A sokszínű cégek jobb üzleti teljesítményre képesek, vonzóbbak a munkavállalók számára és elkötelezettebb kollégákkal rendelkeznek – az IT mégis klasszikusan olyan terület, amelyen alulreprezentáltak a nők.
Az Adrialin, az egyik legnagyobb Horvátországra specializálódott szállásközvetítő oldal mindössze két-három nappal az indulás előtt, emailben értesíti a nyaralókat, ne utazzanak el, mert a szállásuk nincs kifizetve. A koronavírus-járványra és az okozott nehézségekre hivatkoznak, hivatalos átszervezési eljárásról beszélnek és heteken belül visszafiz
Az elmúlt évek egyik legnagyobb kritpovaluta-rablását elkövető hackereknek bűntudata támadhatott: az ellopott 600 millió dollár csaknem felét visszaküldték a Poly Networknek.
Kétségtelen, hogy az online szerencsejátékoknak megvannak a maguk pozitív tulajdonságai, legyen szó rulettről, pókerről, blackjackről vagy akár nyerőgépekről, az efféle szórakozás rajongói egyre több helyen hódolhatnak a szenvedélyüknek. Azonban érdemes szót ejteni mindennek a negatív oldaláról is. Ha gondosan odafigyelünk, felelősségteljesen játsz
A lakásépítések fellendülése a pandémia ellenére is töretlen volt, 2020-ban 34 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban. Az élénkülés 2021-ben tovább folytatódik, az első félévben 13 százalékkal nőtt a felépített lakások száma 2020 első félévéhez képest. A lakáspiaci konjunktúra folytatódását vetíti előre, hogy 2021 első félévében jele
A korlátozás mintegy tíz százalékos csökkentést jelent az átlagos turisztikai forgalomhoz képest. A holland főváros az intézkedéssel az infrastruktúrának a tömeges turizmus által okozott túlterhelését kívánja enyhíteni.
Kiváló európai hangulat és remek gyorsjelentések segítették a magyar tőzsdeindexet, még egy 18 százalékos árfolyamemelkedés is jutott a mai napra - meg is lett az 50 ezer pont fölötti zárás.
A termelői kedv fenntartásához számottevő áremelésre volt szükség az idén is a Syngenta közleménye szerint, mert a gabonafélék, olajos növények stabilan magas árai mellett nehezebb a termelőket megtartani.
Svájcban októbertől megszüntetik az ingyenes tesztelés lehetőségét azok számára, akik nem hajlandók beoltatni magukat a koronavírus ellen - áll az alpesi állam kormányának szerdai előterjesztésében.
Az Egyesült Államok járványügyi hivatala (CDC) szerint az oltások a terhes nők esetében is biztonságosak, azok beadása nem vezet vetéléshez. A CDC szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint egyik, az országban engedélyezett oltóanyag sem jelent veszélyt.
A korábbi hónapokhoz hasonlóan stabilan erős maradt a cargóforgalom: a BUD Cargo City által kezelt havi légi áru mennyisége júliusban is 15 ezer tonna fölött volt, több mint 40 százalékkal nagyobb a tavalyi azonos hónapénál.
Bejelentették a Televíziós Újságírók Díja jelöltjeit. 2020 „Legjobb női műsorvezetője” lehet D. Tóth Kriszta, Lilu vagy Ördög Nóra, „Legjobb férfi műsorvezetője” Istenes Bence, Stohl András vagy Till Attila. Zsűritagként díjazhatják Bereczki Zoltánt, Gáspár Lacit és Rácz Jenőt is.
Magyarország egyetlen nemzeti otthonteremtési közössége, a Central NOK Szervező Zrt. a tavalyi üzleti évét 25,2 millió forintos veszteséggel zárta, szemben az előző évi 7,6 milliós adózott nyereséggel. Ez a cég 2016 júliusa óta íródó történetének második legmagasabb negatív eredménye. Utánajártunk az okoknak és annak, hol is tart ez a bizonyos otth
Tíz spanyolországi tartományban hirdettek hőségriadót a hétvégére. Andalúziában akár 45 Celsius-fok is lehet nappal, de másutt is 40 fölé emelkedhet a hőmérő higanyszála. A nagy meleg az augusztusi áramszámlát is feltornászhatja.
A MOK-elnök szerint már most el kellene kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra, és megkezdeni a kontaktkutatást, valamint a tesztelést, Kincses Gyula egyelőre egyetlen szigorítást javasolna: a védettségi igazolvány használatának visszahozását. A Magyar Orvosi Kamara tárgyalást kért a kormánytól az orvosi bérrendszer rendezésésről: az alapbérek
Jelentős utasszám-növekedéssel indult a második fél év a budapesti repülőtéren: júliusban már 538 074 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami megközelíti az év első hat hónapjának összforgalmát - közölte a Budapesti Airport az MTI-vel.
Az építési engedélyt is tartalmazó terveket a közbeszerzési eljárás nyertese, a Ring-Speciálterv mérnöki konzorcium készíti el. A 86 kilométer hosszú vonalon az építkezés a tervek alapján 2023 elején indulhat.
Az első fél évben duplájára, 148,8 ezerre nőtt a Deliveroo rendeléseinek száma, mivel az étel-házhozszállítás a pandémia enyhülésével is népszerű maradt a fogyasztók körében.
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/32. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő heti várható főnyeremény már 220 milió forint.
A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése
A litván kormány szerdán úgy döntött, hogy jelentősen korlátozza azoknak az állampolgároknak a jogait a mindennapi életben, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen.
A hűvös tavasz miatt későbbre tolódó szezonban az étkezési meggy termelői ára nem emelkedett tavalyhoz képest, de az ipari gyümölcsért többet kellett fizetniük a feldolgozóknak.
Jelentős pénzügyi erősítést kap az egészségügyi tárca a koronavírus-járvány kezelésére Izraelben – jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök szerda esti tévés beszédében.
Továbbra is pusztít a tűz Olaszország déli részén, elsősorban Szicíliában, amelynek egyes részeit evakuálni is kellett, illetve Calabriában, ahol mozgósították a hadsereget a tűz elleni fellépés jegyében.
A pekingi vezetés csak most ébredt rá, hogy ha nem tereli szigorú keretek közé a dinamikusan fejlődő tech szektort, akkor arra ráfarag. Most már mindenki önként és dalolva igyekszik a politika kedvébe járni.
Újabb 6 tonna hulladéktól mentesítették a IX. Felső-Tiszai PET Kupa résztvevői a folyó Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti 60 folyamkilométeres szakaszát - közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.
Másodszor is megrendezték az építőipar legnagyobb hallgatói rendezvényét: a Duna Group Szabadegyetem idén a Duna Csoport tulajdonosának köszöntőjével kezdődött. Szíjj László beszédében külön megköszönte a diákoknak, hogy elfogadták a meghívást, és örömét fejezte ki, hogy ilyen élénk érdeklődés övezi az építőipari szabadegyetemet.