Beléptünk az augusztusba, túl vagyunk már az év első felén. Sok helyen a nyári örömök mellett ilyenkor kiemelt figyelem kerül az első félév értékelésére is. Így tett a Central Home is, akik folyamatosan monitorozzák a korlátozások után nyitó ingatlanpiacot, különös tekintettel a korábban rendkívüli pezsgést mutató belvárosi szegmensre. Most is van
Nemcsak az idegenforgalomban dolgozók, de a nyaralni készülő családok is érezhetik úgy 2021 nyarán, hogy nagyon messze van még az utazási szabadság, amelyet Magyarország 2007 decembere, a schengeni csatlakozás óta élvez. Nehézséget jelent az utazni vágyók számára, hogy a szabályok akár napról-napra is változhatnak a koronavírus-járvány miatt, ráadá
A járvány enyhülésével és a korlátozások feloldásával párhuzamosan egyre több vállalkozás előtt nyílik meg a lehetőség arra, hogy a mindennapi működés feltételeinek biztosításán túl hosszabb távon is elgondolkodjon versenyképessége javításán, tevékenysége modernizálásán és bővítésén. A fejlődéshez szükséges döntésekhez elengedhetetlen a gazdasági k
A sorozat legalább még hat szezonon keresztül marad velünk és 14 film is készül a megállapodás részeként, melynek keretében az alkotók 900 millió dollárt kapnak.
A Magyar Nemzeti Bank összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt – közölte a jegybank.
Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is különleges az Unilever bővítés alatt álló nyírbátori háztartásvegyipari gyára: amellett, hogy az itt előállított műanyag csomagolóanyagok 70 százaléka újrahasznosított forrásból származik, a villamos energiát 2021-től 100 százalékban megújuló energiaforrásból nyerik, a jelenleg zajló beruházás során pedi
Júniusban az ipari termelés 22,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet, amikor 7,4 százalékos volt az éves visszaesés. A munkanaphatástól megtisztítva 18,6 százalékkal emelkedett a termelés, ami érdemben hozzájárul a GDP felpattanásához is. A bővüléshez a feldolgozóipar minden alága hozzájárult.
A kriptovaluták biztonságát megalapozó rendszerek éjjel-nappal működő számítógépeken nyugszanak, ezt igyekszik kiváltani a Bitcoin kihívója. „Egyértelműen bizakodó vagyok az összeolvadással kapcsolatban” – mondta az Ethereum alapítója, Vitalik Buterin a Bloomberg
A kémprogramok alkalmazása személyes adatok kezelésével jár együtt. Ebből következően alkalmazásuk feltételekhez kötött. Ezen feltételeket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálta, mely vizsgálat megállapításait az alábbiakban mutatjuk be.
Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
Augusztus második hetében minőségi változást vezet be a Tarr Kft.: újabb 21 csatornát vált SD-ről HD-ra, emellett pedig kódolatlan időszakot is biztosít előfizetőinek. Így több mint tizenötezer háztartásban lesz részletgazdagabb felbontásban elérhető a Viasat World médiavállalat három tematikus csatornája: a sorozatoknak otthont adó Epic Drama, a V
96%-os védelmet nyújt a Magyarországon Janssen néven futó Johnson & Johnson vakcina a halálos kimenetelű koronavírus-fertőzés elől – derül ki egy Dél-Afrikai, 480 ezer egészségügyi dolgozón végzett tanulmányból, melyről a Bloomberg ír.
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján.
Az Amazon sikeresen akadályozta meg, hogy indiai versenytársa tovább nőjön. Az amerikai cég nem először használja a pereskedést érdekei érvényesítése céljából.
Az államháztartási hiány a költségvetési hiánycél és az előrejelzések szerint 2021-ben és 2022-ben is meghaladhatja a GDP 3 százalékát, miközben a folyó fizetési mérleg egyenlege jelenleg csak enyhe többletet mutat. Ezért felmerülhet a kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben kell-e tartanunk az ikerdeficit kialakulásától. Ennek megválaszolásához bemuta
Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak – állítja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer fel
Remélem, jól vagy ezekben a bizonytalan időkben! Se szeri, se száma azoknak a munkahelyi e-maileknek, amelyek így kezdődtek az utóbbi egy-másfél évben. Az ikonikussá vált mondat mögött elvitathatatlan a kedves szándék, de valljuk be, minden egyes olvasásnál azt kívántuk, bárcsak a régi, 'unalmas1 időket élnénk... Az igazság azonban az, hogy a kiszá
Az MNB az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálat keretében tapasztalt hiányosságok miatt összességében mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra. Az intézmény a feltárt hiányosságok megszüntetését már megkezdte.
