Egy, a Duna felett átívelő, "szupergyors internetszolgáltatást" biztosító légkábel létesítését kezdte meg a TARR Kft. megbízásából az MVM XPert Mohácson kedden - közölte az MVM-leányvállalat az MTI-vel.
Magyarországon teszteli egyik új fejlesztését, az újrahaszosítható papírpalackot a Coca-Cola - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon Budapesten a cég képviselői.
A 2021-es évre online számlázóprogramra váltott a kéziszámlások többsége, amely főként a január 1-jével életbe lépett jogszabályváltozásoknak köszönhető, de a járványügyi helyzetnek is komoly szerepe volt a vállalkozói attitűd formálásában. Ugyanakkor nemcsak a kötelező számlázási folyamatok terén történt gyökeres változás, hanem egyre több vállalk
A SPAC csillag, a DraftKings részvényárfolyama nagyot esett a keddi kereskedésben, miután a shortos cég, a Hindenburg Research - amely a Lordstown Motors vezérigazgatójának és pénzügyi igazgatójának tegnapi lemondásáért is felelős - kiadott egy új elemzést a "DraftKings: A $21 Billion SPAC Betting It Can Hide Its Black Market Operations" címmel.
Olli Rehn, a finn jegybank elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) a következő időszakban is támogató monetáris politikát folytat majd, és először szeptemberben beszélhetnek a koronavírus-válságban bevezetett eszközvásárlási programjuknak a kivezetéséről.
Némi csalódást váltott ki az építőipar áprilisi teljesítménye az MTI-nek nyilatkozó elemzők körében, de a rendelésállomány alapján és várhatóan bővülő források révén lassan felszálló ágba kerülhet az ágazat.
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország jövő évi költségvetését, az újraindítás költségvetését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltett videóüzenetében kedden.
Az MNB összesen 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, egyebek közt a kgfb, illetve a befektetési életbiztosítások állománykezelése, az IT-biztonság, kiszervezés, ügyfél-tájékoztatás és panaszkezelés terén feltárt jogsértések miatt. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonság
Elfogadta az Országgyűlés a világörökségi helyszínen lévő bérlakások megvásárlását lehetővé tévő törvényjavaslatot. A nagy felháborodást kiváltó intézkedést több módosítás után fogadta el végül a parlament.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy nem szabad megismételni a korábbi pénzügyi válság során elkövetett hibákat, és nem szabad idő előtt lemondani a gazdaságot támogató intézkedésekről - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott brüsszeli megbeszéléséket követően.
Ukrajna nem engedi be az országba azokat, akik az oltási dokumentumuk szerint az orosz Szputnyik V vakcinát vették fel a koronavírus ellen, mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Ukrajna ezt az oltóanyagot nem ismeri el - közölte kedden Valentin Melnik, a kijevi Boriszpil-1 nemzetközi repülőtér határőrszolgálatának helyettes vezetője.
Alig mozdultak meg nyitáskor az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, a befektetők kivárnak, mivel a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága szerdán fejezi be kétnapos kamatdöntő ülését és teszi közzé legfrissebb gazdasági előrejelzését.
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.
"Megegyezhetünk a vállalkozókkal, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér, és ismét csökkenthetjük a munkát terhelő adókat" – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök ma délután közzétett videójában arra az esetre, ha 5,5 százalék fölé sikerül tornázni a gazdasági növekedés mértékét.
Csütörtökön lesz harmadik hete, hogy kinyitottak idén a plázamozik, sok más szolgáltató pedig - mint az artmozi hálózat - már másfél hónapja várja a nézőket. Ennek ellenére még a Cinema City-k megnyitása után is viszonylag kevesen voltak moziban - bár, így is négyszer annyian, mint a megelőző hetekben. Múlt hétvégén azonban mozikba került számos ré
Egy 100 négyzetméteres budapesti lakásért 34 százalékkal rövidebb ideig kell dolgozni a nettó átlagfizetések alapján, mint Portugália fővárosában, Lisszabonban.
A lengyel szejm szinte egyhangúlag felszólította kedden az Európai Unió (EU) és a NATO tagállamait, kiemelten Németországot és az Egyesült Államokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték befejezésének megakadályozására.
Tovább vágtáztak idén májusban a fővárosi lakásárak a megvalósult adásvételeknél. Budán már minden negyedik lakásért legalább 70 millió forintot kértek és kaptak, egy év alatt ez a csoport csaknem 16 százalékkal drágult, de Pesten is majdnem 9 százalékos emelkedés volt az átlagárakban.
