2021. augusztus 27. péntek

aug. 27
8:51
Sok vállalkozás nem alkalmazza a tavaszal életebe lépett szabályozást (Piac és Profit)
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni.
aug. 27
8:51
A csalóka képen is szépen ragyog a mezőgazdaságunk mérlege (Mezőhír)
Javult a mezőgazdasági kivitel és a behozatal aránya, de azért van mit elemezni a számokon!
aug. 27
8:54
Újabb beruházás az AutoWallisnál, a reptér mellett alakítanak ki műszaki bázist (Portfolio)
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében alakít ki műszaki bázist az AutoWallis Csoporthoz tartozó Sixt, annak érdekében, hogy a bérautó szolgáltatások fejlesztése mellett a Csoport felkészüljön akár autómegosztók vagy flottakezelők kiszolgálására is. A vállalat 565 millió forintos beruházásából 282 millió forintot a Külgazdasági és K
aug. 27
8:54
Nagyobbak és kövérebbek lesznek az állatok a városokban (NRGreport)
Teljesen más eredményt kapott egy friss kutatás a városi emlősök testméretéről, mint amire korábban számítottak a kutatók: az állatok nem kisebb testűek, hanem nagyobbak és kövérebbek lesznek a városiasodás miatt.
aug. 27
8:56
Tartja magát 350 alatt a forint, minden szem Jackson Hole-ra szegeződik (Portfolio)
Megtorpanni látszik 350 alatt a forint az euróval szemben, a jelek szerint a keddi kamatemelés hatása elmúlt, további ugráshoz már új impulzusra lenne szükség. A mai nap elsősorban a Fed éves konferenciájáról szól, ahol délután Jerome Powell is megszólal, a befektetők egyértelmű utalásokat várnak a közelgő szigorítással kapcsolatban.
aug. 27
8:57
Budapest belvárosába is bebútorozik a Jysk (Forbes)
Első nagy területű, 900 négyzetméteres belvárosi áruházát nyitotta meg a JYSK üzletlánc Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton. A hazai gazdasági kihívások nem törték meg, tovább tudta bővíteni áruházláncát a Jysk az elmúlt egy
aug. 27
9:00
Koronavírus: közel százezer halottat jeleznek előre az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az Egyesült Államokban az előrejelzések szerint közel százezerrel több koronavírusos haláleset várható mostantól december 1-jéig, az ország legjobban figyelt előrejelző modellje szerint. Egészségügyi szakértők szerint azonban ez a szám a felére csökkenhetne, ha szinte mindenki maszkot viselne a nyilvános helyeken.
aug. 27
9:00
Megszerezte a Real Madrid Mbappét (vg.hu)
A játékos előző klubja, a Monaco 35 millió euróra tarthat igényt a mostani átigazolási díjból.
aug. 27
9:02
Fenntarthatóbb és zöldebb bevásárlóközpontokat szeretnének a vásárlók (Portfolio)
Fenntarthatóbb és zöldebb bevásárlóközpontokat szeretnének a vásárlók – derül ki az Allee megbízásából készült felmérésből. A bevásárlóközpont az 5,5 milliárdos felújítás és a közelgő őszi kampány központi témájává tette a fenntarthatóságot, és a bérleti konstrukcióval is erre ösztönzi a bérlőket.
aug. 27
9:06
Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén? (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
aug. 27
9:06
A Fed szigorítása borítékolható, és ez fájni fog a világnak az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint (Portfolio)
Maurice Obstfeld, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint a Fed biztosan korábban lép a szigorítás útjára, mint a többi fejlett ország jegybankja. A kijelentés nem meglepő, az inflációs és a növekedési folyamatok miatt számítani lehet a Fed szigorítására. Obstfeld viszont azt állítja, hogy egy ilyen lépés fájdalmas lenne a fejlődő világnak.
aug. 27
9:06
Hosszabbított a vízilabdásokkal az E.ON (MMonline)
A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora. Ezt Kiss Attila, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója jelentette be az Elektromos sporttelepén megtartott sajtótájékoztatón – írja tudósításában az MTI. Emlékeztetett rá, hogy az E.ON már 2014 óta kiemelt partnere a Magyar Vízilabda Szövetségne
aug. 27
9:12
Újabb csúcsokat döntöget magyar foglalkoztatottság (Portfolio)
A május-júliusi időszakban Magyarországon 4,476 millió ember dolgozott az elsődleges munkapiacon. Ez további emelkedést, és újabb történelmi csúcsot jelent, a rendszerváltás óta sosem volt ennyi foglalkoztatott hazánkban. A munkanélküliségi ráta 4,1%-on stagnál.
aug. 27
9:12
Vállalkozók, figyelem! Változások az Online Számla rendszerben (Agroinform)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
aug. 27
9:12
Ismét négy százalék alatt a munkanélküliség (vg.hu)
A foglalkoztatottak száma idén júliusban 4,7 millió fő felett volt.
