Az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért – derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A pandémia óta az emberek 64 százaléka előnyben részesíti a fenntartható
A Tesla szerint az önvezető technológiája biztonságosabbá teszi a vezetést, de a céget perlő családok szerint, akik egy ilyen autóval való ütközés miatt veszítették el a családtagjaikat, inkább öl.
Továbbra is a Suzuki vezeti az új személyautók esetében a forgalomba helyezési listákat, a Kia második hónapja dobogós, a Fordnak pedig két hónapja nem sikerült a top három közelébe kerülnie.
Az Auchan Korzókat üzemeltető Nhood Services Hungary Kft. és a SHARE NOW Magyarország kibővített együttműködésének köszönhetően már öt Budapest környéki Auchan áruház parkolójában létesült SHARE NOW zóna.
A koronavírus-járvány hatására sokéves trend dőlt meg a Mavir szerint, azonban idén már újabb rekordok születtek az áramfogyasztás terén. Sok kapacitás épült a napenergiára alapozva.
Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak egy friss felmérés alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10 százalék, míg bolti vásárlás esetén 5 százalék kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képes
A világon elsőként Bécsben nyit olyan üzletet az IKEA, amelyhez nem tartozik parkoló. Csak azt lehet megvenni, ami gyalog, biciklin, vagy közlekedési eszközökön is szállítható, a vásárláshoz pedig elég egy okostelefon. Az autómentes bútoráruház augusztus végén nyílik meg a belvárosban.
A járvány úgy tűnik, nyomott hagy a kkv-k bérezési szándékán is. A fizetések várt 7 százalékos emelkedése mellett ismét egyre többen tervezik béren kívüli juttatásokkal értékelni az alkalmazottak munkáját – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb eredményeiből.
A Szerencsejáték Zrt. fél évvel meghosszabbítja a februárban indított, kis- és közepes vállalkozásokat célzó ösztönző programját, ezzel a lépéssel további 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnerértékesítőinek.
A Szerencsejáték Zrt. fél évvel meghosszabbítja a februárban indított, kis- és közepes vállalkozásokat célzó ösztönző programját, s ezzel a lépéssel további 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnerértékesítőinek - közölte a vállalat.
Bő kétszeresére, 250 milliárd forintra ugorhatott a magyar olajvállalat tisztított CCS EBITDA-ja a második negyedévben. A növekedés fő motorja ezúttal a downstream üzletág lehet, de a kutatás-termelés is messze maga mögött hagyta a járványhelyzetet.
Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna.
Két év négyhavi szabadságvesztésre ítélte egy moszkvai bíróság Karomatullo Dzsaborov tádzsik bloggert, aki az orosz főváros metrójában tavaly februárban pánikot keltett azzal, hogy megrendezett egy jelenetet, amelyben egyik társa ájult koronavírusos fertőzöttnek tettette magát.
Hol tart a precíziós gazdálkodás, illetve a mezőgazdaság digitális átállása, mennyire jelenik meg az a traktorfülkékben és a földeken? A PREGA Gyakorlati Napon Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét kérdeztük.
A Gazdasági Versenyhivatal folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében. A versenyhatóság a rajtaütések során országszerte gyűjtött forgalmazói adatokat a strukturális piaci problémák feltárásához.
A járvány úgy tűnik, nyomott hagy a kkv-k bérezési szándékán is. A fizetések várt 7 százalékos emelkedése mellett ismét egyre többen tervezik béren kívüli juttatásokkal értékelni az alkalmazottak munkáját – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb eredményeiből.
A kis és középvállalkozások átlagosan 7 százalékkal emelnének béreiken és egyre többen honorálnák dolgozóik munkáját különböző béren kívüli juttatásokkal is. A szektor közel harmada további alkalmazottakat venne fel.
Jól rajtoltak a magyar versenyzők a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén, a hétfő délelőtti előfutamokban érdekelt hét egység közül hat bejutott a középfutamba, amelyre – akárcsak az adott szám döntőjére – kedden kerül sor. A birkózó Lőrincz Tamás a kötöttfogás 77 kilogrammos súlycsoportjában finalista lett, míg a női kézilabda-válogatott a svédek l
Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a Regio Játék friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A
Múlt héten több napon át zajlott a fejlesztés és a technikai átállás a Vodafone-nál, azonban a betervezett átállás vége után több nappal is vannak még hiányosságok. Nem véletlen, hogy a Vodafone Hungary a közösségi oldalán jelentette be: a technikai szünet okozta kellemetlenségért cserébe extra mobilnetet ad az ügyfeleknek.
Emberek millióit kérték arra ma Kínában, hogy ne hagyják el otthonaikat, hogy így fékezzék meg az elmúlt hónapok legnagyobb kiterjedésű koronavírus-fertőzést az országban – írja a Guardian.
Péntek hajnalban, augusztus 6-án teszi közzé idei második negyedéves gyorsjelentését a Mol, amely az elemzői várakozások alapján az egy évvel korábbihoz képest több mint dupla akkora, negyedéves alapon pedig negyedével magasabb tisztított EBITDA-ról számolhat be. Nagy javulás várható a finomítás-kereskedelem üzletág teljesítményében, de a kutatás-t
Óriási károkat okozhat a napégés; miért sárgul a paprika és a paradicsom levele; rengeteg múlik a gyökérzöldségek tápanyagellátásán; ismerd meg a mézbogyót. Az Agroinform.hu júliusi szakcikkeinek összefoglalója.
A 30. héten Kaposváron és Tatabányán emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben. A legtöbb településen még alacsony kategóriába esik a kimutatható vírusmennyiség.
Júliusban folytatódott a március óta tartó lassú csökkenés a forgalomba helyezett új traktorok számában, de kérdés, hogy a nemrég megnyílt precíziós pályázat mennyire kavarja fel az állóvizet.
Mindent bevetnek az Egyesült Államokban az oltások felpörgetésére, ötven influenszerrel szerződött a Fehér Ház. A hihetetlen népszerűségre szert tett énekes, Olivia Rodrigo (18) a Fehér Házban beszélget az oltás fontosságáról,
Earl grey tea ízesítésű porter, bodzás búza, sárgabarackos-bazsalikomos és a kókuszaromájú komlóval megbolondított IPA. Többek között ilyen különlegességekig bátorkodtak a covid alatt a Szent András Sörfőzde sörfőzői.
2021 júniusában az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés ütemét elsősorban a nyers- és alapanyagok drágulása, valamint a forint euróval szembeni árfolyamváltozása befolyásolta. A belföldi értékesítési árak 15,4, az exportértékesítési árak 9,7 százalékkal emelkedtek. Az előző hónaph
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 júliusában, országosan 11 185 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.