A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
Valamelyest visszaesett a befektetési alapokban kezelt vagyon májusban, de a vegyes alapokra továbbra is rá vannak kattanva a magyarok: a legtöbb friss tőke hónapok óta ebbe a kategóriába áramlik, annak ellenére, hogy teljesítményben a részvényalapok kategóriája a legjobb eddig, és az árupiaci alapok is szépítettek.
A koronavírus-járvány által okozott sokkra nem volt felkészülve az autóipar, a váratlanul jött kihívás rövidtávú kezelése ugyanakkor megtörtént, így egyre inkább előtérbe kerül a vállalatoknál a korábban kitűzött hosszú távú stratégiák megvalósítása. Ezek elérésében kulcsszerepet játszhatnak az Ipar 4.0 megoldásai és a digitalizáció előmozdítása. E
Történelmi fordulóponthoz érkezett Magyarország: immár több pénzt költenek bankkártyával a magyarok, mint amennyi készpénzt vesznek fel az automatákból. A kereskedők is érzik a koronavírus járvány által felerősített változást: egy év alatt közel 25 százalékkal nőtt azon kereskedők száma, ahol bankkártyával lehet fizetni.
Növekszik a vásárlások gyakorisága, ezzel egyidőben valamelyest, arányosan csökken a vásárlások kosárértéke, a hipermarketek népszerűsége pedig növekedőben van – mondták el a Növekedésnek a TESCO-nál.
Nem járna jól Németország, ha az alacsonyabb költségű távoli országokból hazatelepítenék (reshoring), vagy európai országokba telepítenék (nearshoring) a termelést a szállítási láncolatok stabilizálása érdekében - írta egy kedden közölt gyorselemzésében a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet. Ez rossz hír többek között Magyarországnak is, amely abba
Szédítő növekedésen ment át a hazai e-kereskedelem a pandémia alatt. Az online kiskereskedelem 45%-os rekordbővülést követően 909 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly. Igen ám, de ennek 41%-a a tizenöt legnagyobb e-kereskedőnél realizálódott, melyek közül mindössze öt magyar. Az öt legnagyobb forgalmú online FMCG, azaz napi fogyasztási cikkeke
Az Electronic Entertainment Expo évek óta a világ egyik legnevesebb gamer eseménye, ahol betekintést nyerhetünk a legújabb játékokba sőt, az utóbbi években már helyet kaptak az Expon a játékokra legnagyobb hatást gyakorló technológiák is. Idén tehát az új bejelentett címek…
A Pénzügyminiszter május közepén jelentette be, hogy 50%-kal csökkentik a kriptokereskedésből származó jövedelmek adóját annak érdekében, hogy a befektetőket a digitális tokenekkel, például a Bitcoinnal való kereskedésből származó jövedelmük bevallására ösztönözzék. A magyar parlament 2021. június 9-én el is fogadta a 2022-es adócsomagot, amely - t
A Klinikai Fertőző Betegségek című orvosi szaklapban kedden megjelent egy olyan tanulmány, amely szerint már legalább több héttel korábban ott cirkulált a SARS-CoV-2 koronavírus az Egyesült Államok legalább öt tagállamában, mint ahogy azt hivatalosan első fertőzéses esetszámokként megtalálták, illetve bejelentették. Az utólagos vérminta-elemzések s
Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac májusban: a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint a múlt hónapban 14 198 darab adásvétel történt, a jelzáloghitel piac becsült volumene pedig meghaladta a 100 milliárd forintot - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
Napról napra több kisbefektető érdeklődik a digitális pénzek iránt, ezért most átvesszük a kriptobevásárlás alapjait. Ebben a cikkben kifejezetten praktikus megközelítéssel nézzük meg, hogy hol és hogyan érdemes bitcoint vagy egyéb altcoinokat venni. Konkrét tippet is adunk, majd elmeséljük, hogy aztán miért jobb, ha a saját pénztárcánkba helyezzük
Nem kell sietnie a Google-nek és az Apple-nek, hogy komolyabb banki szolgáltatásokat nyújtsanak. Az app boltokon így is tisztességes bevételre tesznek szert.
Miközben az infláció szerte a világban emelkedik, a görögéknél még mindig defláció van. Így talán nem meglepő, hogy egy pillanatra a negatív tartományba fordult az ötéves állampapír hozama, amelynek köszönhetően már csak az olaszok rendelkeznek pozitív hozammal ezen az időtávon az EMU-ban.
A következő hetekben „számos olyan javaslattal fogunk előállni, amelyek a magyar vállalkozások működési környezetét fogják javítani” – jelezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy kedd kora esti Facebook-videóban.