aug. 27
9:14
Tovább nőtt a Duna House (Portfolio)
Közzétette második negyedéves számait a Duna House, a cég árbevétele jelentősen megugrott a bázisidőszakhoz képest, és az EBITDA is hasonló ütemben nőtt. A menedzsment a megemelte az idei évre szóló tisztított core EBITDA, tisztított core adózott eredmény várakozását.
aug. 27
9:15
Nem volt hajlandó orosz szervereken tárolni az oroszok adatait a Twitter, a Facebook és a WhatsApp, úgyhogy Moszkva megbírságolta őket (Menedzsment Fórum)
A bírságok inkább jelzésértékűek, azok összege nem vágja földhöz a techóriásokat.
aug. 27
9:24
Halálos veszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem (vg.hu)
Kellő odafigyeléssel a tragédiák elkerülhetők.
aug. 27
9:27
Nagyon spórolnának a magyarok, tömegek kerülik a normál hívásokat a Messenger, Viber, Skype hármasával (Forbes)
Kiterjedt jelenség, hogy telefonálás helyett inkább online hívást indít, és az SMS-eket is kerüli a magyarok több mint harmada. Sokkal inkább használják elsődleges kommunikációra a magyarok a három legnagyobb üzenetküldő
aug. 27
9:30
Jerome Powellre figyel ma a piac, gyengélkednek a tőzsdék (Portfolio)
A csütörtöki kereskedést eséssel zárták a tengerentúli tőzsdék, elsősorban az afgán helyzettel összefüggésben lévő geopolitikai feszültségek és a Fed képviselőinek kemény üzenetei nyomták rá a bélyegüket a hangulatra, miután az eszközvásárlási program visszavágását sürgették. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk, és Európában
aug. 27
9:30
Várpalotára telepítik az osztrákoktól vett aknavetőgyárat (vg.hu)
Két évet vehet igénybe a Hirtenberger Defence Systems aknavetőgyár Magyarországra költöztetése. Az üzem új helye Várpalota, ahol eleve zajlik egy robbanóanyaggyár és egy nagy kaliberű lőszereket előállító üzem fejlesztése.
aug. 27
9:32
Újabb csúcsokat döntöget a magyar foglalkoztatottság (Portfolio)
A május-júliusi időszakban Magyarországon 4,476 millió ember dolgozott az elsődleges munkapiacon. Ez további emelkedést, és újabb történelmi csúcsot jelent, a rendszerváltás óta sosem volt ennyi foglalkoztatott hazánkban. A munkanélküliségi ráta 4,1%-on stagnál.
aug. 27
9:36
Hatezer elektromos készülék negyedénél hibádzik a címkecsere (Adózóna)
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (IT
aug. 27
9:36
Megbotlott a forint - Visszatérünk 350 fölé? (Portfolio)
Megtorpanni látszik 350 alatt a forint az euróval szemben, a jelek szerint a keddi kamatemelés hatása elmúlt, további ugráshoz már új impulzusra lenne szükség. A mai nap elsősorban a Fed éves konferenciájáról szól, ahol délután Jerome Powell is megszólal, a befektetők egyértelmű utalásokat várnak a közelgő szigorítással kapcsolatban.
aug. 27
9:36
Nyílik az olló: 2025-re hét dollármilliárdosa lehet Magyarországnak (Pénzcentrum)
Bár a járvány sújtotta 2020-as évben 100 milliárd forinttal csökkent Magyarország 100 leggazdagabb vállalkozójának összvagyona, a legfelső réteg gyarapodása meghaladhatta a 15 százalékot.
aug. 27
9:36
Nehezen indult a péntek az európai tőzsdéken (vg.hu)
Pirosban startolt London, Párizs és Frankfurt.
aug. 27
9:36
Hatalmas bírságot szabtak ki a Booking.comra (MMonline)
Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért. A bírságot kilenc hónappal azután rótta ki a hatóság, hogy a szálláshelyekről szóló információk aggregátorainak piacán erőfölénnyel való visszaéléssel v
aug. 27
9:38
Koronavírus: megérkeztek a péntek reggeli adatok (Portfolio)
189 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 706 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 057 fő. 82 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 725 336 fő, közülük 5 505 341 fő már a második oltását is megkapta. Az ada
aug. 27
9:39
Koronavírus: egy beteg hunyt el (Menedzsment Fórum)
És 189 új fertőzöttet azonosítottak.
aug. 27
9:48
Negyedmillió afgánt hagyhatnak hátra az amerikaiak (vg.hu)
Az amerikaiak azt ígérték: az utolsó pillanatig folytatják az evakuálást az afgán fővárosból. A kabuli reptér elleni csütörtöki terrortámadás azonban több országot is arra késztetett, hogy sürgősen befejezze a menekítési műveleteket.
aug. 27
9:51
Koronavírus: 8 ember van lélegeztetőgépen (Privátbankár)
És 189 új fertőzöttet azonosítottak.
aug. 27
9:54
Videón a magyar különítmény hazatérése (vg.hu)
Mintegy 540 főt sikerült kimenekíteni Afganisztánból.
