Szlovénia Boxer típusú, többcélú páncélozott harcjárműveket vásárol Németországtól - jelentette be hétfőn Matej Tonin szlovén védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Ljubljanában.
A vezető amerikai tőzsdéken többnyire jó teljesítményeket láthattunk tegnap, komoly elmozdulást a tech-túlsúlyos Nasdaqnál láthattunk, de új csúcsra emelkedett az S&P 500 is. Június utolsó hetében a hangsúly továbbra is az infrastruktúrával kapcsolatos vitákon és a gazdaság újraindulási szakaszának kilátásain van, miközben a piaci szereplők a Covid
A Groupama Biztosítóhoz a hétvégi vihar után, mely villámlás és többfelé tojás nagyságú jég kíséretében vonult át az országon, már most többszáz lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. A vihar elsősorban a déli-délnyugati országrészeken pusztított, a biztosító a legtöbb kárbejelentést Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyékből fogadta. A bejelentése
Újabb nyolc céggel, 35-re bővült a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozott vállalatok köre - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára a programhoz csatlakozó vállalatok együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvény
Egymillió dollár összdíjazású alkalmazásfejlesztő versenyt indított a Huawei Technologies. Az AppsUP program célja inspirálni a tehetséges fejlesztőket arra, hogy innovatív helyi alkalmazásokat fejlesszenek. A verseny során a nevezők a Huawei saját, HMS-ökoszisztémáját használhatják. A viadal győztesei a komoly pénzdíjak és a nemzetközi elismerés
Az európai feltörekvő térség gazdaságai, köztük Magyarország az eddig vártnál valószínűleg gyorsabb ütemben lábalnak ki a koronavírus-járvány sokkjából, bár a közfinanszírozási kockázatok is emelkedtek az adósságállomány növekedése miatt - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett friss előrejelzésében.
Az Európai Unióban 2020-ban a 30-34 évesek 41%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel - derült ki az Eurostat friss adataiból. Magyarországon ez az arány 31%-os, amivel a sereghajtók közé tartozunk.
2021 májusában 3,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon - közölte kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanélküliek száma 189 ezer fő volt májusban, ez az előző év azonos időszakához képest 26 ezerrel, az áprilisinál 22 ezerrel kevesebb.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az OTP Bank oroszországi leánybankjának osztályzati kilátását hétfőn a Fitch Ratings.
Az ázsiai térség már évek óta az egyik legfontosabb fókuszterülete az amerikai külpolitikának. Ezt csak erősíti a kínai befolyás utóbbi években tapasztalt erősödése a régióban, amely mára több szinten kihívást jelent az Egyesült Államok számára. Már az Obama-kormány is észrevette ezt és egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásával kívánta bebetonoz
Eredményesen fellebbezett az ügyészség az Alstom-ügy büntetőeljárásának részbeni megszüntetése ellen - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kedden.
A vállalatok közel fele növelné európai aktivitását és működőtőke-befektetéseit (FDI) a koronavírus-járvány okozta tavalyi visszaesést követően – derül ki az EY 550 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa az egyik legvonzóbb beruházási célpont, ami Magyarország számára is kedvező helyzetet teremt.
A vezető amerikai tőzsdéken többnyire jó teljesítményeket láthattunk tegnap, komoly elmozdulást a tech-túlsúlyos Nasdaqnál láthattunk, de új csúcsra emelkedett az S&P 500 is. Június utolsó hetében a hangsúly továbbra is az infrastruktúrával kapcsolatos vitákon és a gazdaság újraindulási szakaszának kilátásain van, miközben a piaci szereplők a Covid
Bekerült a Facebook is az ezer milliárd dolláros vállalatok klubjába a többi nagy amerikai technológiai óriás mellé, így jelenleg öt olyan vállalat van az amerikai tőzsdén, amelynek piaci kapitalizációja meghaladja az ezer milliárdot - sőt, közülük kettő már a kétezer milliárd dollárt is átlépte. Egy bírósági döntés repítette új történelmi csúcsra
Az első klinikai kísérletek szerint a SARS-CoV-2 vírus ellen kifejlesztett kínai CoronaVac-vakcina biztonságos lehet a gyermekek és a serdülők számára, és erős antitestválaszt vált ki a beoltottakban.
A magyar nyugdíjasok 46,2 százalékának fontos szempont bevásárláskor, hogy magyar élelmiszert vegyen a boltban külföldi helyett a Pénzcentrum legfrissebb kutatás szerint. Ezzel szemben a 35 évesnél fiatalabbak korosztályában ez az arány 55,8 százalék. Miért motiváltak kevésbé a nyugdíjasok, hogy magyar termékeket vegyenek? Mi a legfontosabb számukr
A vállalatok közel fele növelné európai aktivitását és működőtőke-befektetéseit (FDI) a koronavírus-járvány okozta tavalyi visszaesést követően – derül ki az EY 550 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa az egyik legvonzóbb beruházási célpont, ami Magyarország számára is kedvező helyzetet teremt.
