Elérték az épület legmagasabb pontját a Mol Campus szerkezetépítői. A 120 méteres toronyház Budapest legmagasabb épülete lesz, amit 2022 őszén vehetnek birtokba az olajipari vállalat dolgozói.
A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották - jelentették be kedden Budapesten.
A tengerentúli tőzsdéken emelkedést láthattunk tegnap elsősorban a koronavírussal kapcsolatos pozitív fejleményeknek és a kedvezően alakuló gyorsjelentéseknek köszönhetően, míg ma az ázsiai tőzsdéken szintén kedvező hangulatban telt a kereskedés - a kedvező légkör egy makroadatnak is köszönhető volt, javult ugyanis a kínai szolgáltatóipar teljesítm
Akár 6000-7000 főt is elérő elbocsátásoktól tartanak a szakszervezetek a világ legrégebbi bankjánál, miután az UniCredit hivatalosan is megkezdte a tárgyalásokat a Monte dei Paschi di Siena megvásárlásáról az olasz kormánnyal.
Annyira sok befektető hisz abban, hogy a részvények augusztusban rosszul teljesítenek, hogy bátor lenne arra fogadni, hogy a piac mégis emelkedni fog ebben a hónapban. Pedig augusztus jellemzően pozitív hónap az amerikai részvények számára. Sőt, az amerikai piac történelmének nagy részében az augusztus volt a legjobb hónap a részvények számára.
A Strategy Analytics új elemzése szerint a második negyedévben a Xiaomi értékesítette a legtöbb okostelefont Európában megelőzve a Samsungot. Utóbbi sem szomorkodhat azonban, hiszen a globális mezőnyben továbbra is az élen áll az eladások terén.
Tizenkét borászat részvételével és számos programmal, többek között dűlő- és pincetúrákkal, kóstolókkal, koncertekkel rendezik meg idén a Bor, mámor, Bénye gasztrokulturális fesztivált augusztus 12. és 15. között a Tokaj-hegyaljai Erdőbényén. A 2009-ben még csak hat borászattal indult eseménysorozatot 2010 óta szervezi a Bor, Mámor, Bénye Egyesület
Az elmúlt egy napban 59 új betegnél mutatták ki a koronavírust Magyarországon, elhunyt három beteg – közölték szerda reggel a hivatalos információs portálon. Emelkedett a kórházban ápoltak száma, utoljára majdnem három hete szorultak ennyien kezelésre.
Európa legnagyobb követeléskezelője, a svéd Intrum 1,71 milliárd eurónyi nem teljesítő követelést vásárol meg az olasz Intesa Sanpaolótól a spanyol Deva Capitallel közösen – írja a Reuters.
A norvégok egyértelműsítették, hogy a 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg szünetel, hanem végérvényesen elveszett, mert a határidőre nem sikerült megegyezni a magyar féllel. A hazai kormányzat múlt héten még arról kommunikált, hogy folytatódnak a tárgyalások. Az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár pedig arról beszélt:
Hivatalosan is átvette a Lidl a magyar boltláncok listavezető helyét, miután 21 százalékkal növelte belföldi forgalmát tavaly. A rangsor korábbi első helyezettje, a Tesco bevétele csökkent, így visszacsúszott a harmadik helyre. A Spar pedig a második – írja a napi.hu.
Egy év óta először emelkedett a maginfláció Tokióban júliusban, jelezve, hogy a következő hónapokban országos szinten is elkezdhetnek emelkedni a fogyasztói árak az energiaköltségek megugrása és a belföldi kereslet élénkülése miatt.
Júniusban folytatódott a villamos energia árának emelkedése az európai és a hazai piacokon egyaránt – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júniusi piacmonitoring riportjából. A nyár első hónapjában a hazai termelés ennek ellenére jelentősen magasabb volt az előző júniushoz képest.
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti székhelyű Company Express Pénzügyi Tanácsadó és Számviteli Szolgáltató Kft.-nek, hogy jogosulatlan pénzügyi közvetítői – különösen alkuszi – tevékenységet végezzen - olvaható az MNB közleményében. Az eddigi adatok szerint a társaság felügyeleti engedély nélkü
Lengyel Tamással a főszerepben új vígjátéksorozaton dolgozik az RTL Klub, a Fehér Főnök című szériát a Paprika Studios gyártja – tudta meg a 24.hu. A portál beszámolója szerint a heti sorozat egy fekete humorral fűszerezett produkció lesz és amellett, hogy kisvárosi történeteket elevenít meg, aktuális társadalmi kérdéseket, illetve „polgárpukkasztó
Hatott a világpiaci kőolajárak csökkenése: péntektől a benzin literje átlagban bruttó 4, míg a gázolajé 2 forinttal lesz olcsóbb a hazai benzinkutakon.
A hagyományos kártyakibocsátók versengenek azért, hogy szolgáltatásaik a digitális eszközökkel kapcsolatos új fejlesztések középpontjában maradjanak, legyen szó akár a központi banki digitális valutákról (CBDC) vagy akár a stabilcoinokról. A Mastercard vezérigazgatója, Michael Miebach egy múlt heti megbeszélésen a kriptovaluták és…
Vészesen közel a 200 millió megfertőződött a járvány kitörése óta, szerdán valószínűleg elérjük majd ezt a számot. Közben itthon továbbra is visszafogott a járvány, nyoma sincs a negyedik hullámnak.
A kínai sportcipő gyártók és más, sporttal kapcsolatos vállalatok részvényei komolyat raliztak a mai kereskedésben. A remek teljesítmény annak volt betudható, hogy a kormány a videojáték-ipar éles bírálata után a testmozgás népszerűsítése mellett tette le a voksát, a sportipar kiépítésére és fejlesztésére közel 800 milliárd dollárt terveznek költen
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 4 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal csökken.
Hatott a világpiaci kőolajárak csökkenése: péntektől a benzin literje átlagban bruttó 4, míg a gázolajé 2 forinttal lesz olcsóbb a hazai benzinkutakon.
A második negyedév végére már koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI jelentése szerint. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon kockázatot is jelenthet: a GKI felmérése szerint a teljes magyar háztartási hitelállomány 15-20 százaléka válhat probl
A tüzek megfékezését a hátráltatja az elmúlt három évtized legforróbb hőhulláma és a feltámadó szél is. A következő napok kritikusak lehetnek, hiszen szerdán akár 40 fokot is meghaladhatja a hőség.
Augusztus 23-tól rajtol a TV2 Csoport napi sorozata, a Mintaapák harmadik évada. A szériát az IKO Műsorgyártó készíti. Meglepő fordulatokkal, megható jelenetekkel indul a Mintaapák új évada. Géza (Kamarás Iván) családjával vidékre költözik, a családfő apaként és edzőként próbál helytállni. A sztárügyvéd Szabi (Makranczi Zalán) beleszeret egy híres
Az amerikai tőzsdefelügyelet keménykezű elnöke szerint a kriptopiaci "Vadnyugaton" is alkalmazhatóak az értékpapírpiaci törvények. Máris célkeresztben a DeFi és a stabilcoin.
Júniusban 6,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legnagyobb ütemben, 23,4 százalékkal a bútor-, illetve műszakicikk-üzletekben forgalma bővült.
A last minute fogalma eltűnt, nem számít a légijárat menetrendje, de sokszor még az utazás ára sem. Egyszerűen mindent eladnak az utazási irodák. Az elmúlt 1-1,5 évben utazási korlátozással terhelt magyarok valósággal megrohamozták a hagyományos, charterjárattal utaztató irodákat. Az árak 10-20 százalékkal emelkedtek. Bulgária és Egyiptom drágult a