlagot. A részletes adatokat böngészve továbbra is bőven találni tíz százalék feletti áremelkedést az egyes termékek esetében, még mindig jelentősen emelkedett az étolaj és a krumpli ára, de hozz
aug. 10
15:06
Dorsey: a bitcoin elhozza az egyesített világot (FinTechRadar)
A Twitter alapítója egyre vadabb dolgokat nyilatkozik a kriptovalutáról. Miven nagyon gazdag emberről van szó, még nem adták rá a muszájdzsekit.
aug. 10
15:06
A kukorica szenved az aszálytól (Agrofórum)
Augusztus első dekádjában folytatódott az igazi, hamisítatlan nyári időjárás. A nappali maximum hőmérsékletek általában 30 Celsius fok körül vagy fölötte állandósultak, éjszakára pedig 20 fokra süllyedt a hőmérséklet. Országos kiterjedésű eső nem hullott, de szeszélyes eloszlásban néhány milliméter több helyen leesett. A talajok víztartalma továbbr

Keresés