aug. 27
9:57
Hány magyarnak nincs munkája? Kijöttek a friss adatok (Piac és Profit)
3,9 százalékos volt a munkanélküliség júliusban.
aug. 27
10:00
Közeleg a negyedik hullám: ősszel indulnak a nagy oltási kampányok (Pénzcentrum)
189 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 706 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 057 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 775 286 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 363 főre csökkent. 82 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lé
aug. 27
10:00
Rengeteg embert aggaszt itthon is a klímaváltozás (MMonline)
A magyarok életében erőteljesen jelen van a klímaváltozás okán érzett szorongás és egyéni szinten törekednek a klímalábnyomuk csökkentésére is – derült ki a SIÓ-Eckes kutatásából. A reprezentatív felmérés továbbá arra is rámutatott, hogy az emberek nagyrésze akár többet is hajlandó költeni az ökobarát csomagolásra és nyolcvan százalékuk előnyben ré
aug. 27
10:06
Grayscale: vége a Gbtc feloldásnak (Kripto Akadémia)
Ami egykor egy jelentős medvés narratíva volt, az ma már csak egy rossz emlék. A Grayscale ezen a héten fejezte be az utolsó nagyobb Bitcoin Trust (GBTC) részvénycsomag feloldását. A Bybt adatai is megerősítik, hogy 2021. augusztus 26-tól nem terveznek…
aug. 27
10:06
Gyenge nyitás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
aug. 27
10:06
Pillanatok alatt szállnak el az tanszerek árai: könnyen sok tízezres kiadás lehet a vége (Pénzcentrum)
Ha a tornacipőtől az íróasztalig minden a bevásárlókosárba kerül, könnyen 70-80 ezer forintba is kerülhet egy iskolakezdő gyermek első éve – írja az Eduline.
aug. 27
10:12
Kiszivárgott: Kína megtiltaná bizonyos technológiai cégeknek, hogy az USA-ban menjenek tőzsdére (Portfolio)
Kína azt tervezi, hogy új szabályokat javasol, amelyek megtiltanák a nagy mennyiségű érzékeny fogyasztói adattal rendelkező vállalatoknak, hogy az Egyesült Államokban tőzsdére lépjenek - mondták az ügyet ismerő személyek a Wall Street Journalnak -, ami valószínűleg meghiúsítja az ország technológiai cégeinek külföldi tőzsdei bevezetésre irányuló tö
aug. 27
10:12
A válság ellenére dübörög a gépgyártás a Rábánál (Agroinform)
Jelentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
aug. 27
10:15
A reptér mellett épít új műszaki bázist a Wallis Autókölcsönző (Forbes)
Veres Tibor cégcsoportja a bérautó szolgáltatások fejlesztése mellett így készül fel az autómegosztók vagy flottakezelők kiszolgálására.
aug. 27
10:18
Újra irányba állt a BUX, emelkedéssel indult a péntek (vg.hu)
A napok óta tartó negatív korrekció után péntek reggel 0,3 százalékos emelkedést jelzett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe.
aug. 27
10:21
Júliusban 3,9 százalékos volt a munkanélküliség (Menedzsment Fórum)
Ez egy kis csökkenést jelent júniushoz képest.
aug. 27
10:24
Általában nem csípik el a tetejét a bányászok (Kripto Akadémia)
A piac elemzésének fontos indikátora a bányászok viselkedése, most a Bitcoinist tett közzé egy izgalmas, eddig kevésbé taglalt megközelítést. Arról van szó hogy vajon mikor, hogyan adnak el a bányászok, a kutatásból az derült ki, hogy általában rosszkor, és nem…
aug. 27
10:24
Jegybanki bizonytalanságok kereszttüzében a devizák (vg.hu)
A koronavírustól való félelem tétlenségre késztette az új-zélandi és az ausztrál jegybankot. A példát a Fed is követheti.
aug. 27
10:26
Nem használják az amerikaiak a koronavírus-kontakt applikációt (vg.hu)
Megbukott az Apple és a Google közös fejlesztése az Egyesült Államokban.
aug. 27
10:27
Euró? – Csak a biztonságos bevezetés lehet sikeres is (Infostart)
Csaba László közgazdász egy közelmúltban adott interjúban széles körűen értékelte és kritizálta az euró magyarországi bevezetéséről szóló Matolcsy György: Az euró csapda című véleménycikket. Az interjúban tett több állítását is érdemes mélyebben megvizsgálni, hogy valós képet kapjunk.
aug. 27
10:27
Csökkent egy kicsit a munkanélküliség júliusban (Privátbankár)
0,1 százalékponttal, júniushoz képest.
aug. 27
10:27
Koronavírus: stabilan közelítünk a napi 200 beteg felé (Piac és Profit)
Egészen pontosan 189 új fertőzöttet igazoltak, tegnap 180-at.
aug. 27
10:27
Idegméreg: a valaha volt legsúlyosabb mérgezés történt Turán (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Erkölcsi, ökológiai és a mezőgazdaságnak anyagi kár is a ragadozómadarak elpuszítása – nyomozás indul Turán.

Keresés