Szokatlan időpontban tart kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Arról egyelőre nem tudni, hogy a miniszter miről fog beszélni, mit fog bejelenteni.
Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
A háborús helyzet nem tett jót az afgán élelmiszer-termelésnek, amit a harcok kiújulását megelőzően is számos probléma sújtott a koronavírus-járványtól az aszályig.
A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság.
Megkezdte munkáját az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs reggel 7 órakor - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon.
Az aszály az ültetvényeket és az azokra beporzására használt méheket is negatívan érinti, így nem cs idén, de jövőre is gyenge lehet a világ mandulatermelésének 80 százalékát adó Kaliforniában a termés, miközben a kereslet egyre nő.
Izraelben negyven évre csökkentették a harmadik oltásra jogosultak alsó korhatárát - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
A magyarok többsége jobban bízik a magánegészségügyben, mert szerintük ott több figyelemre számíthatnak – derül ki az NN Biztosító legújabb felméréséből.
Egy új fejlesztésnek köszönhetően havonta félmillió online tranzakciónál hang és animáció is jelzi a Mastercard kártyabirtokosoknak, hogy biztonságosan fizettek. Az új online fizetési élmény során Mike Shinoda világhírű zenész (Linkin Park) által kreált szignál csendül fel és egy animáció is jelzi a sikeres fizetést. Magyarországon és világszerte
A tervek szerint a jövő évben elkészülő prototípus alapvetően változtathatja meg a gazdaságot, ám ne feledjük, hogy a Tesla vezér hajlamos túlígérni magát.
Szent István napján tegyük világossá: Magyarországnak Európában a helye, és Magyarország Európában is fog maradni - írta a főpolgármester az államalapítás ünnepének alkalmából közösségi oldalán pénteken.
Erős optimizmus jellemző manapság az irodapiacra, ahogy az ország látszólag maga mögött tudta a járványt (erre azért ne vegyünk mérget) és a gazdaság is kilábalni látszik az átmeneti sokkból. A fejlesztők és az elemzők véleménye szerint a járvány csak kisebb horpadást okozott az irodapiacon, azt temetni még messze korai lenne. A tömeges home office
A Kínából származó foltos szentjánosbogarat 8-10 évvel ezelőtt az USA-ba is behurcolták, és ott azok már több államban nagyon jelentős károkat okoznak a növénytermesztésben – írja a theconversation.com.
A korábbi munkabeszüntetés nem hozott eredményt, újra próbálkoznak a mozdonyvezetők, akik hétvégén csak a teherforgalmat, hétfőtől azonban már a személyforgalmat is leállítják.
Ho Si Minh-városban élelmiszer vásárlásának céljából sem lehet elhagyni a lakást, 10 ezer katona érkezett biztosítani az ellátást és betartatni a szabályokat.
Külföldi és afgán újságírók és segítőik után indítottak hajtóvadászatot a tálib fegyveresek. A Deutsche Welle (DW) egyik riporterének rokonát már meg is ölték.
97 százalékkal csökkent a koronavírus jelenléte azoknál a covidos betegeknél, akik azelasztin hatóanyagtartalmú orrsprayt használtak - ez derül ki egy friss klinikai vizsgálatból, melyet egy osztrák cég végzett.
Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A D
A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata i
Megemelte az Európának szánt földgáz idei átlagárára vonatkozó becslését az orosz Gazprom, mivel megnőtt az energiahordozó iránti kereslet a gazdaság élénkülésének nyomán.
A tűzoltók nemcsak a tűzijáték biztonságos lebonyolítását felügyelik, hanem ellenőrzik is a pirotechnikai termékek telepítését és a menekülési lehetőségeket.
Bár az államalapítás ünnepe miatt a hazai bankközi piacok zárva tartanak, a kereskedés zajlik a világ piacain a forint esetében is, és az euróval szemben minimális erősödést mutat.