Az elmúlt napokban a magyar válogatott szereplését sportszakmai szempontból kismillió elemzés taglalta, amelyek persze azt jelezték, hogy komoly igény lenne magas színvonalú labdarúgásra. Talán nem meglepő, de a tévés nézettségi adatok is ezt támasztották alá.
Új, környezetkímélőbb SIM-kártyát vezet be a Telenor: a Portfoliohoz eljuttatott közlemény alapján a megoldással a felére csökkenhet az új SIM kártyák csomagolási hulladéka, emellett a kártyák szállítása hatékonyabbá válik, így az ahhoz kapcsolódó környezeti terhelés is csökkenhet a jövőben.
Az Európai Bizottság hétfőn 800 millió eurót folyósított 16 uniós tagállamnak a koronajárvány utáni helyreállítást szolgáló alap keretében - derül ki a brüsszeli testület közleményéből.
A vállalatok közel fele növelné európai aktivitását és működőtőke-befektetéseit (FDI) a koronavírus-járvány okozta tavalyi visszaesést követően – derül ki az EY 550 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa az egyik legvonzóbb beruházási célpont, ami Magyarország számára is kedvező helyzetet teremt. A COVID-19 által
A világon először Magyarországon kap szobrot a bitcoin atyja, Satoshi Nakamoto. Az álnéven jegyzett alkotó személyazonossága a mai napig ismeretlen, az ötletgazdák mégis arra kérik, ő is jöjjön el a szoboravatásra.
A tőzsdéken nem rossz a hangulat, annak ellenére, hogy a Delta-variáns komoly aggodalmakat okoz és újra utazási korlátozásokat vezetnek be miatta. Itthon a BUX viszont esik, de Varsóban rosszabb a helyzet. Stagnál a forint, esnek a nyersanyagok. Melyik milliárdos jut előbb az űrbe?
A növényvédelmi főszezonban a növényorvosoknak a FELIR azonosítójuk kiadásáról a Nébih kérelem nélkül, e-ügyintézéssel pedig perceken belül gondoskodik.
Ünnepélyes keretek között ma átadta egészségipari textília gyártó üzemét a Masterplast. A vállalat történetének legnagyobb, 9,5 milliárd forint értékű beruházása a Pénzügyminisztérium „Egészségipari Támogatási Program” keretében nyújtott támogatásával valósult meg. A fejlesztéssel létrejött a közép-európai régió legnagyobb egészségipari flíz gyártó
A gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első, összesen 13 javaslati pontból álló akcióterve már a kormány asztalán van, és a javaslatok döntő többségét már el is fogadta kabinet.
Miután a helyi pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő hatóság, az FCA közleményben figyelmeztette a brit felhasználókat és a kisbefektetőket arra, hogy a Binance engedélyek nélkül működik az országban, a Binance felhasználói arra lettek figyelmesek, hogy szünetel a ki- és beutalás a Binance.com…
Az előző negyedébhez képest 0,3%-ot csökkent a cseh gazdaság teljesítménye az előző év végéhez képest, éves összevetésben pedig 2,4% az elmaradás. A friss adat kedvezőtlenebb a gyorsbecslésben közölt számoknál.
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 százalékos növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem eng
Mindenki megtesz megannyi mindent, hogy mémeket megnézzen, mert mémet megnézni mindig megéri! Indul az első Kripto Akadémia Mémbajnokság! De miről is van szó? Készíts egy mémet és nyerj egy hónap Kereskedési Tippek előfizetést! De hogy kell mémet készíteni? Nyiss meg…
Hetedszer rendezte meg a HGS PR Ügynökség és a Parlament Sportegyesület együttműködve a Footgolf Csúcs Kupát. Idén a Magyar Országgyűlés, a BorÁszok, az újságíró válogatott, az üzletemberek, valamint az MVM csapata mutatta meg, milyen teljesítményre képes focilabdával egy golfpályán. Hosszú idő után a helyszín újra a Kisorosziban található Magyar G
Újabb nyolc céggel, 35-re bővült a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozott vállalatok köre - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára a programhoz csatlakozó vállalatok együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvény
A magyar gazdaság nem állt le, folyamatosan nyeri vissza növekedési képességét, és képes lesz arra, hogy a növekedést tekintve visszaszerezze a járvány előtti uniós dobogós helyet - mondta a pénzügyminiszter kedden a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol a Masterplast Nyrt. egészségipari alapanyaggyártó üzemét adták át.
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ötéves csúcspontra emelkedtek a bankközi kamatok az elmúlt hetekben az MNB által megkezdett monetáris szigorítás hatására. Tegnap az is eldőlt, mekkora emelkedést hozhat ez a törlesztőrészletekben azok számára, akiknek júliusban lesz a fordulónapjuk.
A legtöbb kárbejelentés eddig Ságvárról és környékéről érkezett az ország déli és nyugati részén végigsöprő vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken.
Az Airbnb-s lakások kiadóinak azzal kell számolni, hogy most nyáron még nem lesz jelentős növekedés ebben a szegmensben, ráadásul az érkező turistákért a hotelek és más szálláshelyek is versenybe szállnak a kedvezőbb árakkal.