Vasárnap választásokat tartottak a németországi Szász-Anhalt tartományban, amely kiemelt jelentőséggel bírt, mivel ez volt az utolsó erőpróba a szeptember 26-i országos választás előtt. A CDU hatalmas főlénnyel nyert, a győzelemre nagy szükség is volt, tekintettel arra, hogy az elmúlt hónapokban a párt gyengén szerepelt a közvélemény-kutatásokon és
Mai vendégem Sztaniszláv András, a Magyar PR Szövetség elnöke. Andrással majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára. Mindenekelőtt felfrissítjük emlékeinket, mit gondoltunk, mit reméltünk tavaly nyár elején, és ehhez képest mi történt velünk. Mennyiben változtatta meg a Covid a kommunikáció világát? Ennek kapcsán felmerül a p
Sokan keserűen tapasztaltuk, hogy az idei tavaszon a fagy, majd a monília vitte el a kajszi fák termését, kicsit később pedig a meggyfákat is súlyosan károsította a betegség. Sokan értetlenül álltak a tömegesen száradó virágok és hajtások előtt, amely előre vetítette a fák részleges pusztulását.
Az MACD vételi szignálja, illetve az RSI erős pozitív divergenciája továbbra is jelen van, ezért ha néhány napon belül nem látunk újabb mélypontot, akkor fordulat várható a forintpiacon.
A KKV Start Innováció pályázat harmadik, utolsó szakaszában közel 3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda mintegy 170 projekt számára - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Annak ellenére, hogy továbbra is magas az induló társas vállalkozások száma, az egyéni vállalkozói forma népszerűségével nem vetekszenek a társas vállalkozói formák.
Tovább emelkedett az alapvető élelmiszerek, vagy azok előállításához szükséges alapanyagok ára az Agrárközgazdasági Kutatóintézet május-június elejei jelentései alapján. Sok zöldség ára emelkedett a közelmúltban, de például a gyümölcsök közül míg az import görögdinnyéhez is drágábban juthatunk hozzá, addig a behozott spanyol őszibarack és kajszi ár
Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László kamarai elnök előadása után szólalt fel szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő több ponton reagált az MNB elnökének javaslataira, és szinte minden tekintetben ellent mondott neki. Egyúttal Orbán Viktor bejelentette, hogy 2022 január-februárjában a gyerm
Az alapanyagok és az éptítőipari anyagok világszintű árnövekedése és az azzal járó hatások már a kereskedelmi csatornák reggeli bulvár műsorsávjába is beférkőzött, a gimnazisták két tanóra között az acél és a fa aktuális árfolyamáról beszélnek a dogecoin és a gamestop helyett, egy magára valamit is adó vőlegény pedig minimum acélból, vagy fából kés
Kuhnya (Konyha) az eredeti címe annak a sorozatformátumnak, amelynek jogait az RTL Magyarország vásárolta meg és adaptálhatja majd a hazai televíziós piacra. A széria Oroszországban hat évadot élt meg és több egész estés mozifilm is készült hozzá kapcsolódóan. A vígjátéksorozat középpontjában egy híres színész exkluzív étterme áll, főszereplője ped
Az MNB dolgozik egy Zöld Otthon Programon, amellyel környezetvédő módon támogatná a lakásberuházásokat - mondta el Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. A program részleteit a következő hónapban ismertethetik.
Nem okozott jelentős visszaesést a pandémia sem az ingatlanárakban, sem a jelzáloghitelezés területén, a digitalizációs igény viszont növekedett – mondták el magyar bankok ingatlanhitelezési vezetői a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Szó volt arról is, hogy a moratóriumos hitelek körülbelül 5-10%-a válhat nem teljesítővé a pandémia alatt, i
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy Ferenc pápa bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából.
Megugrott a nyugdíjas éveikre tudatosan készülők száma, akik aktív éveikben való takarékoskodással az állami nyugdíj mellett extra jövedelmet szeretnének maguknak biztosítani.
A hazai online kiskereskedelmi forgalom 2020-ban elérte a nettó 1046 milliárd forintot, először lépve át az 1000 milliárdos lélektani határt – derült ki a Reacty Digital Olcsóbbat.hu szakmai támogatásával, e-kereskedők körében végzett felméréséből.
Június első dekádjára megérkezett a nyáriasan meleg időjárás. A nappali maximumok rendszeresen 25-30 Celsius fok körül alakulnak, és éjszaka sem csökken a hőmérséklet 14-16 fok alá. A frontmentes időszak miatt csak helyenként alakulnak ki záporok-zivatarok. Reggelente igen erős a harmatképződés. A jelenlegi időjárás egyaránt kedvez a kártevőknek és
A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta az MNB elnöke.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az angliai felnőtt népesség több mint 80 százalékának szervezetében lehet jelen a koronavírus ellen termelődő antitest.
Matolcsy György szerint a monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre.
A KKV START INNOVÁCIÓ pályázat harmadik, utolsó szakaszában közel 3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda mintegy 170 projekt számára – jelentette be szerdán Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a kiírás célja az volt, hogy a hazai kisvállalkozások közül új szereplőket ösztönözzön az innováci
A kkv-hitelprogramokról, a Növekedési Kötvényprogramról és az MFB céljairól hallgathatott előadásokat a közönség a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciájának egyik délelőtti szekciójában.
A panaszos egy idősotthonban működtetett kamerarendszer adatkezeléseit kifogásolta. Az 500 ezer forint adatvédelmi bírságot kiszabó döntésben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egyebek között azt hangsúlyozta: jogszerűtlen és célzott volt a megfigyelés.
Az MNB elnöke szerint a monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre.
Egyévnyi visszatérített adó a gyermeket nevelőknek, alacsony kamatozású, állami forrású hitel a kkv-knak, 200 ezer forintos minimálbér adócsökkentéssel párosítva, a hitelmoratórium meghosszabbítása és új operatív törzsek létrehozása.
Nem okozott jelentős visszaesést a pandémia sem az ingatlanárakban, sem a jelzáloghitelezés területén, a digitalizációs igény viszont növekedett – mondták el magyar bankok ingatlanhitelezési vezetői a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Szó volt arról is, hogy a moratóriumos hitelek körülbelül 5-10%-a válhat nem teljesítővé a pandémia alatt, i