Lecsengett a koronavírus harmadik hulláma Magyarországon, viszont a pandémiának még nincs vége. Az új variánsok miatt előfordulhat, hogy kellő óvintézkedés hiányában negyedik járványhullám is felüti a fejét hazánkban, a magas átoltottság ellenére is - mondta el Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazga
Kismértékben emelkedtek az MNB inflációs mutatói májusban, az adószűrt maginfláció, a keresletérzékeny infláció és a ritkán változó árú termékek inflációja is feljebb kúszott – olvasható a jegybank friss kiadványában. Ezt alátámasztja az utóbbi hetek kamatemeléssel kapcsolatos jegybanki kommunikációját.
Meghosszabbították az Aquincumi híd vizsgálatáról szóló kérdőív kitöltési határidejét, amelyet így a hét végéig lehet még kitölteni - írja Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke Facebook oldalán. A tervezett hídról még májusban indult társadalmi párbeszéd egy kérdőív formájában, melyben az érintettek elmondhatják a véleményüket a projektről.
A Világgazdaság Magyarország újraindul című konferenciáján a pénzügyminiszter az újraindítás-növekedés-egyensúly háromszögben fogalmazta meg gondolatait.
Kedden érezhetően gyengült a forint, így újra 350 közelébe kúszott fel az euró jegyzése. Vagyis jó eséllyel láthattuk az árfolyam alját 345 közelében az utóbbi napokban, bár a ma reggel érkező inflációs adat még hozhat intenzívebb mozgást.
Meghosszabbították az Aquincumi híd vizsgálatáról szóló kérdőív kitöltési határidejét, amelyet így a hét végéig lehet még kitölteni - írja Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke Facebook oldalán. A tervezett hídról még májusban indult társadalmi párbeszéd egy kérdőív formájában, melyben az érintettek elmondhatják a véleményüket a projektről.
Az Otthon-felújítási program kínálta támogatási lehetőségek hatalmas érdeklődést keltettek – ezt igazolták a GKI és a Masterplast közös kutatásának januári eredményei. Májusra a lakosság felújítási szándéka érezhetően visszaesett, 2022 végéig az összes háztartás 3 százaléka biztosan, 8 százaléka valószínűleg élne a program nyújtotta lehetőségekkel.
Egyesül a Renault három észak-franciaországi gyára, a jövőben Renault ElectriCity néven működik majd és a cég elektromosautó-központja lesz, ahol évente 400 ezer elektromos autót gyárthatnak 2025-től.
A héten újabb, több mint 370 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 25. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége elérte a 4.7 millió adagot.
Elkötelezett a Takarékbank a fenntartható fejlődési célok elérésében, ugyanakkor fontosnak tartja a hazai agrárium versenyképességének fenntartását, a helyben termelt élelmiszer részarányának növelését. Ezért olyan vállalkozások és projektek finanszírozását részesíti előnyben, amelyek egyszerre felelnek meg a két célnak, azaz nemcsak környezeti sze
Tartós lehet a magas infláció, és búcsúzhatunk az alacsony hozamkörnyezettől is. Virág Barnabás, az MNB alelnöke szigorítási ciklust jelentett be, a kamatemelés pedig júniusban kezdődik majd – derült ki a Portfolio Hitelezés 2021. konferenciáján.
Idén július 1-jével a harmadik országból, azaz az Európai Unión kívülről érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A gyakorlatban várható változásokat foglalta össze a Trans-Sped Csoport vámszakértője.
Újraindítás és helyreállítás címmel tartott előadást Matolcsy György jegybankelnök szerda délelőtt, majd utána következett Varga Mihály pénzügyminiszter beszéde "Újraindítás, növekedés, egyensúly" címmel, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének előadása. Végül Orbán Viktor ismerteti várhatóan 11 órakor a kormány gazdaságpoliti
Azt már korábban bejelentette a csatorna, hogy Liptai Claudia lesz a hamarosan érkező új gasztroshow, a Mestercukrász háziasszonya, most pedig az is kiderült, hogy a zsűrizésben Juhos József mestercukrász és Enzsöl Balázs cukrászséf fog segíteni. Juhos József már fiatalon – szintén cukrász dédnagyapja hatására – eldöntötte, hogy cukrász lesz: 13 év
A magaságyás azok közé a termesztési módszerek közé tartozik, melyek más izgalmakat rejtenek, mint a szabadföldi termesztés, mások az érési idők és gyakorlatilag minden más. Akár a fajtára jellemző termesztési idők is lerövidíthetők a kiegyensúlyozott vízgazdálkodásnak és tápanyagnak köszönhetően.