Amíg a koronavírus járvány nem szorul vissza, nem akarnak kockáztatni. Az Amazon a járványhelyzetre tekintettel szeptember 7-ig adott eredetileg mentességet az irodai munka alól, azonban ezt meghosszabbították 2022 első munkanapjáig,
Mától csökkennek a hazai üzemanyagárak. A benzin esetében ez bruttó 4 forintot jelent literenként, a gázolaj átlagára pedig bruttó 2 forinttal csökkent, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
A frissen aláírt szerződés szerint megvásárolja a francia Crédit Agricole szerbiai bankját és lízingcégét a Raiffeisen Bank International (RBI), hogy majd összeolvassza meglévő leánybankjával.
Évekkel ezelőtt bejárta a világot a hír, hogy Svédországban átálltak a hatórás hétköznapokra, két órával csökkentve így az előírt napi munkavégzést. A szkeptikus hangok ellenére a svédek pozitívan számoltak be a változás eredményeiről. Azóta több kutatás is készült a jelenség felmérésére, amikkel párhuzamosan egyre több ország rövidíti a munkaidőt.
Szeptemberben nyit Magyarország első okosplázája, az Etele Plaza már a lakásból kilépve képes egyénre szabott vásárlói élményt nyújtani saját fejlesztésű mobilalkalmazásán és felhőalapú szolgáltatásain keresztül. A pláza mindkét bejáratánál a főváros leghosszabb egybefüggő, interaktív LED-falait helyezték fel, az épületben számos USB-csatlakozóval
Márciustól kezdve erős felfutásban van a hazai hitelpiac, minden harmadik magyar háztartás törleszt legalább egyfajta hitelt. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 364 milliárd forint értékű jelzáloghitel realizálódott a piacon 2021 második negyedévében, féléves szinten pedig közel 600 milliárd forintot helyeztek már ki. A Duna House Pénzü
Ma hajnalban tette közzé friss második negyedéves számait a Mol, amely történetének legjobb eredményét érte el. A cégcsoport szinte minden fontosabb soron verte az elemzői várakozásokat, remekül teljesített a fogyasztói szolgáltatások, a kutatás-termelés és a finomítás-kereskedelem üzletág is. Mindennek köszönhetően jelentősen nőtt a szabad készpén
Augusztus 9-től minden hétköznap animációs és élőszereplős filmek lesznek láthatók a TV Kids-en, illetve sorozat-újdonságokkal, országos premierekkel is készül a kábelcsatorna. Jön a Minyonok 21 órától, majd sokak kedvence, a szupergonosz, ám mégis vicces Gru forral újabb tervet. Augusztus 10-11-12-én este megkísérli ellopni a Holdat, megkeseríti a
A mohácsi Prophyl Kft. olyan kutatásfejlesztési projektbe fogott, amellyel a Covid-19 vírussal szemben hatékony ellenanyagot fejlesztenek ki a tojássárgája felhasználásával – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
Újabb funkciókkal bővült a HungaroControl drónpilóták számára fejlesztett mobilalkalmazása. A magyar légiforgalmi szolgáltató egyúttal közzétette azt a webes applikációt is, amelynek köszönhetően bármilyen operációs rendszert futtató eszközökön elérhetővé válik a mydronespace.
Közzétette az amerikai munkaerő-nyilvántartó hivatal a friss foglalkoztatottsági adatokat júliusból. Az adatok pozitív meglepetést okoztak, túlteljesítették az elemzői várakozásokat. Az adat annak fényében különösen meglepő, hogy az amerikai gazdaság a lassulás jeleit mutatja, és az ADP szerdai közlése a versenyszférában foglalkoztatottakról kifeje
Hszi Csinping elnököt egyrészt társadalmi, másrészt nemzetbiztonsági megfontolások késztetik az oktatási szektor reformjára. Az egyetemeknek a kommunista párthoz hű, egyben szakmailag kompetens végzősöket kell produkálni – beleértve természetesen a Fudan Egyetemet is. Káncz Csaba jegyzete.
A világ legnagyobb cégei közül meglepően sok családi tulajdonban van. De vajon csak a véletlen műve, hogy ezek a vállalatok rendre jobban teljesítenek a többieknél? Itthon a K&H családi vállalatok kiválósági díj négy területen ismeri el a legjobbak teljesítményét, hogy az innovatív és fenntartható megoldások példát adjanak más cégeknek is.
NAPI Az Intel árfolyama sem igazán teljesít jól az utóbbi napokban, és már többedszer pattan vissza az 54.00 dolláros szintről a grafikon. A középső Bollinger-szalag és az EMA(50)-es mozgóátlag kéz a kézben nyomják lefelé az árfolyamot, így mindenképpen érdekes lehet a következő napokban, hogy melyik hatás fog inkább érvényesülni. Támasz: 54.00 dol