Humánerőforrás krízis alakult ki az Uzsoki Utcai Kórházban, ezért a sürgősségi ügyeletet augusztus 30. reggel 8-ig nem tudja ellátni - írja Facebook-oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a hozzá eljutott levél alapján. Az ügy az egészségügyi szolgálati jogviszony következményeivel függ össze.
Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon augusztus 6-ától 29-éig, mert Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között pályakarbantartást végeznek – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
Közös légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye - jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Florin Birta polgármester, és Ilie Bolojan megyei önkormányzati elnök.
Szomorú véget ért a Messi-saga: annak ellenére, hogy a klub és a játékos megegyezett a folytatásról, az argentin zseni mégsem marad Barcelonában – olvasható a klub weboldalán. A klub szűkszavú közleménye azt mondja, “a felek egyértelmű szándéka volt, hogy ma új szerződést írnak alá, ám ez nem történhet meg pénzügyi és strukturális akadályok miatt
Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát - állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.
A koronavírus-járvány és a távoli munkavégzés óriási lökést adott az üzleti folyamatok digitalizációjának. Bár az alkalmazott technológiák számos üzleti előnyt hoztak, a dokumentumok kezelésére és digitalizációjára szakosodott Iron Mountain friss kutatása szerint a gyors digitális transzformáció a pandémiás időszak után hasonló tempóban szorulhat v
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
A legújabb K&H nagyvállalati növekedési index kutatás szerint tovább nőtt a cégek optimizmusa a második negyedévben és hat pontra emelkedett a mutató értéke. Ilyen magasan utoljára a vírus berobbanása előtt, több mint egy éve volt. A fellendülés annak köszönhető, hogy a vállalatok sokkal pozitívabban látják a hazai gazdasági kilátásokat.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön.
A kormány előzetes közlésének megfelelően most megérkezett a felhatalmazás: a helyreállítási tervben szereplő projekteket a központi költségvetés terhére finanszírozhatja meg az állam, amíg nem jön utalás Brüsszelből, a program elfogadásának csúszása miatt.