Mind az Extreme Digitalnál, mind az eMAG-nál többször annyi iskolaszert rendeltek online, mint tavaly nyáron. A napjainkban már a tanuláshoz is elengedhetetlen notebookból 203 ezer forintos, tabletből 58 ezer és 71 ezer forintos, okostelefonból pedig 41 ezer és 70 ezer forintos átlagáron rendeltek iskolás korú gyereknek megfelelő tudású készülékeke
Korábbi cikkünkben már jeleztük, hogy hamarosan indulni fog az ICON első pénzpiaci protokollja az OMM Finance. A bejelentésre nem kellett sokat várni, az OMM platformján egy héten belül már tudunk kölcsön adni és kölcsönt felvenni ICX, USDS és USDC formájában.…
A Metalloinvest nevű orosz acél- és bányaipari társaság közel áll a dunaújvárosi vasmű átvételéhez - írja banki forrásokra hivatkozva az Argus Media. Az ügylet zárására már csak néhány hónapot kell várni.
A Balatonba folyó Séd patak mentén fekvő Vászoly lakói lettek figyelmesek a patak vízében lebegő élettelen folyami rákokra. A több száz rák pusztulását valószínűleg a patakvízbe öntött vegyszer okozta.
Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőkne
Napi száz fölött stabilizálódott a halottak száma a brit szigeteken. Ukrajna 9 millió adag oltóanyagot kap, Szerbiában megint meglódultak a fertőzések, a horvátoknál a lakosság felét beoltották.
A Mastercard bejelentette, hogy 2024-től az újonnan kibocsátott Mastercard hitel- és betéti kártyáknak a legtöbb piacon már nem kell mágnescsíkkal rendelkezniük, 2033-ra pedig valamennyi Mastercard kártyáról eltűnnek majd.
Október 1-től nem lesz pornó az OnlyFans.com-on. Komoly kihívásokkal néz szembe a cég, a pornó messze a legnépszerűbb tartalmi kategória az oldalon. A szponzorok azonban ragaszkodnak a felnőtt tartalmak eltüntetéséhez.
Elhúzódó csiphiányra kell számítani, bár most a gyártás helyett az összeszerelés és a tesztelés lehet a félvezetők kínálatának szűk keresztmetszete. Leghamarabb 2022 második negyedévében stabilizálódhat az ellátás.
Alig mozdult el a csütörtöki záráshoz képest a Dow Jones és az S&P 500, míg a Nasdaq enyhe erősödéssel kezdte a pénteki kereskedést, azonban az indexek a nyitást követően felfelé indultak.
Jelentősen megemelte a földgáz idei átlagárára vonatkozó becslését a Gazprom. Így Európának átlagosan 269,6 dollárt (kb. 81 ezer forintot) kell majd fizetnie ezer köbméter földgázért idén. Az orosz cég a 2021-es költségvetésben még 170 dolláros (kb. 51 ezer forintos) árral számolta ugyanezt.
A pénteki sürgős NATO-külügyminiszteri értekezletről kiderült: az amerikaiakat a végső kivonulás elhalasztására kérték. Egyúttal közölték, hogy megvédik a menekülni akaró afgánokat.
A gólyatáborok biztonságossá tételéért javaslatcsomagot állított össze a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ebben alapszabályként szerepel, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek igazolniuk kell a védettségüket.
Törvényt fogadott el Kína pénteken annak megakadályozására, hogy a nagy internetes cégek visszaéljenek az internetre felkerülő személyes adatokkal. Az új jogszabály hasonlít az Európai Unióban három éve elfogadott Általános Adatvédelmi Rendelethez (GDPR), de nagy különbség, hogy nem korlátozza a kínai kormány, illetve a kormánypárt személyes adatok
Teljesen eltűnnek a mágnescsíkok a MasterCard bankkátyáiról. A fizetéstechnológiai cég szerint a már meglévő chipek fejlettebb technológiát és biztonságot nyújtanak a kártyabirtokosok számára.