A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A Ksh-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel
Az áfastátuszhoz kapcsolódó adózói döntésekkel – meghatározott ingatlanok értékesítése és bérbeadása, alanyi adómentesség, alkalmazott árfolyam, pénzforgalmi elszámolás stb. – kapcsolatos tévedések és mulasztások utólagos korrigálása nem egyszerű, erre biztosít lehetőséget a kijavítási kérelem. Szeretnénk megtudni önnek ezekről mi a véleménye!
Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéke
Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéke
Pécsről levehetnék a veszteség terhét, a reptér fejlesztése pedig állami bevételeket generálhat – papíron. Ősszel dönt a kormány a Pécs melletti Pogány településhez tartozó repülőtér állami tulajdonba vételéről – erősítette
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid-19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó ves
Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)*.
Budapesten és Szegeden emelkedni kezdett a szennyvízben a koronavírus koncentrációja, amelynek szintje egyébként mérsékelt – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden közzétett, a múlt heti vízmintákból készített vizsgálati eredményeiből.
Év végére elkészül a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott Magyar Zene Háza, aminek építése már olyan előrehaladott, hogy jól láthatóvá vált a különleges épület hármas tagolása is.
Lengyelország és Magyarország a józan észt képviselik az Európai Unióban, amelynek intézményei a birodalom építést tűzték ki célul, így itt a lehetőség, hogy "nemet mondjunk a mélyülő integrációra" – hangoztatta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden a 4. krasiczyni lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett videóüzenetében.
A nyár elején a bodzavirágszedéssel sok háziasszony élt szörpök és dzsemek készítése céljából. Amit aztán a nyár kezdetén nem szedtek le, mostanra terméssé érett, így gyakran találkozhatunk gyűjtögetőkkel, akik az út mentén, vagy az erdőben szedik a bodzabogyót (más néven csetét).
Újbuda egyik dinamikusan fejlődő, forgalmas negyedében, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság. A beruházás jól illeszkedik a tőzsde autós vállalatának dinamikus növekedési stratégiájáb
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárca közleménye szerint a miniszter arról számolt
A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
A szingapúri Ether.cards NFT platform magyar alapítója fantáziát lát a Pozi.io innovációs közösségében. A pandémia alatt elindult szolgáltatás 200.000 dolláros angyal-befektetést kapott. A 2020-ban, ismert startup szakemberek által alapított nyílt innovációs platform a közösség építés és networking lehetőségek mellett hackathonok és startup verseny
Álhírek, online zaklatás, hamis profil mögé bújt csaló – csak néhány azok közül a veszélyek közül, amik az internetezőkre leselkednek az online térben. Ezek felismerése és kivédése céljából afriss videósorozat most újabb részekkel bővült. A bármely korosztály számára érdekes edukációs tartalmak abban is segítik a szülőket, tanárokat, hogy párbeszéd
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A delta variáns jelentősen lelassíthatja az amerikai gazdaság növekedési ütemét, és aláássa Ázsia talpra állását is – Kínát kivéve, ahol sikerült megfékezni a járvány terjedését.
Az Infogroup átadta kelet-magyarországi ipari portfóliójának legújabb csarnokát saját üzemeltetésű ipari parkjában, a Polgári Ipari Parkban. A 4500 négyzetmétert magában foglaló ipari-logisztikai csarnok a parkban már meglévő 27 000 négyzetméteres fejlesztés folytatásaként jött létre.
Több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi az AutoWallis azon a 18 ezer négyzetméteres ingatlanon, amit Újbuda egyik dinamikusan fejlődő, forgalmas negyedében, a Kopaszi-gát közelében vásárolt. A tervek szerint a telken 2025-ig közel 9 ezer négyzetméteres, a legújabb zöld elvárásoknak is
A vizsgált városok közül erősen emelkedő tendencia jellemzi a budapesti és szegedi vízmintát, de egyéb helyeken is emelkedett a szennyvíz koronavírus koncentrációja.
Örökzöld rajzfilmklasszikus, aktuális nagy kedvenc és modern élőszereplős feldolgozás is lesz a Disney – A nagy hercegnő ünnepség keretében az RTL Klubon és a Coolon a nyár utolsó hétvégéjén. Em ellett nem akármilyen nyereményjáték is indul csupa értékes Disney-nyereményekkel. Kicsiknek és nagyoknak nyújtanak felhőtlen szórakozást az augusztus 2
Az Európai Unió 2030-ig a környezet hatékonyabb védelme érdekében a felhasznált növényvédő szerek 50 százalékos csökkentését kívánja elérni, a műtrágya-felhasználást pedig 20 százalékkal mérsékelné a közösség országaiban. De mit jelent ez ránk nézve?
Bár a Volvo egyre kevésbé lát fantáziát a dízelmotorokban, az új lágy hibrid hajtáslánc egyértelművé teszi, hogy még mindig vannak autók, amelyekhez a gázolajos blokk illik a legjobban.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén növelhetik az árvízi biztonságot, az erre kiírt közbeszerzést több mint 2,8 milliárd forintos ajánlattal nyerték meg.
Tovább bővül a Vitesco Technologies nemrégiben átadott debreceni járműipari gyára, amelyben az anyavállalat több mint 100 millió eurós beruházást hajt végre.