Áprilisban a vártnál kisebb mértékben, de nőtt a német külkereskedelmi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
Az elmúlt egy évben brutálisan megdrágult (majd 40 százalékkal) a benzin és a gázolaj literének az ára is, de azért jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek az árcédulája több mint 20 százalékkal mutatott magasabb árat idén májusban, mint tavaly tavasszal. Egy hónapos időintervallumon, tehát idén áprilisról májusra nézve pedig a fejes káposzt
2021. július 1-jével a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. De hogyan is néz majd ki ez a gyakorlatban? Milyen változások várnak ránk az e-kereskedelemben a vám és áfa területén? Ezt foglalta össze a Trans-Sped Csoport vámszakértője. A globális e-kereskedelem h
A hír nem csak figyelemfelkeltés, sajnos nagyon is igaz. Vélhetően az egymásba csúszott évszakok, a nagyon enyhe tél és az időjárás is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy most igen komoly levéltetű invázióval nézünk szembe.
Egy brit tanulmány szerint az olcsó és széles körben elérhető aszpirin nem javítja a kórházba került koronavírusos betegek túlélési esélyét - írja a CNBC.
Az elmúlt egy évben brutálisan megdrágult (majd 40 százalékkal) a benzin és a gázolaj literének az ára is, de azért jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek az árcédulája több mint 20 százalékkal mutatott magasabb árat idén májusban, mint tavaly tavasszal. Egy hónapos időintervallumon, tehát idén áprilisról májusra nézve pedig a fejes káposzt
A válság és a belőle való kilábalás is teljesen más most, mint a 2008-as válság során volt. Míg akkor hat év alatt, most másfél év alatt, idén nyáron térhetünk vissza a válság előtti kibocsátási szinthez, a bankrendszer pedig ennek egyértelműen a támogatója – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Az MNB p
Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László kamarai elnök előadása után szólalt fel szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök.
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nőtt.
A fegyelmezett hiánycsökkentésnek üzenet értéke van: bizalmat teremt és olcsóbbá teszi az államadósság finanszírozását – erre hívják fel a figyelmet az Állami Számvevőszék elemzői, akik a COVID-19 világjárványt követő gazdasági újraindulásról készítettek elemzést, a közpénzügyi hatások tükrében.
A magyar gazdaság ellenállóképessége megerősödött az elmúlt 10 évben, emiatt gyorsabb hazánk gazdaságának helyreállása az EU országaihoz képest – jelentette ki VG gazdasági csúcskonferenciáján Varga Mihály.
Azt hallottam, hogy a borostyánnak van egy új moly kártevője, melynek lárvái megrágják a borostyán leveleit. Tudnak több információt adni róla? Környékünkön házfalra és kerítésre számos helyen van borostyán futtatva, veszélyben vannak?
A tőzsdék a fontos amerikai inflációs adat és a jövő heti Fed-ülés előtt kivárnak. Nálunk a vártnál alacsonyabb pénzromlásról érkezett hír, de ettől még nem lehet megnyugodni, az MNB is kitart kamatemelési terve mellett. Magyarországon is, Salvadorban is fontos bitcoin-törvényt fogadtak el.
A Magyar Közlöny 105. számában megjelent két kormányrendelet, amely a veszélyhelyzet ideje alatt tartható zenés, táncos rendezvények, illetve a falunapok szervezésével kapcsolatban fogalmaz meg enyhítéseket.
Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László kamarai elnök előadása után szólalt fel szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő több ponton reagált az MNB elnökének javaslataira, és szinte minden tekintetben ellent mondott neki. Egyúttal Orbán Viktor bejelentette, hogy 2022 január-februárjában a gyerm
A keddi fejlemények értelmében, átmenetileg stagnál a tárgyalás Irán és az USA között. Minél tovább húzzák a megállapodást, annál feljebb megy az olajár.
Máshogy használják az okostelefont azok, akik már 5G-n mobiloznak, mint a 4G-t használók – derül ki az Ericsson kutatásából. Az 5G-sek többet játszanak a felhőben, jóval több időt szánnak 4K streaming videókra és virtuális és kiterjesztett valóság tartalmakra. Több mint 1,3 milliárd felhasználó, köztük 220 millió 5G felhasználó szokásait mutatja b
Ennek egyetlen feltétele az 5,5 százalékos GDP-növekedés. A Világgazdaság Magyarország újraindul című konferenciáján felszólaló miniszterelnök horizontján a 200 ezer forintos minimálbér szerepel. "2022-ben nem lesz választási költségvetés" - ígérte. Lesz "két új operatív törzs" is.
A koronavírus-járvány miatti lezárásokat követően csak a Horgos-Röszke és a Kelebia-Tompa határátkelők voltak használhatók Szerbia és Magyarország között, hétfőtől azonban a Bajmok-Bácsalmás, a Királyhalom-Ásotthalom és a Gyála-Tiszasziget átkelő is megnyílik - tájékoztatott a közösségi médiában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.